Főoldal

Korunk 1929 Február.

A szerelem vége


Franz Blei

 


Rosszul állnak a dolgok a szerelem körül. Mindinkább azzá lesz, amit qualité negliegablenek nevez az ember. A mai, husz és harminc között lévő ifjúság más vizeken evez ebben a tekintetben, mint a régi.


Hogy az ellenvetéseket előre kivédjem: az ügy grimasza és gimnasztikája még meg van. Például a vidéken. A vidéken még ma is, mint azelőtt, a jól kiszámított kiadás-bevétel kipróbált alapelvei szerint, „szerelemből” házasodnak, a kikalkulált gyermek áldás meggondolásaival. Az egykori egocentrikus mániák sem hiányzanak, mint pl. az egyoldalú és kölcsönös agyonlövések és szállodai szerelmi drámák, melyeknek, hősei fiatalok, akikkel szemben az élet különben sem igen jóakaratú, s akik ennek következtében a romantikus érzelmi viharok díjmentes luxusával szolgálhatnak maguknak, hogy valamit tényleg a magukénak nevezhessenek. A lövöldözés ebben az esetben ugyanúgy, mint a politikai lövöldözések alkalmával a tehetetlenségből származik. Mert, véleményem szerint, ahogy a politikai zavarok alkalmával lövöldöző ifjúságnak semmi köze a politikához ugyanúgy az egymást agyonlövő szerelmes pároknak sincs – a szerelemhez. A gyilkosságra determinált megragadja az első lehetséges alkalmat, amit épp a véletlen kínál, hogy öljön. (Hogy a politikai okokból gyilkolót enyhébben, vagy pedig ha a pszihiátriát is tekintetbe veszik, egyáltalán nem büntetik meg úgy mint a rablógyilkost, az jogi és etikai tévedés, mely hiányos logikán és téves érzelmességen alapul. A rablógyilkos inteligenciája kétségtelenül veszélyes, a politikai gyilkos ostobasága azonban még veszélyesebb).


Vegyük a címbe írt kérdést először biológiai szempontból. A mikroszkop eloszlatja az illuziókat. Az ember szekszuálizálása az ember kicsinyítése. A férfi és női sejtek a chromozómák redukciója által nemes szubstanciájuk felét elveszítették. A férfit és nőt ezért bátran nevezhetjük Pláton csorba androgynáinak, melyek tökélyesülésüket keresik. A nemi vonzalom, vagyis ép az, amit szerelemnek nevezünk, ennek az állandó feszülésnek az eredménye. Weissmann a test organikus elemeit romanak, a sexuális sejteket pedig gerilláknak nevezi. A test küzdelme a mikrobái ellen: ez tegnap még egy analógia volt, ma viszont a biológiában a szekszuális-parazitismusról úgy beszélnek, mint egy szilárd és jól megalapozott fogalomról. A test azokat a szekszuális sejteket, amelyek tojás és mag képződésük által megzavarják és a rendetlenségbe viszik, ugyanúgy törekszik kiküszöbölni, mint ahogy az egészséges szövet törekszik kihámlasztani magából a beteget. Az embernél öregebb állatok, mint például a méhek és a hangyák funkciójuk különös individuálizálódása által nem csak ezeket a sejteket üzték ki magukból, hanem ezeknek a sejteknek a tartalmát is. A thébai puszták szentje tehát új világitásban áll: A nemisége fölötti győzelmében sokkal gazdagabb a szerelemben, mint Don Juan, akinek a sikerei tulajdonképen csak vereségek.


Továbbá pedig nem is igaz. hogy a szerelem, ami relatíve véve modern képződmény, a szimpla tenyész ösztönöket megnemesítené Szerelem nélkül is születnek szép gyermekek. Az tehát, amit Schopenhauer mond, hogy a szerelem a direkt kisugárzása volna a nemzési ösztönnek, egyáltalán nem igaz. A szerelem semmiképpen sem olyan valami, amit természetesnek nevez az ember, mert a szerelem reakció a természet ellen. Az egyéni büszkeség próbál a természetes megalázkodás elől kibujni, és a szerelem által két erős várat emel a természet ellen: a maga magáért való gyönyör-érzelmét és a cerebralitásét, amely csak maga magával foglalkozik. A szerelem egy darab szabadság, de semmivel sem több ennél. Mert végül is az ember teljesen nem tud megszabadulni a tenyészés természetes ösztönétől. Ebből származik azután a szerelem komplex fogalma, alapul szolgálva és lázadozva ugyanabban az egy személyben.


