FĹ‘oldal

Korunk 1926 Február.

Kereszténység és modern élet ( I.)


CzakĂł AmbrĂł

 


Bármennyire szidják is a régi szkolasztikus filozófiát, kétségtelen, hogy egy nagy előnye volt a modem fölött. Fogalmai tiszták, pontosan meg vannak határozva s ha egyáltalán van értelmük, csak egy értelmük van, szóval igazi fogalmak, amit a modem filozofia fogalmairól nem mindig lehet elmondani. Pedig hogyan hasonlitsunk össze fogalmakat egymással, ha nem tudjuk pontosan, hogy mit akarunk egyikkel is másikkal is kifejezni? Következtetéseink logikai hibáktól hemzsegnek és értéktelenek, mert bizonytalan, ingadozó talajra vannak épitve. S ha általában minden témánál elengedhetetlenül szükséges, hogy egyértelmüen megadott szavakkal dolgozzunk, annál. inkább szükséges ez a mi fejtegetéseinknél, ahol a cimben jelzett két fogalom nagyon is sokértelmű. Bizonyos, hogy mindenki tudja, hogy mit kell a kereszténység alatt érteni, csak az a baj, hogy mindenki mást ért alatta. A katolikus emberre nézve a kereszténység az egyház tanitásainak összesége, melyből sem elvenni, sem hozzátenni nem szabad az egyház helyeslése nélkül. A radikális protestánsra nézve talán nem jelent egyebet, mint némely bizonytalan alapelvet, amelyek értéke nagyon távol áll attól, hogy abszolut legyen. Még ingadozóbb az, amit modern életnek nevezünk. Mindenki éli, mindenki benne van s mégis mindenki mást ért alatta. Hogyan lehet itt egységes fogalmakról beszélni? Meg lehet definiálni mind a kettőt, de ezzel a nehézséget csak részben oldottuk meg. Mit ér az olyan definició. amelyet mások nem fogadnak el. Nyilvánvaló, hogy itt az önkényességnek még a látszatát is el kell kerülnünk, különben fejtegetéseink tisztán ideologikus értéküek lesznek. Persze nem tagadhatjuk meg magunkat s azért például ha a kereszténységről szólunk, a mi kereszténységünknek kell benne lennie. S itt van most az a pont, amely döntő fontosságu a kereszténység fogalmának a meghatározásánál. Azáltal, hogy a magam kereszténységét adom, nem kell okvetlenül olyant adnom, ami másokéval kizárólagos ellentétben van. Formailag az emberi értékek megegyeznek, eltérés csak a konkrét esetekre való alkalmazásukban van. A kereszténységnél is ezt a formai egységet keresem s ezt nem nehéz megtalálnom. A kereszténység minden időben azt jelentette, hogy az embert egyénileg és társas életében nemesebbé, tökéletesebbé tegye, előbbre vigye a jézusi tradiciók alapján. A kereszténység sohasem jelentett quietizmust: bizonyos ájtatos gondolatok elsajátitását és azután magunkkal és a világ folyásával való megelégedést, sohasem engedte, hogy az ember ölbe tett kezekkel nézze a világ folyását. hanem mindig haladásra serkentett, mert eszményt´ állitott az emberek elé, amelyet. Meg kell valósitaniok. Az eszmény az egyénre nézve a tiszta személyiség; a társadalomra nézve az Isten Országa, Mindkettő történelmi feladat. Azt jelenti ez, hogy a személyiség kialakitása az egész életünket igénybe veszi, az Isten Országának a megközelitése pedig az emberiség életét kivánja. A kereszténység ilyen folytonos előretörtetést, folytonos haladást kiván s azt kivánja az egyénre és a társadalomra irányitva egyaránt. Minden időnek feladata ez s minden idő máskép fog hozzá. Az élet feltételei változnak s az új feltételek új munkálkodást kivánnak. Egészen bizonyos, hogy ma az életet meghatározó anyagi és szellemi tényezők mások, mint voltak száz évvel ezelőtt. Alig értjük azt a nyelvet. melyen száz évvel ezelőtt irták a könyveket, pedig ugyanazt a nyelvet használták, csak éppen akkor másra voltak kiváncsiak az emberek s igy a könyvekben más válaszok is vannak. Amik valamikor nagyon érdekelték az embereket, azok nem érdekelnek ma minket. Egy katolikus theologus professzor mondta egykor Aquinói Szent Tamásról azt a nagyon találó kritikát, hogy pompás munka a Summája, csak az a baj, hogy kilenctized része felesleges. Van tehát modern élet modern célkitüzésekkel s e célok elérésére modern utakkal. Mi ez a modem élet?


