FĹ‘oldal

Korunk 1927 Szeptember

Az élő Buddha


Krammer Jenõ

 


A háború okozta lélekválságban Kelet felé fordult a nyugati világ sovárgó tekintete: hátha onnan jöhet tisztultabb, nemesebb emberi élet? Mert minden igazságotakarónak sajgó sebként fájt, hogy a mi nyugati lelkiismeretünk anynyira megalkudott a sorsdöntő nehéz órákban. Különösen a kereszténységnek tehetetlensége döbbenthetett meg joggal mindenkit, amikor az egymásra rohanó népek között nem a felebaráti szeretet föltétlen parancsolatát zúgta Saulokat megállító, ellenállhatatlan intéssé, hanem papjai fegyvereket áldottak, nemzeti imákban saját hittestvéreik, embertársaik elleni győzelemért könyörögtek. Nem csoda tehát, ha nyugati világunk a háború utáni években erre a benső ellenmondásra balzsamot Keleten keresett. És ez a sovárgó megváltóravárás magyarázza meg azt a nagy lelkesedést, amivel Európa ekkortájt az ősz indus békeapostolt, Rabindranath Tagoret ünnepelte és valóságos, végleges felszabadulást remélt minden nemzeti és szociális elnyomottságból Mahatma Gandhi non-violance mozgalmától, amelyben a szeretet ereje sok-sok millió embernek adott kitartást, hitet szent emberjogok fegyvertelen védelmére. De csakhamar ébrednie kellett Európánknak. Bonyolult hálozattá szövődött civilizációja nem engedte már elmerülni Kelet nyugodt, szelid hitvilágában. Annyira ütőerévé lett a lázas, törtető mozgás – még akkor is, ha nem látja célját, értelmét, hogy nem tud már Buddha útján megindulni, mint kis csepp igénytelenül, de az isteni hivatás benső bizonyosságával beleilleszkedni a nagy szent Folyam hömpölygő sodrába. Ennél sokkal kialakultabb, határozottabb már nyugati világunk egyénisége. Kelettel szemben is megmaradt tehát minden nyomorultságában Nyugatnak.


Kis történet kapcsán a két világnézet hatalmas versengését rajzolja meg Paul Morand új regénye. Kelet és Nyugat nagyszerü mérkőzése, mint hatalmas háttér kisért végig az egész cselekvényen. Nem tör elő fejtegetésekben, hitvallásokban, elvont okoskodásban, ügyesen jellemzett, talpig emberi alakok mozognak a regényben, élet lüktet minden lapján és a gyorsütemü, mozgalmas stilus a szavak játékában is érezteti, mennyire nyugat irodalmi megnyilatkozása ez a könyv.


Paul Morand két alakot állit a regény előterébe. Az egyik Renaud, francia mágnás fiú, akinek régi hagyományokon épült ifjúkori világfelfogása a nagy világégésben kilobbant s a békeszületéskor kétségbeesetten kapkod életértelem után. Keresi azt Lenin táborában, de lelke itt nem tud megállapodni, tovább kutat és Keletre zarándokol. Rendkivül találó megfigyelése Paul Morandnak, hogy a sokat hirdetett, megváltó Keletet Renaud Ázsiában egykönnyen nem találja fel. Kinában nem lát egyebet, mint az európaiakat majmoló civilizációra törekvést. Sehol sem fedezi fel Buddha világát, élő hagyatékát. Ugyhogy keserű csalódással már-már arra a megállapításra jut, hogy a szent Kelet csupán fogalom, fikció. Végül Karrastrában, e hátsó-indiai kis királyságban éli meg, mennyire jelenvaló még az ősi hit ereje. Karrastra trónörököse, Yâli, a regény főhőse. Az ő soffőrjévé szegődik Renaud s e fiatal francia beszédjéből Yâli megismeri Európa vergődését, fájó válságát. Az ősi hitben majdnem alvajáróként elmélyedt Yâli erre isteni hivást vél lelkében felismerni és éjnek idején, miként az ugyancsak királyi sarj: Buddha, a nagy Tökéletes, elindul apja palotájából, hogy magábaszálljon, megtalálja a Fényt s elvigye sötétben botorkáló nyugati testvéreinek.


Itt Paul Morand regénye olyan kérdésbe mélyed, amely a modern emberiségnek kétségtelenül egyik legjellemzőbb problémája. Vajjon van-e még az ősi vallási tanitásoknak megváltó értelmük a mi civilizációban olyan előrehaladt világunkban? Vajjon elhivatott úttörő apostol, vagy pedig a valósággal nem számoló rajongó-e az, aki a többezer éve hangoztatott, de soha be nem váltott igék hirdetésére ós föltétlen betöltésére vállalkozik? Ez a kérdés nyilatkozott meg regényalakban Gerhart Hauptmann: Der Narr in Christo Emanuel Quint-jében, ez volt drámai erejű lelki témája, Duhamel, a Korunk februári számában ismerteit legujabb regényének Salavin naplójának is. Szent vagy bolond? ez a nagy kérdés kisért bennünket karrastrai hősünk, Yâli lélekútján is, aki Páris kellős közepén Buddha követőjeként él, naivan hisz az őt körüllelkesedő, benne nagyobbrészt csak a rendkivüliséget látó közönségben s rendithetetlen bizalommal megváltó küldetésében hirdeti a minden vágyról lemondás igéjét a lüktető zürzavarban pezsgő fővárosi világnak. Yâli megismeri Európát, találkozik nyomoru-ságával, látszat-gazdaságával, minden hazugságával, de az ő szeme átnéz a mulandók homályos ködén és a napfényt, a virradatot, a Tökéletes eljövetelét látja. Döntő jelentőségüvé lesz Yâli életére találkozása egy üde, fiatal amerikai leánnyal, akit mindjárt az első pillantásra elbüvöl a királyi termetű indus herceg jámbor, szelid egyszerűsége és önmegtagadása. Van fiatal lelkében hit, lelkesedés és akarat az újjászületésre, követi tehát Yâlit zarándokló útján. De ez a fanatikus keleti többet kiván, mint amit a kifinomult nyugati szervezet elbírhatna, az őszi mezitlábas zarándoklásoknak erős meghűlés vet véget, a nagy lelkesedésnek, odaadó hitnek kifáradás, kijózanodás, Yâli keserűen ismeri fel: „a fehérek elvesztették minden képességüket arra, hogy egyszerüen éljenek. Ha lelkük akarná is, testük már nem bírná el.”