A kommunizmus, a szociális nevelés, a nő emancipálódása, a női tipus közeledése a férfi tipus felé, a fiatalítási kísérletek, a prostitució kvalitatív elkorcsosulása, a roham a magzatelhajtást tiltó paragrafusok s a házassági törvény szigorúsága ellen: mindezek a jelenségek nem véletlenül egyidejűek s a legszorosabb összefüggés van közöttük. A nemi vonatkozások ügye két végletükön kiéleződnek s a középen – eltünnek. Ugy gondolom tudniliik, hogy az egyik véglet a brutális aktus, a másik meg a szublimálás, amelyben már alig lehet felfedezni nemiséget (a szentek!) s mind az, ami valaha a közbe levő széles felület volt, vagyis a szerelem – eltünik.


A szerelemmel s egyáltalán nem a szerelem segítsége nélkül rá jöttünk, hogy a szerelem, mint valami bolondság az élet rendjét zavarja. Ezért vallottak színt a leggyorsabban azok, akik sokkal inkább az utánzási ösztönüket elégítették ki, mint gyönge sexuális hajlandóságukat. Az ökonómia és az idő kényszere erőteljesen támogatja őket. Azután pedig jöttek a többiek, illetve jönnek, mert a kivándorlás a szerelemből már megkezdődött. Don Juan nemsokára izolált és komikus figura lesz.


A bolondság szó miatt azonban egyáltalán nem kell izgulni. Az individualis egoismus győzelmét a kollektiv törvények fölött egész jól lehet ennek nevezni. Már pedig a szerelem egy ilyen individuális győzelem. S az idő az individuumnak nem kedvez. Az individuum viszont mindent megtesz, hogy alkalmazkodjék. Törekedik megszabadulni a gyermek-áldás zsarnokságaitól, mivel a természettől mindinkább eltávolódó időben a természetességben már nem fedez föl semmi értelmet legföljebb ellenségeset, sőt még egyebet is tesz: felfedezi, hogy a nemi vágy realizációjában nem teremtődik más, mint egy kadaver. A mai ember, miután a nemi éhségét csillapította a nemi kívánságát is törekedik legyőzni.


A farkasoknak nagyon nehezen megy eledelt szerezni. Emellett a nehézség mellett már rég elpusztultak volna, ha az éhség kínzó üzöttségével nem volnának felszerelve, amely a hóval fedett pusztákon át eledel után kergeti őket. A farkas testvére a kutya ugyancsak el van látva ezzel az üzöttséggel, de szükség nélkül. Ezért eszik és képes enni állandóan. A férfi a libidó nélkül soha sem keresné fel az asszonyt, amelyik minden ős állatnál mint pl, a rovaroknál ijedelemmel kerüli a férfit. A férfi számos okból kifolyólag érdektelenül állván szembe az utódokkal s minden pillanatban kiszolgálva a rendelkezésre álló prostitúció által üzöttsége lázában eltompult. Aki még ma ezt az üzöttséget érzi, az eltitkolja, vagy pedig sublimálja. Az egyik a bűn, a másik a nagy tett. Az egyik az utcák Don Juánja a másik meg a sivatagi szent. Kevésbé patetikusan kifejezve: a semmitevő kalandor és a hidépitő.


Az embernek már nincs semmi ideje a szerelemre: és pedig egy más értelemben. A szerelem, mely egy bizonyos időre született egy időre kell hogy ismét eltűnjön. Minden erre készteti, elsősorban az ember és mindenekelőtt az asszony, akit a leginkább betöltött a szerelem. Mert az asszony legföljebb egy szerető számára válhatott feleslegessé, de nem a szerelem számára. A férfi előtt azonban a szerelem mindig felesleges lehetett.


 


Vissza az oldal tetejére