Bennünket az életnek csak a szellemi oldala érdekel. Nem mintha az anyagit másodrendünek tartanánk. hanem mert helyünk kimértsége arra kényszerit, hogy ilyen megszoritást tegyünk. A szellemi élet a szellemi értékek átélését jelenti, azaz az erkölcsét, tudományát (beleértve a filozófiát), művészetét  és vallásét. Ha tehát mindezeken a területeken ki tudunk jelölni bizonyos jellegzetes vonásokat, melyek éppen a modem emberek mentalitására vetnek fényt, akkor vizsgálódásunk a következő csoportokra oszolhat:


 


a kereszténység és az erkölcs


a kereszténység és a tudomány


a kereszténység és a filozófia


a kereszténység és a művészet.


 


 


I. A kereszténység és a modern erkölcs


A modem ember tudja, hogy nincs egyöntetü filozófiai erkölcstan. A filozófusok közt még az alapelvekre sincs megegyezés, hogy a részletek kidolgozásáról ne is szóljunk. Ez tény, melynek egyelőre csak elméleti jelentősége van. Fontosabb, hogy a modem ember érzi, hogy befejezett és kész erkölcstan nem is lehet. A modem ember érzi a maga különálló jelentőségét s nem engedi magát úgy sematizálni. amint azt a normákkal és előirásokkal fellépő etika követelné. Az etika, akármilyen etika is az, azt kivánja, hogy minden ember engedelmeskedjék az előirásainak; a modern embert éppen az jellemzi, hogy ő egyénileg más megitélést kiván, mint a többi ember. Bizonyos etikai anarchizmus van érvényben. amely azért nem olyan feltünő, mert megszoktuk az embereket bizonyos külső kritériumok alapján megitélni, amelynek igen sok ember eleget tesz. Ilyen kritériumok: hogy a büntető törvénykönyvvel nem jut ellentétbe vagy


