FŇĎoldal

Korunk 1927 Július

Mister Pókhas


Fordította Székely Béla

 


NÉVTELEN AMERIKAI ÖNÉLETRAJZ


 


(10)


 


Esther férjhez ment. A decemberi szél vadul süvített végig az uton, végig, a folyón tul is. Esther, az én Estherem — férjhez ment... Finn... az ellenségem. A gránitmellvédhez mentem és belebámultam a folyóba. El, el Gretellel. Hátat fordítottam a folyónak. Esther. Az uttesten az egyik ivlámpa egy fehér papírra világított, fehéren és emlékekkel terhesen... de azután az üvöltő szél felkapta a papirt és vitte, sodorta, be a sötétségbe. Esther férjhez ment. Emlékszel-e... a papír fehérsége... emlékszel-e Meyer Hirsch, amikor másodszor meredtél be Esther ablakán? Ahogy felhuzodtál az ablakdeszkán, a függönyt a fejeddel félretoltad és ahogy a hold, egy pillanatra csak, bevilágított. Esther, az ágyában, aludt. A vállán a holdsugár játszott s erre megfordult... a takaró lecsuszott és egy márvány mell fehérségét láttad, egy görög mellet... de egy macska rakoncátlankodott az udvaron a szemetes vedrek között és te elmenekültél. Ó, görög kebleknek tiszta fehérsége. Meyer Hirsch, sohse fogod ezt elfelejteni. A szél a fülembe sivított... bezzeg, azt hitted, hogy elfelejtheted... soha, soha se fogod felejteni tudni. Esther... a szemeit... a kezeit... hirtelen nevetését... a hangját... soha, soha se felejted el. Minden elsüvít mellettem, gyorsan, hangtalanul. A szél elfujja szemeim elől a világot. Csak én, csak én maradok itt s megkapaszkodom a gránit falban. Elsuhannak a fák, a folyó dühöng átkában előttem, érzem alattam, mint reszket, most füstös felhő szakad le... egy tehervonat rohan a viharhajszolta fák után, a folyó után és a támolygó utcák után. Ajkainak bora... combok, melyek megreszketnek a selyem alatt... egy suttogás... poroljátok le az elektromos széket... elégett burgonyák, de mégis olyan édesek... suttogás ... kezek, melyek megreszketnek forró csókom alatt. Mi fene ütött beléd? Te választottál. Mért fáj most a fejed ?


A szél elszáll, egy pillanatra csak. Két férfi megy el előttem. Piszkos hangu beszédük mintha válasz volna az agyamban cikkázó kérdésekre. Nyugodj meg. Te választottál! És megint belebámulok a folyóba, ritmikus hullámaiba. Mintha azt kérdeznék tőlem: „Mi az ördög ütött beléd? Menj haza, menj haza Greteledhez.


Vár rád és vágyódik utánad. Menj haza Greteledhez.


—– Még te rugsz el? Kérlek téged Jack, ne kergess el. A szél megforgatja a porban a halott leveleket.


—– Ezt azt jelenti G o o d b y mindörökre. Margot Goodby and Goodluck!


Egy lány áll mellettem. Előbb pityereg, de azután vihogni kezd: „Hogy kerülsz te ide, te kövér Daddy?”


Csak állok, állok és belebámulok a folyóba, amely kis fehér gyermekeit ide és oda csapdossa; a hullámok olyanok, mint a gondolataim: bugyognak, locsognak, hömpölyögnek és mégis semeddig se jutnak.


  Hej, tán kőből vagy, kövér Daddy? A bordám közé püffölt, mire megfordultam. Egy kéz nehezedett a vállamra.


  Say, kövér Daddy, édes papus, azt akartam volna, hogy valaki inni jöjjön velem. Veszettül, bolondul, halálosan, borzalmasan le akarom magam inni, csak felejteni ... felejteni ... inni! Láttad, hogy bucsuzott el tőlem. Elkészült velem. Vége — kész! Azt mondotta, hogy jóravaló lovacska vagyok, de nem telivér. Ha leöntöttem néhány pohárkával, mindent kitalálok. Miért is nem hallgattam én Madame Minára? A ravaszra. Egy ilyen lány maradjon meg a kövéreknél, amilyen te vagy, a véneknél, a biztos, a kövér apusoknál, olyan fickóval éppen ne kezdjen el semmit... ezek legfeljebb rugással fizetik ki az embert.


Visszahuzta a kezét. Ujjaival elkezdett a falon dobolni.


—– Say, kövér Apus, melegitsd meg a kezeimet, jó?... már én ilyen vagyok, mindig szükségem van valakire, aki melegítsen. Nem tudok egyedül lenni. Nem akarok fázni. Nem állom ki, hogy mindig csak egy helyben üljek. Valamit tennem kell. Mindig ugrásra készen kell állnom... kell, hogy valaki szeressen. Igy van ez jól, kövér Daddy, melléd simulok és bedugom a kezem a szép bundádba. Hát nem szép bunda ez? Fogadni mernék, hogy ez egész csomó lepedőbe kerülhetett. Olyan kedves, barátságos arcod van... hey, de hideg, okos szemeid vannak... mi is történt veletek, okos emberekkel?... mit is csináltok ti a szemetekkel? Odahajtom a fejem a jó meleg prémgallérra... ez kell nekem... bunda... nem kemény izmok, amelyek fájnak... édes Papa, gyere el hozzám, gyere el hozzám.


.— Álljon tovább, nem gubbaszthatják itt át az egész éjszakát. Előre, gyerünk! Parancsoló, kemény, hideg szavak zuhogtak ránk, mintha a süvitő szél szülte volna őket. A rendőr megsuhogtatta gummibunkóját és állva maradt, hogy így lássa, milyen hamar tesznek eleget a parancsának. A lány karon fogott: „Gyere velem Daddy, — mondotta látod, milyen szemtelenek lettek most a zsaruk. Ez azért van, mert a jövő hónapban jön az új polgármester a reformjaival. Gyere velem és addig örvendj az életnek, amíg teheted. A jövő hónapban ugyis vége már mindennek.” A fű-szönyegek között a keskeny uton tovább mentünk és a rendőr eltünt.


—– Daddy, te ugy teszel, mintha be lennél rugva. De én semmit se érzek rajtad... tán nem is szipákolsz, Daddy?


Részvéttel van irántam... részvéttel, — én irántam... az utcának ez n kis teremtése... sajnálja Meyer Hirschet, a kövéret, a szépet, a flegmatikust... valóban illő szerető egy ilyen utcalány számára, ezt igazán senki sem lopja el tőle. Hova is tünt el tulajdonképpen a tegnap híres hódítókedve?


A kapuajtó becsapódik megettünk. A lépcsőn bizalmaskodva a fülembe sugdos:


„Engem Margotnak hivnak. Te zsidó kinézésű úr vagy és így várj csak, — Cohn néven foglak bemutatni. Ez egy zsidó név; Jones a mi fajtánkbéli neve. Ez a ház Madame Mináé. Szereti a zsidókat. Mert a zsidók jók voltak hozzá. Három öreg úr volt; ezek részesek voltak vele, tudod, mint ahogyan a részvényekkel van. Nem tudtak külön nőket csak a maguk számára kitartani, elköltözni sem akartak és ezért így intézték el. De most megvénült és igen elegáns, finom, tisztességes találkahelye van. Bizony, nem valami putik.”... Margot egy karosszékben helyezett el és mint egy kis gyerek, felkuszott az ölembe.


  „Hát akkor hozass pár üveg pezsgőt” — indítványoztam.


