Főoldal

Korunk 1929 Február.

A tiszteletlenség dicsérete

„Több tiszteletet!” – mondja Osvát Kálmán most megjelent Erdélyi Lexikon-a jelszavaként.


Jellemző, hogy még az olyan világos koponyájú és meg nem vesztegethető írójellemek is, mint Osvát Kálmán, nyomban „másról beszélnek”, ha ideológiai vonatkozású területre tévednek. (A több tisztelet jelszavát O. K. évek óta hajtogatja). Osvát valószínűleg igen jól tudja, hogy a tisztelet járulékos jelenség. Illetőleg valószínű, hogy tudná, ha elmenne odáig, ahonnan nézve ez megállapítható. De nem megy el. Látja, hogy sok a tiszteletlenség a világban, de nem hatol mélyebben c jelenség mögé; megelégszik azzal, hogy konstatálja a tisztelet hiányát. Az idézett jelszó ugyanis eszmeileg nem jelent többet. Attól, hogy megkövetelték a tiszteletet, még sohase lett a tisztelet mennyisége nagyobb, legfeljebb több lett a fogcsikorgatás, amely a képmutatás álarca mögött rejtőzött el.


A tisztelet a hősök légköre. Ha Osvát hősért kiabálna, megérteném. Ez azonban a nyilt bevallása volna annak, hogy hősök hiján kényelmetlenül érzi magát. Ezt nem akarja bevallani. Miért! Mert individualista, akinek nem szabad elárulnia önmaga előtt, hogy a maga egocentrizmusán kívül okvetlenül szüksége van még további ember-magaslati pontokra, amelyekbe megfogózzék. Mint minden individualistának, olyan a lelki fölépítettsége, hogy ez a belátás tragikusan érintené. Ezért ösztönszerű védekezéssel megkerüli a kérdést, sót hint a madár farkára, ahelyett hogy meg akarná fogni. És ezért írt Erdélyi Lexikont, ahol módjában van önmaga előtt észrevétlenül tisztelni a hőst, aki nélkül nem élhet és megbüntetni a nem-hőst, aki a tudata alatt sérti a világról való individualista megfogalmazását.


Minden friss és értéket jelentő változásnak a csömör és a tiszteletlenség volt a bábája. A bábája, de nem az apja vagy az anyja. A tiszteletlenség föllépte a hősök hanyatlásának, az istenek alkonyának a járuléka. A hősök pedig akkor hanyatlanak. amikor már nem azonosak a kor öntudatával. A kor öntudata akkor változik, amikor más a kényszerű beállítottsága azzal az eszmei tartalommal szemben, amelyet az Időből magával hozott.


A tiszteletlenség tehát, mint tünet, igen fontos, és az átmeneti korokat jellemzi. Ebből a szempontból nézve, örömmel kell üdvözölnünk a megjelenését, ha azon a nézeten vagyunk, hogy a világnak mai rendje, amely végeredményben elenyészően keveseknek jó, minél hamarább adja át a helyét egy következő gazdasági felépítésnek, amely fejlődést jelent a maihoz képest.


A tiszteletlenség klasszikus példája a Tell Vilmosé, aki nem volt hajlandó tisztelegni a Gessler helytartó póznára tűzött kalapjának. Ebből nőtt ki a svájci szabadság. De ez a póznára tűzött kalap egyben mély szimbólum: történelmi madárijesztő, amelyik mögött az uralkodó osztályok vetése érik. Kifelé holt, merev és szentté nyilvánított ideológiai formák, bent a termelőerők anarchikus és kapzsi felhasználása: ez azoknak a korszakoknak a képe, amelyek megérettek a változásra. Mind több és több póznára tűzött kalap, amelynek köszönni kell, olyankor, amikor a társadalom gazdasági tartalma kezdi nem fedni az eszmei tartalmát; de minden Gessler-kalapnak akad Tell Vilmosa.


Különös és kényelmetlen érzés lehet az, ha az Ideál belsejéből, a gazdája szemeláttára, kiszedik a rugókra, kerekekre és csapokra járó szerkezetet, amely a nemes mosolygást mozgatta belűlről. Osvát K. a színikritikáiban a színésznők és a színészek neve után, a „több tiszteletet” elvénél fogva, odabiggyeszti a „kisasszony” és az “úr” értelmező jelzőjét. Nagyot nézne azonban, ha valaki azt mondaná neki, hogy ezzel múló-félben levőnek bélyegezte a korát és egyben támogatását vallotta be egy gazdasági rendnek, amelytől még jót nem kapott és a melyikkel semmi belső kapcsolata sincs.


Vagy – vagy. Vagy „több tiszteletet”, – vagy: több közgazdaságtant, a társadalmi erők dinamikájának több ismeretét, több osztálytörténelmet és legfőkép több öntudatot. Nem a szó pszihikai értelmében, hanem az önmagunk helyének felismerését illetőleg. (O...r.)


 


Vissza az oldal tetejére