hogy kényes a becsületére, azaz a rajta esett sérelmeket hajlandó párbaj útján elintézni stb. A pszeudoetikai felfogás szerint erkölcsös ember az, aki bizonyos társadalmi konvencióknak eleget tesz, egyébként érezhet és tehet, amit akar. Ezen a társadalmi konvención belül nyilvánvalóan igen sok ember van, akinek a viselkedése nem mondható erkölcsösnek, viszont. a társadalmi konvenciókat sok olyan ember áttöri és a társadalom elitélését vonja magára, aki fejlettebb erkölcsiséget képvisel. Mindenesetre az a meggyőződés alakult ki, hogy adott helyzetek vagy adott feltételek. ,melyekhez bizonyos etikai elő irást szokás mellékelni, én rám nézve nem szükségképpen ugyanazok a helyzetek vagy feltételek. mint a többi emberre nézve. Hogy egy gyakorlati példával szolgáljak: a modem ember érezheti, hogy házassága nem jelent rá nézve felbonthatatlanságot. még akkor sem, ha a másik fél hűségéhez és ragaszkodásához kétség sem fér. Vagy: erkölcsi meggyőződése lehet, hogy házasságát ugyan nem bontja fel. de a házassági hűség megtartására egyáltalán nincs kötelezve. A modern ember felismerheti az élet követelményét, amely az erotikumot is jogaihoz akarja segiteni, pedig a házasságok legtöbbnyire olyan körülmények közt. köttetnek, hogy semmiféle biztositék sincs arra nézve. hogy erotikus szempontból is kielégülést találni benne. Minden népi és nemzeti életnek egyik főtámasztéka volt a tiszta családi élet. A házasság felbonthatatlansága egyik főtétele az evangéliumnak és a polgári társadalomnak. Különböző államok törvényei vigyáznak arra, hogy a házasságot megvédjék az u.n. emberi szeszélyességből, kéjvágyból vagy anyagi nyerészkedésből folyó támadások ellen. És ennek az a következménye, hogy a morális cégér alatt a legnagyobb immoralitás ülhet tanyát. Az a vélemény alakul ki, hogy a férfi megcsalhatja a feleségét és viszont csak kölcsönösen meg ne tudják, vagy ha ők tudják is, ne legyen feltünő a közvélemény előtt. A polgári társadalom így védi egyfelől a tradicionális formát, hogy másfelől módot engedjen a formák titkos áttöréseinek. Az a modern ember, aki erkölcsileg többnek érzi magát, egyfelől belátja, hogy a jelenlegi formák között kötött házasságok egyáltalán nem tekinthetők minden esetben egész életre szóló elhatározásoknak, másfelől azonban aljasságnak minősiti azt a kibuvót, amit a polgári társadalom hallgatólagos beleegyezése szankcionált. Az ilyen modem ember a házasság reformját követeli azon az alapon, hogy a házasság az ember erotikus jogait is tartozik kielégiteni s mikor ezt kivánja, összeütközésbe kerül a polgári törvénykönyvvel, a bibliával, a különböző felekezetek erkölcstanával. Pedig az ilyen ember erkölcsileg tisztább és előrehaladottabb álláspontot képvisel, mint azok, akik titokban érvényesitik ezt az elvet vagy csak benső vágyakkal, melyet nyilvánitani nem mernek, juttatják azt kifejezésre. Az erotikum többé-kevésbé minden emberben megvan, de egészen egyéni, egyénibb. mint a táplálkozás s mégis általánosságban akarja minden morális kodex elintézni.


A másik példa az ember társadalmi életére vonatkozik. Az ember nem él elszigetelt életet, hanem tagja valamely nagyobb közösségnek, mely az egyénnek hozzávaló viszonyát bizonyos szabályokkal és előirásokkal iparkodik meghatározni. Ilyen közösség az egyház vagy az állam. A modern emberek vannak úgynevezett állampolgári kötelességei, melyeknek legtöbbször nemcsak a törvény erejénél fogva kell eleget tenni, hanem amennyiben ezek az előírások a különböző egyházak érdekeit nem sértik, az egyházak felszólitása alapján is engedelmeskedni tartozik. Nemcsak az állam akar jó hazafiakat nevelni, hanem a vele szövetséges egyházak is erősen támogatják ebbeli törekvésében. Kiváló példája volt ennek a világháboru idején az a körülmény, hogy az egyházak rendre megáldották a hadba induló katonákat. Az olyan emberre nézve, aki a gyilkolást minden körülmények között erkölcstelenségnek minősitette. lehetetlen volt az állam parancsának engedelmeskedni. Persze legtöbbször ellentétbe jutott egyházának előirásaival is, pedig ezek az evangélium letéteményeseinek vallották magukat. Ez csak egyik példa. Lehetséges, hogy az ember éppen erkölcsi szükségből magával az állammal mint ilyennel jut ellentétbe, ellentétbe jut a polgári társadalommal; szóval forradalmárrá válik s mikor ilyenné válik, egyházával is ellenkezésbe jut. Tény, hogy vannak konzervativok tiszta erkölcsi meggyőződésből; tény, hogy vannak szocialisták vagy kommunisták, akik szintén megvannak győződve arról, hogy az ő erkölcsiségük több és mélyebb erkölcsiség, mint azoké, akik a polgári társadalom fentartását akarják. Hogyan lehet ezek számára egységes normakodexet felállitani? Hiszen ami az egyiknek erkölcsiség, az a másiknak erkölcstelenség. pedig a keleti egyház a kommunistákat kivégző Bulgáriában épugy ad az állami életre vonatkozó erkölcsi előirásokat tagjainak, mint a keleti egyház Szovjetoroszországban, ahol ez az egyház nagyon harmonikusan illeszkedik bele a szovjetállam rendjébe.