  „Say, finom kutya vagy” — mondotta Margot elcsudálkozva — az első pillantásra is derék legénynek tartottalak ... pezsgő ... rogyásig... előbb fekete és szomorú a világ... de azután rózsás lesz... pezsgő! ”


A néger kiszolgálólány jeges vedret hozott és pezsgőt. Margot a karosszék köré spanyolfalat állított fel, ami annak a látszatát keltette fel, hogy senki sem zavar bennünket... de csak a látszatát. Egész kellemes itt. Margot olyan szép, meleg és olyan kellemesen buta, hogy a fecsegése könnyüszerrel elhesegeti a bántó gondolatokat. Margot nem él, csak játszik az élettel. Véletlenül ez igen kellemes, az élet egyszerűen sodorja magával és ő hagyja magát. Oda megy, ahová éppen viszik a lábai és azután tovább; most kettétört szívvel és a következő pillanatban már nevet és jókedvü... a lusta órák szerelmese. Szemei sötétkékek, az orra kissé tréfásan felfelé pisze; gyerekesen kerek arcocskája van, kicsiny eleven szája, jó fogai és szép álla. A nyaka telt, keble és csípői, mint karcsu gyermeknek. Odaemeli a poharat az ajkamhoz és addig nem veszi el, míg ki nem iszom, mialatt azt igéri, hogy sötét álmodozásaimból vigan fogok felébredni.


Nem kell megmond az igazi neved mondja de sokkal kedélyesebb, ha a becéző neveden nevezhetlek, úgy, ahogy barátaid is neveznek. Szinte akaratlanul mondom: „Pók...” de azután meggondolom... „Pók....” ismétli. Rendben. Fatty ez rövid és velős. Jó Fatty. Hát így foglak szólítani. Fatty, kedvesem. Say, hát nem pompásan izlik ez?


Meglehetősen becsiptem... minden, ami velem eddig az óráig történt... az énem... a multam ... minden eltávolodott tőlem és messze uszik ... Boldog vagyok. Kiszabadítottam magam potrohámnak pincéjéből... már nem is kormányzom magam... legyen, ami lesz ... egy kissé kába vagyok és nem állok valami biztosan a lábamon. Valaki bejött és segit nekem. Margot a másik oldalomon támogat... egy félig elsötétített szobába vezetnek... egy ágy körvonalai usznak a szemeim előtt... valahogyan kikötök az ágyban... akkor hirtelen eszembe jut, otthon majd aggódni fognak, hogy nem történt-e valami bajom... Gretel majd... Eldadogom: „Margot, édes kis lánykám, telefonálnom kell — haza kell telefonálnom. Várnak... aggódnak...” Margot is düledezik egy kicsit, de azután összeszedi magát és nehéz nyelvvel mondja: „A fenébe is... igazad van, nem várakoztathatod meg őket... nem engedheted, hogy aggodjanak. Mina! gyere, vezesd a telefonhoz. Fel kell hivja... a feleségét, vagy más valakit... várnak rá... aggódnak... igen derék fickó... segíts neki.” Leültetnek a földre és kezembe nyomják a kagylót. A legnagyobb erőfeszítéssel a telefonszámra gondolok... azonnal meghallom Gretel aggódó hangját... mintha egy egész más világból jönne... egész más ember fajta. Nagyon fontos ügy... egész éjjel... reggel majd felhívlak.” Még hallom, hogy valamit jidisül a telefonba mond... valami olyanfélét, hogy legyek óvatos és vigyázzak magamra... és akkor hirtelen oldalra estem... már mindent elfelejtettem... berugtam. Telettem egy hang suttog, előbb érthetetlenül, lassan azonban felfogom a hangok értelmét. „Mikor akarsz felkelni... mikor kell felkelned?”


Felnyitottam a szemeimet és az első pillanatban egész zavart voltam, mert egy ismeretlen are hajolt felém.


„Katzenjammered van, apuskám édes ? Én se érzem magam jobban... de így is jó. Várjál csak, mindjárt hozok jeges vizet és azután reggelit is kapsz — egy nagy findzsa kávét.”


Hű, a koponyám! Kicsiny, éles kések szurkálnak a fejemben, keresztül kasul.


  Hej, Fatty, csak ne olyan hirtelen azzal a jeges vizzel, meg akarsz hülni, vagy azt akarod, hogy megüssön a guta ? Lassan, így... jól van. Fejemet a keblére vonta. „Nem kell megint inni... lassan... iiigy.” Visszafektette fejemet a párnára, a takarót felhuzta a fejemig, szorosan az állam alá és megcsókolta az orrom hegyét... ez bizonnyára kedvenc trükkjei közé tartozik. „Hallod-e Daddy, állásod van, vagy más valami, hogy pontosan ott kell legyél? Mond meg szivecskédnek, mikorra kell ott legyél, most már mindjárt kilenc.”


  Köszönöm szépen, Kicsike. Mindjárt fel kell kelnem. Még csak egy pár percet... hadd szedjem egy kissé össze magam.


  All rigt! Kissé lestrapálva nézel ki... most kávét főzök neked. Utánna néztem és láttam, hogy egy kicsit csetlik, botlik. Say — kiáltottam utánna, — jobb lenne, ha te is az ágyba bujnál. Ugy van— válaszolta, jókedvüen — de most feláldozom magam. Már én ilyen vagyok... Amit mondani akartam Fattyka az — és megállt az ajtóban, — hogy mi nem vagyunk olyanok, akik kifosztják a részegeket... Régebben mindenféle tréfát megengedtem magamnak... De Mina nem enged meg ilyesmit... Minával együtt megolvastuk a pénzedet... Légy nyugodt, rá fog menni arra, amit fizetni fogsz a cechedért... Csak el ne szédülj, amikor az ajándékot látod, amelyet a torkodon leeresztett pezsgőért kell majd fizetned... de mégis szép volt... Daddy nekem ugyan mindegy ... gazdag ember vagy, ugy-e Daddy ? ... és kiment a szobából.


Madame Mina Margottal együtt bejött a szobába. A kezébe volt a zsebtárcám és egy kis számlával együtt átnyújtotta. Madame Minának azonban valami a szivén feküdt és hirtelen német alapossággal pakkolt ki vele:


—– Kikutattam a zsebtárcáját. Ezen úgy-e nem csudálkozik. Margottal együtt kutattuk ki, hogy megállapítsuk, mennyi van benne. Igy azután megtudtam, hogy Ön ügyvéd és épen szükségem lenne egyre. Erre Margot csicseregve közbeszólt: „Csak vigan Fatty, finom üzlet lesz számodra”... De Madame Mina folytatta: Lenn lakik a házmesterné, egy özvegy asszony. Egy kis lánykája van, még nincs tizenhat éves. A gyermek egy másik lánnyal együtt eltünt és négy nap mulva találtunk csak rá. Egész este át imádkozott a házmesterné a Jennyjéért, csakhogy ráakadjon: hova kódorgott el... Hát egy milliomos ... Ön jól ismeri... az a reformátor... Igen, úgy hivják, bizony már öreg legény ...


Amikor a részleteket is elmondotta, egy csapásra kijózanodtam. Jó fogásnak látszott. Kijelentettem Madame Minának, hogy egyik emberemet azonnal megbízom: járjon utánna a dolognak. Közben azonban ügyeljen arra, hogy a kislány ne hagyhassa el a házat. Margot segített, hogy a szétszórt apróságaimat összeszedjem és felöltözködjem, mialatt egy pillanatra se állt meg a szája ...


Mialatt az ablaknál állott, alaposan szemügyrevettem, megcsudáltam fius karcsú alakját, amelyet most átlátszó kimonó takart; egy öv tartotta csak a csipőjénél össze. Világos haja hullámokban omlott a vállára és az arcába ... Mintha álmodott volna, gyermekesen elmerengett és lelkileg teljesen távol volt... De amikor azután arra került a sor, hogy elváljunk, megint beledugta a fejét a kabátom prémgallérjába és elgondolkozva mondotta: „Vajjon látlak-e megint egyszer, Fattykám?”... Arra gondoltam, hogy ez csak egy kis keresztúti utcalány és én hálával tartozom neki... „Mi lenne, ha Margot egy szép bundát kapna ?”... „Ó, az gyönyörű lenne.” És elmagyaráztam neki, hogy hova menjen, melyik üzletbe és válasszon ki ott magának egy olyan bundát, amilyen épen csak tetszik neki... Előbb csak rámnézett, de azután felágaskodott és az orrom hegyén megcsókolt. .. „Igaz ez, vagy csak bolonditasz ?... Azonnal tudtam, hogy tisztességes fickó vagy... add a kezed... de hallod, Daddy,... remélem, nem gondolod azt, hogy te most engem ezzel megvásároltál... te nem vásárolhatsz engem meg, s én nem igérek neked semmit. Én, én maradok: Margot... megyek tovább az utamon.... és ha Jack vissza találna jönni a fehér fogaival... well, én nem igérek neked semmit...”


