Korunk 1928 Május

Az elmebetegek felszabadítása


Dr. Pfeifer Zsigmond

 


A könyv címe után lírát várunk s lényegében ezt is kapunk, a legnemesebb lírát, egy láthatatlan propaganda szolgálatába állítva. A „különös írás” tüntetés a sárgaház ellen, az elmebetegek testi és lelki bilincsei ellen, melyek közül nem az elsők a nehezebbek. Az olvasó nem lát benne egyebet, mint színes érzéseket, megkapó pillanatfelvételeket, életek keresztmetszetét s mindezek mögött színtiszta tudományt. S mégis propaganda ez az írás, amennyire minden félredobott álarc, minden egyenesség és minden bátor megmutatkozás propaganda a fonákságok, esztelenségek és a homályos sarkos kultusza ellen. S amennyire propaganda minden fényvetés, minden tisztult és leszűrt tudományos igazság mellett, hasznos és emberséges cselekedetek mellett való kiállás.


A könyv első része (oly történetek, amelyeket mindenki ismer) megannyi éles pillanatfelvétel a sárga házba sodort emberekről, betegekről és egészségesekről, idegenkedő rokonokról és kálváriát járó anyákról és azokról, akiket a sárga ház épúgy magához hívott, mint a betegeket s akik sokszor épúgy belehalnak a sárgaházba, mint a betegek: az orvosokról. Találomra kiragadok néhány címet: Valóság és komédia. Riport a tébolydáról ós riport a riporterről. Az a kényszerzubbony. No és az ápolók. És az orvosok. Nehéz szívvel hozzák be a beteget és nehéz szívvel viszik ki a gyógyultat. „Ép elmével a bolondokházában”. „Égy őrült rémtette”. Hajnal a dühöngőn. Ahogy mi látjuk és ahogy ők látják. Virágok a sziklák közt. Valamennyien a kálvária felé, stb. Egyesek a genre-irodalom legjobb darabjaival veszik fel a versenyt s mindegyik művészettel oldja meg azt az újszerű és magasratűzött feladatot, hogy a psychológus tudományos nézését az író meglátásaival öszszeházasítsa.


Ezeket a témákat, mint fel-feltörő mélyebb szólam, kísérik végig Hollós reflexiói, melyek a második részben (amit nem mindenki tud az elmebetegekről) mindinkább átveszik a vezetést, hogy végül egy óriási, de az elvarázsoltak az egészségesek számára néma chorusnak adjanak hangot, melynek minden sípja egy-egy elmebeteg. Ez a láthatatlan és néma-chorus, mely ha hangot ad, rettenetes tud lenni, mint „a tenger, ha mélyét felveti”, Freud „tudattalan”-ja. A témák: Levonom vitorlám, Cézár Cadavi, Élet és halál. Háború és béke. Városok anyák. Fantázia. Mi a bolond? és mások, Mindezekben az ősi ösztönöknek ehhez a forrongó katlanához, a tudattalanhoz vezet közel bennünket Hollós, hogy megmutathassa olvasójának, honnan indulnak azok az erők, melyekkel való harcában az egészséges, ha hegek árán is, de kitart, míg a „bolond” feladja a harcot és visszavonul A harcot pedig mindenki önmagában vívja meg, ősi, nemi ösztönei és rokonindulatai az egyik oldalon, szemben az egyéniségnek, az énnek a magában véve is beteg és neurotikus defenzívába ijedt társadalom által felcsigázott öneszményképével, ennek türelmetlen és zsarnoki tilalmaival és követelődzéseivel. A szexuális-és ón ösztönöknek, az életre és a halálra hívó ösztönöknek ebben a harcában hova meneküljön a beteg, akinek az énje törést szenved a túlhatalmas ösztönök és a kérlelhetetlen tilalmak között? Út csak hátrafelé vezet, a mult, ai egyéni és faji fejlődés meghaladott s lebírt állomásai felé, melyekbe elmerül s eltéphetetlenül lehorgonyozza létét s vágyait s éli, távol a társadalomtól, az ősember, a gyermek, az embrio indulat- és áloméletét. Ide érkezik meg lelkében, testben pedig a sárga házba, amelybe belehal, vagy amelyben nem is olyan ritkán meggyógyul, hogy betegségét azután élete végéig szégyelje és eltagadja, elfogadván egy fenékig neurotikus társadalomnak szorongó gőgjét, mely jogtalanul éles megkülömböztetéssel von válaszfalat a maga és az elmebeteg közé.


