FĹ‘oldal

Korunk 1928 Január

Levél egy szkeptikus barátnőmhöz


F. T. Marinetti

 


 


Fileppo Tommaseo Marinetti Egyiptomban született, Párisban nevelkedett, 1909-ben Olaszországban megindította a futurista mozgalmat és ezzel közvetett megindítója lett az egész európai avantgarde megmozdulásnak. A futurizmus propagálására kezdetben Poesia, később Noi címen lapot adott ki, szabadversei és „dinamikus” prózája (Distruzione, Zaug-tumb-tumb, Le monoplane du Pape, Cinque anime in una bomba, L´alcova d´acciaio, Prigionieri e vulcano) Olaszországon kivül is sok utánzóra találtak. Az enervált, szkeptikus, civilizációjától megcsömörlött európai ember újszerű, barbár élmények után való szomjuságát és féktelen romantikáját árasztja minden írása és az alábbi elbeszélése is, amely egyuttal hatásosan egészíti ki Reményi József cikkét a négerkérdésről.


Kedves barátnőm, azt kérdi tőlem, milyen tanácsot tudnék adni gyógyíthatatlan unalma elűzésére? Valóban nem könnyű dolog: ha neon lett volna még a szeretőm, azt ajánlanám, szeressen engem, veszélyes líraiságom ezer elképzelt ágyában, amelyeket a női idegek rendelkezésére szoktam bocsájtani. De én már nem érdekelhetem magát, legalább is erotikus szempontból nem. Egy olyan inyenc férfikóstoló, mint maga, dúsgazdag, lusta, amorális özvegy, már kiitta mint a tojássárgáját szokás Európa legoriginálisabb hímeit. Azt tanácsolom, utazzék át az óceánon és igazi élményeket nyujtó szerelmes éjszakákon keresse fel az exotikus hímeket.


Egy kis várost ismerek Floridában, Kuroonak hívják, ahol a négerek csodálatosan szépek. Erősek, izmosak, de fürgék is, akikből hiányzik fajuk minden lomhasága. Éhesen, buján szeretik a fehér nőket és különösen a törékeny szőkéket, amilyen maga. A maga harmincéves testének rugalmas, habár némi simogatástól, öleléstől és sok megrontó görcstől elviselt húsa bizonyára föl fogja lobbantani Kuroo legszebb négereiben a vágyat, hogy meghaljanak magáért. Igen, hogy meghaljanak, mert a. négerek, akiket a fehérek gyűlölnek és őriznek, Floridában mindig életükkel fizetik meg ritka összetalálkozásukat a fehér asszonyokkal.


Már látom is estefelé kihajolni bungalowja kis erkélyén át, ahol a város széle az őrködő csillagok alatt az erdő zöld mellbimbóit nyaldossa és a rovarok ciripelő zenéjét hallgatja. Fullasztó a meleg. És maga félig meztelen könnyű ingében és vakítóan fehér. Csupasz karjai illatoznak-e annyira?


Nem! A kert akácai versenyeznek hónaljának szekfüivel. Nyugtalan husos ajkai közt fogainak villáma, szemeiben halálos unalom.


Már jön is Kam-Rim, a legszebb néger, gazdag nagybirtokos fia. Föl és alá-jár a bungalow előtt fürge léptekkel, nesztelen ugrásokkal, óvatosan. Európai öltözetben. Kaki nadrágban és övben, fehér selyemingben, sötétvörös nyakkendővel. Kimért, de bágyadt, fehéren és feketén világító pillantásokat vet maga felé kaki sapkája alól.


Minden este kinéz az uccára és ő fel és alájár. Mikor besötétedik, intsen neki, hogy bejöhet és félre a fehér fajról és a négerek vadságáról alkotott előítéleteivel. Kam-Rim roppant intelligens és a föld minden más. fajának férfiait is felülmulja a fölhevültségében is udvarias szerelmes szerepében. Két csókja közt a legédesebb vidító és izgató néger nótákat fogja a fülébe duruzsolni.


Dalának szinkopált kádenciái meztelen testének savanykás-édes szagával egybekeveredve feldagasztják majd a szivét azzal a nosztalgiával, amely ennek a legyőzött, de megszelidithetetlen, halálra ítélt, de az élettől részeg fajnak a zsigereit elfacsarja.