Ebben a különösen megvilágított szobában, melyben csak egy halavány gázláng égett és a félig leeresztett fekete függöny különös kontrasztban állott az erős napfénnyel, a fény és árnyék ezen váltakozó játékában, Margot úgy nézett ki, mintha fából faragták volna ki — mint egy tündér, mint a lidérctűz, mint egy kóbold ...


 


3.


Alkalmazottaim idegesek voltak és meg voltak rémülve, mert olyan későn jöttem az irodába. Maxie mihelyt észrevette, hogy megérkeztem, azonnal belopódzott a magánirodámba... Gretel ismételten nyugtalanul érdeklődött utánnam, bizonyára megijesztette éjszakai, misztikus telefonértesítésem.


  Lógtál... vagy tán üzleti ügy — Mike?


  Mind a kettő Maxie.


Maxie mosolygott, amikor hamuszürke arcomra és véraláfutott szememre nézett... „Lurie-t, a patkány”-t hivattam, legügyesebb kémeink egyikét, veszedelmes zsarolót!... Maxienak és Lurienak elmondottam az esetet.. Csudálatos alapossággal adta ki (Maxie) utasításait a kémnek. „Biztosítsd magadnak mind a két lányt. Beszéljék el egymásnak a történteket. Vigyázz arra, hogy a két elbeszélés teljesen összevágjon egymással. Azután vedd velük elő még egyszer és még egyszer az egész történetet, hogy el ne felejtsék; az ő történetük az, úgy ahogyan megtörtént. Azután írd le, szórói-szóra; te most közjegyző vagy, eskesd meg őket mindenre, de óvakodj attól, hogy jogi kifejezéseket használj. Nem szabad a tanukat jogi kifejezésekkel elkábítani és elbutítani. Légy óvatos, Lurie! Ti, amatőr ügyvédek valósággal bele vagytok a jogi diskurzusokba habarodva... úgy kerüld ezt, mint a pestist... mindig csak a tanuid dialektusában írd le az esküvel erősített vallomásokat... Jassznyelven mindent... s akkor nem tudjátok hamisan megcsinálni. A tanu nem tudja letagadni a saját kedves szójárását.


Maxie sohase hallgatja ki saját maga a tanuit, különösen olyan esetekben, amikor zsarolásról van szó. Senki sem vádolhatta őt. De jól értette annak a módját, hogy azokat az embereit, akiknek a tanukkal dolga volt, jól kitanitsa. A mi patkányaink viszont kitünően tudják, miképen kell a tanukat előkészíteni.


Lurie egy másik felhajtóval ment el, akinek az volt a feladata, hogy az eskü alatt tett vallomásokat elhozza nekünk, mialatt Lurie a lányoknál maradt.


A felhajtó a legrövidebb idő alatt visszajött az eskü alatti vallomásokkal... Pár pere mulva két rendőrségi detektiv állott előttünk, akik kiváncsian, a legújabb skandalumot akarták megtudni... Maguk elé mosolyogtak arra a gondolatra, hogy miképen fog egy megszorúlt milliomos nekik szépen letejelni... Azt az utasítást kapták, hogy a tettest a lakásán keressék fel. Természetesen ez az ügyvédjéhez fogja őket utasítani. Akkor keressék fel az ügyvédjét és adják értésére, hogy a feljelentést már be is adták és hogy egy bizonyos ügyvédi irodának kezei között van a tanuk eskü alatt tett vallomása... különben mindent bízzanak csak a Hirsch & Freund irodára... A nagy ügyvédi irodák bekeverése vaj volt a mi kenyerünkre.


Azt a hirt kaptuk, hogy Martin Husting, a Legfelső Büntetőtörvényszék bírája tegnap meghalt. Maxie nagyon sajnálta, hogy a kormányzó republikánus, mert különben engem nevezhetnének ki a megüresedett helyre... És ezzel bolhát dugott a fülembe... A szóban forgó milliomos előtérben álló reformator volt és a republikánusok soraiban igen előkelő nemzeti állást viselt.


Egyedül várakozom az irodámban. Egy szücs hív fel telefonon: „Tényleg igaz?” — „Mi?” — „A bunda annak a fiatal hölgynek?” Az első pillanatban nem is tudtam, miről van szó — a fejem úgy tele volt ezzel a bírói állással, melyet most nem választással töltenek be, hanem a kormányzó nevezi ki az utódot, hogy nem is gondoltam már rá. „Mit mondott kérem?” — „Margotnak hivják” — „Igen... igen .. adjon neki egy jó bundát... ne küldjön számlát... magam megyek el és kifizetem... igen .. rendben van.”


Most azután megint átadhattam magam a bíróvá való kinevezés gondolatának ... Sohse jöhetett volna jobbkor... És már tisztában is vagyok a dologgal: ez az állás lesz a jutalma annak, amiért én ezt a botrányt eltussolom...


Egy magas személyiséget jelentenek be... a volt kormányzót, aki annak idején embereim megkegyelmezését visszautasította... Azonnal tudom, hogy a milliomos miatt jött... Ugy kerülgeti a dolgot, mint a macska a forró kását. És nekem egyszerre eszembe jút, hogy milyen udvariatlanul bánt velem akkor. Arra figyelmeztetem tehát, hogy az időm nagyon ki van mérve és így kérem, térjen a tárgyra... Dadogni kezd... „Katasztrófa ... valóban igen jelentékeny személyiség... filantrop... nagyon humanus ember... nem érünk el semmit, ha elitéltetjük... semmit... bizonyos dolgokat el kell a közjó érdekében hallgatni... a szülőket és a lányt természetesen megfelelően... és az ügyvédeket... a detektiveket... csak célirányosan... rettenetes intőjel lesz a számára... egy ballépés...


A becsületes polgárság nem bocsáthat meg csak úgy egyszerűen egy gaztettet. — A saját frázisát ismétlem meg, de sokkal jobban aggódik klienséért és személyes jó barátjáért, semhogy észrevenné ezt az irónikus hangot... Készpénznek veszi és megint megkezdi a lamentálást. Igy azután én állok elő a dologgal.


Hallgasson rám exkormányzó úr. A barátjának nem fog egy centjébe se kerülni a dolog eltussolása, egy centjébe sem... Sőt egy cáfolatot és egy becsületbeli nyilatkozatot fog magától a lánytól kapni, saját keze írását... A detektívek és a szülők hallgatását magam fogom megfizetni... De ennek fejében egy kis írást akarok... karácsonyi ajándékul a kormányzójától... egy okmányt, amely Meyer Hirschet az elhunyt Hussing bíró utódjául nevezi ki... Meyer Hirschet a Legfelsőbb Büntetőtörvényszék bírájává nevezi ki...


Annyira meg volt rémülve, hogy félig felemelkedett a székéből.


— Utazzék el a legközelebbi vonattal Albanyba, akkor még holnap korán, idején itt lehet a kinevezési okirattal. Ez jó alkalom a kormányzójának arra, hogy beigazolja, mennyire hisz kedvenc gondolatában — abban, hogy nem szabad pártszempontokat érvényesíteni a bírák kinevezésénél. Egy republikánus kormányzó, aki egy exponált demokratát nevez ki bírának! Meyer Hirschet, akit tudása, tapasztalata, fényes jelleme valósággal predesztinál a bírói székre. Ha bírói kinevezésekről van szó, akkor a kormányzó nem pártpolitikus többé. A kinevezés nagy örömet fog okozni neki, nem szólva arról, hogy a hatalmas republikánus vezetőknek is örömet fog ez okozni.


