Főoldal

Korunk 1929 Február.

Kosztya Rjabcev naplója


Nikolaj Ognyev

 


Egy tizenötéves fiú feljegyzései


                                                                                                  (2)


November 11. Ma vasárnap van. Egy nagyon hosszan tartó általános gyülés volt. A gyülés elején a régi tanuló-komité jelentését olvasták föl. Az ülés folyamán minden úgy ment, mint különben, mindaddig míg a régi tanuló-komité elnöke, Serjoska Blinow hirtelen ki nem jelentette, hogy utoljára vesz részt a tanuló-komité gyülésén s hogy egyszersmindenkorra lemond a tisztéről. Az oka pedig” mindennek nem egyéb, mint az, hogy a tanuló-komité ma már csak „egy rokkant, amelyik a skrabok mankóján biceg”, ami azt jelenti, hogy semmi önállóra vállalkozni nem tud, mindenben a skrabokkal kénytelen együtt haladni. Mivel Serjoska a „tanító” szó helyett állandóan a „skrab” szót használta, egyes skrabok tüstént tiltakoztak. Ekkor Sinaida Pawlowna vette át a szót s azt kérdezte, hogy mit képzel Serjoska Blinow, vajjon a tanulók semmiféle tekintettel se tartoznak a skrabok irányába, avagy ők már egyáltalán nem is emberek s meg sem illeti őket az „ember” elnevezés!? Serjoska Blinow erre. nagyon megsértődött s nem akart tovább beszélni, a fiúk azonban rábeszélték. Erre mondotta Serjoska, hogy ő a maga részéről az üdvözlési kötelezettséget és az örökös felállást előítéleteknek tekinti s személyére vonatkozólag nem hajlandó továbbra is alárendelni magát ennek a kötelezettségnek. A hosszú Sinaida csupán azt válaszolta, hogy ő mindig minta tanulónak tekintette Serjoskát, nem érti tehát mi történt vele ily váratlanul. Talán már a mosakodást és a fésülködést is előitéletnek tartja! Erre Serjoska ismét megsértődött és nem akart tovább beszélni. Ezután. Almakfis állott fel és azt mondta, hogy az egész ügyön nem csodálkozik, mert ez kvantitative a korszak túláradását bizonyítja, kvalitative viszont a jó és rossz értékein felül áll. Azt hiszem ezzel ugyanazt akarta mondani, ami miatt nekem Jelnikitkával veszekedésem volt s az ő részéről ugyan úgy nem volt a kijelentésének keze-lába, mint az enyémnek. A skrabok minden bebeszélése ellenére Serjoska kitartott meggyőződése mellett s az iskola többsége is melléje állt. A skrabok oldalán csak pár leány látszott kitartani, köztük Lina és a fekete Soja. Mindenesetre valahányszor Serjoska beszélt Soja mindannyiszor bele dohogott és bele sziszegett a szavaiba, mint egy lokomotív: Fff-ffu-ffu!


Ezután az eset után került a sor az uj iskola-komité megválasztására, Nagy csodálkozásomra teljesen akaratom ellenére beválasztottak engem is a bizottságba. A csoportunkban rajtam kívül még Silfida Dubinina került be. Ennek azután disznója van! Ahová engem beválasztanak, oda 6 is bekerül! Ez azonban nem tesz semmit: nagyon jól lehet Vele dolgozni, ő egészen más, mint a többi leányok. Az iskola-komité a legmagasabb önkormányzati szervként szerepel. Az iskola-komiténak van alárendelve az egészségügyi, a művelődési és minden egyéb más komité. Természetesen csak a neve szerint, mert a valóságban mindegyik komité azt csinálja, amit akar.


A folyosón találkoztam Jelnikitkával és az kérdeztem:


    Mondja Rjabcew polgártárs, mikor gondolja, hogy elintézi a penzumát?


Én válaszoltam:


  Amikor tudom, Kaurowa polgártársnő... majd akkor vizsgázom. Megint ő mondta:


  Novemberre már mindenki elintézte a penzumát, kivéve magát.


   Ráérek még, válaszoltam és néztem, hogy tovább kerüljek. Még a szagát se szeretem ennek az asszonynak!


