A jövő történetírója, – ha ugyan a jövőnek igénye lesz még hisztorikusra, – bizonyára meztelen szavakkal részletezheti majd el az okoknak és körülményeknek azt a sorát, amit mi röviden a történeti-politikai szituáció nemes frázisával intézünk el, mondván: a történeti-politikai szituáció a legkiadósabb magyarázat arra, amiért az erdélyi magyar kulturájú zsidóság egy része az u.n. cionizmus faj- és nemzet-politikai s így kulturpolitikai világnézetét vallja, képviselvén e békekötések óta világszerte aktuális világnézeten belül az egyéb világnézetek, (nacionalizmus, szocializmus stb.) által szaturált és megszaggatott szárnyakat, azaz: a jobb és baloldalt s nyilván a centrumot is. A történeti-politikai speciális erdélyi helyzet az oka, amiért itt talaja van a cionizmusnak, persze beszámítva azt a vonzó erőt is, amit a cionizmus mint fajta-ideológia ma, a különböző fajta-ideológiák virágkorában a helyét kereső erdélyi „zsidó”-ra gyakorolhat. Mondom a magyarázat meg van...

De megvan e magyarázattal szemben a végzetes ellenmondás is, illetve a tünetek egy végzetes sora, melyek a gyökerén rágják a cionizmusnak mint világnézetnek logikai lehetőségét, az az érvényét s így legalább is többértelmüvé és paradoxxá teszik a cionizmus egész szellemi szerkezetét. Erre különben világosabb utalással szolgál ép´ a kezünkbe akadt különlegesség.

Ez a különlegesség természetesen könyv. Most jelent meg Kolozsvárt az erdélyi cionista ifjúság Noár cimű folyóiratának kiadásában. A könyv nem elméleti. Nem publicisztika, hanem szépirodalom s ennek is egy szokatlanabb neme: mese. A cime: Vitéz Benája három útja. Szerzője: Giszkalay János: az erdélyi cionizmus egyik „kitalálója”, harcosa és szervezője, ki típusa annak a tényleg százszázalékos cionistának, akinek mai és európai a műveltsége, ezért azonban mégis nacionalista, – sőt a cionizmus erdélyi mozgalmában körülbelül azon a szférán evez, ahol Hitler a pán germánizmusban, vagy Gömbös a magyar fajvédő politikában. Röviden: soviniszta, a túlzás és meggyőződés minden igézetével; és tegyük hozzá: a sovinizmus minden ellenmondásával, mely nála még világosabban napvilágra kerül, mint egyéb fajtabeliek sovinizmusánál; ami természetes is. Hisz a cionizmus nemzeti öntudata konstruált öntudat, mely országonként másés más tudat fölé épül s igy mutatkozásában és temperamentumában is egészen más szinű és tartalmu a keletlengyelországi cionista tudatában és más az elszásziéban s igy más az erdélyiében is s igy nem kerül közös nevezőre Erec-Jiszráélben, az az Palesztinában sem. Bizonyítéka pl. ez a könyv is, azaz éppen az a különlegesség, amiről beszélni akarunk:

Giszkalay Jánosnak, ha mese könyvét elolvassuk s ezt jegyezzük meg mindjárt, esztétikai szempontból csak keveset lehet a szemére vetni. A Vitéz Benája, mint irás többé-kevésbbé helyt áll magáért. Eltalálja a mese hangját és gazdag fordulatokban, ha olykor tulságosan mesterséges is a szimbolikája s így nem idézi az édes egyszerüség ama szép káprázatát, ami pedig minden mesének formaeleme. Ezért azután a Vitéz Benájának mint irásműnek lényegében a legfőbb hibája: hoszszadalmas volta. Terjedelme felér egy regénnyel, jóllehet elemeiben és anyaga kiképzésében megmarad a mese méreteinél. Ezért vész el azután a szélességben a mese kerekség és nő túl önmagán. Elveszti egyensúlyát. Ez a hiba ha formailag veszem, valami olyasmi, mint amikor az egészséges nacionalizmus dühödt sovinizmussá dagad s ezáltal maga-magát negálja. A Vitéz Benája mese mivolta is igy jár,

