Korunk 1928 Május

A rekordszámok hazájában


J. Dorfmann

 


Az amerikai nem szeret elmélyedni. Csak meg kell nézni megszokott olvasmányait, a legnagyobb példányszámú napilapokat s a híreket, amik ezeket az embereket érdeklik.


A legkedveltebb ujságok közé a „Daily News” meg a „New-York American” tartozik, meg egy csomó más lap, amelynek tartalma főképpen szenzációs gyilkosságokból és válóperekből áll. Jellemző, hogy még a „Times” és „World” is, amelyek pedig valamivel diferenciáltabb olvasóra vannak beállítva, vezércikkeiket a tiz-tizenkettedik oldalon hozzák. (Vasárnap 100 oldalra is felmennek). Alapjában véve minden megtalálható bennök. Nem hiába hirdeti a „Times” plakátokon a villanyosban, hogy „mindent tartalmaz, ami nyomtatásra alkalmas”, én mindenesetre megfelelőbbnek tartanám azt mondani, „ami elfér”. Valóban minden egyes olvasó minden hírt megtalál benne, amire szüksége van: a börzés a börzét, a sportember a sportot, a művész a kritikát, a politikus egy kávés kanálnyi politikát, közepes amerikai polgár pedig szenzációs szennyet és szennyes szenzációkat.


Gyilkosságok és betörések, mindaz, amivel mi néhányszóval végzünk a „Hírek” rovatban, itt világot renditő eseménnyé lesz felfujva. Európai mágnáshölgyek kicsapongó élete szintén inyenc falat a benszülött agyvelőknek. Kormányok változása, amely európai ujságokban az első helyet foglalja el, az amerikaiakat éppen olyan hidegen hagyja, akárcsak a ciklonok változása. Ezt a körülményt nem annjira az Amerika és Európa közötti távolság magyarázza, mint inkább az amerikainak látszólag veleszületett ellenszenve a politika iránt. A politika az ő véleménye szerint hivatásos politikusok piszkos mestersége. És míg a londoni „Times” a parlamenti beszédeket nagy részletességgel hozza, addig a legkomolyabb new-yorki ujságok sem szentelnek több figyelmet a kongresszus és szenátus üléseinek, mint amennyit a lady Hogyishivják díjnyertes tettese halálának. Az amerikai üzletember szempontjából ujságjaik elsőrendüen vannak szerkesztve, mert tényleg az élet igényeinek felelnek meg. Bennük az ország erkölcsei és életmódja tükröződik.


Vegyünk például egy tetszésszerinti számot. Benne első helyen egy tennisz-match eredménye. Továbbá egy közlemény arról, hogy az amerikai kormány Cathcart grófnőtől megtagadta „erkölcsi beszámithatatlanság” (moral torpidity) címén a beutazási engedélyt. Nevezett grófnő néhány évvel ezelőtt ugyanis felszarvazta 60 éves férje urát és a fiatal lord Craven-nal Afrikába szökött. A megsértett gróf akkoriban elvált „erkölcstelen” feleségétől. Amikor tehát a grófnő Amerikába érkezett Ellis Islandra, a “Könnyek szigetére” szállították. Ismert liberális nagyságok megbotránkozó nyilatkozatai töltötték meg a szomszédos hasábokat, amelyekben ezek felhívták a kormány figyelmét arra, hogy a kevésbé bűnös Lord Craven (aki már rég elfelejtette hölgyét) családjával háborítatlanul él New-Yorkban. A nők a lord kiutasítását követelik „erkölcsi beszámíthatatlanság” címén.* A francia kormány legújabb bukásáról szóló jelentés mellett közli a lap, hogy Steelmann miliárdos, aki hosszú időn keresztül sikertelenül igyekezett válóper útján szabadúlni feleségétől és a legszennyesebb pletykákat hozta róla nyilvánosságra, „legjobb kedvben érkezett meg Mrs Steelmannal együtt Párisba”. Ezzel egyidejüleg Steelmannék felnött leánya egy interview-ban megerősíti a szülei harmonikus családi életéről szóló híreket. Valamivel odébb az igen tisztelt olvasó informáltatja magát valamilyen botrányhős holland gróf kiskorú fiával való találkozásának összes részleteiről. A fiú mellékelt képe egy körülbelül 2 éves gyermeket mutat. Egy rövid sürgöny Párisból (megj. Illinois állam, mert Illinoisban is van egy Páris város) közli, hogy ott egy tüzvész alkalmából egy kutya elégett. Azután egy rövid interview Borah szenátorral az USSR elismerésének szükségességéről.