November 13. Alig kerültem az iskola-komitéba már van egy fontos ügyünk. Mióta megkezdődtek az előadások az iskolában egyik lopási eset a másikat éri. Egy hónappal ezelőtt az egyik idősebb tanulótól a rajzeszközeit lopták el. Azután pedig egymás után tüntek el a tanulók ennivalói, pénze és egyebek. Most meg hirtelen Wanjka Petuchowtól loptak el hat Limárdot.* Wanjka pénzét a ruhatárban lógó kabátjában hagyta, amikor visszament érte, már nem volt sehol. Véletlenül azonban Serjoska Blinow röviddel azelőtt keresztül ment a ruhatáron és látta, hogy Aljoska Csikin ott ácsorog. Természetesen tüstént kérdőre akarták vonni Aljoska Csikint, ő azonban kereket oldott. Ezért azután az iskola-komité harmadik csoportjának képviseletében nekem és Silfida Dubininának kellett Csikin lakására menni. Csikin azonban nem volt odahaza s az apja, egy suszter fogadott bennünket, tökrészegen:


   Na mi az?


Mi elmondtuk a dolgot. Az apa válaszolt:


   Egészen biztos, hogy ez a kutyakölök volt; én ismerem. Nagy tolvaj. De jöjjön csak haza, majd elnadrágolom!


Ez a jelenet nagyon fájdalmasan hatott ránk. Azt mondtuk egymásközt: talán nem is Aljoska volt s most elfogja rakni az apja! Elbujtunk tehát az udvaron, hogy bevárjuk Aljoskát. Vártunk, vártunk. Amikor egészen besötétedett, jött csak haza. Eléje mentem s megkérdeztem:


Miért mentél ma oly korán el az iskolából?


Mi közöd hozzá?


Pénz tünt el az iskolából.


Aljoska félrelökött az útból és tovább akart menni:


    Be akarok menni, engedj tovább. Én azonban ezt mondtam:


   Inkább ne menj be addig, amig a dolgot nem tisztázzuk. Meg akar verni az apád.


Ekkor kitört belőle:


   Ahá! Ti megmondtátok neki? Ér. nem láttam a ti hat Limárdotokat! Erre nekem támadt, egyenesen a képembe vágott. Ekkor azonban


hirtelen Silfida megragadta hátulról, a falhoz nyomtuk és kérdeztük:


   Honnan tudod, hogy hat Limárdról van szó?


Dühöngött, káromkodott, köpködött s ekkor vettük észre, hogy snapsz szaga van.


Majd kiszakította magát a kezeink közül és elszaladt. Miután már egészen sötét volt nem tudtuk utolérni és visszamentünk az iskolába. Ott már várt bennünket az iskola-komité, mi pedig elmondottunk mindent. Az egész még gyanusabb volt, közvetlen bizonyítékokkal azonban nem rendelkeztünk. Ezen a napon Jelnikitka volt a felügyelő s mindjárt megkérdezett bennünket:


   Miért nem kutattátok ki?


Mi megmagyaráztuk, hogy ez miért nem volt lehetséges. Az igazat megvallva azonban, ez az eszünkbe se jutott. A dolgot tehát el kellett halasztani más napra.


November 14. Aljoska Csikin ma úgy jött az iskolába, mintha semmise történt volna. Tüstént az iskola-komité elé citáltuk:


Mit csináltál a ruhatárban?


A kenyeret vettem ki a kabátomból.´


S miért mentél el oly korán az iskolából?


Haza kellett mennem.


Rjabcew és Dubinina azonban nem találtak otthon! ----- El kellett valahova mennem.


Miért volt snapsz-szagod?                            


Ez hazugság.,


Honnan tudtad akkor, hogy ép hat Limárd tünt el?


Ezt még most se tudom.


Ez persze egy szemtelen hazugság volt, mert mi erről nem szóltunk semmit, ő azonban mindjárt a hat Limárdról beszélt. Ezért aztán mindannyiunk előtt világos volt, hogy ő a tolvaj s tovább már nem beszéltünk erről vele. Most már csak az volt a kérdés, hogy mit tegyünk. A skrabok egyelőre egész nyugodtak. Nagyon szép. A fődolog, hogy ők nem ütik az orrukat a mi ügyeinkbe. Másrészről viszont a dolgot nem lehet ennyibe hagyni. Az iskola-komité tehát jobbra-balra hosszan tanácskozott, de nem jutott semmiféle határozatra. Ha még holnap se tudunk határozni, akkor kénytelenek vagyunk az ügyet egy általános gyülés elé vinni. Serjoska Blinow úgy vélte, hogy az egész dolog el fog laposodni s tulajdonképpen Wanjka Petuchow a hibás: miért hagyta pénzét a ruhatárba? Ez igaz, viszont az se megy, hogy az iskolába lopjanak. Mi az ördögnek van ez az egész iskola-komité, hogy ha semmiféle dologba se történik semmi.


