Korunk 1928 Április

Sipos Domokos „halál-versei”


Szentgyörgyi Gábor

 


Sipos Domokos fiatal erdélyi novellista haláláról megemlékezett a Korunk. Azóta a novellista Siposról kiderült az is, hogy verseket is irt, sőt többé-kevésbé jó verseket. Verseit, melyeket eddig Sipos Domokos fiókja őrzött, az Erdélyi Szépmives Céh Vágtat a Halál cimen már ki is adta, a barát Szentimrei Jenő meleghangu életrajzi bevezetésével. A verseket s általában Sipos Domokos irodalmi tevékenységét nem méltatja és nem elemzi Szentimrei. Szentimrei csupán elmesél egy életet. Az erdélyi kritika viszont annál többet beszélt e versekről s méltán: a zsendülő erdélyi magyar irodalom tényleg talentumot veszitett Sipossal. Az erdélyi kritika azonban mintha elirta volna magát, amikor Sipos Domokost mint a „halál” költőjét értelmezi. Ennek az elírásnak a halál-komplexum sürü szerepén kivül a mai erdélyi irodalomban talán az is egyik magyarázata, hogy a Céh kiadá sában megjelent versek egy, a kötet lirai légkörét nem fedő cimmel indul tak történeti útjukra, hogy a Vágtat a Halál cim meglehetős erővel szuggerálja az elírást, illetve félreértést. Pedig Si pos versei egyáltalán nem halál-versek, illetve csak ugyanazzal a joggal halál versek, amilyen joggal részvét vagy gondolati versek vagy lirai idillek, illetve rajzok. A halál-versek tipusa meglehetősen állandó körvonalakkal él minden európai irodalomban. Sipos ver sei nem ebbe a típusba tartoznak. A típus kedvéért: Sipos versei böl cseleti versek. Síposnál minden verses kifejezés a bölcselet színvonalán jelent kezik minden érzés és minden élmény a viadalmas gondolat s a létproblémák keservei között. A prózaíró Sipos kö zépponti problémája az emberi szociális lét, a versíróé viszont a metafizikai. Hogy azután a metafizikai szférában a halál gondolat (s nem a halál-élmény! ) az élet, az isten és a lét gondolatai mellett megjelenik, az csak azt jelenti, hogy ezt a szférát meglehetős széles séggel élte, de nem élte kizárólago san a halál-gondolaton keresztül. S végül is ez dönti el, hogy halálverse ket irt-e vagy nem, eltekintve attól, hogy a halál (dacára hosszas és halálos betegségének) seholsem jelentkezik az én és az élmény színvonalán, ami külön paradoxa természetének. Sipos Domo kos inkább az emberi sors költője, min dig egy bölcseleti hévvel elmélyülő nívón. Állandóan egyetemes gondolatok és érzések foglalkoztatják s az egyete mes fájdalom s az egyetemes részvét, az emberre diktált történelmi és meta fizikai sorsban. Lényét és természetét legteljesebben az Ácsolj keresztet s a Bárányka cimü versek sejtetik,ez a két vers jelzi maximális eléréseit is s a most már nem folytatódó fejlődés útját, ha ugyan kiélés maradt volna számára a vers, amit sorok irója alig hisz. Versei, sikeres eléréseik dacára is, kétségtelenül melléktermékek prózái mellett. (Kolozsvár)


 


Vissza az oldal tetejére | |