Udvariasan megkísérli, hogy eltérítsen ettől a gondolattól. Egy összeget ajánl fel, óriási összeget, de én röviden válaszolom: „Mindenesetre holnap 11-ig várni fogom ... tegye tehát azt, amit akar...” Ezzel ki is nyitom az ajtót, félreérthetetlen jeléül annak, hogy beszélgetésünk véget ért... Barátságosan megrázta a kezem és — a legközelebbi vonattal elutazott Albanyba.


 


4.


Philip még mindig nagyon korán kel fel... Másnap reggel arra ébredek, hogy a hálószobám ajtaján hevesen kopogtatnak. Philip ujsággal a kezébe ront be hozzám. „Te fajankó, mért nem mondtad meg ezt nekem. Tán azt hiszed, hogy jövendőbeli apósom nem a legnagyobb örömmel házasítja be a lányát egy bíró családjába?”


.... Tudni akartam, hogy tulajdonképen miről is beszél 1 Philip meglobogtatta az ujságot és úgy kiabálta: „Itt áll mindjárt az első oldalon ... A kormányzó Hirschet bíróvá nevezte ki... Republikánus demokratát nevez ki... A pártokon felül álló bírókinevezés győzelme... Hirsch, az ismert ügyvéd, zsidó nemzeti törekvések vezére.”... Türelmetlenűl az ujság után kapok és látom, hogy egy éjfélkor, Albanyból leadott jelentésről van szó. Bizonyos úr nagyon nyomatékosan járhatott el, hogy a hir azonnal az ujságba került, hogy ezzel saját magát és engem is olyan gyorsan, ahogy csak lehet, megnyugtasson.


Amikor az officeba mentem, tele volt emberekkel, akik mind azért jöttek, hogy gratuláljanak. Big Jim is eljött, hogy megtudja: hogy az ördögbe vittem ezt keresztűl és hogy én is azok közé tartozom-e, akik úgy forgatják köpenyegüket, ahogyan a szél fúj és hogy cserbe akarom-e őt hagyni, aki annyit tett érettem... Bevezettem Maxie irodájába és elmondottam a stratégiámat. Gratulált lélek jeleni étemhez. Hussing bíró demokrata volt és hogyha a helyét most republikánussal töltötték volna be, ez sokat ártott volna pártunk tekintélyének... Az exkormányzó is feljött az irodámba ... Melegebben és szívélyesebben gratulált, mint akárki már... Most már bíró voltam... meghajolt előttem... mintha az egész világ meghajolt volna előttem... Maxie vigyorogva jött be és megölelt. A világ sohse tudott meg semmit egy bizonyos esetről... Ügyeltem arra, hogy mindazokat, akik az ügyben érdekelve voltak, megfelelően kárpótoljam... És igy lettem én, tiszteletükre, Meyer Hirsch, bíró, Legfelsőbb Törvényszék...


 


5.


Valami hivatalos beszélgetés, teljesen jelentéktelen dolgokról teljes negyedórámat tette unalmassá... Mindent elkövetek, hogy társalogjanak ... Megint kezdődnek az unalmas frázisok... „Valóban... nagyon kedves Öntől... nagyon szépen köszönöm ... igen szeretetreméltó... kérem legyen szerencsém, látogasson meg... ” Kellemetlen szünet... A könnyü tavaszi szél a függönyökkel játszik. Philip pompásan berendezett lakásából a Riverside Drivera látok. Ép most tért vissza esküvőjéről és egy modern, kitünő izléssel és nagy elegánciával megrendezett duplex-apertementben tartózkodik... A korábbi Munsterkase kisasszony, — most Josefine tanti — illő gráciával fogadott s ez, amint csakhamar megállapítottam, nem állott egyébből, mint jól betanult és könyvnélkül elmondott frázisok szisztémájából... Ha a kotnyeles Margot itt lenne, akkor egy jellemző mozdulattal a fejére mutatna és az egész helyzetet megfelelően illusztrálná: „Ott fenn az emeleten egy kissé gyomorbajos...” Amikor arca kifejezését kissé jobban megfigyeltem, az jutott az eszembe, hogy Mrs. Philip Gold ép olyan, mint amilyen Dopie Ikie Schneider volt, csak az az előnye, hogy igen ügyes drillel odáig vitték, hogy legalább az értelmes beszéd látszatát tudta felkelteni. Bizony nem nagy csuda, hogy egy orosz zsidó nyakába varrták... De — és ezzel vigasztaltam magam — Philipnek nem asszonyra volt szüksége ... s így alig volt valami jelentősége annak, hogy szellemileg az átlagon is jóval alúl volt ... hiszen csak eszköz volt a cél eléréséhez... az ugródeszka.


Végre Philip jön a segitségemre. Amikor Josefine a szobát elhagyja, mintha Margot hangját hallottam volna: „Ilyen egy trotli... ilyen egy trotli...” Ez a kis bájos vöröshajú nem akar kimenni a fejemből... Valami lehetőséget kell kitalálnom, hogy láthassam, anélkül, hogy bírói méltóságomat veszélyeztetném... Kellemes kis tárgy, amely megfüszerezi az élet borát...


Phil mihelyt a felesége visszavonult, igen keserű arcot vág. Hozzám lép és kinos nevetéssel mondja: „Well, bíró, hozza meg az itéletet. Ki vele! Mi sohse ámítottuk egymást semmivel! Mondd csak meg: Philip Gold feleségére rá sem lehet nézni, szóba se lehet vele állani... asszony?... Belépőjegy... a világ felével rokon... szép kis mintapéldányt választottam ki magamnak.”


Vigyorgok. Philip megint keserű pofát vágott. „Oh ezek a mézeshetek... az az egy bizonyos... Végső eredményében a mézes heteknek is meg van a céljuk... Abban az egyben azonban biztos vagyok: a feleségem sohse fogja többé azt akarni, hogy mégegyszer velem utazzék... Az üzletet megkötöttük: ezzel készen vagyunk. Neki férje van, nekem meg egy belépő jegyem. Mától kezdve elválnak utaink. Jegyezd meg magadnak Meyer: ha egy szép napon talán olyan valakit vezetnének eléd, aki a feleségét meggyilkolta, légy könyörületes vele, szerencsétlen ördög az.”


Philip leült mellém. A folyó úgy csillogott az áprilisi szürkületben, mint az opál, a füves mezők zölden és simán ragyogtak és a fák kinyujtották friss ágaikat, rajtuk a kis, fiatal levelekkel. Láttam, hogy a kis gőzösök miképen eregetik füstzászlóikat és láttam, hogy a folyó, az ég színének változása alatt sötét kékké lett. Philip is némán bámult ki és megjegyezte: „Nemde, Meyer, mégis csak kissé más kilátás ez, mint amilyen a ludlow-streeti volt? Különben Meyer, a nagybácsidnak nagyratörő törekvései vannak és neked segítségére kell lenned... Mit szólnál Philip Goldhoz, a törökországi nagykövethez? — miután ez az egyedüli nagykövetség, melyet zsidó is megkaphat... Képzeld csak el — Ő Exelenciája Philip Gold, nagykövet az Arany Kapunál... Egy egész világ nyilik meg előttem, egy új világ, messzi érdekek, világproblémák... Ezt azonban nem tudom elérni, ha a ti nyakelmetszőpártotokhoz tartozom. Ragyogó rendszeretek van a helyi választások keresztűlvitelére, de a legkisebb kilátásotok sincs meg arra, hogy az elnöki állást pártotoknak szerezzétek meg... Védővámos köztársasági vagyok és tekintettel jövőbeli terveimre, nagy összegeket fogok a Campagnefound-nak juttatni. A te hires példádra „Garment Manufactures Republican Club” néven egy klubbot alapítottam. Az apósom jól tudja, hogy mik a terveim ezzel és az egész királyi család lelkesedik érte. Az árúházak és a bankok befolyásának nem kis szerepe lesz. Képzeld el a meglepetésemet, amikor kiderült, hogy apósom becsületes hozományt adott; ezt a hozományt most a politikai takarékpénztárba teszem be ... Itt azonban, mély tisztelettel, te jössz sorra. A te kitünő vezetésed, mint bíró, nagyon sokat fog használni nekem. Ha azonban te aféle Tammany-bíró leszel, akkor minden kilátásomat tönkre teszed. A királyi család fel lesz háborodva. Számodra itt az alkalom: párton felüli birónak neveztek ki. Játszd meg jól ezt a szerepet. Kerülj el mindent, ´amiből botrány lehet. Elfogulatlan magatartásod arra fogja kényszeríteni a pártot, hogy még magasabb tisztségekre jelöljön.


