Főoldal

Korunk 1928 Február.

Az erkölcs keletkezése és fejlődése


Turnowsky Sándor

 


A primitiv ember sokat markolt és keveset fogott. Meg akarta ismerni a dolgok „végokát”, az abszolut igazságot, a „lényeget” s megismerés helyett csak ködös, zűrzavaros metafizikára bukkant. A tudomány csak azóta halad óriási léptekkel, mióta rájöttek az emberek arra, hogy nem a feleletekben, hanem a kérdések feltevésében van a hiba, hogy értelmetlen kérdésekre csak értelmetlen felelet adható. A mai tudomány – különösen Mach Ernő óta – sokkal „szerényebb” lett, nem kutatja többé a dolgok lényegét, mert a dolgoknak semmiféle „lényegük” nincs s abszolut igazság kereséséről pedig azért mondott le, mert ha volna is olyan szabály, mely minden emberre minden helyen és időben igaz volna, azt semmi esetre sem tudnók véges életünkben ellenőrizni. Mach szerint a tudomány sohasem kérdi: Mi ez? hanem csak azt, milyen ez? A modern kémia, fizika nem az anyag lényegét kutatja, hanem annak tulajdonságait és hatásait.


A primitiv erkölcstan az erkölcs lényegét kutatta. Aristotelestől Kantig minden filozófus abszolut etikát akart adni, mely minden helyre és minden korra egyaránt alkalmazható. Kant vén haláláig nem tudott nyugvópontra jutni az etika kérdésében s valami misztikus, kifürkészhetetlen kategoriának tekintette az erkölcsöt. Ezért írja élete alkonyán, hogy a csillagos ég felettünk s az erkölcsi törvény bennünk az, mely örök csodálata tárgyát képezi. A mai tudós már nem bámulja a csillagos eget, hanem pontosan kiszámítja a bolygók pályáját s nem akar abszolut etikát adni, mert ilyen nem létezik, hanem megelégszik az emberi cselekvések szociális értékelésével.


A mai tudomány nemcsak célkitűzéseiben, hanem abban is szerényebb, hogy nem tekinti már az embert a világegyetem központjának, isten privilegizált földi képmásának, vagyis elveti a homocentrizmus ósdi legendáját és megállapítja, hogy az ember ép úgy a természet törvénye uralma alatt áll, mint az őt körülvevő, nem emberi világ.


Ligeti Sándor most megjelent könyvében ezen a természettudományi alapon foglalkozik az erkölcsi kérdésekkel. Helyesen állapítja meg, hogy a természeti jelenségek tanulmányozása nélkül nem juthatunk el az erkölcs keletkezésének gyökeréhez s hogy az erkölcs fejlődését ugyanazon természeti törvény determinálja, mint amely a társadalom fejlődésének is irányt szab. A régi bölcsészek azt hirdették, milyenné kell válnia az embernek, hogy erkölcsös legyen. Ligeti Sándor szerint az etika tudománya azt állapítja meg, milyen volt az erkölcs, milyen ma és minő lesz a fejlődés folyamán.


Nem lehet mondvacsinált erkölcsi szabályokat felállítani, mert „valamely társadalom erkölcsi ideálja életének megnyilatkozása, kifejezése, ép úgy mint nyelve, művészete, vallása, jogi és politikai intézményei.” A tudományos etika feladata tehát nem lehet más, minthogy megismerjük általa az erkölcs természetét és fejlődésének irányvonalait.


Mennyivel szerényebb célkitűzés ez, mint a régi filozófusoké, kik abszolut erkölcsi szabályokat állítottak fel s mintegy légüres térben mozgó ember számára írtak elő erkölcsi normákat. Ennek a megismerésnek azonban mérhetetlen jelentősége van, mert bizton remélhetjük, hogy ennek birtokában valamikor képesek leszünk arra, hogy az emberi cselekedetek irányát párhuzamossá tegyük az erkölcs természetes fejlődésének irányával és csökkentsük azoknak az akadályoknak gátló erejét, melyek ennek a, fejlődésnek útját állják.


Ligeti szerint az erkölcs nem csak az emberi társadalomban létezik, hanem fellelhető az állati társadalomban is. Szerintem ez a felfogás már kissé túlzása a természettudományi módszernek. Ügylátszik Ligeti is beleesett sok tudósnak abba a hibájába, hogy az egyszer helyesnek felismert igazságot tűzzel-vassal alkalmazni igyekszik a társadalmi élet minden jelenségére. Igy járt Ostwald is, az energetika alkalmazásával, Spencer az organikus analógia kiterjesztésével stb. Etikáról véleményem: szerint csak szervezett emberi társadalomban lehet beszélni, – az állat ösztönös életfunkciói, bármily hasonlatosságot is mutassanak az ember bizonyos erkölcsi tényeihez, – nem vonhatók azzal egy kalap alá. Igen messze vezetne ennek a kérdésnek a taglalása s itt csak arra az egy különbségre akarok rámutatni, hogy egyetlen állatnál sem találunk példát az úgynevezett Hemmungokra, – azokra a gátlásokra, melyek a gyönyörelv (Lustprincip) érvényesülését a valóságelv (Realitätsprinzip) által háttérbe szorítják. Már pedig az emberi etika alapja épen ezekben a szociális gátlásokban keresendő.


Általában Ligeti könyvének egyetlen fogyatékossága szerintem, hogy vizsgálódásainál nem használja ki eléggé azokat a lehetőségeket, melyeket az új pszychoanalitikai-kutatások (Freud, Adler stb.) nyújtanak az etikával foglalkozó tudósok számára.


Legértékesebb része Ligeti könyvének fejezet, ahol a jóság szociologiájával foglalkozik. Ragyogó optimizmussal ír az egyén és a társadalom jövőjéről. Mennél nagyobb tudással rendelkezik az egyén, annál nagyobb a jóság gyakorlásának lehetősége s annál inkább tudjuk előre meghatározni a jócselekedet irányát és célját., .Az intellektuális és érzelmi tekintetben legműveltebb ember egyszersmind a legjobb ember, a legerkölcsösebb ember.” Nem az egy bizonyos irányban szerfelett kiművelt. hanem a lehető legtöbb irányban lehető legteljesebben kiművelt ember lesz minden időben a kor legmagasabb erkölcsi standardjának képviselője. A társadalmi fejlődés irányát pedig abban látja, hogy egyre jobban haladunk a szükségletek tervszerű ós biztosított kielégítése, vagyis a társadalom gazdasági megszervezése felé. Ligeti szerint erkölcsös az a cselekvés, mely ebben az irányban hat, erkölcstelen, amely ezzel ellenkezik.


Általában nincsen olyan problémája a tudományos etikának, melyet Ligeti Sándor alapos tudással világos okfejtéssel meg ne tárgyalna, vagy legalább is ne érintene. A francia Levy Bruhl klasszikus könyvén kívül (La morale et la science des moeurs) kevés olyan könyv jelent meg az utóbbi évtizedekben, mely ekkora felkészültséggel és eredeti felfogással foglalkozna az erkölcs szociológiájával. A mi kezdetleges és szegényes magyar szociológiai irodalmunkban pedig – túlzás nélkül mondhatjuk – eseményszámba megy Ligeti Sándor új könyve, mely méltán sorozható az eddig magyar nyelven megjelent legjobb szociológiai művek közé.


 


Vissza az oldal tetejére