November 15. Aljoska Csikin ügyébe belekeverte magát Sinaida Pawlovvna. Sinaida két órán keresztül beszélt Csikin lelkére, amire Csikin sírva hagyta el a szobát és eltünt. Többet nem jött az iskolába. Mi, az iskola-komité, felkerestük Sinaida Pawlownát és megkérdeztük, milyen jogon tette túl magát az önkormányzaton és ártotta bele magát olyan kérdésbe, mely csupán a tanulókra tartozik. Sinaida azt válaszolta, hogy először is felelős az iskolában uralkodó rendért, másodszor pedig egyáltalán nem ártotta bele magát, hanem csak megkísérelte, hogy morálisan hasson Alojskára. Szép, szép! Az általános gyülésen majd tisztáztuk a dolgot.


Telnikitka összegyűjtött bennünket a laboratóriumában, hogy a páfrány zaporodását előttünk megmagyarázza. Ekkor megkérdeztem tőle:


    Mit gondol maga, hogy az ember és általában az egész világ hogy keletkezett?


Jelnikitka elvörösödött és azt mondta:


  Természetesen biológiai úton.


  Mit jelent az, hogy biológiai úton?


Jelnikitka mesélt ezután valamit a sejtekről, erre azonban egyáltalán nem voltam kiváncsi és megkérdeztem:


    Na és az Isten? Van-e vagy nincs Isten?... Jelnikitka ismét elvörösödött és válaszolt:


   Az egyik ember számára van Isten, a másik számára meg nincs. Ez a kérdés mindenkinek személyes ügye.


Ekkor a fekete Soja mint egy elmeháborodott kiálltott föl:


   Én tudom, hogy mért kérdezi! Csak azért kérdezi, mert beakarja bizonyítani, hogy nincs Isten! Én azonban hiszek Istenben s ez az én magánügyeim s ezt senkise tilthatja meg nekem.


Azt akartam válaszolni neki, hogy senkise tilthatja mag ennek a kérdésnek az elvi tisztázását, ő azonban nem akart semmiről se hallani s már azt hittem, hogy isméi elvágódik eszméletlenül. Ezután Jelnikitka ismét a páfrányokról fecsegett. Soja megnyugodott én pedig elhatároztam, hogy várok. Mikor vége volt az előadásnak Silwa hozzám jött és ezt mondta:


   Te tudod azt, hogy a templomba is jár.


Kicsoda? kérdeztem.


Soja is és Lina is.


Te nem jársz?


Nem, én nem járok. Én nem hiszek az Isten létezésében, jóllehet ép eleget kell emiatt anyámtól kiállni. Az én anyámnak még egész régiek a meggyőződései, csak az apám gondolkozik úgy mint az ujak. Én szeretem mind a kettőjüket, ők azonban állandóan veszekednek, sőt még ütik is egymást. Apa kihajigálta a szentképeket, anyám viszont ismét felaggatta őket. Azelőtt anyámmal tartottam, most azonban apám már minden tekintetben meggyőzött.


Micsoda az apád?


  Betűszedő. Képzeld azelőtt ellenforradalmár volt, sőt még sztrájkolt is és harcolt a szovjetek ellen. Most azonban vörös. Ezért üldözi az anyám folyton. Az udvaron különben minden asszony ellene van. Ha ezek az asszonyok összegyülnek az udvaron, hogy a mosott fehérneműt kiaggassák, akkor azután van nagy lefetyelés és vihar! Egész belebolondul az ember!


  Azelőtt jártál templomba?


Igen, amikor még Dunjának hivtak. De aztán elhatároztuk, hogy apa ezentúl Silfidának nevez s azóta nem járok templomba. Anyám nem akar semmitse tudni a nevemről, mert azt mondja, hogy ez egy boszorkány név.


Elgondolkoztam a dolgon és azt mondtam Silwának, hogy ezentúl Wladiennek nevezzen. Silwa megígérte, hogy így fog szólítani.


