Korunk 1928 Április

A filmvilág háborúja


Krizsán Sándor

 


A „leszerelő” államok legközelebbi fegyveres világmérkőzése, amelyet Mussolini, Benes és De Jouvenel egybehangzóan 1935 tájára jósolnak, egyelőre csupán a lázas készülődés stádiumában van, a mozi világában azonban úgy látszik máris kitört a háború. Európa és Amerika az ellenfelek s a hadműveletek amint a hollywoodi „Film Mercury” jelenti elkeseredett hevességgel javában folynak.


A világfilmipar terén tudvalevően Amerikáé volt eddig a hegemónia. Az amerikai filmvállalatok külföldről, főképen pedig Európából származó jövedelme, kereken, számítva, meghaladta az évi ötven millió dollárt, ami annyit jelent, hogy minden egyes film előállítási költségeit egészükben behozták az exportból s amit az Egyesült-Államok és Kanada területén elértek, tiszta haszon volt. Ennek az irigylésre méltó állapotnak, amely elsősorban annak volt köszönhető, hogy Hollywood világszerte népszerűvé tett európai rendező- és szinésznagyságokkal dolgozott, minden jel szerint rövidesen beáll az alkonya.


A locarnói hatalmak: Németország, Anglia és Franciaország olyan haditervet dolgoztak ki, amely az amerikai filmkivitelt hetvenöt százalékkal fogja megrövidíteni, állapítja meg az amerikai film legnagyobb börzeujságja. Ezek az országok mostanában tömegestől hivják vissza rendezőiket és színészeiket Hollywoodból, ahova tulajdonképen ravaszul csak azért kölcsönözték őket, hogy világnépszerűséget szerezzenek s ezzel kényszerítsék az amerikai filmügynökségeket, hogy a jövőben éppugy vásároljanak Európától, mint eddig Európa Amerikától. Hollywoodban az európai honosságú sztárok és rendezők egymásután mondanak fel. Ez a körülmény persze nagy aggodalmat keit a vállalatok körében s egymást érik a film nagymoguljainak értekezletei. Súlyos dilemma előtt állanak. Tudják, hogy a hatalmas filmváros tele van európai társaságok emisz-szárjaival, akik jobb feltételekkel rögtön szerződtetik a felszabadult nagyságokat. Tudják viszont azt is, hogy ezek elbocsátásával nem takarítanak meg semmit, mert ha fenn akarják tartani eddigi kvótájukat a nemzetközi filmkereskedelemben kénytelenek lesznek még busásabb pénzeken megszerezni a volt angazsáltjaik részvételével készült európai filmeket.


A „Film Mercury” szerint Németország, Anglia, Franciaország, Dánia és Svédország filmkapitalistái európai Hollywoodot akarnak létrehozni a Riviérán s alkalmazva az amerikai filmgyártás jól ellesett módszereit, meg akarják kaparintani a vezetőszerepet a világ filmiparában. A kezdeményezés érdeme állítólag Angliáé, amely valóságos örültje már az amerikai filmszupremácia okozta féltékenységének és amellett, hogy szívós propagandát űz a „hazai és európai gyártmány” melleit, mindent elkövet az amerikai film letörése érdekében. Ez ellen az amerikaiak eddig úgy védekeztek, hogy strohmannok utján igyekeztek minél több angol mozgószinházat megvenni, csakhogy megtarthassák ottani piacukat, de most az európai vállalatok ugyanehhez a fondorlathoz folyamodnak. Egyre több mozit hódítanak meg Amerikában s miután ezután ők fogják alkalmazni a legtöbb világhírű rendezőt és szinészt, akik ráadásul igazi kasszaatrakciók Európában, nekik még inkább sikerülni fog kikeriteni egy-egy film termelési költségeit csupán az európai előadásokból s az Amerikában realizált forgalmat tiszta haszonként bezsebelni.


Röviden: Hollywood maga alatt vágta a fát, amikor európai rendezőket és színészeket nevelt ki és tett világmárkás csillagokká.


Az olasz „Il Travaso” máris nagyban kárörvendezik a tanítómester e klasszikus tragédiáján. Egy karrikaturája lukszushajót ábrázol, amely elhagyja az amerikai partokat. Fedélzetén az angol Chaplin, Mae Murray, a német Jannings, a lengyel Pola Negri, a francia Adolphe Menjou, az olasz Nita Naldi, Arnold Kent, az osztrák Stroheim és a magyar Bánki Vilma integetnek búcsut az eltünő uj kontinens felé, amelyen csak Doug, Mary és Mix (Douglas Fairbanks, Mary Pickford és Tom Mix) filmeznek még indiánus- és cowboybravurokat.


Nehéz megítélni, mennyire fedi a valóságot a „Film Mercury” hadijelentése a mozi-frontról, hiszen a háborús jelentéseknek az elfogultság az általános jellemvonása. Talán jobban hozzásegít a film művészet mai krízisének megértéséhez az a magyarázat, amely szerint a hollywoodi vállalatok az utóbbi évek tanulságai alapján feladták az eddigi sztárrendszert s ezért eresztik szélnek nagyságaikat. Kiderült ugyanis, hogy a sztár-filmek nem jövedelmeznek annyit, mint a jóminőségü átlagdarabok, amelyeknek rezsije összehasonlíthatatlanul kisebb. Ma a film terén is a közepes tömegcikk bizonyul a leglukrativabbnak. Közepesen jó kézirat, közepesen ötletes és művészi rendező és közepesen szolid, bevált színészek fizetődnek a legjobban s nem a külömböző természetű protekciók révén mozicsillagokká avanzsáltatott és legtöbbször dilettáns szinésznőkre és szinészekre szabott, „szenzációs kiállítású” fércdarabok. Ehhez a belátáshoz nemcsak Amerikában jutottak, hanem Oroszországban is, ahol szintén felhagytak a „világslágerek” ambicionálásával s ujabban a szolid Durchschnittsware termelésére rendezkedtek be.


Az Amerikában cserbenhagyott sztár-rendszer úgy látszik most Európába menekül vissza meg halni, ahonnan tulajdonképen kiin dult. Lehet, sőt valószínű, hogy egy ideig még valóban képes lesz vesze delmes konkurrenciát csinálni az amerikai filmnek, győztesen azonban aligha fog kikerülni a vele való harcból. Az európai filmprodukció ugyanis nyilvánvalóan csak akkor fogja tudni sikerrel igényelni a világ hegemóniát, ha uj, egészségesebb elveket vezet be és megteremti az amerikai és orosz film művészet vív mányainak magasfokú szintézisét. Ez esetben biztosan számithatunk arra, hogy a megkezdődött kontinensköri film-világháború Európa javára fog eldőlni. (Nagybánya)


 


Vissza az oldal tetejére | |