Alkalomadtán az ember rettenetes, hidegvérű sürgönyre akad („Evening World”, 13. II. 1926): „Tegnap Arkansas államban három banditát, akik X. Y. kereskedőt meggyilkolták és kirabolták, végeztek ki elektromos árammal. A kivégzés a meggyilkolt özvegyének és két leányának jelenlétében történt.”


Ez az egész rettenetes jelentés az európai olvasóra megrázóan hat. Lagjobban az ember a kivégzés nyilvános voltán csodálkozik. Szeretnénk hinni, hogy kivételes eset, reméljük, hogy a vezércikk tiltakozik ellene, de sem a vezércikkben, sem az ujságnak más helyén nem található egy megjegyzés sem, amely arra vonatkozna, hogy: Az özvegynek s a fiatal árváknak alkalom adatik, hogy felháborodásukat a haldokló gyilkos látásával lecsillapíthassák. Ez éppen olyan természetes, erkölcsileg indokolt és normális, mint a Cathcart “erkölcsi beszámithatatlanságának” elismerése.


Két nap múlva azonban találhatunk egy a közvéleménynek megfelelő kormány-rendelkezést, Lord Cravennak, Cathcart grófnő volt kedvesének rögtöni letartóztatásáról és kiutasításáról, miután az Egyesült-Államokban való tartózkodása tévedésen alapszik. Egy chicagói sürgöny jelenti, hogy ott felakasztottak egy rablót, aki egy szálloda elleni támadásnál lelőtte a pénztárost és hogy az ítéletvégrehajtásnál a károsult szállodatulajdonos jelen volt. Alatta a new-yorki havazás terjedelmes leírása. Ez az ujdonságok kotyvalékja.


Vajjon ebből táplálkozik New-York közvéleménye? Vajjon fedi ez az erkölcs az általános amerikai erkölcsöt? Kétségtelenül igen!


Alkalmam volt egyszer egy ismert amerikai tudóssal, Maxim Gorkiról beszélgetni. Cathcart grófnő és Craven lord botránya, amely abban az időben a kedélyeket foglalkoztatta, beszélgetésünket egy másik híres botrányra terelte: arra az esetre, amikor Gorkit és Andrejewát, mert nem voltak megesküdve, a hotel elhagyására kényszeritették. Ezen eset megemlítésénél a tudós megjegyezte: “Oh, ez a rendszabály teljesen felesleges volt egy olyan híres ember esetében, aminő Gorki.” A nagylelkű amerikai hajlandó volt Gorki „erkölcstelenségét” megbocsátani, de csak kimagasló tehetségére való tekintettel.


Sohasem fogom elfelejteni, mint szökött meg egy szép nap Mackay (egy angol katholikus) milliárdos leánya, aki a zsidó Berlin nevű énekeshez, (intim chansonok szerzője) ment nőül. Az ujságok nagy részletességgel tárgyalták, hogy az apa, aki leányát Wales hercegének szánta, mint tagadta meg tőle áldását. Az ujság lépésről-lépésre figyelte a fiatalok mézesheteit, hogy a közvéleménynek hosszú lélegzetü elbeszélésekben számoljon be róluk. A szerencsétlen fiatalok a riporterek elöl Atlantic City-be, innen tovább, végül Európába menekültek. A riporterek követték nyomukat az Óceánon át és pincérektől, meg lakájoktól kérdezték ki a házaspár életének mindenféle apró részleteit. Az ujságok kémeket küldtek Európába, lefényképeztették a nap ezen hőseit a legkülönfélébb pózokban. A dolog annyira ment, hogy egy antiszemitaellenes ujság lángoló vezércikket hozott, amelyben a legnagyobb nyomatékkal állította, hogy a nemzeti és vallásos antagonizmus tünőben van, mint ezt Mrs Mackay választása is igazolja.


Érdekes volt azonban megfigyelni, milyen hatást váltott ki az olvasók agyában ez a hírlap-spekuláció. New-York azokban a napokban nem beszélt másról, mint miss Mackayról és mister Berlinről. Nemcsak a mondain társalgás kezdődött ezzel elegáns ebédeknél, hanem erről beszéltek a villanyosokban, a házakban, ez izgatta az alkalmazottak kedélyét és ez zavarta munkájukat ez a szenzációs romantika képezte tárgyát a legkomolyabb emberek mélyenjáró fejtegetéseinek. Igy hálózta be a sajtó az olvasót, amig az üldözött mister Berlin végre Párisban fogadta az amerikai sajtó képviselőit és rávette őket, hogy hagyják már őt és feleségét békében, mire az ügy eltünt az ujságok hasábjairól.