November 17. Aljoska Csikin ügyében ma volt a tanuló-komité ülése. Csikin se az iskolába nem jön, se haza nem jár. Eltünt és ismeretlen, hogy hová. Azt a határozatot hoztuk, hogy közöljük az iskola-szovjettel, hogy a tanuló-komiténak nincs semmi kifogása az ellen, ha Aljoskát a milic segélyével keresik; de nem szabad beszélni arról, hogy pénzt lopott.


November 23. Megmondtam Nikpetosnak, hogy be akarok lépni a Komszomolba. Nagyon dicsérte a szándékomat. Ha még olyan fiatal volna mint én, mondotta, belépne ő is.


November 24. Amikor a társaim kiabálását meghallottam, hogy Soja elájult, kirohantam az udvarra, ahol már előzőleg előkészítettem valamit. Majd pedig visszaszaladtam és megkérdeztem:


Hol ájult el?


Az auditóriumban.


Bementem az auditóriumba s tényleg ott feküdt sápadtan, összeszorított ajakkal. Erre ezt mondtam:


    Ültessétek föl egy kicsit.


A társaim felültették én pedig egy hógolyót nyomtam a gallérja alá. Erre azután nagyot ugrott. Ugy kiabált, mint egy vad. A társaim nevetésbe törtek ki s ekkor már jött Jelnikitka is futva a szalmiákszesszel:


Mi történt?


Soja elájult, Kosztya Rjabcew azonban már kikúrálta.


Mivel kúrálta ki?


Hóval.


Jelnikitka nekem esett, hogy ez embertelen és barátságellenes s hogy ezt az ügyet az általános iskolagyülés elé viszi. Erre azonban jött a hosszú Sinaida, először megnézte Soját, azután pedig engem és mondta:


Nyugodják meg Jelena Nikitisna! Soja többet már nem fog elájulni.


Soja szeme villámlott, szájával pedig sziszegett és tova szaladt. Sina,


Pawlowna erre azt mondta nekem.


    A legközelebbi alkalommal kérem értesíteni engem.


Erre elment. De minek értesíteni? Hisz tagja vagyok az iskola-komiténak. Hisz ez ép´ a kötelességem.


A novemberi penzum sokára esedékes. Az októberi penzummal azonban még mindig nem vagyok egészen kész. Az iskola-komitéban Való munka nagyon zavar. Azonkívül sok időt vesz el a szerkesztőbizottság, amit a „Vörös Tanuló” érdekében tartunk. Honnan vegyek magamnak annyi időt?


November 26. Megkezdődött a Komszomolba a beiratkozás. Én és Silva jelentkeztünk a sejtnél. Azt mondják, hogy a sejtünk nem sokára csatlakozik egy üzemi-sejthez. Ez nagyon fontos, mert a mi iskolasejt üléseink alkalmával majd meghalunk az unalomtól.


November 27. Vanjka Petuhow-val voltam a hajléktalanoknál. Ez azért történt, mert nagyon szeretem a titokzatos dolgokat. Titokban is kellett történnie az egésznek, mert ha a skrabok megneszelik, akkor csak vihar van. Tehát: Wanjka eljött értem este kilenckor azzal, hogy moziba megyünk. Nagyon kemény fagy volt, körülbelül húsz fok. Megérkeztünk egy elhagyott pincébe. Először nem akartak beereszteni, de azután mégis engedtek. Ez a pince óriási nagy és ugyan olyan hideg van benne, mint kint az utcán. Ezért a pince különböző sarkában kis tüzek égnek. A tűz elé mindenféle holmit fölhalmoznak, úgyhogy az utcáról nem lát az ember semmit. Amikor Wanjka és én az omladozó pincegádoron tovasurrantunk egész titokzatos volt, olyan, mint mikor a moziban a detektívek lopódznak. Először ügyet se vetettek rám, mert ismerik Wanjkát és úgy kezelik, mint valami közéjük tartozót. Mindannyian ijesztő rongyokba vannak öltözve s a szag, ami a fiatalokról árad, olyan mint egy toaletteé, dacára a hidegnek... Meglehetős sokan voltak. Mindannyian a tűznél melegedtek. Egy tűzrakás nem is lett volna elég mindannyinak. Amidőn Wanjka belépett nagyon sok fiú rárontott:


    Rajta, mondj el egy történetet.


