Korunk 1928 Május
Az elmebetegek felszabadítása
A könyv címe után lírát várunk s lényegében ezt is kapunk, a legnemesebb lírát, egy láthatatlan propaganda szolgálatába állítva. A „különös írás” tüntetés a sárgaház ellen, az elmebetegek testi és lelki bilincsei ellen, melyek közül nem az elsők a nehezebbek. Az olvasó nem lát benne egyebet, mint színes érzéseket, megkapó pillanatfelvételeket, életek keresztmetszetét s mindezek mögött színtiszta tudományt. S mégis propaganda ez az írás, amennyire minden félredobott álarc, minden egyenesség és minden bátor megmutatkozás propaganda a fonákságok, esztelenségek és a homályos sarkos kultusza ellen. S amennyire propaganda minden fényvetés, minden tisztult és leszűrt tudományos igazság mellett, hasznos és emberséges cselekedetek mellett való kiállás.
A könyv első része (oly történetek, amelyeket mindenki ismer) megannyi éles pillanatfelvétel a sárga házba sodort emberekről, betegekről és egészségesekről, idegenkedő rokonokról és kálváriát járó anyákról és azokról, akiket a sárga ház épúgy magához hívott, mint a betegeket s akik sokszor épúgy belehalnak a sárgaházba, mint a betegek: az orvosokról. Találomra kiragadok néhány címet: Valóság és komédia. Riport a tébolydáról ós riport a riporterről. Az a kényszerzubbony. No és az ápolók. És az orvosok. Nehéz szívvel hozzák be a beteget és nehéz szívvel viszik ki a gyógyultat. „Ép elmével a bolondokházában”. „Égy őrült rémtette”. Hajnal a dühöngőn. Ahogy mi látjuk és ahogy ők látják. Virágok a sziklák közt. Valamennyien a kálvária felé, stb. – Egyesek a genre-irodalom legjobb darabjaival veszik fel a versenyt s mindegyik művészettel oldja meg azt az újszerű és magasratűzött feladatot, hogy a psychológus tudományos nézését az író meglátásaival öszszeházasítsa.
Ezeket a témákat, mint fel-feltörő mélyebb szólam, kísérik végig Hollós reflexiói, melyek a második részben (amit nem mindenki tud az elmebetegekről) mindinkább átveszik a vezetést, hogy végül egy óriási, de az elvarázsoltak – az egészségesek – számára néma chorusnak adjanak hangot, melynek minden sípja egy-egy elmebeteg. Ez a láthatatlan és néma-chorus, mely ha hangot ad, rettenetes tud lenni, mint „a tenger, ha mélyét felveti”, Freud „tudattalan”-ja. A témák: Levonom vitorlám, Cézár Cadavi, Élet és halál. Háború és béke. Városok – anyák. Fantázia. Mi a bolond? és mások, Mindezekben az ősi ösztönöknek ehhez a forrongó katlanához, a tudattalanhoz vezet közel bennünket Hollós, hogy megmutathassa olvasójának, honnan indulnak azok az erők, melyekkel való harcában az egészséges, ha hegek árán is, de kitart, míg a „bolond” feladja a harcot és visszavonul A harcot pedig mindenki önmagában vívja meg, ősi, nemi ösztönei és rokonindulatai az egyik oldalon, szemben az egyéniségnek, az énnek a magában véve is beteg és neurotikus defenzívába ijedt társadalom által felcsigázott öneszményképével, ennek türelmetlen és zsarnoki tilalmaival és követelődzéseivel. A szexuális-és ón ösztönöknek, az életre és a halálra hívó ösztönöknek ebben a harcában hova meneküljön a beteg, akinek az énje törést szenved a túlhatalmas ösztönök és a kérlelhetetlen tilalmak között? Út csak hátrafelé vezet, a mult, ai egyéni és faji fejlődés meghaladott s lebírt állomásai felé, melyekbe elmerül s eltéphetetlenül lehorgonyozza létét s vágyait s éli, távol a társadalomtól, az ősember, a gyermek, az embrio indulat- és áloméletét. Ide érkezik meg lelkében, testben pedig a sárga házba, amelybe belehal, vagy amelyben – nem is olyan ritkán – meggyógyul, hogy betegségét azután élete végéig szégyelje és eltagadja, elfogadván egy fenékig neurotikus társadalomnak szorongó gőgjét, mely jogtalanul éles megkülömböztetéssel von válaszfalat a maga és az elmebeteg közé.
