Főoldal

Korunk 1927 November

Szociálizmus és vallás


Sinkó Ervin

 


Az erfurti programmnak azt az állásfoglalását, hogy a vallás magánügy, tudvalevőleg Marx helytelenítette, noha a polgári szabadgondolkodókat a szociálista atheizmustól élesen megkülömböztette; mert a vallást is épúgy a termelési viszonyokból következő ideológiának tekintette, mint az emberi szellem egyéb termékeit s ezért természetesen a vallás elleni küzdelmet, mint a proletáriátus öntudatosításának egyik eszközét, szükségesnek itélte, de csak mint kísérő jelenségét a termelési rend megváltoztatásáért folytatott küzdelemnek. Feuerbachhal szemben, aki a vallást az ember szellemi konstituciójának tulajdonította, Marx az ember általános, társadalomtól külön látott valósága helyett a vallást a tökéletlen társadalomban é1ő ember produktumának mondja, mely ható erejét s minden igéretét elveszti, amint a társadalom a tökéletlenség állapotából felszabadulva az emberi kívánságokat ki tudja elégíteni.


A szocializmus a gyakorlati munkásmozgalomban a vallással szemben való állásfoglalásban ma is megoszlik. Míg a hivatalos pártemberek egyik csoportja tiltakozik a vallásellenes kűzdelem vádja ellen és pedig azzal, hogy nem a vallást, hanem csakis az uralkodó osztályokkal szövetkezett egyházakat tekinti ellenségnek, a másik csoport nemcsak az egyházakat, hanem a vallást is, minden vallást támad, mert a földi élet parancsaival és szükségleteivel szemben minden vallás más, magasabb, ezeknek érdekeivel ellentétes célok felé vonja el a figyelmet. E két külömböző felfogás képviselői között nincs – legalább is túlnyomó többségben – Szubjektive nincs ellentét a vallásról vallott egyéni nézetükben s ami őket elválasztja, az inkább a taktika kérdése, a taktikáé, hogy ne bolygassanak meg kérdéseket, melyek – lévén a szociálizmus többségre törekvő gazdasági és politikai mozgalom – a még idegen tömegeket elidegeníthetnék. (Ilyen értelemben foglalkozik a kérdéssel Otto Bauer-nek legutóbb megjelent brosurája is.) Angliában például köztudomásuan még igen erősek a kapcsolatok a szervezett munkásság és az anglikán egyház között.


A taktikai kérdés azonban a napi politika kérdése és a napi politika nem az elméletek útját járja, ha az elméletek jegyében is jár. Az elméleti differencia is befolyásoló erővel élesedik ki és újabb időkben, különösen Németországban történtek gyakorlati kisérletek is egy istenhívő szociálista munkásmozgalom megszervezésére. Ezeknek a kísérleteknek vezetői úgy állítják be a dolgot, hogy a szocialista mozgalom a vallásellenes tendenciájával a XIX. század pozitivista szellemének került hatalmába, mely szellem homlokegyenest ellenkezik a proletáriátus szellemével; történelmi oka e tévedésnek, hogy az egyházak ellen szükséges küzdelem a körülmények következtében vallás-ellenességgé tévedt.


Az egész kérdéskomplexum magva azonban abban rejlik, hogy miként felel meg az ember a kérdésre: mi & vallás ? Metafizikai szükséglet vagy Marx szavával csak „az emberfejbe átvitt és átültetett materiális világ reflexe”? Ha metafizikai szükséglet, akkor a meglévő vallásokkal szembelehet szállni egy új vallás nevében, mint új vallásnak alapítója, tehát nem természettudományos, hanem csakis metafizikai területre állva – vagy pedig, ha a vallás csak egy történelmi korszak tükröződése az emberfejekben, akkor a történelmi korszak végével együtt minden vallási életnek is ütött az utolsó órája. ´ A harmadik feleleti lehetőség üres beszéd, semmitmondó nagy szó csupán t. i. a felelet, hogy a szociálizmus maga az új vallás. Ez ellen a beállítás ellen bizonyára Marx tiltakozott volna legerélyesebben és jogosan, mert a szociálizmus tudomány, mely – ellentétben a vallással – nem az egyes ember belső és külső életének céljával, hivatásával és ethikai értékével, hanem a kapitalista termelési rendben élő o s z t á 1 y o k n a k egymásközötti küzdelmével és ennek a küzdelemnek történelmi szükségszerűségével és jövőjével foglalkozik. Tehát feleletnek csak a kettő közül az egyik jöhet számba és a kérdés magvát csak azzal az egy kérdésfeltevéssel lehet megközelíteni: metafizikai szükséglet-e a vallás, vagy csak történelmi fenomén?


