FĹ‘oldal

Korunk 1927 December

Maximilian Harden


Gaál Gábor

 


1. Maximilian Harden, aki 67 éves korában hazájától távol, a múlt hetekben, egy svájci szanatóriumban meghalt, kritikus és publicista volt: a modern, eliparosodott művész ama fajtája, akinek írói mondanivalóit a közéleti igazságra való törés hevülete szülte s az örökös polémia szelleme táplálta. A modern európai irodalmak, illetve a modern európai zsurnalizmusok majd mindegyike tud felmutatni hasonló műformában dolgozókat. Sőt, mindegyik európai irodalom publicistáinak sorában akad egy Hardenhez fogható, vagy legalábbis Hardenhez közelgő egyéniség. A magyar Ignotus s az osztrák Karl Krauss, hogy csak hozzánk legközelebb esőket nevezzünk meg, lényegükben rokonai, ha nem földalatti és titkos tanítványai Hardennek. Harden, aki élt, hatott és országok szerte neves ember volt, sajátos és eleven egyéniségén kivül: t i p u s is. Tipusa egy igazán csak korunkban kivirágzott művész keverékének: a kritikusnak és szociológusnak s az értekezőnek és hírlapírónak, kinek képessége a mozgó valóság s az erről a valóságról tükröződő közvélemény művészi és tudós formálásából áll.


2. Harden a típus és Harden az egyéniség az előbbi író fajtára mindenképp szimbolikus. Szimbolikus tehetsége alkatában és kiélésében, de szimbolikus pályájában, illetve e pályán az igazsághoz való viszonyával, s végül szimbolikus Harden a sorsával is.


Főként a sorsával, amiben végül is minden komprimálódik.


3. Harden polgári író volt: polgári frondeurje egy feudális törmelékek től, gerendáktól átabota világnak; könyörtelenül néző és kíméletlenül támadó polgára az autokrata Vilmos császár világának, melyben ösztönös és tudatos polgári érzékeivel állandóan közelgő földrengéseket és öszszeomlásokat sejtett. A földrengés és az összeomlás meg is érkezett. S Harden a polgár, mikor elérkezett volna humanista és fábiánus érzületének úgy ahogy mégis megfelelőbb császárság utáni, mai német világhoz: magára marad és emigrálni kényszerűl... Harden sorsa abban is szimbolikus, hogy úgy végződik, ahogy végződik: A hazájától távol, önkéntes számüzetésben. A mai Európa szellemi és politikai szerkezetéhez hozzátartozik, hogy az efajta írók legkitűnőbbjei végül is nem lelik honuk – hazájukban...


Az igazságot a világ mai szerkezetében alig lehet úgy szolgálni, hogy az igazság hivét végül is útol ne érje – az igazságtalanság...


4. Harden pályája viszont, amíg tart, annál ragyogóbb. Az egykori vidéki szinész némi ujságírói múlt után, a történelem és a sors kedvezéséből, a kegyvesztett Bismarck bizalmasa lesz, illetve bolygó a roppant öreg körül, akivel együtt a császár ellen vonul fel: három kemény évtizeden keresztűl, lépésről-lépésre marva és kritizálva a histriót, kit császárrá szült balga végzete. A három évtizeden át Harden önmagán hordta Németország szemeit s három évtizeden keresztűl Harden beszélte Németország jövőért aggódó szavát. Napról-napra udvar és politika, színház és művészet, közéleti kérdés és kultúra nem rezzen Harden kommentálása nélkül. Három évtizeden keresztül nem volt német jelenség, amít szóvá ne tett volna Harden, merészen és keményen, a természetes gondolkodás amaz egyszerüségével, ami leírva csupa barokk cikornya és komplikáció, szakítva hagyományokkal, mindig támadásra készen, egyre fegyverzörej közt, – bátor és önzetlen harcosként, mindig az igazság fényével szavai körül, sebezve és sebesülten, számtalan ütközetekben, irigylendő hősként, ki szakadatlan bírta pátosszal és polémiával, kerengve a népszerűség ormain s a nem kevésbbé dicsőséges fogház közt, szinte mindig diadalmaskodva és mindig tisztán és mindig megvesztegethetetlenül, mindig ügyekért és sohasem pozíciókért harcolva, mindezt a harcot egy hetilap betüváraiból viselve, mely elválaszthatatlan tőle: a Zukunft sáncaiból...