Természetesen meg van ennek a maga szervi oka, elsősorban az, hogy Giszkalay szemében sokkal fontosabb a szándék, mint a mese. Fontosabb a jelvi konstrukció publicisztikai tartalma, mint a mese esztétikai szédülete. Ezért nő túl a mese szükséges, önmagát elbirtató formai keretein és vész el egy bizonytalan forma homokjában, hol az ideológia szét veti a konstrukciót, a naivitást megöli a propaganda s az egész belső értékét aláássa a cionizmus paradox nemzeti-öntudat fabrikálása... Mert a Vitéz Benájának ez a tartalma és ez a lényege: nevelni a zsidó öntudatot. Ha nincs: megcsinálni egy zsidó nemzeti léthez szükséges mesevilág zsidó hőseit, zsidó mithoszait s ezeken keresztül (persze egyéb nemzeti irodalmak mintájára) kifaragni a zsidó nemzeti erényeket, amelyek révén kiderül, hogy a zsidó hűbb, hősiesebb, kitartóbb és értelmesebb, stb” mint az egyéb fajták és nemzetek tagjai.. A zsidó föld a legszebb, a legtermékenyebb. A zsidó mindenben a legelső s a legkülönb. A többi csak ezután jön. Es így tovább. A többit már tudjuk... Hisz ép´ ezen koldulunk Európában.

Ez a szándék a tételes cionizmus szerint bizonyos fokig jogosult, vagy ha nem is jogosult: érttető. S ezért kár volna feltünőbben vitatni. Ez a túlzás az ideológiába szerkezetileg beletartozik. Ezen áll és bukik a cionizmus. Ezeknek a konstruálási lehetősége a cionizmus bázisa. Különlegessé a könyvet nem is ez teszi. Hanem az, hogy Giszkalay könyve szándéka és cionizmusa dacára, nyelvi kiképzésében s a mese szellemének és formájának kialakulásában, azaz stilusában és stilizálásában annyira magyar, hogy akadémikusan mintaszerű, melyben nyelvileg még a Magyar Nyelvőr filológialag tobzodó kritikusa se találhat vétett magyarságot. Sőt nemcsak grammatikájában ilyen, de ilyen, sőt helyenkint a legpéldaadóbban ilyen az ize és levegőjé, hogy szinte magyarabb mint nagyon sok szándékában és világnézetében sovén magyar író. Olyan magyar, hogy nem is egy papiros-magyar nyelv nyomdai idiomáját írja, hanem túladunai zöngelmét egy gyökeres és tiszta népi magyarságnak.

Azt mondhatná erre az olvasó s én is megkívánom: első követelmény magyar irótól, hogy jó magyarul írjék. Am Giszkalay János jó magyarul írásának – cionizmusa világában – nevezetes következményei vannak. Pl. többek közt az, hogy ha a Vitéz Benájában a hősök nevét átkeresztelem s pl. a gonosz Asmödáj neve helyére a magyar mesék ösgonoszának nevétirom, Salamon királyé helyébe meg egy magyarét, mondjuk Szt. Lászlóét s igy tovább, Oholiba nevét Tündér Ilonára váltom s az egészet Palesztina helyett valamelyik magyar tájba lokalizálom – hát akkor egy nagy különösség esik. Az, hogy Giszkalay zsidó soviniszta meséjéből leszen az, ami igazában és valójában is, – egy minden izében magyar soviniszta mese, melynek minden rezzenete magyar; az az a neveken és a mesterséges ideológián kivül nincs benne semmi zsidó. S ez legalább is paradox: paradoxa a cionizmusnak, de paradoxa a sovinizmusnak is, mely ime ilyen ellenmondásokra képes: feltalálja és különtételezi önmagát, ám a lénye gekben megelégszik a nevek és a hoz zátartozó frázisok átkeresztelésével. S valljuk be: többet nem is tehet Hisz´ ha irodalomról és kulturáról van szó, előbb van a nyelv és szelleme és csak azután jönnek az ideológiák: az az előbb van a valóság és csak ezután jön a tudati konstruálás, – mint a mi esetünkben is, – történeti-politikai, de nem belső kényszerüségre, mint a Vitéz Benája is oly nyilvánvalóan igazolja. (G. G.)