Wanjka leült az egyik tűz elé és felolvasta nekik a mesét az arany almácskáról és az ezüst tálacskáról. Mondhatom üres egy fecsegés! Sose hittem volna, hogy egy ilyen higvelejűség állhat egy könyvben. A fiúk ezután még akartak egy történetet. Wanjkának azonban már nem volt kedve hozzá. Ezután snapszot hoztak, megvendégeltek bennünket. Wanjka ivott egy keveset, én nem ittam semmit. Ezután elkezdtek kártyázni. Már menni akartunk, amikor az egyik megkísérelte, hogy közelebb vonjon a tűzhöz. Én ellentállottam, ő azonban mégis odavont és rekedten mondta:


    Fiúk, ez egy kém...!


Odanézek és Aljoska Csikint látom, teljesen elpiszkolódva, lerongyolodva, úgy hogy alig ismerhető föl. Ezt mondta:


    Mit keresel itt te redves? Kémlelődni jöttél mi?


Menj a hóhérhoz, válaszoltam és ki akartam ragadni magam közülük. Wanjka természetesen a segítségemre jött. Végre kiszabadítottuk magunkat. Majd mindannyian nekünk rontottak, mi pedig védekeztünk, ahogy ép tudtunk. Hirtelenül valaki valami kemény tárggyal egyenesen a szemem alá üt. Felordítottam. Nagyon fájt. Valahogy azonban mégis az utcára és elszaladtunk. Üldözőbe vettek, de az utca nagyon világos volt. A fény elől visszavonultak. A szemem nagyon fájt és megdagadt. Tanácskoztunk afelől, hogy mitévők legyünk, vajjon tovább kell-e adnunk azt amit megtudtunk Aljoska Csikinről. Elhatároztuk, hogy hallgatunk. Valószinüleg nagy kellemetlenségei vannak s odahaza is komiszul állnak a dolgok. Ezek után biztos agyonütné az apja. Wanjka elmesélte, hogy ebben a pincében „falazók” laknak. Ezek a következőt csinálják: az egyik elbuvik egy kapubejáratnál, egy másik meg kint a kapu előtt sétál, mint egy ártatlan angyal. Mihelyt egy kézitáskás asszony mutatkozik, az amelyik sétál hirtelen elesik az asszony lábai előtt, a másik meg kiugrik a kapu alól és kiszakítja a nő kezéből a táskát. Azután mind a ketten elszaladnak. Néha azonban egyszerűen zsebet metszenek. De betörnek lakásokba is. Egynémelyik közülük nem is tud oroszul, csak tatár nyelven, ennek dacára is azonban nagyon ügyes tolvajok. Mire hazaértem a szemem alatt levő kék folt akkora lett, hogy a fél arcomat betakarta. Az apám tüstént észrevette s megkérdezte az okát. Hazudtam neki valamit. Azt mondtam, hogy csuszkáltam a jégen és elestem. Erre ő egy régi rézpénzt szorított a szememre. Ettől a nyomástól a daganat kisé lelohadt. Holnap azonban mégis dagadt szemmel kel! az iskolába mennem.


November 28. Természetesen az iskolába a többiek megkérdezték, hogy mi van a szememmel. Különösen Silva faggatott nagyon. Én azonban elküldtem az ördögbe, Jelnikitka bizalmatlanul nézett reám s mint megállapitottam némi gúnnyal, de én nem akartam semiféle veszekedést és” ezért hallgattam.


A „Vörös Tanuló”-ban egy jó cikk van a szociális munkáról. Leírtam magamnak:


,,Nálunk az iskolába bevezették a Dalton módszert. Minden szakon a tanuló kap egy havi penzumot s ezt önállóan kell kidolgoznia. A tanító csak azt mondja, hogy ez vagy azt a penzumot eszerint vagy aszerint a könyv szerint kell feldolgozni. A könyvet azonban nem lehet seholse megkapni s minden egyes penzum számára csak nem lehet egy könyvet vásárolni! Az ilyesmi teljességgel lehetetlen.


