FĹ‘oldal

Korunk 1928 Január

Dr. Barnes, Anglia progressziv püspöke

 


A hires daltoni „majomper”, amely sok pénzt érő reklámot csinált az Északamerikai Unió Tennesseeállambeli városkájának, korántsem ment, még feledésbe s a vallás és tudomány egymáshoz való viszonyának problémája máris újra szőnyegre keirült ezuttal Angliában és más szellemben. Dr. Barnes, a birminghami anglikán püspök, október elején „A vallás és tudomány jelenünkben” címen a westminsteri apátság templomában nagy predikációt mondott, amelyben határozottan sikraszállt azon felfogás mellett, hogy a hagyományos teológia feladása és a fejlődés-elmélet elfogadása nem érinti a Krisztus tanítását s hogy csak az vethet véget a mai erkölcsi zürzavarnak, ha a vallás felöleli a tudományos kutatások eredményeit. „Azt tanácsoljam-e”, tette fel a kérdést intelligens hallgatóságának, „hogy ragaszkodjatok a régi hithez? Inkább ezt ajánlom: keressétek az igazságot! Örüljetek, hogy a tudományos haladás legnagyobb korszakában éltek és nyílt elmével üdvözöljetek minden új felfedezést. Csak azt ne feledjétek, hogy ez új ismeretek mögött az élet alapvető forrásai felfedetlenül maradnak, ezeket pedig nem ignorálhatjátok. E rejtélyeket hittel, észszerüségre épített hittel kell megközelítenetek. S ez esetben nem kétlem, hogy hitetek végeredményében nem fog különbözni azokétól, akik e falak között valaha prédikáltak. Az emberi test és értelem eredetére vonatkozó modern tudományos nézet nagyon szépen összeegyeztethető a Krisztus tanításával. Igaz ezzel szemben, hogy semmiképen sem békíthető össze szent Pál bizonyos megállapításaival, a biblia és egyház csalhatatlanságának elvével s a tradicionális teológia néhány fő dogmájával. De hát van-e ezeknek valami fontosságuk?” A transsubstanciáció, az anyagváltozás több, mint egy évezrede sürün vitatott dogmáját is visszautasította a merészen progresszív gondolkozásu püspök, azt mondván róla, hogy a mienknél sokkal alacsonyabb kultúrnivó mágikus hitében gyökerezik s ennélfogva azonos tartalmu a bálványimádással. A birminghami püspöknek ez az állásfoglalása persze nagy megbotránkozást keltett az anglikán egyháznak a katolicizmussal . rokonszenvező jobbszélső árnyalatában, amely a legelső kinálkozó alkalommal kifejezést is adott felháborodásának. Amikor ugyanis Dr. Barnes október harmadik vasárnapján London egyik legnagyobb templomának, a Szt. Pál-templomnak szószékére lépett, hogy ott is kifejtse nézeteit, előlépett Bullock-Webster kanonok, a City egyik templomának papja s felszólítva a híveket, hogy ne hallgassák a püspök hamis és bünös tanítását, követelte egyházi bíróság elé való állítását eretnekség vádjával. A birminghami püspök nem reflektált a kanonok fellépésére s megkezdte szentbeszédét, mire Bullock—Webster mintegy kétszáz hive kíséretében kivonult a templomból és azonnal feljelentést adott be a püspök ellen a canterbury-i érsekhez. Ezzel egyidejüleg azonban Dr. Barnes is az érsekhez fordult, mégpedig nyilt levéllel, amelyben megismétli felfogását. „A dogmák csak aránylag nagyon kevés hivő számára bírnak még életerővel, „hangoztatja,” mivelhogy abban az eszmei környezetben, amelyet a modern tudomány teremtett, a hagyományos formulák elhervadtak. Az egyház gyengeségének egyik oka az, hogy a lelkészek nem törődnek a tudományos felfedezésekkel. A másik magyarázata annak, hogy a művelt férfiak és nők mindinkább elidegenednek az egyháztól, a téves doktrínák szaporodása vallásunkban. Igy például a transsubstanciáció doktrínája teljesen abszurd. Nincs jogunk feltételezni szellemi tulajdonságok jelenlétét egy élettelen tárgyban, amig szellemileg fel nem ismerhetők. Azonban senki sem rendelkezik azzal a képességgel, hogy különbséget tudjon tenni szentelt és nem szentelt, megáldott és meg nem áldott kenyér között. Életbevágó az angol vallás szempontjából, hogy papjai ne féljenek sem az új ismeretek felkarolásától, sem pedig attól, hogy megtartsák az ősi doktrínák közül az életképeseket. Mert a nép műveltségi foka lassan ugyan emelkedik. Kegyelmességed vegye tehát fontolóra, milyen lépések tehetők közülünk azok támogatására, akik alkalmassá igyekszünk tenni az egyházat arra, hogy a jövőben szellemi vezetője lehessen egy müveit népnek.” Igen érdekes és jellemző az anglikánus mentalitásra, hogy a canterbury-i érsek, Dr. Davidson, szintén nyilt levélben válaszolt a birminghami püspöknek. Helyteleníti Bullock—Webster kanonok fellépését s rendkívül szívélyes hangon foglalkozik Dr. Barnes nézeteivel. Nem rója meg csak a transsubstanciáció kérdésében elfoglalt álláspontjáért, mint amellyel mégis sértette a kevésbé progresszív gondolkodásu hivek érzületét azáltal, hogy gunyos szavakban fejezte ki azt. Az érsek levelére ismét nyilvánosan felelt a reformista püspök, többek között rámutatva arra a körülményre, hogy két hét leforgása alatt körülbelül ezerszáz levelet kapott hiveitől, melyek közül alig negyven nem támogatta akcióját. Majd hosszasan igazolta, hogy tanítása távolról sem hamis és eretnekies, mert hiszen a vallásos hit megtartását célozza. „Senki sem kergethet engem sem Tennessee-be, sem Rómába,” jelentette ki újólag. „A modern ember korunk tudományos módszerességének befolyása alatt gyakorlati bizonyítását keresi mindannak, aminek elfogadását tőle követelik, azzal pedig nem profanizáljuk vallásunk szentségeit, ha bármilyen metódussal megmutatjuk neki az észszerü hit szépségét és hatalmát.” A vita nyilván izgatja az angol közvéleményt, mert a lapok még most is felszínen tartják és sorra közlik a jelentékenyebb és érdekesebb hozzászólásokat. Szó sincs róla, figyelemreméltó kortörténeti tünet, hiszen jelzi, milyen eltolódási folyamat megy végbe az egyébként szívósan konzervatív anglikán egyház kebelében is. (k. s.)


 


Vissza az oldal tetejére