FĹ‘oldal

Korunk 1927 December

„Királyok Királya”


GrĂł Lajos

 


Annak a külsőségekben megmutatkozó puritán szellemiségnek, amellyel az amerikai filmek telítve vannak, természetes következménye Cecil B. de Mille legújabb monumentalfilmje: a Királyok Királya.


A Királyok Királya az első nagyarányu amerikai film, amely az amerikai filmkultúra teljes felkészültségével Jézus életét választotta tárgyául.


A tiszta vízualításra törekvő és csupán egy helyen, a zsidó templomnak római oszlopokkal való ábrázolásában anachronisztikus film, fotografiái tiszták, témavezetése biztos kézzel koncentrált. Ragyogó megvilágításban (a szürkésfehérnek meleg és mély árnyalataiban), hibátlan és a szemnek igen jóleső jelenetkapcsolásban (az egyik kép szinte átolvad a másikba, ami egészen más, mint a gyakran használt úsztatás), a három filmsíknak filmszerü váltakozásában, világos elrendezésű, ökonomikus és az anyaghoz idomuló térbeosztású képekben (az alakok majd mindig Jézus köré koncentrálódnak) mindennemű filmlehetőség diszkrét és külsőleg rejtett, de mégis hatásos alkalmazásában jelenik meg a néző előtt..


De ez az úgyszólván klasszikus technikaiasság (amely nem újit, csak a meglévőt használja fel) fúrcsán csak egy csodatévő Jézust ábrázol, jólszabott bibliai köntösben, gondosan megfésült hajjal és szakállal. Olyan tömör ünnepélyességgel, amely az egész filmre kihat. A teljes egészében tökéletes technikával megalkotott film tempója emiatt a részleteiben ellassul, megolvad a pátoszban és az áhítat felkeltése helyett lefárasztja az érdeklődést.


A film persze mindenben szigoruan ragaszkodik a bibliához. (Csak a kezdete és Judás beállítása újszerű. A film Mária Magdolna dőzsölésével kezdődik, aki szerelmes Judásba. A lakomán azonban Judás nem jelenik meg. Magdolna megtudja, hogy egy csodatévő ács körül forgolódik, mert azt hiszi, hogy az egyszer király lesz és ő fényes álláshoz jút. Magdolna elmegy érte, hogy visszahozza, de Jézus őt is elbüvöli. Kiüzi belőle a gonoszt, rabjává teszi, aztán elindul csodákkal teli útjára. De nemcsak témamenetében, hanem külsőségeiben is szigoruan bibliaias a film, ami képkonstrukcióját is befolyásolja. Ezekben a képekben semmi új nincsen, sok ismert festményhez igazodnak. Csupán egy-két tömegjelenetben és az elfogatástól a golgotáig terjedő részben van elevenség és önállóság. Különösen a keresztrefeszítés képein, ahol a film meggyorsul. A látszólag legmerevebb jelenségben a legtöbb mozgás van.


A bibliához való szigorú ragaszkodás másik következménye a szereplőknek a Jézuséhoz hasonló merevsége. Simon, Péter, Mária, az apostolok, Jézusról nem is szólva, eddig szentként éltek a köztudatban. Ezt a köztudatot nem merte Mille megcáfolni s így nem mert embereket ábrázolni bennük. (Judást és Kajafást nem kötik korlátok, ezekben felszabadúlt az ember. Az öreg Schildkraut például mint Kajafás élményszerü.) Holott Jézus és a többiek is érző, meleg nagyon is emberek voltak. Míg itt csak mint a mai embertől teljesen távolálló jelenségek mutatkoztak meg.


Egy pillanatig sem lehet állítani azt, hogy a filmben okvetlenül az intelekktusnak kell dominálni, bár az épkézláb téma elengedhetetlen feltétel. De csak mint része a filmnek. Mert a film optikai igények kielégítésére törekszik, fény és foltfelületekben, valamint mozgásban megnyilvánuló jelenségeket ad vissza egy történéskeretben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a mai ember optikai igényességével vissza lehet élni. És amikor a film Jézus csodatételeit az értelem számára el akarja fogadtatni, a XX.. századbeli néző kénytelen ezt visszautasítani. Más a naiv báj és más a képtelenség is.


Elismerhető: a filmen, különösen mai készítői mentalitásának, ez a csodatevés bizonyult a leghálásabb oldalnak (hiszen a filmen minden lehetetlen meggyőzően hihetővé tehető). De ez a legelfogadhatatlanabb oldal is. Jézus ránéz egy gyerekre és (a filmen igen szépen, mozgó fényfoltokkal érzékeltetve) visszaadja .1 szemevilágát. Ránéz Magdolnára, azt mondja: akarom, hogy megtisztulj és Magdolna megtisztul. Összeteszi a kezét, imádkozik. És Lázár feltámad. A csodatevésnek ez a beállítása, a filmen amúgy is igen nehezen érzékeltethető psichológiai tényezők és a kor mélyebb kidomborítása nélkül, a technika századában nem meggyőző. Aminthogy nem az az amerikai filmek vallásos tendenciája sem, amelyeknek csak a filmvásznon van hatóerejük, az élet semmibe sem veszi őket. De mindettől eltekintve, ma már tudjuk: Krisztus nem passzív szent, hanem plátói kollektivitással, idealizmussal és filozófikus mélységekkel telített aktiv forradalmár volt.


Ezért kell hazugnak, álpuritánnak tartani a ma szociális viharzásaiban a legkapitalisztikusabb Amerika harsogó puritanizmusát. És ezért nem lehet elfogadni Mille Jézusát, a bibliából a filmre halvány konturokban kirajzolt szociális vonatkozások ellenére sem, akármilyen szép tablókban is van megfogalmazva. Mert Jézusban nem vallásalapítót, hanem ember és társadalomreformátort látunk. (A vallásalapítás mások műve). A mai kornak a római birodalom bukását megelőző válságteli korral való hasonlósága ismét nagyon aktuálissá teszi Jézust. De azt a Jézust, aki két kor határmesgyéjén állva új irányba terelte az emberiség gondolatvilágát és aki uj akarást akart adni a társadalom kivénhedt formájának is, hiába reklamáljuk amerikai filmtől. A filmsiker jelenségvilágában minden bizonnyal csak a mélységteli kollektiv orosz művészet fogja tudni filmszerűen és elfogadhatóan életreteremteni a Názáreti alakját. (Budapest)


 


Vissza az oldal tetejére