Korunk 1929 Június

Jiri Wolker és Georg Büchner


Krammer Jenõ

 


Öt esztendő telt el mióta a cseh irodalom egyik legszebb reményét, Jiri Wolkert fiatalon, 24 éves korában elragadta a halál. Mi nekünk, akik 1918-óta közelebbi kapcsolatba kerültünk a cseh szellemi élettel, ő volt egyik legszebb, legtöbbet jelentő élményünk, igazi lelket gazdagító felfedezésünk. Jirí Wolkert gyakran mondottuk a csehek Adyjának, pedig eltekintve attól, hogy korai halála nem engedte olyan gazdagon kibontakozni költői világát mint Ady Endréét, elhivatásuk lényegében is különböző. Ady Endre olyan mint valami ó-testamentumbéli próféta, aki szivében megtalálta az Istent, nagy vívódások és lelki harcok után s aki innen kezdve kétségbeejtően tisztán látta népe és a népek őrült rohanását vesztükbe. Jirí Wolker kilencszázas, csupán 14 éves, amikor a világháború az emberiségre zúdul, még nem érett meg, még nem tisztult világnézetté az életszemlélet lelkében, de a háború alatt alakul ki egyénisége, az emberi tragédia sötét, mindenre ráboruló árnya követeli benne elő a világító költői szivet. S ő a társadalom páriáit fogadja élettársául, hátatfordít polgári körének, megveti a kitaposott útat s a húszévesek lelkesedésével és hitével bátran, keményen hitet vall a világforradalom nyomán elkövetkezendő új világ mellett. De minden okoskodás, forradalmi doktrinerség nélkül: a szíve, lírai költő szíve tüzeli. Lantján húrra talál a Proletáriátus minden fájdalma, minden nyomorúsága és balladái a legfájóbb emberi sebek tragédiáit sűrítik dalba. Tragédiákat, amelyek csak az ő kizsákmányolt társait, testvéreit érhetik. „A meg nem született gyermekről” énekel, két ember szép, boldog szerelmének szent gyümölcséről, amely, mint csodálatos titok érik a leány-asszony méhében és amely nem jöhet a világra, nem engedi meg a nyomor. S a fűtő szeméről, amelyet a maró láng pusztító fényének kénytelen kitenni a mindennapi, nyomorult kenyérért, amig kiégnek és többé senki őket vissza nem adhatja... Itt tényleg érintkezik Ady Endre szociális költészetének világa, Jirí Wolker költői szellemével, amiképen érintkezik a fentvázolt elhivatásbeli különbség érvényben maradásával sok más témában, hisz mindakettő a modern világ megrázó erejű megszólaltatója.


De Jirí Wolkert inkább egy más költői csoportba kell sorolnunk, ahová minden évszázadban csatlakozik egy-két magasbakapó költői egyéniség: a félbemaradtak, a zseniális torzók táborába. Azokéba, akiknek üstököslelke merész parabolahajlásban fellendült a szellem egére, de mielőtt elérte volna a csúcspontot, íve kiszakadt a látókörzetből: a mi szféránkból s örök titok maradt: mit rejtett, hováemelkedett volna még költői lelkünk? Rendkívül érdekes kérdés ezeknek a költőknek a lélekrajza; a német irodalom számára most egyesítette képbe, Guido K. Brand: Die Frühvollendeten* című vaskos kötetében. Ide tartozik Jirí Wolker is. Ikertársként szellemtörténetünkből Georg Büchner alakja kivánkozik melléje s bámulatos mennyire hasonló motívumokat lehet lekükből kifejteni. Szinte azt mondhatnók: Georg Büchner, a XIX. században ugyanazt a szerepet töltötte be. mint Wolker a XX.-ikban. Georg Büchner három művével marad mindenkorra korszakotjelző fény. A Hessischer Landbot röpirat, de benne eladdig majdnem ismeretlennek mondható világossággal fejti ki az alig 20 éves Büchner, az akkor még hallatlan állítást, hogy a társadalmi válság nem rendi kérdés, hanem tisztára gazdasági kérdés s csak gazdasági megoldás, a nyomor és a kizsákmányolás megszüntetése hozhat jobb jövőt. A Dantons Tod ezzel az erősen kollektív szellemű röpirattal szemben kidomborítja az új társadalmi rendben is változatlanul megmaradó örök nyomorúságot: az emberi lélek nyomorúságát és vigasztalan egyedülvalóságát. A világirodalom egyik legmegrázóbb jelenete az, amikor Büchner drámájában Robespierre éjjel, a halálos itéletek aláirása után magára marad s lelkébe néz ... Az erény. az új társadalmi boldogulás nevében küldi mereven, szívtelenül a halálba legjobb barátait, mert nem akar meghátrálni. A forradalom abszolut megvalósítását tekinti feladatának. S ebbe a hideg, büszke doktrinerségbe az éjjel csendje egyszerre belopja e szörnyű gondolatot: hátha csak szeszély, badar emberi gondolat az ő szilárd meggyőződése s ő elűz vele maga mellől mindenkit, senkije sem marad egyedül van, lessz ... S Büchner szavain érzik, hogy erre az egyedülre nincs orvosság ... Harmadik alkotása a Woyzeck töredék, mint alkotójának egész élete, de ez a töredék lelkekbetépő vád: “az erkölcsöt azoknak találták ki, akiknek pénzük és idejük van”. Woyzeck e szavaiban keserűen, gúnyosan kacag fel az éhezők, a nyomorúltak lelke a jólét, a rendezett élet, a gazdaság felé. Csak Dostojewski tudott ilyen alakokat teremteni és ilyen hangon szólni. Nem csoda, ha Georg Büchner kilobbant 23 éves élete után az ember önkénytelenül feltekint mintha lánglelkű pályájának ködbeveszett ívét keresné.


Ilyen parabolakezdet Jirí Wolker költészete is. Optimistább, mint Büchner bár témaköre époly mélyen tárja fel a nyomort. Lelke líraibb. Büchnerben minden drámai feszültségbe szorult, a robbanásig meggyűlt, nemhiába az idegei oltották ki fiatal életét: elégett. Jirí Wolker csupa szív. csupa érzés, nála még a legkeserűbb hangok is dalba zengnek. Ha pedig elképzeli a boldogságot, a földi paradicsomot, olyanná simul költészete mint a napsugaras kékeges liget, ahol mindent megszépít valamilyen barátságos isten. Pedig megalkuvás nélkül keményen hitt a forradalomban s követelte a nyomorultak szabadság küzdelemét. De igazi költő volt. Őt nem a lázadó idegek törték össze, hanem konok betegség szívta el erejét. Tüdőbajos volt. Szanatóriumokban töltötte utolsó időszakát, természetes, hogy költészetének egyik alaphangja is a Halál. De ez sem a lázadás büchneri tüzével, aki Valahol a Dantons Todban cipőnek nevezi az embert, amelyet rongyosra jár az élet fa történelem) s aztán félredob. Wolker vitázik, foglalkozik a Halállal, mert megszeretne vele békülni. (Pozsony)


* Walter de Gruyer & Co. Berlin, Leipzig 1928.


 


Vissza az oldal tetejére | |