Főoldal

Korunk 1929 Április

A vég


Becski Andor

 


Szerző elképzelése szerint a föld teljesen kihül, mesterségesen fűtik. Az ember bűnei révén kipusztulófélben van, de régi, romlott erkölcseit megtartja s ezért megérdemli végzetét, amit az általa kitenyésztett majmok vesznek át, akik azonban tanulva az ember végzetén, menekülnek a megfertőzött földről egy olyan, területre, ahol még zöldel az élet. Valami tüzet is men. nek lopni az égből az egyetlen megmaradt ember-asszonnyal, Stellával, aki természetesen belészeret a fő majomemberbe, akit beoltottak első ember-férje, a zseni, kétes értékű mirigyeivel. A darabban rengeteg mirigy, rengeteg majom, szárazföldi, légi haderők, világtelep, szakító áramok, kontra szakítók, gyümölcskivonatok, páncélos csatahajók, mellre felszerelt telefonmasinák és egyéb bolondságok szerepelnek, ami a szerző teljes felkészültségét jelenti az elkövetkező tizedik évezredre. Szerző azonban nincs felkészülve napjainkra. Ez a kettő úgy látszik nem befolyásolja egymást. Megtetézi hatalmas müvét egy hatalmas bevezetéssel, ami Bernard Shaw hasonló működésére emlékeztet, azzal a külömbséggel, hogy az ir szerző ezeket a bevezetéseket rendesen történelmi szemléletnek szánja gyengeelméjű rendezői részére, míg Budai Győző bevezető elmélkedései kimerülnek önmagukban s az egész utána következő „drámát” feleslegessé teszik. A dráma sok, sok szót, nagyon sok fecsegést tartalmaz; ép azokat a fecsegéseket, amelyeket a már kiveszőben lévő ember és az újra éledő majom vet az elődök szemére. Majdnem tárgyilagosan bizonyítja, hogy az az embertípus, amelyről oly elitélő módon beszél a szerző, tényleg létezik a földön, de nem messze a szerző fészkétől.


De hogy a világ további sorsa, kihülésével, szakító áramaival, túró és benzingyáraival együtt néhány formájú és fajú embertípustól fog függeni azt még Raoul Francé sem mondja, aki láthatólag szellemi inspirálója ennek a „műnek”, sem Madách Imre, aki különb történeti logikával indokolta meg ma már szintén nehézkes elképzeléseit, mint szerzőnk, aki láthatólag közöttünk él, s a most említettektől sokat tanult, de rosszul.


És itt van az a pont, amiért erről a magában véve nagyon gyenge alkotásról beszélni érdemes.


Adva van világunk mostani képlete. Bajaival, szociális küzdelmeivel, egyenetlenségeivel, fajokra és nemzetekre osztott helyzetével, gyarmati és uralkodó sorban lévő embereivel, papjaival és kufáraival egyetemben. Ezekről is beszél szerző de hogyan? Szó virágokkal és bánatos panasz szavakkal. És menekül.


S ebben a menekülésében: tipus.


Egész mai intellektus gárdánk menekül. Szembe nézni a valóság gal, a bajokat egy egyetemleges határozott, a tényekből merített megoldással meg sem kisérlik elintézni, mert ez némileg veszélyes, s nem fogja megnyerni azok tetszését, akik mint uralkodók, az intellektus minden megmozdulását élénk figyelemmel kisérik.


Sokkal kényelmesebb és kiadósabb menekülés közben befelé fordult megismerésről, millenizmusról azaz a bibliai megváltásról, adventizmusról, azaz a szegénységben való testvériesedésről, vagyis csupa olyan dolgokról beszélni, amely a főerővonal megkerülése.


És nagyon könnyű menekülni az olyan légkörbe, amely teljesen ellenőrizhetetlen, s amelynek az az uralkodó mottója, és mumusa, hogy vigyázzatok emberek, mert ha megöregedtek ráncosak lesztek.


Mi lesz a világ végén? A mai embert a ma érdekli, és nem a világ vége, amely sokkal távolibb és már nem is a mennyország kérdése avagy a pokolé, amely már sokkal közelebb volt, de sikerült túlélnünk. (Kolozsvár)


* Az emberiség jövendőjének drámája, irta Buday Győző Kassa, 1928,


 


Vissza az oldal tetejére