Ujságokon kivül az amerikai főképpen magazinokat olvas, amelyek minden földfeletti és földalatti kioszkban kaphatók. Különböző ilyen, vastag és szolid magazin létezik. Néhány közülök nagyszerü kiállítású és rendkívül gazdag tartalmú. Terjedelmes és igen komoly gazdasági és politikai cikkeket tartalmaznak, időnként éles, égető napi kérdésekre célzó tárcákat. De ezeket a kitünő folyóiratokat kevesen olvassák, ezzel szemben nagy népszerűségnek örvendenek azok a szintén igen terjedelmes folyóiratok, amelyek ostoba köznapi históriákat, vagy ugynevezett “igaz történetek”-et és „igaz regény”-eket hoznak. Sok fiatalember kísérletezik ezzel a műfajjal, saját szerelmi történetét adva benne közre. A folyóiratok pályázatokat hirdetnek s a nem éppen szégyenlős szerzők ilyen módon remélik feljavíthatni néhány dollárral jövedelmüket. Ezek a történetek rendesen hihetetlenül naivak és minden tekintetben megfelelnek az amerikai mentalitásnak. Fiatal leányok borzongva számolnak be, mint találkoztak a mama háta megett kedvesükkel; mint siettek jó hírnevük esetleg végleges elvesztésének kockáztatásával, beteg jegyesük legénylakására; fiatal asszonyok itt mondják el, mint jöttek rá „annak a másiknak” a létezésére s mint zokogott térdenállva, a falhoz borulva a férj; írnokok itt beszélik el házasságuk odisszeáját. Néha egy tiszt tálal fel egy münchhauseni háborús élményt. És az olvasókat megrészegítik ezek az olvasmányok.


Iskolaköteles gyermekek és azok a felnőttek, akiket anyagi viszonyaik meggátoltak abban, hogy mérnökké kiképezzék magukat, a gyönyörű kiállítású, a szivárvány minden szinében tündöklő népszerű tudományos folyóiratokat olvassák, amelyekben csak az a feltűnő, hogy sokkal nagyobb teret szentelnek a reklámnak, mint a technikának. Ez a reklám egészen csodálatos: A technikai iskolák minden lehető módon igyekeznek tanfolyamaik látogatására rávenni az olvasót, hogy később 60 dollárt, sőt ennél is többet legyen módjában keresni. A szabadalmi irodák is megütik a dobot, és kereseti lehetőségekkel csábítgatják a fiatal embereket, hogy meg legyen a módjuk feleségük kívánságainak a teljesítésére s ezzel a családi béke megóvására.


Ilyenek az amerikaiak olvasmányai.


Egy nap az uccán hihetetlen izgalmat észleltem. Az emberek százával tolongtak az ujságárusok körül, a lapokat a szó legszorosabb értelmében kitépték a kezükből, aztán olyan mohósággal estek neki az olvasni valónak, hogy látszólag azt sem tudták, hol vannak, hova mennek. Még a hölgyek is könyökkel dolgoztak a „külön kiadás”-ért való küzdelemben. Mindez a háború kitörésének, vagy a hatalmas forradalmi események napjaira emlékeztetett. S mialatt amerikai módon törtem magamnak utat a tömegben, lázasan latolgattam, micsoda világrendítö esemény történhetett: Forradalom Németországban, Franciaországban, vagy Angliában? Háború Mexikóval? Intervenció a szovjetek ellen? Vagy mi más lehet...


Nagy betűkkel állott a felelet az első oldalon:


Elfogták Samuel Doorkyn banditát.


Ez volt minden. Más, jelentős hírt nem bírtam felfedezni. Franciaországban tovább változtak a kormányok, Mussolini most is arról tartott lángoló, bolond beszédeket, mint fogja a régi rómaiak korát visszaállítani Európában. Borah szenátor még mindig arról tárgyalt, belépjenek-e az Egyesült-Államok a Népszövetségbe; saját tudósítók frázisdús beszámolókban írták le, mint foglalta el százezerfőnyi felügyelet nélküli gyermekek serege Moszkvát, Amerika és Mexikó tovább veszekedett, egyszóval a világot az utolsó 24 órában semmiféle megrázkódtatás nem érte egyetlen egyen kivül: Chicagóban letartóztatták Samuel Doorkyn banditát. Erről a hírességről még soha semmit sem hallottam s hogy tudomásom ezen hiányát bapótoljam, elolvastam az ujságot elejétől végig, hogy lehető pontosan tájékozódjam a hős életének minden részletéről.


