Főoldal

Korunk 1929 Február.

Az uj Oroszország elbeszélő művészete

 


Tíz évi irodalmi forradalom, tiz évi kérlelhetetlen harc az új formáért és az új tartalomért meghozták a gyümölcsüket. Oroszország új írói új irodalmat teremtettek, amelynek a jelentősége föl se becsülhető és amely nem hasonlit semmi más európai irodalomhoz, – ennek dacára pedig a legmélyebb orosz irodalmi hagyományokkal van átitatva és ezer szál füzi a forradalom előtti időkhöz; talán azért, mert hiszen a polgári Oroszország irodalma is a legnagyobb mértékben,, forradalmi” volt.


A társadalmi erők egymásra való hatásának játékában járatlan voltaképen csalódást érez az új orosz irodalom láttán. Az új oroszok legtöbbje nem kommunista, hanem a polgári osztályok tagja. Ez a tény azonban könnyen érthető. Az irodalom, amely egyfelől mindig az új útak érzésének és gondolatainak ad hangot, másfelől mégis csak fölépitménye a gazdasági viszonyoknak és gyökeresen gyors átalakulását várni naivság volna akkor, amikor a gazdasági helyzet még mindig csak egy ezer akadállyal küzdő átmenet az új gazdasági rend felé.


És ez az új orosz irodalom Nyugat-Európa számára mégis csak forradalmi megnyilatkozás. Forradalmi a nyelvében, a tárgyválasztásában, a formájában, a költői megélés minden megjelenésében. A forradalmi technika elfedi a még mindig nyílvánvaló polgári hátteret. (Ezt a szót, hogy „technika”, orosz vonatkozásban közelebbről kell meghatározni. A szovjetköltőnek azt az elképzelését, amely olyan falusi autodidaktának látja, aki most érkezik a faluról egy harmonikával és egy szamovárral felszerelve és azonnal vastag regényeket kezd írni, amelyek Dosztojevszkij dicsőségét elhomályosítják: ezt az elképzelést meg kell hagyni az irodalmi snoboknak. A modern orosz író elsősorban is technikailag tökéletes mester olyan értelemben, amely Európának meglehetősen idegen. A költői teremtés műszakját, a lelki vagy a stilisztikai hatás elérésének a mesterségét valóban tanították is Oroszországban a forradalom éveiben). A mai Oroszország minden költője kijárt, mint,, különvált” vagy, mint „a költői próza akadémiájának” tanítványa egy olyan iskolát, amely minden európai költő irigységét kihívhatja. Mindazt, amit egy fiatal európai költő csak a maga költői ihletettségével ér el, az orosz egészben egy költőileg előképzett mester kézügyességével éri el. E felett nincs helye az olcsó gúnynak, mert hiszen ennek a ténynek eredménye az, hogy máma Oroszországban még a legfiatalabb költők is sikerrel teremtenek építészetileg, stilisztikailag, formailag csaknem befejezett tökéletességű műveket. A Malik-Anthologia minden novellája, az irodalmi értékétől eltekintve, irodalom-technikai ékszer.


,,Az irodalmunk nyárspolgári lesz!” – panaszkodik ma a marxista kritika, de nincs igaza. Az orosz irodalom nem válhat nyárspolgárivá, az egyes szerzők magas kulturája folytán. Ezenkívűl pedig a fentebb említett okoknál fogva az irodalom teljes elforradalmasodását e pillanatra már célként kitűzni lehetetlen. Az új orosz irodalomnak a maga otthonában is még a régi rend kulturális csökevényeivel és egy leromlott (nemforradalmi) ízléssel kell megküzdenie. A legjobban olvasott német író Oroszországban az abszolut polgári Stefan Zweig és az orosz munkáskönyvtárakban főképen francia szerelmi regények és angol bünügyi históriák iránt van kereslet.


Irodalmilag a mai orosz próza két főirányát láthatjuk, amelyek közűl az elsőt „lelki”, a másodikat pedig „stilizáló” iránynak, vagy, ami ugyanaz, Dosztojevszkij- vagy Gogoly-iránynak nevezhetünk. Csodálatosképen Tolsztoj szellemi befolyása a mai Oroszországban minimális. A mai Oroszország pszichologizáló irodalma – a Malik-Authologiában Fegyin, Pilnják, Szloninszky. Jávics, Leanov, Neverov és Romanov képviselik – a világirodalom legnagyszerűbb megnyilatkozásaihoz tartozik, csaknem nem is irodalmi többé, hanem valami magasabb. Ezekben a novellákban a legijesztőbb, majdnem nem emberi mélységű lelkiszakadékok mutatkoznak. Ebből a szempontból külön rá kell utalnunk a különben csak kevéssé ismert, nagyon fiatal Jávicsra, aki ´ebben a kiadásban az első művével, a Grigorij Pugácsov-val szerepel.


A stilizáló irodalom, – Tünyanov, Tichonov, Nikitin, Szoszcsenko, Szoszulya – már kevéssé nemzetközi jelentőségű. Csak nehezen fordítható és a nemorosznak nem mindig érthető. Ezek a nyelvi díszítések, a nyelvnek ez a dallamossága mindig rendkívűl jellemző volt az orosz irodalomra. Mindenesetre ennél az iránynál is megállapítható a Dosztojevszkij kikerülhetetlen befolyása. A Gogoly- és a Dosztojevszkij-irány egymásba folyik az olyan költőnél, mint Jákoblev Katajev, Ligyin, Szamjatyin, Szejfulina és Inber.


A Korunk olvasói előtt néhány költő már nem ismeretlen. Bábel, Ehrenburg, G 1 a d k o v, Feg y i n, Romanov és Tolsztoj Alexei valószínűleg ismertek már az olvasó előtt.


Nagy érdeme a Malik-Verlagnak ez az Anthologia, mert lehetővé tette, hogy a fiatal orosz irodalom élenhaladóit megismerhessük. Pilnják és I v a n o v, annakidején a forradalmi nyelvdinamika alkotói voltak, újabban megtalálták az útat a nyelvi klasszicizmushoz. A híres formaművész, Tünyanov, aki ebben a könyvben Száber hadnagy c. novellájával szerepel (amelyben az ad absurdum vitt absolutizmust gúnyolja ki) az új orosz történelmi regény megteremtője. Az egzotikus irodalomban a költő Tichonov vezet. Az egzotikus irodalom egyébként újabban Oroszországban nagyon komolyan veendő, magas művészi termékekben jelentkezik. Fő művelői ma Pilnják, Tichonov, Jevánov és Liono v.


Sajnos, lehetetlen egy rövid cikk keretében mind a 30 írót érdeme szerint méltatni. A könyv megítélésére nézve az átlagos színvonal irányadó; ez pedig nagyon magas. A 30 novella közt egyetlenegy kivetni való sincsen. Mind a 30 rendkívül értékes és a mai Oroszországra, az átalakulás még mindig forrongó és dialektikus korára, feltétlenül jellemző termék. (E. B.)


* „30 neue Erzähler des neuen Russland Malik-Verlag, Berlin 1929.


 


Vissza az oldal tetejére