FŇĎoldal

Korunk 1929 Március

A szimpatizánsok


Herwarth Walden

 


Az írók a polgárság művészi fényképészei. A polgárokat tehát, akik ha szűkösen is, de mégis kenyérhez vagy morzsához juttatják őket, sőt néha egy-egy pohár alkoholt is adnak, nem szabad megbántani. Ha mégis van valami kifogásuk a polgárság ellen, akkor ezeket a kifogásokat az írók vagy az ókorba, vagy az istenek országába helyezik át. Kívánságaikat viszont a jövőbe.


Az írók alkalmi produktumait nagykereskedők, az úgynevezett kiadók, a szokásos nyereséggel továbbítják a könnyen zavarba jövő közönséghez. A nagykereskedők ügynökeit kritikusoknak hívják. A kritikusok kötelessége arról írni, hogy mi hogyan ízlik. Nekik maguknak persze nem kell semmit megemészteniök, nehogy jó árért eladott tárgyilagosságukat elveszítsék.


Az írók ma már meglehetősen törik a fejüket. Hisz ma már a munkások és kéjnők is irodalomképesek. A haladottabb emberek ma már érdeklődnek alkalmazottaik lelke iránt. Nagyon szeretnék tudni, hogy miért olyan elkeseredettek. Az írók kötelessége tehát ezt a problémát megoldani. Holott régebben inkább érdekelte őket a háziúr kevésbé bonyolult érzése, amellyel a csinos házmesterlányt kitüntette.


Ezek az új idők. Az írók ma már nem a királyokkal szimpatizálnak, akik semmi sem akartak róluk tudni. Az írók most a néppel rokonszenveznek, amely nem akar róluk tudni. És a népnek, mint mindig, most is igaza van. Az írók egy külön osztályt alkotnak és olyan problémákat akarnak megoldani, amelyek már régen meg vannak oldva. A társadalmi rendellenességek époly kevéssé vártak a literátusokra, mint Napoleon vagy Bismarck. A fénykép feltételezi a tárgyat. A művészet nem. Mert a művészet nem feltételezi, hanem elénk teszi a tárgyat.


Az írók híresek tárgyi fantáziájukról. Pedig nem a tárgyhoz, hanem a tárgy alakításához kell fantázia. Az apagyilkosság és a gázháború is csak utánzata a valóságnak. S mert utánzat nem művészi fantázia. Az emberi törvények époly egyszerűek, mint a természet törvényei. A természet törvényei pedig sokkal csodálatosabbak, mint a kivételek.


Az írók csak mártásukat tálalják ahhoz, amit mások készítettek.


Az írók osztályon kívüliek – a valóság és a szándékuk szerint. Ezért azonban szívesen lennének azok az istenek, akiket elbuktatnak, miután már rég elvesztették istenségüket.


Az életben és a művészetben az értelmet kellene felhasználni és nem az emlékezetet. (Berlin)


 


Vissza az oldal tetejére