„A modern Robin Hood” így nevezte őt el a sajtó, sohasem volt elnyomottak védelmezője, sohasem volt a korunk feudálisai ellen viselt harc hőse, hanem ... egyszerűen automobilokat lopott, da ezenkivül sem vetett meg semmit, ami a keze ügyébe akadt. Az általa lopott automobilok száma igen tekintélyes volt, nem is emlitve azt a két kis gyilkosságot, amellyel számos rablótámadása közben kénytelen volt lelkiismeretét megterhelni. E gyilkosságok közül különösen az egyik volt súlyos s ezt a sajtó a legnagyobb megbotránkozással kommentálta, tudniillik egy rendőr meggyilkolásáról volt szó. Mikor ezen gonosztett elkövetése után a bandita fejére dijat tűztek ki, Doorkyn néhány hónapra nyomtalanul eltűnt, ami Amerikában, ahol semmiféle útlevélkényszert nem ismernek, a legkisebb nehézségek nélkül lehetséges. A legnagyobb buzgalommal nyomoztak utána, végül mult éjszaka a California–chicagói vonaton akadtak rá és tartóztatták le. Utazása körülményei rendkívül romantikusaknak bizonyultak. Doorkyn nászúton volt fiatal feleségével, álnévvel utazott és vele törvényesen összeadott hites fele, aki a letartóztatás pillanatáig nem is sejtette, hogy férje azonos a mindenütt keresett Doorkyn banditával. Az asszonyt nem is bántották, a férjet azonban egyenest a börtönbe kisérték. Az ujságok érdekes részleteket közöltek Doorkyn megérkezéséről Chicagóban. Kitűnt, hogy előző este az estikiadások rövid hirben közölték már letartóztatását, valamint azt is, hogy reggel Chicagóba fogják szállítani. Az egész város tehát legalább 12 órája elő volt készítve a bekövetkezendő, eseményre. Amikor tehát a kaliforniai vonat a pályaudvarra befutott óriási embertömegek várták a “hőst”. Különösen feltűntek a csoportosan megjelent diákok, akik Doorkynt virágcsokrokkal és füzérekkel fogadták. Hangos vivat-kiáltással töltötték meg a csarnokot és átnyomultak a rendőrség kordonján, hogy legalább a kezét érinthessék a modern Robin Hood”-nak. És diadalmenetben, virágokkal koszorúzva, iskolásfiuk és lányok hordáitól kisérve, rendőröktől és a bűnügyi osztály főnökétől személyesen őrizve, követve zokogó feleségétől sétált Doorkyn bandita, béklyókkal a kezén, az állomástól a zöld fogoly kocsiba.


A lapok Doorkyn képeit hozták mindenféle pózban, ezek egy körülbelül 30 éves erőteljes férfit mutattak, a mozik tipikus „ördögi jellem”ével. Mellette csinos kis feleségének három képe; vidáman, sírva, ábrándozva. Azután hosszúlélegzetű, üres interviewek következtek: a bandita feleségével, anyjával és apósával. Az egyetlen dolog, ami ezeket az intervieweket még némileg érdekessé tette az a “jó házból való fiatal leány” regénye a banditával, inkognitó az egyik divatos fürdőhelyen, amelynek folyamán a riporter Doorkyn feleségétől megkérdezi, hogy szereti-e a férjét a ő azt feleli, hogy kész vele akár a világ végére ia elmenni.


Ezen a napon valamennyi ujság tele volt Doorkynnal. De ez már csak kérődzés volt, csak a következő nap hozott új tényt: Doorkyn bigámista volt. Kitünt ugyanis, hogy Doorkyn már házas volt s most előzetes válás nélkül ujra megházasodott. Miután az első házasság még érvényes volt, tehát két felesége volt Doorkynnak, ami az Egyesült-Államok törvényei szerint súlyosan büntetendő gonosztett. Igy az eddig szereplő személyhez még az első feleség is csatlakozott, akit éppen úgy, mint a többieket kényszerítették, hogy mindenfele pózban ós lelki állapotban kitegye magát a fényképészek kereszttüzének.


