Főoldal

Korunk 1929 Február.

A gázháború perspektívája


Rona Ferenc

 


                                               „Though this madness, yet there is method in it”.


Shakespeare: Hamlet


 


A világháború befejeződése után a békevágy az egész világon hatalmas erővel tört elő, s a népszövetség létrejöttével sokan új korszak kezdetére számítottak. E gondtalan optimista fölfogást, mely a fennmaradt vitás kérdéseknek és az államok közötti ellentéteknek a népszövetség általi békés megoldásában bízott, a világpolitikai helyzet újabb kialakulásával nyugtalanság s komoly aggodalom váltotta föl. Főleg a méreggázháború fenyegető árnya, az államok ezirányú kémiai és technikai fölkészülése és fegyverkezése az az ok, mely sok felelősségtudatú tudós és békepolitikus nyugalmát elrabolja.


Amerikában és Nyugateurópában már egész könyvtárakra terjedő irodalom van a mérges gázok felhasználásáról a háborúban és már nemcsak laboratóriumokban és gyárakban folynak előkészületek a „praktikus alkalmazásra”, hanem a katonai körök nagyszabású manővereken a békés lakósság bevonásával (Egy. Államok, London, Kiev, stb.) próbálkoznak a gáztámadás elhárítására alkalmas módszerekkel. E kísérletezések avval a szörnyűséges eredménnyel végződtek, hogy a jövő háborújában az egész lakosság, az aggastyántól kezdve a csecsemőig, védtelenül ki van szolgáltatva e legkínosabb halálnemnek, mely nemcsak embert, hanem minden élő lényt megsemmisít. – „Lehetséges-e ily őrült cselekedet?!” kiált fel az épeszű ember. Lássuk, mit mondanak a tudósok, mi a véleménye a népszövetség választott bizottságának, s mi volt az eredménye a frankfurti konferenciának, melyet a Nők Nemzetközi Békeligája e hó elején (jan. 4.–6.) a gázháború ismertetésére összehívott.


A mérges gázok alkalmazása a világháborúban a németek klórgázos (Cl2) támadásával kezdődött 1915 elején az orosz fronton, s közel rá 1915. tavaszán Ypern mellett, hol a front fölbomlott s hatezer angol elpusztult. Az angolok s franciák hamarosan átvették s tökéletesítették e gyilkoló eszközt, melyet azonban a németek, a volt osztr.-magyar monarchia, Egy.-Államok, Olaszország stb. is folytonosan fejlesztettek. A hágai megállapodás (1907) megtiltotta ugyan a méreg használatát: „d´employer du poison ou des armes empoisonnées”, de milyen könnyen talál egy „győztes” hadvezér megfelelő interpretációt, ha chance-ait kívánja „korrigálni”! Ismeretes tény, hogy különféle védőeszközökkel (gázmaszk) próbálkoztak a különböző összetételü gázok hatását elkerülni (a háború végén több mint 30 gyilkoló gáz képletét ismerték) mire ujabb cselfogásokat alkalmazták az ellenség meglepetésére. A lövedékeknek különböző minőségű sűrített gáztartalmuk volt; az úgynevezett kékkeresztes gáz (Blaukreuz=Diphenyl-arsinchlorid) heves tüsszentésre izgatott s a gázmaszk viselőjét annak levételére kényszerítette, ki erre a zöldkeresztes gáz (Grünkreuz=ClCOOCCl3) halálos hatásának lett áldozata. Ez eljárást katonai humorral „színes lövöldözésnek” (Buntschiessen) nevezték. Az egyik legfélelmetesebb gáz a szénoxid és klórvegyület, a phosgéngáz (COCl2) volt, mely a tüdőt roncsolja szét és két-három óra alatt megfulasztotta a gázmérgezettet. Az angolok szárazon való megfuladásnak („dryland drowning”) nevezték ez esetet. Igen alattomos tulajdonsággal és mérgező hatással bir az úgynevezett sárgakeresztes-, vagy mustárgáz (Dichloráthylsulfid=S(CH2CH2 Cl2), mely finom eloszlása révén, 1 mg: m3 levegőben már megbetegedést okoz és a bőrön hosszan tartó, fájdalmas gyuladást idéz elő, sűrítettebb mennyiségben szintén halálos hatású. Mindezen mérges gázokat Összehasonlíthatatlanul fölülmúlja a csikágói Lewis tanár után elnevezett „Lewisit”, melyet a német összeomlás idején már gyártottak Amerikában, anélkül, hogy. fölhasználásra került volna a sor. Irwin „The next war” cíkönyvében egy szakértő véleményét közli, mely szerint 12 ily gázzal töltött nyolc láb magasságú bomba Berlin lakosságát rövid időn belül kipusztíthatta volna. Dr. Woker Gertrud, berni egyetemi tanárnőnek alkalma volt az Egy.-Államok gázkisérletezési telepén, Edgewood-ban az ottani arzenál („American warfare service”) nehány féltve őrzött titkát megismerni. Fölötte érdekes és instruktiv könyvében*) számot ad Dr. Sahlbom svéd kollégájának társaságában tett látogatásának tapasztalatairól.


