Korunk 1927 Október

A Don Quijote filmen


GrĂł Lajos

 


A megfilmesített regé nyek esztétikai felmérésénél csak a filmszerű szempontok a döntők és sohasem az, mennyi mentődött át az eredetiből. Mert ma már többé-kevésbé kialakultak a film önálló lehetőségei, amelyek lassankint érvényesítik a maguk törvényszerűségeit. Ma már tudjuk, hogy a filmnek nincsen szüksége arra, hogy kölcsönvett értékekkel támassza alá produktiv megnyilvánulásait. És tudjuk azt is, hogy a film csak filmen kifejezhető anyagból állhat elő.


Ez a szabály még olyan kivételes munkára is érvényes, mint Cervantes Don Quijotéja, amelynek ujabb vizsgálata a regény és a filmburleszk meglepő hasonlóságának a felismeréséhez vezethetett. Az akciógazdag regény önkéntelenül is fölveti a megfilmesítés eszméjét.


Be ez csak a felületes szemlélődést csábíthatja. Mert igaz, a Don Quijote tele van cselekvő burleszk-motívummal s például maga Chaplin is a Búsképű lovag inkarnációjának tekinthető. Azonban Cervantes epikája annyira regény, anynyira az írásművészetben gyökerezik, hogy lehetetlen meghamisítás nélkül képre vinni. Már csak azért sem, mert a cselekvő elemek, a szavakban kifejezett filozófiai gondolatok nélkül légüres térben mozognak. Másrészt pedig a Bon Quijote végeredményében pesszimista tragédia. És a filmburleszktől semmi sem áll annyira távol, mint a pesszimista szellem. (Chaplint is legyőzi például a valóság brutális mechanizmusa, de sohasem véglegesen.)


Az ideál utáni vágynak és elbukásnak ez a mélyen emberi remeke csak burleszki formában adja önmagát. Be ez az írásművészet burleszkje s így az egyetlen lehetséges film forma megdől. És ezzel együtt megdőlt a csak tragikus forma lehetősége is. Mert ha egy komikus eszközökkel kifejezett tragédiából kivesszük a komikumot, elvettük tulajdonképpeni lényegét is.


Ilyen se tragédia, se burleszk lett a Bon Quijote film is, amelyet végeredményben nem is a regény és a filmburleszk közötti hasonlóság, hanem a mai stárideológia hozott létre.


A Bon Quijotet Pat és Patachon (vagy Zoro és Huru) miatt vitték filmre. Csupán azért, mert az alakjuk megfelel Bon Quijote és Sancho Panza alakjának. A filmnél csak ez volt az irányadó. Egy új önálló film megteremtése helyett ragaszkodtak az eredetihez, anélkül, hogy annak a mű szempontjából elmaradhatatlan összes cselekményfázisát feldolgozták volna. A filmből tehát egy össze-vissza kivonatolt illusztráció lett. A regényidézetek mozgó illusztrációja, dilettáns mesevezetéssel.


Amihez Pat és Patachonnak, az együgyü kispolgári huncutkodás képviselőinek lehetetlen játéka is hozzájárult. Amiként a film, úgy ez a játék cem találta meg a maga létjogosultságát s szörnyen unalmassá fáradt.


A filmszerütlen film sem témájában, sem megjelenésében nem adott élményt. Be hát akkor miért kellett az egész? A film kiegészítői szerint Pat és Patachonért. Nézetem szerint, hogy mint dokumentum megmutassa, mi keletkezik abból, ha a film idegen erők révén próbál érvényesülni. (Budapest)


 


Vissza az oldal tetejére | |