—– Ezt már a szemünk előtt tartjuk, kedves nagykövet-nagybácsi, — válaszoltam. Sőt már Big Jimmel és a 14. utca többi főboncával is megegyeztem arra, hogy minden rosszhírű dologtól megkímélnek. És ez könnyü. A kerületi ügyészség egyszerűen nem utal hozzám olyan ügyet, amelyben politikai szívességek is szóba kerülhetnek. Mint bíró, azzal kezdek majd nevet szerezni ezzel szemben magamnak, hogy kíméletlen szigorusággal fogok a betörőkkel eljárni. Holnap egy betörőt különös szigorusággal büntetek majd meg. A szegény ördögökkel kell megfizettessük azt, hogy másokat kedvezményekben részesítünk. Ha nincs barátod a bíróságnál, akkor bizony hosszú utad lesz, amig az igazságot megtalálod. Engem a probátio-szisztéma tudós ismerőjének tudnak — egy másik köpenyeg, amelyet magunkra vehetünk akkor, ha a bossoknak szükségük van erre. Azonkívül Maxie előbb minden ügyet átvizsgál és informál engem arról, hogy veszélytelen-e egy téves itélet. Rövidesen és alaposan, felkészülök arra, hogy Mayornak kandidáljanak. Pártunknak jó hírnévnek örvendő emberre van szüksége, hogy ezzel túlhar fogja a reformatorok perpatvarait... Excellenciás Uram, Ön előtt Newyork jövendőbeli Mayorja áll.”


Mind a ketten elkezdettünk nevetni. De Philip arca megint elkomolyodott... És minden átmenet nélkül megkérdezte: „És Gretel, — mit gondolsz, mihez kezdel vele?”


Well, Phil én valóban nem...


Már látom, hogy semmit se tettél és nem is tudod, hogy mit tegyél. Ugy látom, hogy itt olyan esetről van szó, melyben másnak kell helyetted cselekednie... Nem látod-e be, hogy egy szerencsés házasság mennyire előrevinné a dolgodat?


Hirtelen éjszaka lett. Minden szín és forma, minden árnyék és ellentét megszünt.


—– Már elérkezett a legfőbb ideje: el kell végre intézzük ezt az ügyet. Pár napra elutazol valahova, a vidékre. Beszélni fogok Gretellel. Anyagilag ne legyen semmi gondja. Ezt magamra veszem. Majd arra fogom figyelmeztetni, hogy éveken át milyen tisztességesen bántál vele és eszébe juttatom, hogy kötelességei vannak veled szemben. Azt hiszem, hogy megértetem vele a dolgot. Téged pedig egy igen kellemetlen jelenettől kíméllek meg... Bezártam az ablakot. Hideg szél fújt be. Azt hiszem, hogy a hideg levegő tette: összeborzadtam.. . Philip könyörtelenül tovább ütötte a vasat: „Mit szólsz hozzá, nem ez a leghelyesebb, amit tehetünk?” ..Néhány pillanatig hallgattam; azután hallottam, hogy valaki a szobába lépett. Josefine néni károgó hangján megkérdezte: „Mit ültök itt a sötétben ?”... Rátettem a kezem Philip karjára: „Rendben, tedd meg!”


 


 


HETEDIK KORSZAK


Amikor Caesar egyszer megfigyelte, hogy gazdag idegenek karjukon és keblükön kutyácskákat és maj mokat visznek magukkal és ezzel sok hűhót csináltak, nem épen természetellenes módon felhasználta az alkalmat, hogy megkérdezze: vajjon az országaik asszonyai nem szokták meg, hogy gyermekeket szül jenek? Plutarchos.


 


1.


Philip halott... halott és már eltemettük.


Gretel... de inkább Gertrudot mondok... az, aki egykor Gretel volt és most, mint a feleségem, egyáltalán nem engedi meg, hogy Gretelnek szólítsam,... sohase volt hypokrita. Attól a hét év előtti bizonyos naptól kezdve, utálta Philip bácsit... Most, amikor már a feleségem, nem úgy ment a koporsó után, mintha a gyászolókhoz tartoznék; még a látszat kedvéért sem törölte meg a zsebkendőjével egyetlen egyszer sem a szemét. Szinte azt hiszem, hogy a földdel tele ásók és a kövecskék kopogása a koporsón még örömet is okoz neki. Egykedvü szemekkel hallgatja a rabbi megható beszédét. Erős karjával anyámat támogatja. Ami anyámat illeti, azt hiszem, hogy nála Philip halála a fájdalom eldugult . csatornáit nyitotta meg... Amikor hazamentünk, az automobilban, Gretel egyszerűen kijelentette, hogy Philip megkapta azt, amít megérdemelt. Primitiv; minden érzésében és reakciójában az... Anyám pedig azt mormolta: „Az Isten semmit se felejt el senkinek... senkinek...” Mindenben egyetértenek. Sohse élt még egymással anyós és menye olyan harmóniában, mint Gretel és az anyám... Különös, valóban különös ... Anyám éveken át egy szót sem beszélt Gretellel, addig az eseményteljes napig, amikor Philip rábeszélésére vidékre utaztam. Akkor megpróbálta, hogy Gretellel megegyezzék...


Épen most jöttünk haza a temetésről... Nehéz nap volt ez az idegeimre. Vagy jobban mondva: a súlyomra. Hét kényelmes esztendő a párnázott bírói székben és hét esztendő jó élet bizony a mértéken felűl meghizlalt. Az az első karikatura Pókhas úrról jól prófétált... Az ablak előtti karosszékbe rogyok, hogy kipihenjen magam és a hömpölygő folyót figyelem. A délután már vége felé jár... A hatalmas autóbuszokat figyelem, amelyek a kis autókat oldalra szorítják... a gyermekek játszanak... de csak alig egy pár... Ezzel szemben igen sok kutyát látok pórázon ficánkolni... Utálatos: szeretném, ha Gretel nem csinálna olyan nagy dolgot a tetves dögéből... A Philip sírjánál jutott az eszembe... nagyon régen... az álmok és a törtetések távoli idejében... kijelentette, hogy utódaimnak hires elődje leszek, akikre majd azok büszkén fognak visszatekintetni... Utódok?... ugyan kinek a számára... tán az ölebeknek ? Ölebeknek, amelyek vonítanak, ha arra kényszerítik őket, hogy a szoba egész szélességét átszaladják... Legjobb példa erre maga Gretel. Vagy Josefine, a drága Josefine tanti a maga harminekét lapos tiszteletreméltó címerével, aki egy kinai chow-t istenít, amelyet lapos mellén sétáltat meg és azonkívül egy perzsa macskát imád, amely puha selyem párnák oltárán pihen.