5. A mai német ifjúság, ha egyáltalán tud valamit Hardenről, az csak annyi, hogy a háború alatt Harden pacifista volt, később pedig, azaz napjainkban már, hazátlan, aki testi inzultusok s a személyi számba nem vevés elől idegen földeken jár, Hollandiában és Amerikában. De tudja-e ez az ifjúság, hogy mi volt Harden két évtizeddel ezelőtt? Tudja-e, hogy mi volt Harden akkor, mikor fordult a század, 1900 körül? Tudja-e, hogy mi volt Harden a Zukunft legkáprázatosabb éveiben? Harden a Zukunfttal ezekben az években az volt, ami soha nem volt még, sem előtte, sem utána, publicista és hetilap Németországban. A Zukunft példányai mindenhová eljutottak, még azokhoz is, akikben semminemű belső érzékenység nem volt sem a politika, sem az irodalom irányában. A Zukunftot olvasni nem divat, hanem kötelesség volt; szükséges tartozéka egy kornak, sőt a Zukunft története polémiában elbeszélve azoknak az időknak. A Zukunft beszélt a polgárhoz és beszélt a munkáshoz, sokszor nyíltabban és kiméletlenebbül, mint a munkásság vezérei s a Zukunft beszélt a századelejei német-ifjúsághoz, a mai meglett férfiakhoz, akik úgy ahogy mégis respublikát csináltak Németországból. Ha a német polgárságnak s intellektuell szellemnek volt forradalma a XX. század folyamán, úgy az ezt hordozó forradalmas attitűdnek e 1 ő i s k ol á j a a frondőr és hétről-hétre revortáló, polemizáló Zukunft: szellemi spiritusa pedig az élő és eleven Harden, ki komprimáltan sürű és csavaros mondataival, (melyeknek mindig van valamelyes histriói ize és szaga) a stílusban tehát, a mai német irodalom legjelesebb essaiíróinak és publicistáinak atyamestere...


Harden a német polgári szellem forradalmi ágaskodását nevelte ki a feudalizmussal, dogmákkal és más elfogúltságokkal viaskodó megállott polgári lelkületből.


6. Harden igazi pályája Bismarck bukásával kezdődik, az újkori német történelem egyik legelhatározóbb pillanatában: pillanatban, mely Németországszerte az érzelmi ellenkezés viharait váltotta ki. Ennek, az érzelmi viharnak Harden adott tartalmat és logikát. Ő szakította fel az akkori Németország közvéleményének arcvonalait s ez érzelmi vihar fronttá való tömörűlésének ő adott stilust és formát. Harden- csapolta az ellenki atmoszférát egységes irányba; a fiatal császár ellen. Sokan azt állítják, ugyan, hogy a fiatal Hardenen keresztűl mindig a bukott kancellár beszélt. Ez azonban csak látszat. Mert a valóságban Hardenen keresztűl a német közvélemény egészségesebb rétege beszélt. Ez a magyarázata, amiért Harden egy időre a német történelem tengelypontjába került. Ezért lett Harden az idő és a császár kritikusa, mindaddig, amíg a császár a háborúvesztés után megfutott...


Harden útja a Zukunfttal sok tekintetben történelem: a német történelemnek elképzelhető egy fejezete, melynek a címe: II. Vilmos és Harden...


7. Harden talentumát sokoldalról lehetne elemezni, mert rengeteget tudott s hallatlanúl pontosan és . mélyen látott: szinte mindent egyforma éllel s egyforma frisességgel. Vitatott politikai problémákat, bolygott diplomácia és a politika rejtett ösvényein. Felfedezett írókat (északiakat) és elemzett írókat s ezek a felfedezések s ezek az elemzések ma mind tiszta értékek. Ült színházi elő adásokon, főleg Reinhardt premiereken s ezek felejthetetlen atmoszféráit éles metszésű kritikai skiccekben örökítette meg. Mindig, mindent a dinamikus levületéig ragadott meg: mindent, mindig átható mélységgel elemzett föl és olyan tudással, mely gazdagsága miatt néha már fáj és zavar...


8; Persze mindezeket eredeti szinnel tölti el a polémia, mely oly nagyfoku nála, hogy szinte talentuma habitusának a gerince. A polemia nála olyan attitüd, mint a lírikusnál a szerelem vagy a halál. A polemikus hevület muzsája és lírája Hardennek. Ez a készsége annyira fejlett, hogy szinte már ez a törése. Harden Kemény Zsigmond ama hőseihez hasonlít, akiknél az eredendő jó tulajdonság túlságba vitele a tragikus bukás oka. Harden is ilyen tragikus hős. Maga a „Geist, der stets verneint”. Maga a polémikus temperamentum.


Harden polémikus természetét kétségtelenűl az adott német helyzet s a Harden által elképzelt jövő közti nagy távolság táplálta. Ezért ebben a polemikus sorshelyzetben csak egyetlen lét és műforma volt számára lehetséges: a leleplezés, illetve a támadás. Ez a lét- és műforma természetesen sokszor nem lehetett több a heves ellentmondásnál. Harden e magatartásában tagadhatatlanúl volt sok kényszerűség, de volt ebben kitartás is a -– hivatás mellett. Hisz publicistának lenni, azt is jelenti, hogy mondanivalóval bírni akkor is, amikor nincs mondanivaló. S Hardennek erre is meg voltak a maga ösztönei. Viszont a polémia s az ellentmondás hajlandósága sohasem jelentkezik egy másokkal szemben való gyökeres bizalmatlanság nélkül. S Harden temperamentumának a bizalmatlanság is egyik alkotó eleme. Igazi kritikai temperamentum különben is alig képzelhető el e enélkül. Hisz a rosszat és a talmit a hivők és bizók sohasem láthatják tisztán, mert ezeknek nincs természetük, „nem viszi őket rá a lelkiismeret”, hogy a töréseket is észrevegyék. A bizalmatlanság az igazi kritikusban is emberi gyöngeség, de teremtő és építő erő is...