De legyen résen az ég szerelmére, nehogy valaki meglássa, amint a néger belép és távozik a bungalowból.


Ne adjon neki újra találkát! De ez a tanácsom úgyis hasztalan, mert a második szerelmes éjszaka közepe táján Kam-Rim hirtelen felugrik az ágyról és kijelenti :


Elárultak ezek az átkozott fehérek és vagy te, vagy fehér szolgád volt az, aki feljelentett!


Akár jogos a gyanuja, akár alaptalan, tény az, hogy ekkor már kikerülhetetlen a katasztrófa. Kam-Rim fölébe hajol, villámgyorsan kiránt, nem tudni honnan, egy kifent acélpengét és a torkába döfi. Maga előrelátta a merényletet és hátrafordúlva, kivédi a halálos szúrást, de a vér szélesen szétfröccsen a sebből és Kam-Rim attól való féltében, hogy megölte magát, négy ugrással kint terem a bungalowból.


A maga akaratlan visítása fölrázza a néger atmoszférát. Ajtócsapkodások, dühöngő ordítozások. A szomszéd udvarban már készen állnak a rendőrkutyák. Egy fekete tömeg indul el a háza ablakától, ugatva, fürkészve, rohanva, hömpölyögve. Közelről hallik a tragikus riadó:


__ Négerszag! Négerszag !


Igen, igen, a hajszát a maga fehér szolgája vezeti, aki szerelmes magába, mint mind. Egy hatalmas kutyát uszít, amelynek rettenetes fogai közt kék selyemzsebkendő lobog. Köröskörül hangosan vitatkoznak, a zsebkendőn valóban ott érzik a négerek édeskés, borsos, savanyú szaga. Maga azonnal felismerte a Kam-Rim zsebkendőjét, de hallgat, pedig most már beteljesedik a végzet, fönt és lent, távolról és közelről zajlik a néger nyomában rohanó fehérek féktelen galoppja. Legelői a kutya rohan, villámsebesen, fogai között a nyáltól habos selyemzsebkendő.


Asszonyok, férfiak, gyerekek gyülekeznek mindenfelől. Ordítozás, lökdösődés, bukfencek. Tenyerekből formált szótölcsérek. A hosszú vágyakozásban felszakadt szájak harsogják:


Négerszag! Négerszag !


Mint egy őrült, gigászi koponya ágaskodik a tömeg egy kis házikó elé a néger negyed mélyén. Vad ordítások és döngetések ereje rázza az ajtót. Egy, kettő, három lökés ... Az öklök, botok, káromkodások értelmetlen zűrzavarában megjelenik Kam-Rim szinte meztelenül, kidülledt szemekkel, összehajolva, megtörve, nyögve, fogait csikorgatva, hörögve a cibáló kezek és kegyetlen rugások alatt.


Itt van, ez kell az átkozott feketének, ordít egy öreg fehér előrefurakodva és magasra emelt kezében egy kötelet rángat.


A kötél eltünik. Már a Kam-Rim nyakán van, csomóba kötik. Rárohannak mind, óriások és törpék, magasak, nyomorékok és pocakosok, levetkőzött asszonyok, szétzilált, dühöngő hajjal, amelyek megnyujtják átkozódásaikat. A haldokló néger szétvert teste a fájdalomdühtől fölvillanyozva vonaglik. Rángatózva csapkod a karjaival a lovasok ellen, akik ráirányítják fegyvereiket. Rettenetes puhány. Óriási béka. Az élet megbontott kereke, amelyen átgázol a halál kereke.


Egy rendőrcsapat hirtelen szétugrasztja a csődületet. Szitkozódások, fütykösök, botok, könyökcsapások. Az asszonyok köpködnek, körmeikkel kaparásznak, de a négert mégis kiszabadítják.


A város felgyűl és fenyegetően morajlik. Mindenki ébren van, talpon, a kapuk előtt, a rettenetes fehér hold alatt, amely az uccák fehér cserepei és a megnyúlt, hegyes árnyékok fölött függ.


Emberoszlopok verődnek össze a börtön előtt, ahová a rendőrök Kam-Rimet becsukták. A gyűlölet ritmikus léptei.


_ Kill him! Kill him!


Semmi sem bírja megállítani a hold éles fényében az embermészárlásra induló fehérek áradatát. Felfeszítik a börtön kapuit. Kam-Rimet elővonszolják új kötéllel a nyakán.