Mi következik ezekből az egyszerü meggondolásokból? A kereszténység jórészt keresztény egyházak élete. A kereszténység él, mint katholicizmus és él a különböző protestáns felekezetek formáiban, A kereszténység mellett van egy másik, áramlat. mely sokszor a kereszténység ellenére iparkodik ideálokat szerezni és ezen ideálok megvalósitására megfelelő útakat és módokat találni. A kereszténység egyházi formái iparkodtak tanításukat összefoglalni és rendszeresiteni s ehhez a tanitáshoz ragaszkodnak. Ennek a ragaszkodásnak különböző formái lehetnek a merev dogmakodextől kezdve a simulékony és a modern időket megérteni akaró elméletekig, de alapjában véve mindig bizonyos tradicionális anyag az uralkodó. Vagy kizárólagosan a mult uralkodik. mint a katolicizmusban vagy a mult szilárd magvát próbálják a változó időknek megfelelően, átmázolni, úgy járván el, minta régies gondolkozásu ember, aki a legujabb divat szerint öltözködik. Ezzel szemben a modern erkölcsi gondolkozást a teremtő tevékenység jellemzi. Érzi, hogy a tradiciók lenyügözik az embert s a tradicióktól iparkodik szabadulni. A tradiciókat jogosulatlan tekintélyeknek látja s a tekintélyektől egyáltalán irtózik. Maga akarja a jónak az útját megtalálni s mikor így jár el, akadályul látja az egyházias kereszténységet. Dilemma előtt áll, de nem kétséges, hogyha igazán erkölcsi meggyőződése van — a tradicionális kereszténységet fogja feláldozni. Erkölcsisége kényszeriti erre.


