Főoldal

Korunk 1929 Február.

A Maurizius-ügy


Gró Lajos

 


Wassermann: Maurizius ügy. (Pantheon kiadás, Budapest, 1928). Báró Andergasz ügyész 18 évvel ezelőtt börtönbe juttatta Maurizius egyetemi tanárt, aki ellen az volt a vád, hogy feleségét megölte. Az ügyész, Maurizius barátjának, Waremmenek a vallomására építette fel a vádat, amit Maurizius az utolsó pillanatig tagadott. Ez volt az egyetlen szépséghiba az ügyész munkájában, amelyet annakidején jogászi remekműnek tartott s amelyre mind a mai napig büszke volt. Aztán jött a háború és a Maurizius ügyet mindenki elfelejtette. Kivéve az öreg Mauriziust, aki makacsul hitte fia ártatlanságát s az itélet óta minden alkaimat megragadott arra, hogy fia perében ujrafelvételi érjen el. A küzdelem reménytelennek látszott. A törvényen nyugvó erkölcsi világrend sziklaszilárd építményét nem lehet megingatni. De vannak erők, amelyek megkísérlik ezt a munkát. Az öreg Maurizius segítőtársat talál az ügyész fiában. Ezzel igazságra szomjazó lelke világosságot akar deríteni az ő szemében homályos ügyre. A rideg apával nem mer szembeszállni, elhagyja hát a szülői házat, hogy Berlinben a Warschauer néven élő Waremmetől tudja meg az igazságot. Hosszas fáradozás után sikerül is megtudnia azt, hogy Maurizius feleségének a gyilkosa, az asszony huga volt, akibe Waremme is szerelmes. Rohan haza a hirrel s itt tudja meg, hogy az ügyész, akit megrendített fia szökése, újból foglalkozni kezd az üggyel s bár Maurizius nem mondja meg neki most sem az igazat, kegyelmet eszközöl ki a számára és szabadon engedi. Ezzel most már követeli, hogy Mauriziust rehabilitálják, a kegyelem csak a bűnösöket illeti meg, Maurizius pedig ártatlan. Az ellentét tehát újból kirobban közöttük, olyan valakiért aki közben már nincs is az élők között. Tizennyolc évet töltött Maurizius a fegyházban, az emberek elsodródtak mellőle, az apja, meghal, amikor kiszabadul, a dolgok ´megszürkülnek, törvénytelen leányát elrejtik előle. Minden, amiért érdemes lett volna élni jelentéktelenné zsugorodott. A fegyház megőrölte az egészségét, elrabolta a férfiasságát, nincs semmi értéke az életnek. Svájcban a robogó vonatból kiugrik egy szakadékba.


Ez a kerete Wassermann regényének, amelyben a bünügy csak alkalom arra, hogy Wassermann az élet majd minden problémájáról, a családról, a nevelésről, a törvényről, a fegyházról, a szerelemről, a pénzről, a zsidóságról vallott nézeteit elmondhassa.


És ezek a nézetek eddigi írásánál erőteljesebben dokumentálják Wassermann zsidó-polgári pesszimista-humanizmusát. Wassermann csodálatosan tiszta és szigorú logikai következetességgel, mély psichologiával és a szeretet melegségével eleveníti meg, testesiti hússá egy-egy alakban a felvett problémákat. A Maurizius ügy nem papiros regény. Élő valóság, Wassermann társadalmi körének plasztikus megelevenitése.


A feudális ügyész rideg törvényimádata ragaszkodás egy olyan világhoz, amely igazán sohasem volt erkölcsileg megalapozva. Etzel szökése, mintha tiltakozás volna az ellen a rend ellen, amely a zsidó Warschauer-Waremmet, hogy zsidó volta ellenére is érvényesülni tudjon, szélső jobboldali, nacionalista szervezetekbe kényszeríti. Maurizius elvesz egy nálánál sokkal idősebb nőt, mert ugy érzi erős kezű támogatásra szorul, egyedül nem tud megállani az életben. És ez az erős kéz, amikor megtudja, hogy mint Waremme férje is szerelmes lesz a hugába, elernyed, nem tudja megállítani az eseményeket, amelyek Anna Jahnt, a zárdában nevelkedett furcsa érzékiség ből és hiszteriás szeméremből összetett leányt is, aki hagyja, hogy helyette Mauriziust ítéljék el, mert megakarja büntetni a férfit, akibe ő is beleszeretett, magukkal sodorják. És mindezeken felül ott van a fegyház, az élőhalottak, a mániákusok, a lelkibetegek, a homoszexuálisok, az ártatlanok és a társadalom bűneinek az áldozatai.


Micsoda káosz ez! Segíteni kellene, szeretet, megértés, hirdeti Wassermann, azonban az eseményekből, az egyes szereplők, különösen Waremme-Warschauer mesterien megírt életvallomásából, kicsendül. Wassermann pesszimizmusa. Ő maga sem hisz benne. És nem is hihet. Mert arz a világ, amelyben ezek az emberek éltek a tegnap világa volt. Aminthogy általában Wassermann pesszimizmusa is beismerése annak, hogy a család, a törvény, a büntetés, a pénz és az élet többi ezer problémáját a tegnap humánus eszközeivel nem lehet megoldani. A humanista polgári erkölcsnek nincs többé hatóereje, ezt egyrészt azok bizonyították be, akik attól jobbra tolódtak és azok is, akik balra tolódtak.


A ma más utakon halad, ezt kénytelen Wassermann is megállapítani. Itt nincs középút. A ma nagy ellentéte a homlokegyenest ellenkező két irányból áll elő. Aminthogy Andergast és Etzel sem tudnak többé egymásmellett járni.


A végeredményében az apák és fiuk harcát új formában tárgyaló őszinte és meleg regényben, a fiu öntudatlan újatakarása, az apjával, a tegnappal való szembehelyezkedése az egyetlen optimista megnyilvánulás, amelyben azonban nincs semmi állásfoglalás. A következményeket nem vonja le vagy nem meri levonni Wassermann. A regény, illetve a harc, Maurizius halálával megszakad, abbamarad. A továbbiakat egy uj regénybe igéri be az író. (Budapest)


 


Vissza az oldal tetejére