Korunk 1928 Május

A köztársaság jövője


Illyés Gyula

 


Nemcsak a Köztársaság jö vőjének problémája vetődik fel ebben a kérdésben s nemcsak a köztársasági államforma par excellence megtestesítőjének, a Francia Köztársaságnak jövője, ez a kérdés magába foglalja az egész polgári állam továbbfejlődésének kérdését is, ha ugyan továbbfejlődésről egyáltalában szó eshetik. Ép ez a nem ok nélkül való pesszimista jövőbetekintés vezethette Georges Valois-t az étatizmus legjobboldalibb francia képviselőjét, hogy összegyüjtse a francia Kamara legkülönbözőbb pártokhoz tartozó tagjainak e problémával foglalkozó beszédeit és cikkeit.


L´avenir de la République, amelyet René de La Porte-Musignac előszava vezet be Charles Albert. Paul-Boncour, Georges Bounet. Caillaux, Robert Cornilleau, Pierre Dominique, Albert Dubarry, Franklin-Bouillon, Charles Grallet, José Germain, G. Hoog, Ernest Mercier, Jean de Pierrefeu, Maurice Sarraut, André Tardieu és Georges Valois írásait tartalmazza. A fasizmustól a szélső szocializmusig minden irányzat képviselve van.


Mindnyájan republikánusok (Valoisnak a Daudet-Maurras-féle hecc-royalizmustól való eltávolodását ép maga ez a könyv dokumentálja legjobban) s mindnyájan ugyanabból a pontból indulnak ki: a mai Köztársaság messze eltávolodott attól az államforma-ideáltól, amelyet a francia forradalom tűzött maga elé. Kormány van, miniszterek vannak, de állam, Állam, abban az értelemben, ahogy a Constituante megfogalmazta, nincs többé. A könyv egyik alcíme: La réforme des institutions. Az egész államszervezet megreformálása, a polgári állam egy lehetséges renaissance-ának problémája vezette a könyv mindegyik szerzőjét.


A francia forradalom bármennyire is a polgárság szabadságharca volt, inkább politikai ideálok, mint egy új polgári, gazdasági rendszer megvalósítását tűzte ki célul. Azok a forradalmárok, kiknek példaképe az antik város, a római erény és önfeláldozás volt, vajmi keveset gondoltak a termelési organizációval. Ebben a tekintetben a forradalom a polgárság számára alig is hozott valami gazdasági helyzet változást s a polgárság gazdasági felvirágzása, amely a restauráció s III. Napoleon abszolutisztikus uralmának idejére esik, tulaj donképen nélkülözött minden sajátos, a maga mentalitásának megfelelő ideális államfentartó alapot, eszmei államszerkezetet. Mucius Scaevola s a Gracchusok gesztusai nem illenek a polgárság termetéhez. Maradt volna a demokrácia. Igen, ha a demokrácia a maga idejében megvalósult volna, bizonnyára kitermelte volna magából a polgári államideológiát, ma azonban, mikor az állam kebelén belül már saját külön érdekeiért küzdő osztályok léptek fel, az igazi demokrácia megvalósítása feltétlen a polgárság uralmának elvesztéséhez vezetne.


Ez a helyzet s ezt többé-kevésbbé a könyv valamennyi szerzője látja. 1928-ban államról, mint társadalmi közösségről, alig lehet beszélni. A harmadik köztársaság alkotmányának lefektetésekor, 1871-ben, a Kommün leveretése után, senki sem emlékezett Saint-Simon s Proud hon jóslataira s José Germain szerint, a finánc töke, a nagy ipar s a munkás-szervezetek harca inkább emlékeztet az antik anarkiára, mint a klasszikus állam működésére. A tőke, a nagyipar s a proletariátus: ime a három ható erő, ezek érdekeinek összeegyeztetésével áll, vagy bukik a polgári köztársaság. Harminc év óta van szó Franciaországban arról, hogy a politikai képviseletet a gazdasági tényezők képviseletével kell helyettesíteni. José Germainnek ezt az észrevételét majdnem valamennyi neo-republikánus elfogadja. De milyen formában lenne ez lehetséges?


Charles Albert szerint olyan államra van szükség, amely mind a három erővel szemben erősnek, ha kell kegyetlennek tud mutatkozni. „Baloldali fasizmus” szükségét látja ő, amely a demokrácia szolgálatába állítaná azt a tekintély-tiszteletet, amely az olasz fasizmus egyedüli alapja. Olyan államot kell szervezni, amely felette áll a plutokráciának s helyet tud adni a munkásságnak a nemzetben épúgy, mint az államban.


Ernest Mercier szerint az osztályharc nem fejezi ki azokat az ellentéteket, melyek a tőkések s munkások, termelők s fogyasztók, parasztok s városbeliek, kereskedők s szövetkezetek, stb. közt fennállanak. Ezeket az ellenfeleket csak úgy lehet egy felsőbb, közös munkába egyesíteni, ha találtatik egy olyan ideológia, amely feledtetni tudja a személyes érdekeket s áldozatra ösztökéli valamennyi érdek-csoportot. De Mercier ajánlata: „Franciaország talpraállitásá”-nak gondolata nem valószínű, hogy elfeledteti akármelyik csoport törekvését is.


Georges Valois ugyanebből a megállapításból indul ki, de szerinte nem elég talpraállítás, ebben nincs meg az a felsőbb célkitűzés, az a misztikum, amely egy ideológia-közösség megteremtéséhez szükséges, ő a régi francia nagyság, Franciaország világ-irányító hatalmának újjáélesztésében látja azt az erőt, amely összetartaná s célt adna a köztársaságnak. „Donner une nouvelle grandeur à la France, croissant en hauteur, pour la paix, et présidant à la pacification de l´Europe”. Ez magában foglalná nemcsak Franciaország, de egész Európa érdekeit, kifejezője s megvalósítója lenne azoknak a törekvéseknek, melyek valamennyi nemzetben megvannak. Lehetővé tenné az Európai Egyesült Államok, vagy legalább is egy élő Népszövetség megteremtését, egy olyan koalíciót, amely mégis csak Franciaország irányítását követné, E szövetség életrehozásához első lépés a latin nemzetek egyesülése... az olaszfranciaspanyol alliance.


Franciaoszág választások előtt áll. S így a könyv szerzőinek tekintélyes része megelégszik egy parlamenti aerát betöltő programmal. Legbátrabb ezek között Charles Gallet, aki bevallja, hogy hiábavaló addig ideológiai bázisról beszélni, amíg a leghétköznapibb kérdések sincsenek megoldva. „Templombamenésre legfeljebb csak vasárnap gondol az ember, de arra is csak úgy, ha a vasárnapot nem kell az egész heti fáradtság kipihenésére fordítania...”


A könyvből hiányzik a kommunisták véleménye, noha őket is felkérték a kollaborálásra s parlamenti erejüknél fogva harminchárom képviselőjük van megillette volna őket is a szó. A polgári köztársaságról s a demokrá ciáról való felfogásukat azonban, úgy látszik, ők más úton akarják kifejezni. A harminchárom képviselő közül kilenc ül börtönben, hét szökésben van, tizen kettő ellen pedig antimilitarista agitá ció miatt most készíti a vádat a köz társaság államügyésze. (Budapest)


* L´avenir de la Republique. Édition de la librairie Valois, Paris. 1928.


 


Vissza az oldal tetejére | |