Mi legyen a mi. álláspontunk, akik látjuk ezt az összeütközést s többé-kevésbé jogosnak is ismerjük el, másrészt hiszünk a kereszténység örökkévaló erejében? Tanítások reviziója itt már nem segit, a félmegoldás csak a krizis elodázását jelenti. Itt új alapelvekre van szükség, mert csak új elveken lehet újra építeni. A kereszténységet olyannak kell tekintenünk amilyen volt lényegileg és Jézus személyiségét kell iparkodnunk tökéletesebben megérteni. Jézus etikai forradalma nem valami idegen járom ránkrakását jelentette, hanem az emberi lényeget akarta kifejezésre juttatni. Minden idők prófétáinak, filozófusainak és jelentős vallási tanítóinak célja az volt, hogy az igazságosságot és jóságot juttassák diadalra. Valamennyien néptanítók voltak s azért a nép nyelvén beszéltek s az akkori népek életkörülményeihez alkalmazkodtak. Példáik, nyelvük egyaránt azt mutatja, hogy idejükhöz alkalmazkodtak, viszont eljárásuk formája arra mutat, hogy tanításuk buzditás volt a haladásra, a tökéletesedésre, tagadása annak, ami van, hogy lehetővé tegyék annak a megszületését ami még nincs, de aminek lennie kell. Senkiben sem mutatkozott ez a forradalmi szellem jobban, mint Jézusban, akinek példája és tanítása azt tartalmazza, hogy öntudatos személyiségekké, kell válnunk előretörő és felfelé irányzott célkitüzésekre felszerelt energiával. A világ nem jó, melyben csak el kell pihenni és ájtatos hangulatokban emészteni, sem nem rossz, melytől el kell fordulni s amellyel a lehető legkevesebbet kell érintkezni, hanem egyszerüen egy mühely, melyben semmi sem kész, hanem mindent meg kell csinálni ,s amelyben ha valamit megcsináltunk, újra kell kezdeni s tovább dolgozni, mert amit még tegnap jónak láttunk, arról ma az sülhet ki, hogy már elavult, hogy nincs szükség rá, más: kell már nekünk. Ennek a mühelynek a középpontja az öntudatos személyiség, aki felismeri, hogy min kell dolgozni, min kell javitani, mi az, amit ujra fogalmazni kell, mert ennek a személyiségnek a lényege az, hogy mindig a jót keresi s iparkodik .felismerni, hogy miképen lehetne több jóságot biztositani ezen a földön. Az ilyen személyiség, mely dolgozik és halad s haladó munkájával a jóságot szolgálja, lényegileg erkölcsi személyiség s azt teszi, amit Jézus cselekedett, tehát lényegében keresztény személyiség. Az ő munkája nem az lesz, hogy utána kullog másoknak, hanem a küzdők között lesz az első sorban, mert ha nem ott lesz, akkor hütlenné vált Jézushoz. S mikor dolgozik nem azt nézi, hogy hova tartoznak azok, akikkel együtt dolgozik, hanem azt, hogy mit akarnak azok. Tartozzanak bár más felekezethez vagy legyenek zsid6k vagy ateisták, de ha az erkölcsi jóságot akarják fokozottabb mértékben diadalra juttatni, akkor velük van, velük küzd, hisz testvérei közt érzi magát, mert az Istent csak egyetlen egyféleképen lehet megvallani: cselekedettel. Az Isten Országát kell megvalósitani s hitvallások sohasem fogják azt megteremteni, egyedül a tett. Ezért a modern pap nem őre a hitvallásoknak s nem azok értelmezője, hanem próféta, aki az új szükségleteket megérti s azok kielégitésére munkatársakat szervez s azokat irányitja. Ezért van olyan sok pap a nem papok között s ezért olyan kevés az igazi pap azok közt, akik annak vallják magukat. A templom az egész világ, mert a világot kell Isten Országává alakitani s nem templom az a hely, ahol semmittevésben telik az idő. A templomot nem az ájtatos hangulat avatja templommá, hanem az a lelki készség, mely uj erkölcsi feladatokra akar nyerni inspirációt. A katolikusok azt mondják, hogy az Isten a templomban van, a protestánsok azt vallják, hogy közöttük van, ha istentiszteletre összegyülnek, mi azt valljuk, hogy bennünk van, amikor az Isten Országán dolgozunk. Dolgozni annyit jelent, mint építeni, építeni pedig csak úgy lehet, ha folytonosan előre iparkodunk s az erkölcs diadalát segitjük elő. Igy nem lehet ellentét a kereszténység és modern erkölcsiség között, mert csak, azok a keresztények, akik az erkölcsi problémákat felismerik s azokat megoldásra segitik. „Nem mindenki, aki mondja Uram, Uram, megyen be a mennyek országába ..."


 