Mit tehet még érdekében Pfeiflein Telemach, az orvos.
A könyv harmadik részében felel erre a kérdésre: „A bolondok megváltása – az egészségesek felszabadulása.” Az egészségeseknek kell meggyógyulniok! S akkor megvalósulhat Pfeiflein követelése, hogy a sárgaháznak el kell pusztulnia a föld színéről. A társadalom és az egyén lelkiéletének egyaránt tabu alá helyezett területeit kell feltárni előbb, hogy feltáruljanak a sárgaház kapui is, előbb a városokon belül kell eltűntetni a „sárga házat” s akkor eltűnik az is, amelyiket a falakon kívűl száműztek, hogy helyet adjon kis, családi környezeteknek, melyeken belül a beteg ma is megkísérelheti újra talán jobban felépíteni sorsát.
S ezen a ponton még jobban kitágul a könyv horizontja. Már nem csak az elmebeteg kezeléséről, hanem az egészségesek gyógyításáról van szó. Pfeiflein itt mar három fronton harcol. A betegséggel, a társadalommal és önmagával, az orvossal szemben. Nagydologról, egy új honfoglalásról van itt szó. Fantasztikus regényekben az emberek néha meghódítanak egy idegen bolygót s azon új életre rendezkednek be. Hollós elénk tárja Freud nagy felfedezését, hogy itt van ez a bolygó a lábaink alatt, az ismeretlen föld, ahonnan életünk nagy és titokzatos folyamai erednek, néha termékenyítő, máskor halálos áradásaikkal. A tudattalan lelkiség megismeréséről és meghódításáról van itt szó, arról a saecularis munkáról, melyet Freud rábízott a Pfeiflein Telemachokra, évszázadunk s talán még a következők gigantikus feladataképen. Ez a harc, az egyén és a társadalom pszichoanalízise, természete szerint a pénétration pacifique formájában fog lefolyni s hogy ilyen lehessen, az orvosnak, mielőtt még a beteg egyénnel s a beteg társadalommal állna szemben, a saját tudattalanját kell meghódítani. S mielőtt végleg búcsút venne a sárga háztól, Pfeiflein Telemach világgá kiáltja jóslatát:
„Fel fognak sorakozni férfiak, akik – mint jó magam is – a lélek Tudattalanját kutatják. A Tudattalannak a tudománya nemcsak a Telemachokat, hanem a társadalomnak, a háborúnak és békének a tudósait ís új munkaterek felé fogja vezetni.”
„Sajáttudattalan gerjedelmeínk megismeréséből a társadalmi rend soha sem sejtett lehetőségei fognak fakadni. A pszichoanalízis a társadalmat, mint annak új erjesztője, átfogja hatni és alakítani.”
„A Tudattalan ismerete: hatalom. Azt a küzdelmet, amelyet az ember, a kulturával folytatott és amely az egyénnél elmebetegségben, a tömegnél háborúban végződött, a Tudattalan segítségével az új ember először meg fogja lényegében ismerni, azután korlátok közt fogja tarthatni és végül meg fogja előzhetni.
Ez lesz az emberiség célkitűzésének új útja.” (Budapest)
* Hollós István dr.: Búcsúm a sárgáháztól. (Doktor Pfeiflein Telemach különös írása, az elmebetegek felszabadításáról). Budapest. Genius kiadás.
Vissza az oldal tetejére | |