A metafizikai szükséglet mellett még az se volna bizonyíték, na sikerülne is bebizonyítani, hogy az emberiség eddigi történelmében mindenütt találni vallásos életet, mert tízezer év is lehet a történelemnek csak egy szakasza, mely pusztán csak prológusa egy későbbinek, annak a kornak, mely nem az osztályok küzdelmének, hanem az embernek lesz igazi története. De viszont nem bizonyíték a vallás puszta történelmi fenomén-volta mellett, hogy az európai emberiségnek egy jelentékeny része ma nem fedez fel magában semmiféle vallásra irányuló metafizikai szükségletet, mert erre viszont jogos az ellenvetés, hogy ennek a szükségletnek háttérbe szorulása múló történelmi fenomén lehet és egya.... nem bizonyíték arra, hogy ez a _ séglet véglegesen elmúlt. Ilymódon ebben az esetben is oly kérdéssel állunk– szemben, melyet tárgyi bizonyítékokkal époly kevéssé lehet eldönteni, mintahogy a theológusok minden erőlködése ellenére nem lehet a katholicizmus hittételeit északokkal bebizonyítani s úgyanígy észokokkal a hívő számára még csak kétségessé sem lehet tenni.


Egy bizonyos: a vallási életnek, mint a társadalmi valóságot aktive befolyásoló tényezőnek mai európai életünkben nyoma sincs. A társadalmi harcok fokozódó kiélesedése már magában is annak jele, hogy a történelemnek olyan stádiumában élünk, mikor az emberiség legnagyobb része számára minden más kérdés, mint a meztelen életért folytatott harc, a ráfigyelési lehetőségen kivül esik. A szociálizmus szelleme ezért szükségképpen vallástalan, sőt vallás-ellenes, mert a földi élet javaiból kitudottak és a földi élet javaiért küzdők csak a földi élet javainak korláttalan igenléséből meríthetik erejüket; minden más szempont, tekintet csak bénítólag hathat, amíg a küzdelem tart. Az istenhívő osztályharcosok más, talán kevésbbé komolyan veendő formában a Tolsztoj tévedésének megismétlői: a vallást ki akarják szabadítani abból a helyzetből, melybe ma beleizolálódott s mely helyzet – például a Tolsztoj esetében tragikus volt, mert Tolsztoj általános aktualitást, társadalmi valóságot formáló aktualitást akart adni valaminek, mely társadalmilag abszolut nem volt aktuális, csak szubjektive Tolsztoj Leónak. Éhes emberrel lehet másról is beszélni, mint kenyérről; aki ért hozzá, egyidőre el is feledtetheti vele, hogy éhes; de nagyon-nagyon éhes ember mindenekfelett, elszórakoztathatatlanul az éhségét érzi és elsősorban enni akar és semmire se alkalmas, ami nem ebben az irányban foglalkoztatja.


Az új testamentumban fel van jegyezve egy kérdés, különös kérdés, ha az ember meggondolja, hogy az új testamentum Krisztusa teszi fel. A kétkedés hangján kérdi, hogy az idők végén vajjon akadni fog-e még csak egy hívő is. Ez azonban a kereszténység problémája; a marxizmusé azonban nem az, hogy lesz-e egy hívő, hanem, hogy a remélt eljövendő osztályoknélküli társadalom az ember minden szükségletét kielégítheti-e majd annyira, hogy ne szenvedjen az alatt, ha majd nem hisz az életnek egy a társadalmi léten túlmenő értelmében? Mert ha ez a szenvedés megjelenik, a vallás a legtökéletesebb társadalomban is, hacsak fájdalom alakjában is, aktuálissá válik. (Bécs)


 


Vissza az oldal tetejére