A hosszú csoport morajlik, lázadoz, rohan, megáll, a gyilkosság legkegyetlenebb formájáról vitázik. Egy mexikói, ravasz ás szimbólista. hajlamu, felkiállt:


Ide akasszuk fel, erre a villanypóznára és haljon meg a fehér hold alatt a büdös néger!


Azután mint egy majom, felkúszik a póznára! egy kötelet visz és egy kampót. A tömeg szimultán ordítása közben, míg lent önkivületben vonaglanak a fehérek, a négert felhúzzák a magasba. Lebeg. Himbálózik. Hétszer belerag a halálba.


Az elektromos áram sugara ívalakban körülönti. Kam-Rim meztelen. Erős, mint egy atléta. Monstrumosan feldagadt melle tele fenyegetőzésekkel. Hirtelen felágaskodik az akasztott ember tagja a tömeg fölé és hatalmas árnyékot vet az uccakövekre. Harsány ordítás fogadja. A maga fehér szolgálja az, barátnőm, aki a pózna felé rohan. Fel akar kúszni, nem tudni mi célból. Mindenki segítségére van a mászásban. Mászik, mászik. Mikor a néger lábaihoz ér, elválik a többitől és még feljebb kúszik. Azután felemeli a karját és közvetlen közelből hat revolverlövést ad le Kam-Rim szivébe.


Ez a jel az általános puffogtatás elkezdésére.


Pam pam pam pam pam pák. Húsz, száz, ezer puska ropog. Mind a néger test felé irányítva, amely szitává lyukasztva himbálózik, darabokba, foszlányokba vágva.


Éjjel négy órakor plaaafff, a hulla a kövezetre hullik. Öt órakor a megbosszúlt, óriási fehér hold, kielégülten, hosszú, fehér simogatással köszönti Kuroo városát és elkiáltja magát az erdő felé, ahonnan a hajnal piros lehellete szállt kövérkés arca köré:


 Most szeretnék látni egy négert, egyetlenegy négert száz kilóméteres körzetben, még ha száz milliót igémének is neki, hogy előbujjék!


Ami pedig magát illeti, drága barátnőm, attól kezdve, hogy eltűnni látta néger hódítóját a tömegtől űzve, együtt gyönyörködik a többivel a lincselésben egészen az akasztásig. Azután visszatér, hogy kipihenje magát. Végre, épen ideje! De nem tud elaludni.


Hajnalban a szokásos uccai árusok hangja különösen zajosnak és nyugtalanítónak tűnik.


Maga jól tud angolul, de az uccai árusok valami különös zagyvalék nyelven beszélnek, amely az angol és a kicsavart indián idióma keveréke. Mégis tudja, mit árulnak: marhahúst vagy leterített állatokat, füstölt heringet és mocsári halakat, amelyek javíthatatlan iszapos ízűk miatt teljesen ehetetlenek. És mégis meg fogja érteni, meg fogja érteni, mit kinál azon a reggelen szétrongyolt hangján megvételre az a házaló. Egyre közelebb jön:


 Everybody must take piece... (Istenemre! Micsoda tömeg a


szűk kis uccán! Mind az uccai árus körül tolonganak és ezer kérdéssel kapnak a szavába):


Where? where? where? where? where?


De az uccai árus még élesebbre köszörüli a hangját és megismétli:


Everybody must take...


(mindenki vegyen)


A piece of black flesh...


(egy darab fekete húst...)


For his dinner...


(ebédre.)


Akkor rohanjon elő, vágjon útat a tömegben és alkudozás nélkül. vitatkozás nélkül minden áron vegye meg szép néger csábítója két legjobb testrészét. Könnyű lesz kiválasztani, hiszen maga szakértő a hímek anatómiájában. Ne kövesse el azt a bolondságot, hogy megfőzi a húst. Nyersen kell megennie. A következő télen azután visszatérhet Rómába, a Hotel Excelsiorba és. a vérében olyasvalamit hoz magával, amilyet odáig egyetlen férfi vagy nő sem! A néger megkeseredett ereje megfogja adni végre magának azt az erkölcsi, erotikus és szentimentális egyensúlyt, amelyet bizonyára hiába keresne ezer ostoba flörtben vagy beteg és fáradt szerelemben.


Fordította: Erg Ágoston


 


Vissza az oldal tetejére