Gyomorrák ez vitte sírba Philipet... Társadalmi előrejutás, pénzcsinálás, politikai tervek, harc a nagyköveti állásért: egy új törekvésnek engedték át a helyüket az életben: a könyörtelen betegséggel való szívós küzdelemnek. Philip mosollyal az ajakán vesztette el ezt a csatát...


Az utolsó nap a betegágya mellett:


Mint kimerűlt uralkodó, úgy fekszik Philip az ágyban, négy nagy párnán. Az ágy a középkorból való, Londonban vette egy aukción, az ágy lábánál Budha nyugodtságával a perzsamacska; a kinai chow egy szék alatt nyugszik, selyem terítőn, orránál a lába. Azt hiszem, hogy Josefine néni egyáltalában nincs tisztában a helyzettel, mert különben nem rontotta volna el bálványaival a beteg-szoba levegőjét. Az ápolónő ki akarta dobni ezeket a szobából, de Philipnek volt annyi humora, hogy így akart meghalni, élete minden vágyának nevetségéül. Amikor már közeledett a vég, dr. Hymie Rubin kezelte. A híres specialisták a guruló aranya zenéje mellett szétvagdosták és radiummal kezelték. Philip egyáltalán nem bánta ezeket a magas honoráriumokat; kijelentette, hogy szívesen odaadna egy áruházat, pénzzel tele, sőt a feleségét is ráadásul adná, kedvenceivel együtt — de már késő volt: az orvosok nem tudták már az emésztési aparátusokat eléggé összefoltozni, évek hosszú sora alatt annyira tönkrementek. Tehát Hymiért küldött — hogy legyen kivel csevegjen. Azt akarta, hogy felruházzák, hogy elbolondítsák — hogy így harcok között haljon meg. Sőt Avrum Toledot is hivatta, hogy utoljára vitába szálljon vele. De Avrum valahol Északnyugaton a fatelepeken kóborolt. „Hagyjatok meghalni ... hagyjatok meghalni ... addig, amíg az álmok mérge halálba tud szenderíteni”. Szatirfej: Philip. Acélszürke haja összecsomósodott, mint apró szarvacskák, éles vágásu arca a hegyes orral és a hegyes állal. Maxie megérkezik, hogy a végrendeletet megcsinálja.


— Van valamilyen különösebb intézkedése? — kérdi Maxie egészen üzletszerűen.


A Satyr vigyorog... talán a fájdalomtól, de mindenesetre nevetni akart. Kötődő hangon kérdi Hymie Rubint: „Doktorkám, ugyan mondja meg, mihez kezdjek azzal a büdös pénzzel. Hisz Ön tudja, ezzel a vérdijjal...?”


Hymie ráült az ágyára. Elgondolkozva megsimogatta a szakállát, vonásai szelid mosolyra simultak, mialatt rábámult a vigyorgó arcra. Orrhangja lustán hangzott a nagy csendben. A chow csendesen vakkantott, a macska lustán a fülét vakarta.


Én magát mindenre képesnek tartom, kedves „Übermensch”-em, mondja Hymie. Mindenre, még arra is, hogy a tanácsomat elfogadja. Szabad-e arra kérnem, hogy maradjon olyan következetes, mint amilyenek a kapitalisták, az Ön mintaképei mindig is voltak. Ti élve boncoltok. Emberekkel kísérleteztek. És amikor meghaltok, pénzeteket arra hagyományozzátok, hogy azokat az árva ördögöket, akiket ti félholtra silányítottatok, meggyógyítsák. Hagyományozza a pénzét arra, hogy Adorindacksbe szanatóriumot alapítsanak a gyári betegségben szenvedők részére, — szanatóriumot a tüdővészes szabók számára.


—„Jó vicc, dr. Hymie, jó vicc. Azt akarja, hogy úgy haljak meg, mint valami gyenge szivű alak: — megrémülve, vezekelve, a gyóntató előtt térdelve. Nagyon rosszul itél meg engem dr. Hymie. Hát azt hiszi, hogy így, a halálos ágyamon hozzá fogok járulni ahhoz, hogy az a féreg még örvendjen is a halálomnak. Hát azt hiszi, alkalmat fogok nekik arra adni, hogy azt mondhassák: Philnek a halálos ágyán lelkiismeretfurdalásai voltak és a haláltól való félelmében megpróbálta jóvá tenni azt, amit életében elrontott? Én nem voltam igazságtalan. Én az élet voltam. Ugy éltem, ahogy az élet azt kitervezte. Nem, semmiféle jótettet a férgek számára. Hadd kínlódjanak csak tovább.


Mindenét reámhagyta és kijelentette, hogy én voltam az egyedüli, aki iránt valamit érzett. De nem feletkezett meg arról sem, hogy szemrehányást tegyen nekem, mert hagytam, hogy Gretel behálozzon.


Bólintottam, de a kutya nagyon zavart, mert a lábaim között motoszkált.


Ja igaz... el akartam még azt is mondani, hogyan lett Gretel a feleségem; Gretel: mindenkire inkább gondoltam volna, mint ő rá, hogy feleségül veszem. Vidékre utaztam... rossz előérzetem volt... mintha valami árnyék vett volna körül. Másnap telefonál Philip... valami akadály ... inkább jőjjek vissza. Gretel a széken ült és sírt. Anyám mellette állt és vigasztalta. Nagyon különöskép volt ez. Philip az ablaknál állott és kibámult. Amikor a szobába beléptem, Gretel felállott és kérdően nézett rám. Philip hozzánklépett, a keze a zsebében. Néhány másodpercig sen ki sem beszélt; nagyon hosszunak tetszett ez a rövid idő. Végre is Philip élesen odaszólt: „Szép köszönetet kapsz azért, mert olyan tisztességes voltál! Ugy kellene velük elbánni, mint a kutyákkal, akkor nem várnának semmi jót. Tudod, hogy mit csinált ? Rágalmaz téged és meg akar zsarolni. Azzal fenyeget, hogy beperel megszegett házassági igéret címén, meg akarja tenni a törvényes lépéseket.... azt meri állítani, hogy a szokások alapján te a férje vagy. Amikor beszélni kezdettem vele, kirohant. És mit gondolsz, hova? Oda, ahova azok mennek, akik minden áron botrányt akarnak előidézni: Finnhez, a jótékonysági központba. Mindent elbeszélt neki és Finn kijelentette, hogy hajlandó az ügyet magáévá tenni. Ezt még el lehetne viselni. De mit gondolsz, mit tett még? Az anyádat is megnyerte magának. Az anyád a te legnagyobb ellenséged. Ennek a nőszemélynek oldalára állott ő is. A bírósághoz akar menni és ott vallomást kíván tenni, hogy te és Gretel évek óta, mint férj és feleség éltek egymás mellett. Au, szép kis botrány. Hát csak rajta Meyer! Én figyelmeztettelek, és óvtalak. Na, láss csak hozzá, próbáld meg, hogy a dolgok ilyen állása mellett jobb belátásra tudod-e birni? Huszonötezer dollárt kínáltam már fel.


—– Nem kell pénz! — mondja Gretel szikrázó szemekkel.


Finn... Esther... járnak a fejemben... Esther... mindent tud. Finn, az ellenségem, kezében vannak a fegyverek ellenem... Anyám... Gretel pártján... Az anyám!...


— Nem kell pénz! — mondotta ismét s hangja fáradtan csengett.


Igaz ez, Gretel, mond, igaz, mind igaz?...


Igen!