Yâli tehát egyedül vándorol tovább mind erősebben akart küldetése útján. De lelkében valami változás ment végbe. Hiányzik a mellette ballagó társ és a Vágy, amely ellen a Tökéletes nevében küzdött, ime megejtette saját szivét-lelkét s Paul Morand művészete szinte kulminál az átalakulás e lelki rajzában. Az imádság, az önmegtagadás értelmetlen szokássá lesz Yâliban, a megváltó küldetés: élettelen akarás, elfelejti Buddhát, hajóra száll, nekiindul a nagy oceánnak, hogy Amerikában viszontlássa azt, akinek képe állandóan lelkében él. És ime a megváltó „nem egyéb már mint ember, aki túl a tengeren megkísérli viszontlátni asszonyát”. De ez a találkozás nagy csalódást hoz. Valamiképen a felhőkarcolók keretében másképen áll egymással szemben a két ember, lélekviláguk különbözősége élesen feltünik s tekintetük mind idegenebbül huzódik el egymás arcáról. Yâliban elvész Kelet legjellemzőbb ereje: a sorsában megnyugvó, hivatását vállaló lelkialázat. Olyan kuszált, olyan bonyolult már minden előtte, ami őt ebbe a törtető, tülkölő világba sodorta. Nincs nyugalma, nincs csendje és már csak egy kétségbeesett életkapaszkodás maradt felzaklatott bensőjében: vissza Keletre! Menekül a felhőkarcolók világából. Kelet mozdulatlan lelke, mint egy nagy mágnes visszavonzza elvesztett fiát. San-Francisco kikötőjében türelmetlenül várja, hogy hajóra szállhasson. Ez a türelmetlenség is mutatja, mennyire felzavarta a lelkét, az egész benső életét Nyugat ideges, kusza világa. – Mint az otthon védő, oltalmazó légkörében, úgy bojong San-Franszisco kinai városnegyedében. Itt egy öreg kinai órásboltjába téved, ahol órákig elül s lassanként visszanyeri szemlélődő lelke nyugalmát. Ez az öreg kinai órásmester a regény egyik legsikerültebb alakja. Tipikusan keleti, aki megalázkodó, sorsában megnyugvó lelkületével annyi csendes, természetes derüt varázsol elő önmagából. Emlékeztet Siddhartára, aki mint öreg komphajós nagy lázadások és élmények után boldog békében él a Folyóval. Paul Morand sok szimpátiával lehet az öreg kinai iránt, de ebből a szimpátiából kiérezni azt is, hogy a sokat utazott francia író ugyan látott ilyen békésen mosolygó egyszerű bölcseket, de ennek a bölcsességnek megvalósításában nem hisz. Általában bármennyire személytelen marad írónk regényében, valami halk hitetlenség szövi át mégis sorait. Mintha a regény a valóságot megítélő író lelkéből ezt árulná el: igen, volt lelkesedés, volt bizalom abban, hogy Kelet új impulzust hoz nyugati kultúránknak, de mindez oly talajtalan. Hisz a lelkesedés, a rajongás még nem beteljesülés s a szavakban oly ragyogóan kifejtett igazság még ezerszer elbotlik a valóság közönyén, civilizációnk végtelen bonyolultságán.


A regény befejező képe Yâli megkoronáztatását festi meg. Hátterében ott ül a mozdulatlan, karjait keresztbefonó Buddha. Mintha ez a szobor lebegett volna Paul Morand lelki szemei előtt, mialatt regényét írta, ez állandóan emlékezetébe idézhette a Keleten járt írónak az indus nép végtelen, a Tökéletesben megnyugvó hitét. Mindezt Európa is látja, tudja, de mit nyer vele, ha saját problémái éppen olyan égetők és megoldatlanok maradnak. Ez lehetett a regényíró alaphangulata.


Paul Morand regényének nagy művészi értéke, hogy világnézeteket magábafoglaló cselekvénye mindvégig drámaian lüktető marad s hőseinek sorsában jut kiteljesedésre. Igy korunk megrázóan való tükrévé lett és minden jog gal eseménye a modern francia irodalomnak. (Pozsony)


*Paul Morand: Le Bouddha vivant Paris: Grasset.


 


Vissza az oldal tetejére