FŇĎoldal

Korunk 1927 Július

Alkoholháboru Chicagoban

 


Nem egy levél érkezett a „Korunk” szerkesztőségéhez, amelyben különben a regény iránt elragadtatásukat nyilvánító olvasók kételyüket fejezik ki arra nézve, hogy „Mister Pókhas” nem festi-e erősen túlzott színekben az amerikai állapotokat. A regény önéletrajznak mondja magát és tényleg minden jegyét magán viseli az igazi átélt élménynek. Hogy pedig tulzás-e vagy nem, amit előad az amerikai életről, arra nézve leközöljük itt kételkedő olvasóink számára Patricia Dougherty amerikai riporternőnek a newyorki „Cosmopolitan” c. lap áprilisi számában megjelent cikkét, hozzátéve csak annyit, hogy a riporternő mai állapotokat ír le, míg ezzel szemben „Mister Pókhas” a 20—30 évvel ezelőtti Newyorkot írja le. Azt hisszük, hogy az összehasonlítás meg fogja erősíteni Mister Pókhas talán túl meztelen igazságait.


Két éven keresztül figyeltem meg közvetlenül közelből, írja Patricia Dougherty, mint a newyorki Herald-Tribune riportere, a különböző bandák között folyó háborút. Ez évek alatt 102 alkoholcsempészt öltek meg. Olyan fantasztikus ez a történet, hogy írás közben kérdeznem kell magamtól, vajjon tényleg megtörténtek-e e dolgok, melyekről én tudom, hogy igazak, hiszen saját magam átéltem őket.


Láttam, hogy tette tehetetlenné a 3 milliós város rendőrségét e bandák terror- és megvesztegető csapata. Láttam, hogyan jöttek motorkerékpáros rendőrök a csempészekhez, hogy fölvegyék díjazásukat azért, hogy egy sört szállító karavánnak oltalmazó kíséretet nyújtottak. Jelen voltam, amikor egyes bandavezérek a többinek háborút izentek s magam is voltam békeközvetítő ellenséges bandák között. Láttam, hogyan gazdagodtak meg egyes bandák legmerészebb várakozásaikon felül. Amikor az egyik bandatagot a Lincoln Parkban a lóról ledobták és meggyilkolták, egymillió dollárt hagyott hátra, ennyi volt a nyereségi részesedése Chicagonak alkohollal való ellátása üzletéből 18 hónap alatt. 1924 novemberének egyik napján Dion O´Banion virágüzletében foglalatoskodott, amely bandája csempészüzletének köpenyegéül szolgált, amikor három ember lépett be az üzletbe. Az egyik kezet nyujtott neki s azt erősen megfogta, míg a másik kettő lövéseket adott le rá. O´Bánion leesett, halálosan találva s ezzel megkezdődött a bandák háborúja, Chicagóban.


Az 1925—26-os években az ellenséges bandavezéreket Al Caponet és Hymie Weissot éjjel-nappal fegyveres őrség vette körül. S alig múlott el nap, hogy egyik vagy másik bandavezér ellen támadást ne kíséreltek volna meg, de mindig eredmény nélkül. A bandák közemberei azonban nem voltak mindig ily szerencsések. Alig múlott el hét, amelyen egy bartulajdonost, vagy egyik banda közkatonáját automobilos emberek le ne lőttek volna, vagy hogy egy magános úton halva ne találtak volna.