Ugyanaznap megjelent az ujságban valami lelkésznek magányos szelid levelecskéje, amely az iskolás fiúknak be akarja bizonyítani, hogy Doorkyn, ha gonosztetteit jól szemügyre vesszük, mégsem tekinthető néphősnek s ezért nem ajánlja az ifjúságnak, hogy öt ünnepelje. Erre a levélre senki sem felelt s elhangzott, mint a pusztába kiáltó szó. Az ujságok tovább hozták a beszámolókat elragadtatott ískolásfiúk és lányok tömegeiről, akik egy vagy más módon fejezték ki lelkesedésüket Doorkyn iránt, vagy második felesége iránt.


A következő napokban semmi ujat sem tudott meg az ember Doorkynról, noha az egész sajtó még oldalakon át vele foglalkozott. Végre lecsillapodott az első izgalom. A vádirat elkészült Samuel ellen, amelyből kitünt, hogy gyilkosságaiért akasztófa, rablásaiért fegyház és bigámiáért börtön fenyegeti.


Az újságokban, (még pedig az első oldalon) menydörgő cikkek jelentek meg, amelyek halálbüntetést követeltek Doorkyn számára. Néha nem voltak egyebek vérszomjas ordításnál: „Akasztófára vele”, „akasszátok fel”, stb. Amellett ezek a cikkek folyton kifejezték aggodalmukat, hogy a ravasz bandita majd ügyes és minden hájjal megkent ügyvédeket fog magának lekötelezni s kifogja kerülni az akasztófát. Az újságok feszegették, vajjon milyen úton sikerülne a védőnek a törvényt kijátszani és ahhoz az eredményhez jutottak, hogy Doorkynnak sok pénzébe fog kerülni az ügyvédek éhségének lecsillapítása, hogy ügyének kedvező fordulatot adhasson. És ezzel ujabb kérdés merült fel: mennyi pénze van Doorkynnak és vajjon elég-e ahhoz, hogy megfizessen vele egy ügyes védőt. Csak úgy potyogtak az interviewek. Dollár, ügyvéd, akasztófa egymással kánkánt jártak. Szemérmetlen kíváncsisággal számították ki az élet árát dollárban, a törvény megkerülésének értékét és az akasztófa válságdiját. Soha még cinikusabb viselkedést bírósággal szemben nem láttam, soha még ilyen leplezetlen és általánosan elterjedt véleményt ügyvédekről, mint a törvények megkerülésének specialistáiról, akik ellen a közvéleménynek minden eszközzel harcolnia kellene.


Bár a két asszony kezdetben alaposan neki ment egymásnak, most a közös férjurukat és barátjukat fenyegető veszedelem láttára szövetséget kötöttek, hogy útat és módot találjanak a mentésre. A két asszony, a bandita anyjával együtt elhatározta, hogy megkeresi a tiszteletdijat a legjobb ügyvéd számára. A sajtó képviselőinek kijelentették, hogy nem adnak több interviewet, hogy természetesen Samuelről még hatalmasabb anyaggal rendelkezzenek, hajlandók is ezt a sajtó rendelkezésére bocsájtani, de csak egészen szolid ellenértékért, amelyre a pör lefolytatásához van szükségük. Az ujságírók megpróbálkoztak az első feleségnél, a második feleségnél, Doorkyn anyjánál, de határozott és szokatlanul szolidáris ellenállásra találtak: „Lássuk a pénzt előbb, aztán kaptok anyagot a sajtó számára.”


Másnap az ujságok tréfás hangon jelentették a „Doorkyn és Tsa” tröszt megalakulását és a tollnak üzleti számításaikban csalódott lovagjai még hangosabb kardalba fogtak: „Akasszátok fel!”


Nem ismerem e pör kimenetelét, a tárgyalások csak Amerikából való elutazásom után kezdődtek meg. De ez nem is lényeges. Végtelenül jellemzőnek vélem az amerikaiak különös felfogását bűntettről és bíróságról, amely felfogás ebben az epizódban különös világossággal jut kifejezésre.


* Részlet a szerzőnek a Verlag f. Literatur und Politik, Berlin kiadásában megjelent hasonló cíkönyvéből, amelynél érdekesebbet talán még nem írtak Amerikáról. A szerző orosz mérnök s ennek szemeivel látja Amerikát.


* Ezt az esetet az európai sajtó nagy zajjal kommentálta és egy angol ujság következő megjegyzést fűzte hozzá: „.. Ha Kolumbus most kísérelte volna meg Amerika felfedezését, neki, mint törvénytelen gyermeknek és nem egészen erkölcsös embernek bizonyára tilos volna Amerika földjére lépni.”


 


Vissza az oldal tetejére | |