Harden polemikus természetével szemben igaztalanok volnánk, ha nem emelnök ki e hajlandóságának tiszta mivoltát. De még igaztalanabbak volnánk, ha nem emlitenök meg, hogy az igazán polemikus természet sohasem hozható egy nevezőre s ezért azután az igazán polemikus természet, látszólag is és valóságosan is, sokszor ellentmond önmagának. Harden sokszor állította azt, amit tegnap tagadott. Ez volt azután a belső oka annak, amiért a mai Németország Hardenben számos kérdés apostatáját látta. S talán végeredményben a publicista Harden ezért szorult ki a legújabb koru Németország történetéből ép akkor, amikor valójában elérkezett az ideje annak, hogy ő is cselekvő legyen abban a német valóságban, amiről eddig csak beszélt. Ezért azután Harden igazi mérlege az, hogy valójában addig él, amíg ellentmondhatott egy nem néki való világnak; addig amíg Gegenspielere volt a császárral együttromlott német világnak. Harden pályájának ez a tragikus értelme...


A - frondeur sorsa mindig szép és elragadó, de fájdalmas is.


9. Harden polémiája persze elejétől végig jogosult volt. S jogosult volt azért, mert ez a polémia abból a felismerésből táplálkozott, hogy a császár veszedelmes Németországra és veszedelmes Európára. Ezért volt etikai sulya Harden támadásainak, amikor mindent támadott, ami valami réven is összefüggésben lehetett a császárral. Ezért polemizált. a vezérkarral, mert ott Vilmos intencióit látta érvényesülni. S polemizált a porosz junkerrel, mert az Vilmos csörtetéseihez szolgált visszhangos hátterül: Harden polemizált mindennel, miben csak egy kis Vilmosi vonást sejtett. Közben persze nőtt és változott az idő. Történt egyéb is mint Vilmos. Ezeket azonban kihagyta Harden, mert az ő világának fokuszában csupán Vilmos állt s mert tényleg azt hitte, hogy Vilmos az a pont, ahonnan kilehet emelni sarkaiból a világot. Ezért azután annak a világnak, amelyben ez a pont már hiányzott, nem volt semmiben sem szüksége Hardenre.


Az olyan kedély és tehetség és hajlandóság, amilyen a Hardené volt, egy ideig szükségszerüen a történelem vonalába tartozik, – végül azonban felesleges lesz. Destructor ante portas – gondolták a republikánusok, amikor jelentkezett Harden, – és elejtették... És úgy magyarázták, hogy Harden megbizhatatlan, ellenmondásokkal teli...


10. Hardenben tényleg számos ellenmondás volt. Ellenmondása például, hogy német kritikus és publicista pedig a valójában nem volt igazi nemzetisége: humanista volt a legelfolyóbb anyagból. Ellenmondása az is, hogy egész életén keresztül az emberi, belső igazságért revortált, útolsó éveiben pedig mégis kikötött Mussolininél. Azt pedig, hogy zsidónak született s egy katolikus atmoszféráját kendőzte magára, ez már nem is annyira ellenmondás, mint inkább: paradox. Ennél lényegesebb ellenmondása azonban az, hogy megnyilvánulásában, temperamentumában és heves kritikai fintoraiban egy Voltaire fajtáju ember stílusa érvényesül, holott Harden lényegében, hogyha ezt a lényeget egy hasonlattal akarjuk kifejezni, – Rousseaui. Ellenmondása még Hardennek, hogy egész életén keresztül konstruktiv ideálokért küzdött, – pedig anarchista volt. Az az ellenmondása, hogy ellensége volt a kapitalizmusnak s hogy ő maga mégis csak a kapitalizmus rendjében képzelhető el, tulajdonképen már annyira „nem látszik” a mai közgondolat számára ellentmondásnak, hogy inkább paradox azonosság az idővel, amiben ép élhetett.


De Vajjon ezek az ellenmondások tényleg csak Harden ellenmondásai? Nem! A közélet embere s az olyan hevület és szándék, mint a Hardenéi, a század elején s a mult század végén szükségszerüen sodródott ezekbe az ellenmondásokba. Ezekben a napokbanilyen sok ellenmondás volt a valóságban kergetett igazság ára, különösen a dinamikus idő embere, Harden számára, aki abszolut zsurnaliszta volt a tökéletes polgári művész maszkjában, ami tudvalevőleg (ma már és Harden korában is! ) teli ellenmondással...


11. Harden sorsa az útra váló polgárság korabeli igazság polgári vállalóinak sorsa. Harden ugyan mást várt. Az igazság vállalásának azonban más szférában sincs eredménye, lévén az igazság hideg és magas eszmény, mely csupán látni és tudomásul venni való. Hüvös és messzi ragyogásnál egyéb nem várható tőle... (Kolozsvár)


 


Vissza az oldal tetejére