A négyszáz hektár kiterjedésű arzenál építése és berendezése 30 millió dollárba (kb. 170 millió pengőbe) került; magától értetődik, hogy a többi államok költségvetése szintén hatalmas összegeket fordít a mérges gázok tanulmányozására és gyártására. Edgewoodban az ismert s még titokban tartott gázok tömegtermelésén kívül folytonos, újabb „eredményesebb” gázokat és hadviselésre alkalmas mérgeket felfedező kísérletezés folyik. Főleg az aviatika teljesítőképességét fokozzák: a preciz bombadobást kijelölt célpontokra, a füstfelhőket („smokescreen”) képező gázok felhasználását a repülőgép elfödésére és az olthatalan tüzet okozó foszforbombák hatását a hadihajók megsemmisítésére. „A látható, vagy többnyire láthatalan méreggáz felhőjében írja Dr. Woker a legborzalmasabb halál száll le a szerencsétlen városra s elbán áldozatával az utolsó földalatti menedékhelyen is. Mit jelent a világháború repülőgéptámadása a hadi aviatika legujabb felfedezéseihez képest, ha az a körvonal, melyet a gép leír, halálos lepedőhöz hasonlítható, mely egész hadseregeket, flottát, városokat, minden élő lényt és jólétet, tudomány és művészetet, több generáció kultúrmunkáját és millió emberi életet néhány perc alatt menthetetlenül megsemmisíti” A repülőgép személyzet nélkül is végezheti romboló munkáját, mint erre Dr. Woker Washingtonban a Bureau of Standards (gépminta iroda) egyik termében véletlenűl rájött. Egy relais segítségével, mely a technikai fejlődés tényleg legmagasabb fokát érte el, az írógép nagyságú apparátus drótnélküli elektromos hullámokkal képes a repülőgépet a kijelölt helyre vezetni. Hol marad ily körülmények között az egyéni hősiség romantikája?


Amerika, a „határtalan lehetőségek” országa, állítólag azért avatkozott be a világháborúba, hogy a legutóbbi háború a „legutolsó” legyen. Láttuk azonban, hogy Wilson eszméi miként szenvedtek hajótörést a militarizmus kérlelhetetlenségén. Tévedés volna azt hinni, hogy az Egyesült Államokban uralkodó humanista felfogás és szabadságérzet ellentmondása esetén a hadi- és nehézipar, melyhez most már a kémiai trust is csatlakozik, le fog mondani háborús szándékairól. Többször hallani a gázháború „humánus´´ karakteréről. Valamilyen könnyezést okozó „ártatlan” gáz (Lacrymator) kissé harcképtelenné teszi a katonát s az ügy befejeződött. Az illető ujságírók elfelejtik, hogy nincs megállás a lejtőn, s nemcsak macskáknál s nyulaknál állapodik meg a foszforbombákkal s Lewisitgázzal (álitólagos képlete: Chlorvinyldichloarsin) folytatott kísérletezés, hanem a teremtés koronáját, az embert sem fogja megkímélni.


A népszövetség bizottságot küldött ki harmadik összejövetele alkalmával a kémiai hadviselés problémáinak megvizsgálására. A bizottság a kémiai, bakteriológiai és physiológiai kérdésekkel foglalkozott Viscount Cecil, Admiral Segrave (később Admiral Aubrey Smith), General de Marinis és Colonel Requin elnöklése alatt 1924 juliusában. Az elfogadott jelentés többek között a következő részleteket tartalmazza;


„Köztudomású, hogy a hágai konvenció megszegése után a világháború alatt a hadviselő felek a kémiai harci eszközöket oly gyakran, mint minden más fegyvernemet, igénybe vették. Tartani kell attól, hogy ez a jövőben még gyakrabban fog megtörténni. Megemlítendő, hogy a hadviselés e formája mindig hatásosabb volt, míg a többi hadi eszközök többször gyöngébb eredményt értek el, vagy hatástalanok voltak”. A régebben használt módszerek helyett, melyek a szél által vagy mérges gázzal töltött gránátokban küldték a pusztító anyagot az ellenséges állások felé, a jövőben más eljárás várható. Bombák és más tartályok ledobása a repülőgépek által nemcsak a kombattáns csapatokban, hanem a békés lakosságban is kárt fog tenni, „Kételkedni kell abban”, írja André Mayer tanár „hogy a népek e fegyver erejéről és az őket fenyegető veszedelemről tudomással birnak”. W. B. Cannon a Harvard-egyetem tanára igy nyilatkozott: „A legutóbbi háború folyamán nem láttuk, hogy ipari centrumok megsemmisítése vagy a lakosság tömeges kiirtása előfordult volna, mitől azonban új komoly konfliktus esetén tartani kell”.