Mit tehet még érdekében Pfeiflein Telemach, az orvos.


A könyv harmadik részében felel erre a kérdésre: „A bolondok megváltása az egészségesek felszabadulása.” Az egészségeseknek kell meggyógyulniok! S akkor megvalósulhat Pfeiflein követelése, hogy a sárgaháznak el kell pusztulnia a föld színéről. A társadalom és az egyén lelkiéletének egyaránt tabu alá helyezett területeit kell feltárni előbb, hogy feltáruljanak a sárgaház kapui is, előbb a városokon belül kell eltűntetni a „sárga házat” s akkor eltűnik az is, amelyiket a falakon kívűl száműztek, hogy helyet adjon kis, családi környezeteknek, melyeken belül a beteg ma is megkísérelheti újra talán jobban felépíteni sorsát.


S ezen a ponton még jobban kitágul a könyv horizontja. Már nem csak az elmebeteg kezeléséről, hanem az egészségesek gyógyításáról van szó. Pfeiflein itt mar három fronton harcol. A betegséggel, a társadalommal és önmagával, az orvossal szemben. Nagydologról, egy új honfoglalásról van itt szó. Fantasztikus regényekben az emberek néha meghódítanak egy idegen bolygót s azon új életre rendezkednek be. Hollós elénk tárja Freud nagy felfedezését, hogy itt van ez a bolygó a lábaink alatt, az ismeretlen föld, ahonnan életünk nagy és titokzatos folyamai erednek, néha termékenyítő, máskor halálos áradásaikkal. A tudattalan lelkiség megismeréséről és meghódításáról van itt szó, arról a saecularis munkáról, melyet Freud rábízott a Pfeiflein Telemachokra, évszázadunk s talán még a következők gigantikus feladataképen. Ez a harc, az egyén és a társadalom pszichoanalízise, természete szerint a pénétration pacifique formájában fog lefolyni s hogy ilyen lehessen, az orvosnak, mielőtt még a beteg egyénnel s a beteg társadalommal állna szemben, a saját tudattalanját kell meghódítani. S mielőtt végleg búcsút venne a sárga háztól, Pfeiflein Telemach világgá kiáltja jóslatát:


„Fel fognak sorakozni férfiak, akik mint jó magam is a lélek Tudattalanját kutatják. A Tudattalannak a tudománya nemcsak a Telemachokat, hanem a társadalomnak, a háborúnak és békének a tudósait ís új munkaterek felé fogja vezetni.”


„Sajáttudattalan gerjedelmeínk megismeréséből a társadalmi rend soha sem sejtett lehetőségei fognak fakadni. A pszichoanalízis a társadalmat, mint annak új erjesztője, átfogja hatni és alakítani.”


„A Tudattalan ismerete: hatalom. Azt a küzdelmet, amelyet az ember, a kulturával folytatott és amely az egyénnél elmebetegségben, a tömegnél háborúban végződött, a Tudattalan segítségével az új ember először meg fogja lényegében ismerni, azután korlátok közt fogja tarthatni és végül meg fogja előzhetni.


Ez lesz az emberiség célkitűzésének új útja.” (Budapest)


* Hollós István dr.: Búcsúm a sárgáháztól. (Doktor Pfeiflein Telemach különös írása, az elmebetegek felszabadításáról). Budapest. Genius kiadás.


 


Vissza az oldal tetejére | |