II. A kereszténység és a modern tudomány


Hogy a tudás hatalom., az két körülményből is nyilvánvaló. Egyrészt az alkalmazott tudomány eredményeiből nyilvánvaló, másrészt mutatja az a hallatlan erőfeszités, amit a tudósok kifejtenek, hogy természettudományi világnézetet épitsenek ki s ezzel szemben az apologisták fáradozása, akik a kereszténység ügyét próbálják a tudományos tulkapások ellen vagy azok felhasználásával megvédeni. Az elsőre elég néhány példát mondanunk: gőzhajó, vasut automobil, elektromos világitás, repülőgép, drótnélküli táviró és telefon, mind olyan dolgok, amelyekről az emberiség azelőtt még álmodni sem mert volna. Érthető és jogosult az a nagy tisztelet, mellyel nemcsak a hozzáértők, hanem az emberiség széles rétegei is viseltetnek a tudomány iránt. A tudomány, valóban csodákat művel s ma általános az a felfogás, hogy a tudományos felfedezéseknek nincsen határuk. Ami ma lehetetlennek és abszurdumnak látszik, az tiz év mulva esetleg megszokott dologgá válik. A tudomány eredményein való csodálkozás és lehetőségeiben való bizakodás teremtette meg az u.n. természettudományi világnézetet, amely a lét legfőbb kérdéseire és életünk céljára és értelmére nézve a természettudományok alapján akar felelet adni. Régi törekvés ez, olyan régi, mint maga az emberi gondolkodás. Régebben a természettudományi világnézet egyet jelentett a materializmus világnézetével, de amióta a materializmust nemcsak a filozófia, hanem az exakt tudomány is végleg elintézte, uj természettudományi világnézetet konstruálnak, amely már nem vállal közösséget a Büchner féle Kraft und Stoff tanitásokkal. A nevezetesebb dátumok között, melyek a természettudományi világnézet kialakulását elősegitették, volt Wöhlernek felfedezése (1828), akinek sikerült cyánsavas amri1oniákból húgysavat előállitani, amiből azt következtették, hogy leomlott a válaszfal az élő és élettelen természet között. Loeb azt mondotta erre, hogy a szervezetekből kémiai gépek lettek. A biológia feladatát a fizikai és kémiai tudományok vették át. Aztán jött Darwin, aki megmutatta, hogy a jelenkor szervezetei hogyan fejlődtek ki igen egyszerü szervezetekből, mikor is a céltudatosság, mely intelligenciát tételez fel, számüzetett s helyét a tudattalan foglalta el. A kiválasztás ugyanolyan eredményeket létesit, mint az intelligencia, mert magától elvezet a magasabbhoz és a tökéletesebbhez.


Egységet hozott a fizikai világba az energia megmaradásának elve, amennyiben mindent energiába olvasztottak fel, amely állandó s csak átalakul egyik formából a másikba. Az energia megmaradásának elvét a lelki jelenségekre is megpróbálták alkalmazni. S ha mindezekhez hozzávesszük az embernek azt a természetes vágyát, hogy ismereteiben is és egész életfelfogásában egységre törekszik, akkor érthető, hogy létrejöhetett a Monistenbund, az a nagy szervezet, amely az egész világból szedi tagjait, akik a vallásos orientálódásu világnézeteknek s különösen a kereszténységnek hadat üzennek és azzal dicsekednek, hogy szigoruan tudományos világnézetük van. Bibliájuk Haeckel WeltrĂätselje s Ostwald energetikus prédikációi. Nem foglalkozunk itt részletesebben egyikkel se, hiszen a tudomány mind a kettőt kellő kritikával elintézte. Tudjuk, hogy ezek a kiváló tudósok épen a tudomány határait lépték át, midőn a tudományból akartak világnézetet konstruálni s nem vették észre, hogy azok a végső elvek, amelyekkel magyaráztak, maguk is problematikusak és épen ezekre szeretnénk kielégitő feleleteket hallani. Azt is megjegyezhetjük, hogy épen az utolsó huszonöt év tudományos kutatása nem kedvez a mechanikai világfelfogásnak. Nem teológusok, hanem természettudósok segitették a célszerüség gondolatát diadalra olyannyira, hogy a mechanikai világfelfogás elintezettnek tekinthető. Azt sem érdektelen megjegyezni, hogy a darwinizmus körül is sulyos viták folynak s annyira kimutatták gyenge oldalait és benső ellenmondásait, hogy dogmatikus jellege megszünt. A mi szempontunkból mindez alárendelt jelentőségü. Nekünk nem a darwinizmus, nem a Haeckelizmus a fontos, hanem az a tény, hogy olyan sok ember olyan készségesen felkarolta. Olyanok csatlakoztak ezekhez a tanitásokhoz, akik hittek bennök, nem olyanok, akiknek tudományos meggyőződésük volt. Nem az értelem, hanem a hit játszott ezekben a tanitásokban döntő szerepet, az a hit, amely tüntetni akart a kereszténység ellen. Nem azért fogadták el olyan tömegesen a természettudományi világnézetet, mert az igaz volt, a kereszténységé pedig nem igaz, hanem az igazság látszata is elég volt a kereszténységtől elfordult embereknek arra, hogy meg legyenek győződve a kereszténység tarthatatlan voltáról.