A tudományos munka mellett azután van még szociális munka. Erre a munkára azokat a tanulókat választják ki, akik erre különös hajlammal birnak. Ebből keletkezik azután az a kedvezőtlen helyzet, hogy némely tanulót túlterhelik, némelyik meg nem csinál semmit. Meg kell még mondani azt is, hogy a mi tudományos laboratóriumainkban olyan lárma uralkodik, hogy az ember alig képes gondolkodni. Ezért azután a külömböző szakok tanulóinak odahaza kell munkájukat elvégezni. Az iskolának hét óra körül van vége. Akinek nincs szociális munkája az gondtalanul hazamehet. Viszont akinek van, annak az iskolába keli maradni. Természetesen ezután még este sincs kész az ember. Ép ülés van például. Reggel pedig amidőn az első tanulóosztag dolgozik, szociális munka. Ha pedig a második osztag kerül sorra, már egyáltalán nem dolgozhat az ember a laboratóriumba, mert olyan rettenetes nagy a lárma... Igy megy ez minden nap. A hónap elmulik, a penzum esedékessé válik és semmi sincs elintézve. Akinek azonban nincs szociális munkája, teljes nyugalommal dolgozik az iskolában is és otthon is és mindennel elkészül”.


Még állt több is a cikkben, ez azonban elegendő ahhoz, hogy megrontassuk, mennyire nincs egy perc ideje sem egy komitétagnak. Ehhez járulnak még a szerkesztési munkák, az iskoladíszitőbizottság, azután a viták a skrabokkal a csoport nevében... A fene egye azt az átkozott Daltontt Az ördög vinné el!


November 30. Holnap kezdődnek a novemberi vizsgálatok. Én természetesen nem készültem el, és sejtelmem sincs, hogy mikor leszek kész... Nagyon sokan vannak még ebben a helyzetben. Még jó, hogy hamar megtörténnek az uj iskola-komitébeli választások, különben azt sem tudnám, hogy hol áll a fejem. Egyetlen reményem a téli szünidőben van. Silwa szintén nem bizik abban, hogy átmegy a vizsgán! Minden az iskolakomité miatt! Átkozott Dalton!


Iskola után egész este Silwával bolyongtam az utcákon. Az életéről mesélt. Az apja bejelentette a törvényszéken, a válását és Silwa még nem tudja, hogy kinél fog lakni. Odahaza egész nap Veszekednek és ütik egymást. Olyan keveset van odahaza, amilyen keveset csak lehetséges. Ezután az élet céljáról kérdezősködött tőlem. Én azt mondtam neki, hogy az élet célja abban áll, hogy a lehető legtöbb haszonnal éljünk magunk és mások számára s hogy ezenkívül az általános jólétért harcoljunk. Ezután bevallotta nekem, hogy néhányszor már olyan rosszul ment neki, hogy megakart halni. Erre azt mondtam, hogy ez buta beszéd. Hisz vannak emberek, akiknek még rosszabbul megy, például a hajléktalanoknak. Azonkívűl pedig az öngyilkosság proletárellenes cselekedet. Az ilyesmit csak intellektuellek csinálják. A régi iskolában öngyilkosok lettek a tanulók a skrabok miatt. Mi azonban abban a helyzetben vagyunk, hogy a skrabok ellen harcoljunk. Mindezeken kívül azonban még itt van a Komszomol. Valószínűleg mind a kettőnket felfognak venni, mert mi proletárszármazásuak vagyunk, Silwa erre megnyugodott és hazakísértem.


 


HARMADIK FÜZET


December 3. Silwa és én mint megbízottak dolgozunk a Komszomol számára. Ez a dolog nagyon kitünő. Egyedül az a rossz benne, hogy a sejt-üléseket látogatnunk kell. Igy azután már egyáltalán nincs semmi szabad időm. Hát jó. Valahogy majd csak lesz.


December 4. Ma előadás alatt megjelent a Milic. Sinaida Pawlownát hívták. Megkérdezték tőle:


Alexej Csikin az Ön tanítványa?


Igen.


Akkor tessék egy nyugta ellenében átvenni. Nem akarja megmondani a címét. Nálunk pedig nincs hely a számára.


Hogy került a Milichez? kérdezte Sinaida Pawlovna.


Egy razzia alkalmával fogtuk el más hajléktalannal együtt. Ekkor váratlanul Sinaida Pawlovna a következőket mondta:


Nem! Nem fogadom el. Vigye a hajléktalanok gyüjtőhelyére. Ezt meghallotta pár tanuló és tüstént elterjedt az egész iskolában.


