Főoldal

Korunk 1929 Február.

A Moszkva-folyó utcája

 


Ilja Ehrenburgnak ez az új regénye leleplezést jelent, holmi áttörést, amely nem jön egészen váratlanul, de aligha vártuk ilyen határozottsággal és ilyen korán.


Ehrenburg titokban mindig érzelmes volt. Az első könyveiben nagyon titkoltan; ezekben szeretettel teli szivének a lágyságát romantikus irónia és túlhangsúlyozott cinizmus mögé rejtette. Ez elsősorban Julio Jurenitosz érzelmi-anarchikus kalandorságára és a D. E.-trösztök fantasztikus históriájára vonatkozik.


De mindez a ragyogó keménység és gonoszság csak a mély bensőségnek hajlékony és kemény védőfala volt. Ehrenburg persziflázsa és öngúnya még ma is töretlenül él tovább az értekezéseiben és az útirajzaiban, amelyeket néha megjelentet. A könyveiben azonban az utóbbi években mindig észrevehetőbben mutatkozik becsületes nyíltsága, amelylyel az igazi érzelmeit feltárja és az őszinte állásfoglalása ezzel a kétséges világgal szemben.


A szíve a hősieden hősöké. a tökéletlen, elcsavarodott emberek különös bánataié. Igy tünik fel az ember előtt a ,,Jeanna Ney” kétségbeesett, közönséges, gerinctelen és boldogtalan ,,hőse”, Chalibiev – és így irja le utolsó nagy regényének hősét, a szomorú, hajszolt és vigasztalan Likov Mihályt.


Ebben a kis Moszkva-parti utcában, amely a szép Kanális utcanevet hordja, egész állatkertje nyüzsög a miniatür Likovoknak. Nagyon kevés történik: egy fiatal leány nem találja meg az igazi útját a szerelemnek a film-szentimentálizmus és az elméleti szocialista követelések között és hajszál hijján öngyilkos lesz, – egy kis felületes irnokocska egy tragédiának lesz az okozójává, amelyet nem ért meg, – egy spekuláns gyüjti a titokban megszerzett cservonecz-bankjegyeket a virágcserépbe és a környezetét kínozza, – egy néhai bárónő dolgozza agyon imagát a kalap szalonjában és egy undok férjet tart ki, aki egy másik aszszony után szaladgál, – és egy kis pupos zsidó mozihegedűs rezoniroz jóságosan és egy kicsit tolsztojosan eme sorsok felett, amelyeket a költő megmarkol, felmutat és azután rezignáltan ejt el ismét. Voltaképen a lassanként kiszikkadó, eltűnő, jelentőségnélkülivé váló leírása a mai Moszkva kispolgári rétegének.


A „barackszínű ház” pincéjében azonban egy néhány züllött gyermek tanyázik, vad kalandor-kedvű cinikus fickók; a jövő eleme ők ebben a holt utcájában a multnak. Ezeknek a gonosz és erős kis teremtéseknek a jellemzése talán a legszebb ebben a szép és tiszta költői műben.


Becsületes és gazdag könyv. Nem feltünő és terjedelemre a legkisebb az Ehrenburg művei közül, de talán a legemberibb, amit máig írt. (A. E.)


 


Vissza az oldal tetejére