FŇĎoldal

Korunk 1929 Március

Rákosi Jenő


Kemény Gábor

 


Megemlékezések özöne elevenítette meg halála alkalmából Rákosi Jenő markáns alakját és síri búcsúbeszédek igyekeztek megállapítani munkájának lényegét. Amiket megírtak vagy elmondottak, abból mi nem akarunk elvenni semmit: igaz, hogy az ország egy része vakon ment utána, igaz, hogy ujságírói sokoldalúsága volt egyik főtitka sikerének és hatásának, igaz, hogy az ujságírás minden hurján játszott hogy magyarul érzett, magyarúl gondolkozott s hogy a legnehezebb kérdéseket is csodálatosan leegyszerűsítette. Igaz, hogy egyéniségének varázsa volt másik főtitka népszerűségének. Emberi és ujságírói érdemeiből mi semmit sem akarunk levonni de Rákosi Jenő politikus is volt és; minket politikai munkája érdekel mert ez a munkája volt az, amely az utóbbi félszázad alatt ható tényezőként kapcsolta őt be a magyar életfejlődés folyamatába. Egyik illusztris szónokunk elparentáló beszédében azt hangsúlyozta, hogy a nagy tradíció Kossuth Lajostól kiindulva Kemény Zsigmondon keresztül egyenesen Rákosi Jenőhöz vezetett. Ilyen tévedéseket – nem kegyeletlenségből, de a történeti igazság kedvéért – jó idejében helyesbíteni. Rákosi Jenő, ha negyvennyolcas zamattal is, Deák Ferenc politikai híveként kezdte politikai pályafutását. Később Tisza István híve lett. A Kossuth tradíciók ha gyönge erek módjára mutatkoztak is fiatalkorában, később észrevétlenül eltűntek mindjobban kiszélesedő pályafutásából. Rákosi Jenő a haladás vonalán indult el. Abból a generációból való, melynek életében a magyar nyelv használata, a magyar nyelv érvényesülése magának a tehetségnek kifejezésével volt azonos. Abból a generációból, melynek életében a sovinizmus életkérdés volt, maga az életlehetőség. Ezt a fiatal Rákosi nagyon megérezte, szinte egy aggastyán bölcseségével érezte meg. Az a szinte öreges következetesség, mellyel a fiatal Rákosi Münchent Münkhennek írta s azt kívánta, hogy a magyar globusok magyar feliratokkal ékeskedjenek, jellemző bélyege fiatalságának. Ám ez a sovinizmus, mely bizonyos határig életlehetőséget jelentett, azon túl már elfogultság volt – abban az időben is, Az a gondolat, hogy idegen és tökéletlen legyen a magyar embernek minden más nyelven megfogalmazott gondolat, már túllendítette Rákosi Jenőt a Kossuth Lajos vagy Deák Ferenc hagyományain. Fiatal korában öreges komolysága, öregségében fiatalos sovinizmusa determinálta Rákosi Jenőt. Optimista magyar volt, a harminc millió magyar őszinte, gyermekesen naiv álmodója, aki nem tudta megérezni – nyugati műveltsége dacára sem – hogy a régi tradíciókat úgy becsüljük meg, ha tovább építjük őket, hogy vannak halasztást nem tűrő, szociális problémáink. Ez a végzetes érzéketlensége állította szembe a „hazafiatlan” Adyval, a szociális törekvésekkel, ez hitette el vele, hogy a nemzetiségi problémák csak szeszélyes mozgalmak, melyek „elkapják” az elméket. Egyet meg kell állapítani: jóhiszeműségéből fakadtak tévedései is. A kurzus virágzása idején a becsületes emberek nemes hevületével rótta meg a jobboldali „kilengéseket”. A radikális átalakulásnak nem volt híve, de nemes ellenfél volt. Megérdemli, hogy erényeiből és tévedéseiből egyaránt tanuljunk. (Budapest)


 


Vissza az oldal tetejére