A csengő összehivta az általános gyűlést. A tanulók eldobálták a könyveiket és minden felől tódultak az ülés helyére. Azok a tanulók, akik a laboratóriumokban ép vizsgáztak egyszerüen ott hagyták a skrabokat.. A skrabok nagy szemeket meresztettek. Az általános gyűlést ugyanis szokás szerint megelőzőleg ki kell hirdetni, most azonban minden további nélkül a tanítás ideje alatt került rá sor. A tanulók tehát összegyűltek a nagy teremben. Megérkezett Sinaida Pawlovna, egész sápadtan s a többi skrabokon is látható volt, hogy nem érzik jól magukat a bőrükben.


Ki csöngetett? kérdezte Sinaida.


Én! válaszolt Serjoska Blinow.


Miért történik ez tanítás közben?


Mert az iskolát egy rettenetes igazságtalanság érte s mindannyian tiltakozni akarunk.


Mialatt ezeket Serjoska mondta egész belesápadt és dadogott.


Miféle igazságtalanság? kérdezte Sinaida.


Az, hogy az iskola vonakodik Csikint visszavenni. Csikin a társunk. Okvetlenül szükséges lett volna a véleményünket megkérdezni ebben az ügyben. Mindenki ordított:´


    Helyes, Blinow! Le a skrabokkal!


Sinaida felemelte a karját, és sokáig igy állt a nagy lárma közepette. Azután pedig ezt mondta:


    A dolgot alaposan ki kell vizsgálni. Ti igazságtalanságról beszéltek. Én azonban nem tudom Csikint fölvenni, mert először itt nincs semmiféle gyermekotthon és nincs helyünk a lakásra, másodszor pedig a hajléktalanokkal élt együtt, ki tudja milyen betegséggel fertőzte be magát és fertőzhet meg titeket Ezenkívül végül is ott van az apja. Az apjához kell vinni, nem pedig az iskolába...


Ekkor felálltam én és ezt mondtam:


  Az apjához nem szabad vinni. Az apja agyon fogja verni. Az apja iszákos. Bizonyára nem volt jó dolga odahaza, különben nem szökött volna el hazulról, egy összeomlott pincébe.


  Egy összeomlott pincébe? Miféle pince ez! kérdezte Sinaida.


  Egy egész közönséges pince, mondottam.


  Honnan tudja maga azt, Rjabcew?


  Onnan tudom, mert én magam is voltam ott és láttam.


A fiuk megint ordítottak:


Bravó Rjabcew! Nagyon helyes. Én:


Hagyjatok fel ezzel az értelmetlen kiabálással. Miután a tanulókomité tagja vagyok kötelességem az ilyen dolgokat ismerni!


Az iskola tehát mondotta Serjoska Blinow tiltakozik az ellen, hogy a vezető, anélkül, hogy a tanulókat megkérdezte volna, Csikint a hajléktalanok gyűjtőhelyére utalja át. Ezenkívül pedig kérjük, hogy valaki azonnal menjen el a Milicre, ahonnan visszahozza Csikint.


De mit csináljunk itt vele? kérdezte Sinaida.


Az majd ki fog derülni. Mi pedig elmegyünk a lakására és megkérjük az apját, hogy ne verje.


   Nagyon sokat fog rátok hallgatni! jegyezte meg Jelnikitka csípősen.


    Sokkal előbb hallgatnak reánk, mint magukra! mondotta Serjoska. Azonkívül pedig arra kérjük a tanítókat, közöljék velünk a véleményüket arról, vajjon létezik-e még az iskolában az önkormányzat, vagy sem?


Igen, igen! Tudni akarjuk!


     Csodálkoztam a szervezet hiányosságán, mondotta Sinaida, mely pillanatnyilag most kifejezésre jut. Az oktatást ma szétrobbantottátok és egy általános gyűlést hívtatok össze. Ezzel még csak valahogy meglehetne békülni, mert hisz tényleg valami rendkívüli dolog történt. De hogy vezetik ezt a rendkívüli gyűlést!? Se elnök, se jegyző... S a legkülömbözőbb kérdéseket hajigálják össze-vissza. A gyűlés tárgya Csikin ügye. Erről azonban nem beszél senki. Tüstént egy más, tisztára elvi kérdést firtatnak. Lemondok arról, hogy egy ilyen gyűlésen résztvegyek. Véleményem szerint ez a gyűlés szégyene az iskolának.


* Igy nevezték az orosz infláció napjaiban a milliárdokat. A fordító.


(Folytatása következik)


 


Vissza az oldal tetejére