Ki voltam merülve és egy székbe rogytam. Gretel egy gyors mozdulattal a segítségemre akart jönni, de azután visszariadt, amikor meglátta homlokomon a mérges ráncokat. Erre azután anyám lépett hozzám és megragadott a karomnál fogva:


—– Hallgas rám. Te még sohse viselkedtél úgy az anyáddal szemben, ahogy egy gyermekhez illik. Most megöregedtem és mutasd meg, hogy tudsz nekem engedelmeskedni. Vedd feleségül Gretelt! Az asszonyod volt! Te magad beszélted el nekem, hogy mindig derék lánynak tartottad. Ki tudná jobban, mint én, hogy e hosszú éveken át milyen hű és jó volt hozzád? Helyesnél is több az, hogy feleségül vedd. Nem türhetem el, hogy egy ilyen derék lánnyal szemben bünt kövessenek el. Ne hallgass Philipre. Hadd dühöngjön, hadd átkozódjék, hadd kaparja a falat, hadd zúdítsa rám a mennyezetet a fejem felett. Én a lány pártján vagyok. Én megmondom az igazat. Igy helyes és...


Már megint kezdi azzal az átkozott tisztességével... — kiáltja közbe Philip.


Beszélni akarok veled, Meyer, de küldd el előbb Philipet. Egyedül akarok veled beszélni — mondja Gretel.


Philipre néztem, aki kiment a szobából.


Fáradtnak látszol, merészelte mondani Gretel. A hangom rekedt volt.


Miért mentél el ezekhez, kérdezte ezekhez...


—– Mindenkitől féltem. Philip szétszaggatta a szivemet. Szükségem volt valakire. Te nem voltál itt. Azt állította, hogy addig vissza sem térsz, míg én el nem mentem innen és alá nem írtam azokat az írásokat, amelyeket a társad készített el. Hát azt hiszed, hogy ezek az évek nem jelentettek számomra semmit, éppenséggel semmit? Oh, hogy rámtört Philip! Elvesztettem az eszem. Ugy hallottam, az emberek azt mondták, hogy Finn meg tud egy titkot őrizni és jó embere azoknak, akik bajba kerültek. Itt nem volt senkim. Anyád azt mondotta, Philip azt akarja, hogy mást vegyél el feleségül. A tulajdon anyád mondotta ezt. Oh. Meyer, hát nem mond neked semmit a szíved...


Szipákolt és sírt. De azután szenvedélyesen kitört.


—– Semmi sem fog visszatartani. Semmi! Ez a Philip úgy megfélemlített. Hát mi a pénz ? Ezek az évek a szívembe égették be magukat... és senki se vesz engem tekintetbe. Az én életemet... az én érzéseimet... az én meghasadt szívemet. Pénz? Nekem nincs senkim és semmim ebben az életben, csak te... Benned élek Meyer! Inkább megyek és elemésztem magam. Meg teszem, igen, megteszem. Meyer, gondolj a szerelmünkre annyi hosszú éven át. Végy feleségül Meyer... úgy félek... félek... úgy megrémített.., mintha darabokra akart volna szaggatni ... nincs miért tovább éljek... végy feleségül...


Szavai visszhangzottak a szobában és bele kalapácsoltak a fülembe.


De az anyám még keményebb volt. Mint kőfal állott közöttem és Philip tervei között... és az én terveimet megsemmisítette.


Mit tettem volna egyebet. Nyilt botrány rettenetes lett volna. Nem is volt szabad erre gondolni.


Tehát feleségül vettem Gretelt.


Hogy járt a világ szája. Nem hangosan. Csöndes botrány volt, suttyomban tették tönkre politikai karrieremet. Politikai pályámon alaposan elintéztek. De a bírói székembe alaposan megkapaszkodtam. Tiszteletre és hatalomra van szükségem. Erősen megfogózkodom a bírói székbe. Amikor a hivatalos időm lejárt, pártom megállapodást kötött a republikánusokkal, biztosította a beleegyezésüket és így elkerülte a nyílt harcot, amely mind a két részről felkavarta a piszkot. A csöndes botrány az egész várost bejárta.... a legfőbb törvényszék birája egy cselédlányt vett el feleségül. Évek óta élt vele. A történetet persze még felcifrázták, hogy így még érdekesebb legyen.


A jó társaságba való bekerülésről persze szó sem lehetett többé. Gretel meglehetősen műveletlen volt. Olyan utcán felszedett angolt beszélt, melynek sok különössége volt. Egy volt szolgáló s hozzá volt ágyas, persze, szóba se kerülhetett a szigorú erkölcsü németzsidók előtt. Azonkívül Philip és Gretel nem tudtak többé egymásra nézni.


 


2.


Most tehát az Allrightniks-Street-en élünk a Riverside Driven. Az újgazdag orosz, galíciai, lengyel és román zsidók kiszorították a német zsidókat és nemzsidó szomszédaikat. Hatalmas paloták épülnek, pater-noszterekkell, hogy otthont adjanak a betolakodó allrigthnik-eknek. A gettó mindenkit, akinek fel vitte Isten a dolgát — mindenkit, akinek all right az élet: tehát jómódu — allrightnik-nek nevezett.


Allrightnik-ek: esetlen, kövér asszonyok, akik a legrikítóbb hyperelegáns ruhákat hordják és egyik a másikat le akarja ebben főzni; asszonyok, akiket sohse lehet teljes ékszerkirakat nélkül látni, butonok és gyöngyök a fülekben, a kebleken, gyürük az ujjakon, karkötők. A férjek mindig üzletemberek, az üzlet a kultuszuk, a szerelmük, az időtöltésük, az életük. Ha estélyeken kis csoportokba összeverődtek, akkor se beszéltek egyébről, mint egy jól sikerült spekuláció vagy üzlet fascináló részleteiről. Az életet egyszerűen a pénzcsinálás kifejezéseiben tolmácsolták. Arcaik duzzadtak voltak és egészségtelenűl szürkék: hasaik — a jólétnek kiratai, — hatalmasan domborodtak. Szünet nélkül vastag szivarokat rágtak, gyűrűs újjaikon sok karátos gyémántok ragyogtak. Szemfelnyítogatók. Asszonyaik délután pokert játszottak, este pedig azért jöttek össze, hogy pletykálhassanak, hogy bemutassák új ruháikat és gyémántjaikat, a cselédeikre panaszkodjanak, akikre gyermekeik gondozását rábizták, hogy nagy bőbeszédüséggel elmondják: mit kellett ezért, vagy azért fizetni, hogy kétértelmű történeteket beszéljenek el egymásnak. Fecsegésük hisztérikus lárma volt, nevetésük hangos ... mialatt a szomszéd szobában férjeik nagyhangúan és durván egybeverődtek, hogy sud-pokert vagy pinochlet játszanak, persze nagy tételekben. A játék nem érdekelte őket, csak a hazárdéria. A spekuláció iránti bősz szenvedélyük itt abban nyilatkozott meg, hogy hazárdul játszottak. Mihelyt a játék megkezdődött, arcukra ráncokat vésett a gond és átadták magukat, minden ügyességükkel, a véletlen ide, vagy oda húzó szeszélyének. Kint gazdag, élénken festett automobilok, livrés soffőrökkel, már messziről hirdették a siker embereit.


...S mert magukat teljesen odaadták a vagyonszerzésnek, a proccolás életszükségletükké vált... Proccolni!... Proccolni!... Még a jótékonykodásukban is... Pompázó, hazug, jótékonyság... Proccolás... Még gyermekeik házassága, sem volt egyéb... Pompázó házasságok. Pénz a pénzzel; pénz, ennek a különös arisztokráciának standardja... Dollárország... Gretel, aki eddig eldugott és kétes szerepet játszott, beleesett az allrightnikek extravágáns tulzásaiba... És az allrightnikek vallása abban állott, hogy nagyon előkelő zsinagogákban és templomokban proccolva megmutogatták magukat... A keblükön kutyákat és majmokat dédelgettek és ebben is utánozták a gojok úgynevezett jó társaságát.