A bizottság részletesen foglalkozott a különféle gáznemekkel s három csoportot különböztetett meg: a) izgató gázokat, melyeknek könnyfakasztó vagy tüsszentő hatása van; e csoportba tartozik a veszélyes mustárgáz, mely láthatatlan kis cseppekben a ruhára stb. száll s a bőrre jutva alig gyógyítható mérgezést okoz; b) a fullasztó gázokat, u.m. klór, brómaceton, klorpikrin, phosgen stb., melyek a lélegzőszerveken át a tüdőt vagy szívet támadják meg; c) bénító anyagokat (Toxische Agenden), melyek között pl. a kéksavösszetételek bizonyos mennyiségben az idegrendszert megbénítják s halált okoznak. E három csoport kombinációja szintén lehetséges.


A kémiai fegyverek elleni védekezésről Angeli tanár (Florenc) azt mondja: „A gázmaszkok is hatástalanok, ha a gáz bizonyos töményítési határt átlép. A harcolók teljesen védtelenek...” Enrique Zanetti (tanár a newyorki Columbia-egyetemen) megjegyzi, hogy a kémiai gyárak majdnem másnapra hadiszergyártásra rendezhetők be, miáltal a szomszéd állam állandó bizonytalanságban él. „E tény” nyilatkozik Mayer tanár”a háborúra készülő hatalomnak előnyt nyújt... a nagymennyiségű, fölhalmozott méreganyag az előkészületlen lakósságra hajítva, minden ellenállásra irányuló szándékot megtör”.


A jelentés avval végződik, hogy a bizottság szükségesnek tartja, hogy a népek az őket fenyegető veszély borzasztó jelentőségét megismerjék.


Az utóbbi években, főleg a nyugateurópai államokban, Amerikában s több más, magasabb kulturájú országban hatalmasan föllendült a békemozgalom. E tény az illető államok békepolitikájában is kifejezésre jut. A különböző pacifista irányzatú s a radikális antimilitarista egyesületek, valamint a munkásság szervezete, az amsterdami második internacionale is állandóan foglalkoznak a háború s különösen a gázháború veszedelmének megakadályozásával.


A nemzetközi sajtóban élénk visszhangot keltett a Nők Békeligájának frankfurti konferenciája a gázháborúról, mely jan. 4-től 6-ig tartott. A konferencián az európai és amerikai delegáltakon kívül több tudós és pacifista szellemű katonai szakértő is résztvett. A tartott beszámolók nagyrésze a mérges gázok felhasználását, hatását, s az ellenük való védekezés kétességét ismertette. W. Nestler tanácsos (Németorsz.) ki a gázharcban résztvett, három milliárd márkára becsüli a német lakosság kezdetleges védelmi fölszerelésének költségeit s a parlamentek figyelmébe ajánlja a népek fölvilágosítását a gázháborúról. Dr. Sasek (Csehorsz.) a nemzetközi megállapodásokról számolt be, s kimutatta, hogy tényleg nincsenek kötelező nemzetközi szerződések, melyek a méreggáz használatát eltiltják. Az 1925. juniusi genfi protokollt 43 állam írta alá, de eddig csak hat ratifikálta. C. J. Brunskog, aktiv svéd százados a leszerelés methodusát ismertette gazdasági és szociális vonatkozásaiban s megemlítette, hogy a központi hatalmak leszerelése után Svédország 1925-ben mutatott példát radikális leszerelésre.


A konferencia eredményét a rezolució foglalja egybe, mely szerint nincs hatásos védelem a gázháború ellen, a nemzetközi megállapodások nem nyújtanak biztosítékot, mert az államok a gázhadianyag előállításával morális kötelezettségeiket maguk megsértik. Egy újabb háború a lakosságot is kiirtaná és a civilizáció végét jelentené. Legsürgősebb kötelesség a tömegek fölvilágosítása a fenyegető veszedelemről. A kormányokat arra kell emlékeztetni, hogy a Kellog-szerződés ünnepélyes aláírásának konzekvenciája a tökéletes leszerelés, mely nélkül e szerződés csak a népek félrevezetésére irányuló diplomáciai manővernek látszik. Különösen a munkásság föladata, hogy a kormányokra nyomást gyakoroljon a háború ellen.


Az aviatika méreggázos háborúja a régi harcászati elveket, melyek az országhatár védelmére irányultak, halomra döntötte. Hazájának s népének ma azok tesznek legnagyobb szolgálatot, kik a jövőbeli tömegirtás megakadályozásán dolgoznak. A föltétlen s tökéletes leszerelés a béke egyetlen biztosítéka. (Wien)


 


Vissza az oldal tetejére