. „Valakit sétakocsikázásra vinni” lett kedvelt módszere annak, hogy valaki ellenségétől megszabaduljon. Az áldozatot vagy egy ismerőse csalta az automobilra, vagy egyszerűen a járdáról erőszakkal az autóba rántották és a városon kivül meggyilkolták. Tizennyolc hónap alatt csaknem 100 ember csinált ilyen sétakocsizást. S a banditák közül alig néhányat tartóztattak le és csak egyetlenegyet itéltek el közülük. Elég bizonyíték arra, hogy mily kíméletesen jártak el velük. Egyizben Capone autóján meglátogatta családját. A kocsi előtt haladt három, mögötte két másik autó, Capone védőrségével, amikor egy megálló helyen egy autó került Capone kocsija mellé, tele az ellenséges banda embereivel, amely gépfegyvertüzet bocsájtott Capone kocsijára, amelyet teljesen tönkre jukgatott, Capone maga mégis sértetlen maradt. Egy másik alkalommal a Cicero külvárosban, egy autó, amelyen Weiss banda-vezér és négy bandatag, akiket Capone mindig hivei közé számított, egy autóról rálőttek Capone kocsijára, anélkül azonban most is, hogy eltalálták volna. A következő kedden Capone kémei jelentették, hogy ugyanez az öt ember ismét Ciceroban van. Néhány perccel később kiment egy autó és az öt közül hármat megöltek. A holttestek azonosításánál kitünt, hogy nem Hymie Weiss volt az egyik, mint gondolták, hanem Mc. Shwiggin államügyész, akit tévesen Weissnak néztek.


S később Capone elmesélte nekem: „Mc Chwiggin igen sok pénzt kapott tőlem, de viszont a másik oldalon is megfizettette magát. Természetesen nem szándékosan öltük meg, miért is. Szerettem a fiatal embert. Egy nappal halála előtt nálam volt s adtam neki egy üveg wiskit az Örege számára.”


A sikertelen kísérleteken feldühödve, hogy Caponet nem tudják elcsipni, a Weiss-banda Capone soffőrjét vitte el „sétakocsizásra”. A legbrutálisabb kínzások után lelőtték s hulláját egy magános uton egy kutba dobták.


Néhány nappal később, amikor Weiss, Drucci nevü adjutánsával és egy „tanácsadóval” (az államügyészség egy hivatalnokával) az arisztokratikus Michigan Avenuen végig kocsizott, egy autó jött vele szembe, amelyről két ember rálőtt. Legközelebbi kedden 11 automobil vonult lassan a Cicero városrészben levő Hawthore Restaurant elé és az ocska faházat olyan gépfegyver tüz alá vették, hogy azt valósággal szitává változtatták, Capone az étteremben ült, közel az ablakhoz, mégis egyetlen egy golyó sem találta. Mások ellenben megsérültek.


Körülbelül ugyanazon időben Weiss azon dolgozott, hogy barátjának és adjutánsának Joe Saltisnak, akit gyilkossággal vádoltak, a védelemben segitségére legyen. Az első tárgyalás után Saltis ügyvédje W. W. O´Brien, alkalmazottjával, abba a virágkereskedésbe ment, ahol O´Baniont megölték, hogy ott Weissal konferáljon. Weiss ugyanakkor érkezett meg testőrségével egy másik auton. Mikor éppen be akartak lépni a virágkereskedésbe, a szomszéd ház egyik ablakából gépfegyverrel tüzeltek rájuk. Weiss, O´Brien és alkalmazottja egy csomó golyótól találva, holtan estek össze. A negyedik megmenekült, minthogy mindjárt az első lövésnél a földre vágta magát. S akkor egy zárt kocsi jött lassan elő, amelyből egy gépfegyver egy ujabb golyózáport küldött a halott Hymie Weissra.


Capone Weiss utódjával békét kötött. Féltek egymástól és féltek a Szövetségi kormánytól, de csak nevettek a városi és állami hatóságokon, minthogy embereik itt mindenütt benn voltak. Üzletük nyeresége óriási. Olsen államügyész Washingtonba küldött jelentése szerint, az alkoholcsempészet vezérei egyedül Chigacoban évente 30 millió dollárt adnak ki megvesztegetésre. „A legutóbbi évben a csempészek forgalma elérte a 100 millió dollárt. A bankoknál beváltott csekkek és más okmányok bizonyítják, hogy 28—30 ezer dolláros kenések városi és állami hivatalnokoknak egyáltalában nem ritkák.”


Ime egy kulturkrónika az álmok országából, amelyet az ember még így nevekkel és pontos adatokkal is nehezen hisz el írójának. Ezek szerint azonban, úgy látszik, „Mister Pókhas” mégsem túlozta a dolgokat. – d.


 


Vissza az oldal tetejére