Ma megint keserü és szarkasztikus vagyok... Ez a csürhe, mely elszegényedett és jóléthez nem szokott bevándorlóként jött be, a gyors meggazdagodástól megrészegült és elszédült... Az Eastsiden azonban csudálkoztam... Ez se volt már olyan, amilyennek gyermekkoromban, majd, mint fiatal ember, megismertem... Ezzel a világgal elvesztettem a kontaktusomat ... Crane azt mondotta, hogy mi mindig a végletek között mozgunk ide és oda... Az Eastsiden a radikálisoké a talaj. Talán a szellemileg éheseknek szellemi táplálékot hoztak ?... Ki hitte volna el tizenöt év előtt, hogy a szociálisták, mint ahogyan az a legutóbbi választáson megtörtént, az én saját váramba törnek majd be... Pénzvadászok és álomvadászok... A gettóban új, fanatikus, óriás-léptekkel előrehaladó kultusz alakult ki: az intellektuálizmusé... Tulfütött ideálizmus... művészet, irodalom, zene, társadalomtudomány és politika a szó legideálisabb értelmében... Ez ragadta magával az új generációt, melyet én már nem ismerek, annyira idegen és érthetetlen... Ez az új generáció, ez a különös idegen ugylátszik pályázik rám... mit jelentenek ezek... mit akarnak... hova jutnak majd el... mi lesz a vége ennek... vajjon ezeket is elragadja és megszéditi majd a pénzszerzés kórsága?


Elbóbiskoltam és arra nyitottam ki a szememet, hogy úgy éreztem: valaki rámnéz. Mr. Bemard Lowe volt, a szomszédom, aki azért jött, hogy részvétét fejezze ki... Bemard Lowe, szelid arcu öregur, jóságos pislogó szemekkel nézett rám... Bernard Lowe... emlékszel-e még a tegnapi Berelre, Berel Lotvinra, a nyergesre abban a ludlow-streeti pincében... Berelre.


  Aludj csak, pihend ki magad és ne engedd, hogy zavarjanak, hangja szelid és vigasztaló. Kedves barátom.


  Csak egy kis szunyókálás, jól esik ez a kövéreknek, válaszoltam és megszorítottam a kezét. És hogy megy neked, Berel? Jókedvüen válaszolta:


  Hogy lehet egy Christian Scientist-től ilyet kérdezni?


Mind a ketten elkezdtünk nevetni. Hát nem humoros: Berel a Christian Science hive és hozzá becsületesen, mindig készen arra, hogy e tan gyógyító, békitő csudájáról saját tapasztalata alapján tegyen tanubizonyságot... Egyszer a maga szerény módján, nekem is elmondotta a történetet. Igen jelentékeny vagyona volt. De ezt csak a véletlenségnek tulajdonította. Egyszer valaki azt mondotta neki, hogy az automobilokat azért találták ki, hogy soha többé el ne tünjenek a forgalomból. Erre feladta a nyerges üzletet és egy kis autójavító mühelyt nyitott a Broadwayn. Uj iparág volt ez, amelynél az elsők szedték le a tejfelt. De, ami legalább is olyan fontos volt, Berel jó kedve és megbízhatósága sok barátot szerzett neki a nem zsidók között is... Lassanként a legkeresettebb autóalkatrész és autógummi szállítóvá nötte ki magát... A legnagyobb sikerei közepette, cukorbajban, — ebben a „zsidó betegség”ben, ahogy Berel nevezni szokta, — megbetegedett. Minden hires orvost és kurát kipróbált. Már minden reményt feladtak... És most Berel becsületes meggyőződéssel elmondhatja, hogy a hit és szeretet meggyógyították és megint erőssé és egészségessé tették és mi több a Christian Science békét és közönyt hozott számára, a lét jelentőségteljesebb lett. Egyszerű vallomásai valóban meghatóak voltak...


Gyermekeiről beszélünk, két nyulánk fiatalemberről, akik ép most absolválnak a Yale egyetemen. Berel nem akarta, hogy ezekből is üzletemberek legyenek. Azt mondja: az üzlet piszkit... arra bátorította őket, hogy a művészetnek és irodalomnak szenteljék magukat... az élet több a pénz után való puszta harcnál...


Hogy eljár az idő... emlékezzél csak vissza... nemsokára már arra kell gondolj, hogy a fiadat megházasitsd, — mondom.


Erre nem kell gondolnom, erre gondolnak majd maguk... Azelőtt, ha idehaza voltak, vasárnap velem együtt mentek el a templomba... de most Rabbi Drucker új templomába járnak. Meg van a jó okuk rá... Ismered Síd Raleih, hiszen tudod, ami öreg barátunk, Sam Rakovsky szép leányait... két szőke szépség, olyanok, mint az anyjuk... két szép lány... Muzsikusok, akik megborzadnak apjuk dalaitól... Humoros: ő egyáltalán nem törödik azzal, hogy mi a véleményük a muzsikájáról... Európába küldi őket, hogy igazi mesterektől tanulhassanak. Well, most a fiaim a két aranyhaju, aranyszépség után jár. Most velem szoktak menni templomba szerdán esténként, hogy ezzel kedvembe járjanak... Well, azzal tartozom a gyermekeimnek, hogy saját maguk keressék ki a feleségüket és a vallásukat... Ez az ő joguk... Jó éjszakát Meyer, a Mama vár rám a vacsorával. Jó éjszakát...


Ma nem tudok odahaza maradni. Nagyon le vagyok törve. Kilopózom és telefonálni fogok Margotnak... Margot a vigasztalóm... Felhívtam rá Al Wolff figyelmét, mire beledugta egy darabba, melyet én finanszíroztam. Margot nagyszerü tőkebefektetés. A színházlátógatók szemében ő reprezentálja a hamisitatlan, kotnyeles newyorki örömlány típust. A kritika elevenségét és redetiségét dicsérte különösen fel. A festők mind a kezét és lábát akarják lerajzolni. Lábai a színpad klasszikus jelentőségei közé tartoznak, alakját a görög vázák klasszikus formájához hasonlítják. Al egy nagy revueben indította utjára, amelyet „The Chicken of the Crossway”-nak nevezett el. A Crossway a 42. utca és a Broadway keresztezése. Majd a filmügynökök jöttek és óriási gázsikkal csalogatták... Margot mindig az ő édes Daddyjétől kért tanácsot. Sohse felejtette el, hogy hálával tartozik nekem, ha néha hütlen is volt. A közönség valósággal isteníti a Film tréfás Margotját... Margot bizarr lakosztályban lakott és egy öregebb duenna volt mellette, akit a magam fedezésére tantinak neveztem ki melléje. Igazán nem panaszkodhatom Margotra. Mindent elkövet, hogy apróbb ügyeit eltitkolja előttem. Viszont jól tudtam, hogy minden sarkon egy kis szerelmi ügye van és megpróbáltam, hogy ne legyen számomra ez a gondolat kellemetlen. Némelykor, ha ráhajoltam, úgy éreztem, hogy egy pocakos alak szuszog egy fehér gazella felett, zsírosan, húsosan, büzősen, egy rozsdavörös szőrü fehér gazella felett.


Megint” elszunyókáltam és igen kellemes álmom volt. Margot az ölemben ült és a fülemet huzigálta. De csak az az átkozott kutya volt. Ott feküdt mellettem az asztalon a kis párnáján. Gretel Síd Raleighs legujabb szerzeményét dudolja, aféle „gassenhauert”, amelyet Margotnak írt. Szentimentalizmusnak, napsugárnak és esőnek, szerelemnek és féltékenységnek, örömnek és bánatnak, nevetésnek és könnynek a keveréke: közhelyek a tömeg számára, könnyü gondolatok a szürcsölő csürhének. Refrainját Margot tette híressé, valami ilyen forma: „Tell me, life, tell me, what´s it all about; tell me, life, what´s it all about?”


Gyere enni, Meyer — kiáltja Gretel, valami különösebb van a számodra: párolt mell és zsírbasült burgonya.


Nehéz testemet valahogy a levegőbe emeltem és betotyogtam a szobába. Gretel megint énekli: „Mond meg, mond meg, én életem, mért van mind ez?”


Hogy miért? Jó szaga van.


Párolt mell és zsirbasült burgonya.


(Vége.)


 


Vissza az oldal tetejére