FŇĎoldal

Korunk 1929 Március

Az örök leszámoló


Erg √Āgoston

 


A racionálizmus és ideálizmus, a katholikus dogma és az ateizmus szélsőségei között handabandázva, a szenzációkeltés fáradhatatlan ambiciójával Papini elérkezett oda, ahonnan végleg el van zárva a fölfelé vagy akár lefelé irányuló lendület minden lehetősége, ahonnan hiába néz szét, mert nem mer látni többé. „Glioperai della vigna”, vagyis „A szöllőskert munkásai” a címe Papini legujabb könyvének (Ed. Vallechi. Firenze. 1929), amelyben az utóbbi években irott tanulmányait gyüjtötte össze. A tanulmányok szinte kizárólagosan Toszkána nagy embereiről szólnak, mert a szerző túltengő regionális önérzetében meg van győződve arról, hogy ..Olaszország a világ legtehetségesebb országa, Toszkána Olaszország legtehetségesebb vidéke és Firenze Toszkána legtehetségesebb városa”. Ettől eltekintve igen szép megértéssel ír Loyolai Szent Ignácról is és mindent megtesz annak érdekében, hogy az inkvizáció sötétnek ismert kora fényt és ragyogást kapjon, Assisi Szent Ferencről írván megható szavakkal rajzolja meg az Isten közelébe igyekvő keresztény lélek kézen-közön elsikkadt ideálját.


De miért mindez?


A jobbra érdemes Papini nevét a magyar közönség közelebbről csak a „Krisztus története” megjelenésekor ismerte meg, érdemes azonban megtudnia azt is, mit tett Papini azelőtt és azóta.


A „leonardisták” fiatal olasz filozófusok voltak a század elején, Ardigó, Sergi, Lombrozo és Mantegazza tanítványai, akiknek bevallott céljuk a pozitivizmus elleni küzdelem volt. A Leonardo-csoport egyik vezető egyénisége lett a fiatal Papini, foglalkozására nézve elemi iskolai tanító, magameghatározta filozófiája szerint „szubjektív ideálista”. A leonardisták hírneve, az egyetlen Benedetto Croceét kivéve, aki azonban csak rövid ideig tartozott a csoporthoz, nem igen jutott túl az ország határain. Közöttük készülődött filozófussá Papini s hogy nem lett azzá, annak okát később nem anynyira a maga sajátos egyéniségében, mint inkább a filozófia fogyatékosságában vélte megtalálni. És a fiatal Papini elkezdte „leszámolásainak” hosszúra nyúló periódusát.


Első kötetében, a „Crepuscolo dei filosofi”-ban (Filozófusok alkonya. 1905 leszámol a két nagy filozófus nép, a görög és a német valamennyi jelentékeny gondolkodójával, gondosan s olykor elvitázhatatlan ötletességgel keresve ki sebezhető pontjaikat életükben és egyéniségükben, hogy világnézeti állásfoglalásukat félremagyarázhassa és munkásságukat kisebbíthesse vele. Bántóan kegyetlen és igazságtalan elemzéseit kiterjeszti később a költészet es a képzőművészet nagy alakjaira is, a „24 cervelli”-ben (24 agyvelő) és a “Stroncature”-ban (Vesézések), ügyelve, hogy a sokszor megbeszélt figurákról, Leonardo da Vinciről, Wall Whitmanról, Michelangeloról vagy Weiningerről, ha nem is találót, de mindig újat monjon.


És ez vezeti el oda, ahova ebben az időben nem volt nehéz megtalálni az utat: a futurizmushoz. Marinetti ma sűrün emlegeti, hogy Papini nem sokban gazdagította a mozgalmakat, de Papini is idejekorán leszámolt a futurizmussal „L´esperienza futurista” (Futurista kisérlet)című könyvében. Ebből az időből datálódik mindenesetre éles szatirájú és agitáló erejű két beszéde az idegenek kiváncsiságából tengődő, kihalt múzeum-városról: Firenzéről és Olaszország kitartott nőjéről, a hivatalnokok és papok városáról: Rómáról. Az iskolává fejlődött futurizmust saját bevallása szerint nem birta el lázadozó természete, de a valóságban személves összeütközések hosszú sora ad okot arra. hogy a „Lacerba” c. folyóirata bukása után új orientálódást keressen.


Az egyedüllét komorságában születik meg a „Tragico Quotidiano” (Mindennapi tragikum) mese és fantáziagyüjteménye. Groteszk, beteges alakok a mesék hősei: Chamisso, E.T.A. Hoffmann és Baudelaire világának figurái kevés egyéni jellegzetességgel átformálva.


Papini leszámol ezután az Isten ellen való lázadással és Werther könyvszagú pesszimizmusával az „Uomo finito”-ban (Elbukott ember). Leszámol az optimista életigenléssel a „Cento pagine di poesia”-ban (Száz oldal költemény) és megírja „per uso personale”, személyes használatára megkonstruált s világsikert jelentő Krisztusát.


És úgy látszik, hogy a könyvvilágpiacon aratott siker Papini egyetlen ideálja, amellyel nem szeretne rövidesen leszámolni. A mult év nyarán hosszas utazást tett a Szentföldön, hogy Mária megírandó élettörténetéhez adatokat gyüjtsön. Legközelebbi könyvének címe: „Storia della Madonna”. (Róma)


 


Vissza az oldal tetejére