Mert már régebben meg voltak erről győződve. Tehernek érezték a kereszténységet, az emberiség pedig szabad akar lenni. Hogyan lehet az, hogy a kereszténység teher, a tudomány pedig szabad, hisz mind a kettő elméleteknek és tanitásoknak az összessége? A kettő között nagy különbség van. A kereszténységből teológiai rendszert csináltak és e rendszernek képviselőiül egy kasztrendszert állítottak oda: a papságot. A papság nehezült rá az emberekre. A papság, amely az ő isteni igehirdetésével befolyásolta az egyes embereket, az emberek társas tömörülését, az államot samely Isten nevében rendelkezik, előir és a szabad fejlődést gátolja. Papi bölcsesség, papi uralom és papi mindenhatóság elleni reakció a tudományhoz való menekülés e világnézet szempontjából. Az emberek inkább letagadják az Istent, semhogy papi uralom alá kerüljenek s megtagadják Jézust; semhogy a pápát helyettesének kelljen elismerniök. Hogyne tennék ezt, midőn mindenkinek, aki szabaddá akar válni, összeütközésbe kell kerülnie a klerikalizmussal. Egyetemeinken ott vannak a teológiai fakultások a maguk konzervativizmusával, a politikát papok befolyásolják, a közerkölcsiséget a maguk anyagi és szellemi előnyére befolyásolják és irányitják s mindezzel összeütközésbe kerülnek olyan emberekkel, akik becsületesen és erkölcsi alapon szabaddá akarnak válni. Ezek közül a kisebb mentalitásuak a természettudományi világnézethez menekülnek, a nagyobbak pedig tovább türnek és szenvednek izoláltságukban.


Régi és megdönthetetlen alapélv, hogy a vallási és intellektuális érték mindegyike speciális terméke a lelki életnek, melyeknek lényegileg nincs közük egymáshoz. Ezt az elvet a katolicizmus sohasem ismerte el, mig a protestantizmus elismerte, de nem vitte következetesen keresztül. Milyen nevetséges volt, midőn az elektromosság korának hajnalán Jézus csodáit az elektromosság segélyével próbálták megmagyarázni, az autoszuggeszció idején — épen napjainkban — pedig autoszuggeszcióval. Majdnem olyan nevetséges, mint amikor a teológusok az entrópia elvvel a világ teremtését magyarázzák vagy az újabb, neovitalizmussal Isten létét bizonyitják. Foltozó; munkát csinálnak, ahelyett, hogy teremtőmunkát végeznének. De ilyet nem végezhetnek, mert teremteni mindenki csak önmagának tud. Csak magam juthatok az Istenhez, senki más el nem vezethet hozzá. Ha más vezetne el, akkor másban hinnék s nem az Istenben. Luther ezt felismerte, de követői már nem. Nagy inspirációkat nem lehet örökölni, nem lehet megtanulni, lélek kell hozzá, mely ilyen inspirációkat kitermelni képes. A kereszténység feladata az, hogy az egyéni inspirációk lehetőségét újra biztositsa. Ennek első, negativ célja az, hogy papi bölcsességgel ne iparkodjék pótolni a tudományt, vagyis soha a tudományt vallási ellenőrzéssel ne iparkodjék gyöngiteni és irányába bele ne avatkozzék. A tudománnyal csak tudományos módon és csak tudományos eszközökkel lehet és szabad foglalkozni, aminthogy a vallást is csak vallási módon lehet megközeliteni. Az egyéni lélekben a vallás és tudomány sohasem fognak ellenkezésbe kerülni, ha az egyéni lélek tudattalanul nem lesz befolyásolva arra, hogy a tudomány örve alatt a klerikalizmussal azonositott vallást támadja: A klerikalizmuson múlik, hogy ez meg ne történhessék.


A történettudományokon is meglátszik a természettudományok hatása. Szigorú törvényszerüségre törekszenek itt is, mint a természettudományokban. A gazdasági kérdések előtérbejutásával erősen tért nyert a történelmi materializmus, mely az eseményeket kizárólag a gazdasági és társadalmi helyzetből akarja megérteni. Nem az egyének intézik a történelem folyását, hanem az egyén maga is csak a társadalmi tudat hordozója. E felfogás szerint a kereszténységet is egy kor teremtette meg s nem Jézusnak isteni személyisége. Jézusnak. az Istennek számára a történetben nincs hely. Azok a tények, amelyekkel istenségét bizonyitották, nem bizonyitékok. A kereszténység egész kezdete bizonytalan s a kritika még nem fejezte be romboló munkáját az evangéliumok értékelése terén. A történelmi materializmus és a modern biblia kritika a kereszténységet lényegében támadták meg, épen azért a hivatalos kereszténység minden eszközzel védekezik ezek ellen a támadások ellen.


Pedig hiába védekezik. Amit a bibliakritika támad. azt azért támadja. mert az erre a támadásra méltó. A harc az intézményes kereszténység ellen folyik, a keresztény felekezetek theológái ellen. Könyvekre és tanitásokra a felekezetek vannak épitve, az igazi kereszténység a szellemen épül, mert igy tud csak homogenitásban maradni a kereszténység megalapitójával. A szellem, az evangéliumok szelleme az, ami őket létrehozta s amit kifejezésre akartak juttatni úgy, ahogy tudtak. Az evangéliumok az első keresztények hagyománya s azt akarják mondani, hogy a kereszténység alapitója Isten volt, aki boldogságunk útját abban jelölte meg, hogy utasitott a másokért való élésre a tevékeny szeretetre. Mennyit megütköznek az emberek azon a tanitáson, hogy Jézus Isten volt! Bizonyára azért, mert sohasem gondolkoztak azon, hogy mit is jelent az isten az emberre nézve. Nagyszerü fogalmakat állitanak fel az Istenről, amelyeknek logikai precizitásához kétség sem fér, csak éppen az a baj, hogy ezek a fogalmak üres szavak s számunkra semmit sem jelentenek. Az Isten nekünk, ha őszinték akarunk lenni, nem jelenthet mást, mint a legtökéletesebb személyiséget s az evangéliumok éppen arról tanuskodnak, hogy a legtökéletesebb személyiség élt a földön s példájával és tanitásával kijelölte életünk feladatát és életünk boldogságát. Ez a meggyőződés minden bibliakritikát kiáll s nincs mit félnie a történettudományok akármilyen irányától. Ami veszélyben van, az ismét csak a klerikalizmus és annak elhamarkodott munkája s mi nem vagyunk hajlandók a kereszténységet semmiféle klerikalizmusal azonositani. Kereszténynek lenni egyéni feladat s nem tömegbe és társaságokba való beiratkozás. A társaságok megbukhatnak, de a kereszténység mint egyéni. életforma immanens erejénél fogva mindaddig fennmarad mig emberek lesznek, akik azon gondolkoznak, hogy érdemes-e egyáltalán élni s hogy miért élnek.


 


(Befejezése a következő számban)


 


 


* Az 1926-os lapszám digitalizálásakor a betűhűség elvét alkalmaztuk.


 


 


 


Vissza az oldal tetejére