FŇĎoldal

Korunk 1927 Július

Az ipari amerikanizmus utjai


Diamant Izsó

 


 


4. (2)


Ford tehát apostolkodott, de úgy, ahogyan ő maga rosszalólag mondja: „még a hivatásos világot-javító is magáért a reformálás kedvéért reformál és a maga kielégítéséért!” De lehet az is, hogy éppen úgy, mint Filene, egy megvesztegetően érdekes problémáról akarta a leplet lerántani, — mikor az nem is volt letakarva. Nálunk agrár-államban szinte minden polgárnak jóléte attól függ, hogy a termés jó vagy rossz volt-e. Ha jó a termés, bőven terem nyomában a pénz és ebből jút a kereskedőnek, az iparnak, az orvosnak, mérnöknek stb. Ami nálunk agrár-államban a paraszt, az Amerikában a munkás, akinek jólététől függ szintén a kereskedő, iparos stb.-iek boldogulása. Mivel Amerikában most játszódik le az a processzus, amely a paraszttól (farmertól) átjátssza ezt a szerepet a gyári és kereskedelmi alkalmazottra, ezen tény észrevevését nagyszerű megnyilatkozásnak állítják be.


A valóságban pedig másképen áll a dolog. Az amerikai munkásnak a miénknél magasabb élet-standardja meg volt jóval Ford szereplése előtt is és magyarázatát részben az ország mérhetetlen gazdagságában leli, amelynek kiaknázásához a meglevő emberanyag csekély. Az európai államok egymást marcangoló politikája egyenesen rákényszerítette Amerikát arra, hogy gazdagságát még nagyobb mértékben exploatálja, mint azt a következő számadatokkal is igazolhatjuk (Stahl u. Eisen 1926 XI. 18.) melyek a majd négyszer akkora lakosságú Európát a világtermelés relációjában szembeállítják az Egyesült-Államokkal 1913-ban és 1925-ben (az első szám Európa).


 

























 


1913


1925


Aluminium


58%—42%


61%—39%


Ólom


48%—40%


23%—62%


Réz


19%—69%


8%—80%


Zink


68%—31%


49%—46%


ezek mellett a világ petróleumtermelésének kereken 3/4 részét, a vas 3/5 részét, a gyapot-termelés felét az Egyesült-Államok szolgáltatják, holott a világ összlakosságának csak 1/16-a lakja az Egyesült-Államok földjét.


A fejlődés menetének túl sebes tempóját mi már megszokásból is amerikai tempónak szoktuk nevezni és nem is gondoltunk ilyenkor olyan fantasztikus fejlődési lehetőségekre, mint amilyet például Los-Angeles városa mutat: (Feiler: EurópaAmerika szerint):


 


1850                                   lakósok száma  1.610


1880                                                        11.183


1900                                                        102.479


1910                                                        319.198


1924                                                        1.073.995


 


Ugyanott a kiadott építési engedélyek a következő összegekre rugtak évről-évre erősen emelkedő vonalban:


 


1919           28 millió dollárra


1920                60      


1921                82      


1922             121     


1923           250    


 


Ahol a gazdagodás általános iránya ilyen állandóan fölfelé törő irányt mútat, ott természetszerűen minden közszükségleti cikk és minden cikk, mely a jólét és az emelkedő igények útjába esik, szintén emelkedő tendenciát fog mutatni, még akkor is, ha az illető cikknek, mondjuk az autónak, feltétlenül hasznos voltáról csak annyira volnánk is meggyőződve, mint a rágódohány egyedül üdvözítő voltáról.


Lehet, hogy Julius Hirschnek („Das amerikanische Wirtschaftswunder”) igaza van abban, hogy az alkohol-tilalom is lényegesen hozzájárult ahhoz, hogy az amerikaiak szenvedélyét az autó irányába terelje és a keresletet ily módon is növelve, a Ford-üzemnek, mint a legolcsóbb s egy gazdaságilag föltörekvő osztály tényleges szükséglete számára legközelebb elérhető árúcikke gyártójának kezére járjon.


Ezek voltak a Ford-üzemek rohamos fejlődésének igazi okai és előfeltételei (természetesen Ford soha és sehol el nem vitatható rátermettségén kívül), amelyekhez még az amerikai népnek egy nálunk alig ismert és kevéssé méltatott hajlamát az uniformizáláshoz is hozzá kell vennünk”.


 


5.


A munkabérek emelkedése szükségszerűen arra vezetett, hogy az emberi munkát gépi munkával helyettesítsék. És mindazoknak, akik jobban bíztak a gépek teljesítő képességének fokozásában, mint az emberekében és mindazoknak, akik a szén árának állandóságában inkább bíztak, mint a munkabérek állandóságában, ez az út nem is voit új és nem is volt kétséges. Ma Luxemburg és Lotharingia modern nagy kohómüveiben negyedannyi munkás győzi ugyanazt a termelést és a nagy modern gáztisztitó berendezést, amely naponta 3 millió köbméter kohógázt tisztít meg mérges tartozékaitól és ezekből még naponta 30 tonna vasport is vissza nyer, csupán két ember szolgálja ki.


Erre az útra, melyre számtalanok léptek előtte is, mellette is, — lépett Ford is és elérte, hogy míg 1911-ben egy Ford-kocsi előállítása 216 munkaórába került, addig 1914-ben 128-ba és 1920—21-ben 96-ba. A nagy és hirtelen haladást a mechanizálás első nagy felismerése hozta, azután meglassabbodott és a további fejlődést a legvégsőbb következetességgel keresztülvitt conveyor-rendszer hozta meg.


Ezt a haladást a munkabérek emelése bebizonyíthatóan nem előzte meg, — de még csak nem is követte, mert ugyanebben az időben a minimálbérek 4.7 dollárról 6 dollárra emelkedtek csak.


Ha megtanuljuk, hogy Ford öndícsérő munkáját: „A nagy mát és a még nagyobb holnapot” kritikai szemmel olvassuk és ráfogunk jönni arra, hogy az ő mérhetetlen gazdagsága nem a közönség érdeke, hanem csakúgy magáncélja és magánérdeke Fordnak, mint minden más vagyonos embernek az ő vagyonosodása, úgy le fogjuk vonhatni a következtetést, hogy Ford nem a tőke ellen harcol, — hanem legfeljebb a más tőkéje ellen. Ugyanazt az elvet követi ő akkor is, amikor autójában viaszkos vásznat használ marhabőr helyett az állatállomány állítólagos megkímélése céljából, — és szédítésre van berendezve az a néhány számadata is, amely a szegecsek termelését darabszám szerint, a huzalét folyóméterenként, az egy évben megtakarított vasanyagnak mennyiségét fontokban (!) adja meg.


Teljesen indokolt tehát szkepticizmusunk, amely a béremelést nem célnak, hanem muszálynak látja és a Ford-üzemek mások által eddig még el nem ért fellendülését a felsorolt külső okokon kívül belső okokra vezeti vissza.


 


6.


Magában véve nonsens azt állítani, hogy az árú előállításának költségei csakis a bérek fölemelése által volnának redukálhatók, — vagyis, hogy a bérek fordított arányban állanak az előállítási költségekhez. De még ha ezen „aforizmát” a valóságot homályosító köntöséből ki is vetköztetnők, a valóságot ebből meg nem ismerhetjük, mert valóság nincs is e köntös mögött, — az élő alak, a valóság egész szimpla alakban a szoba sarkában félhomályban áll és vár, hogy csak az vehesse észre, aki keresi és aki észrevenni akarja.


Ha a munkaadó a szakmában és a vidéken szokásos béreknél nagyobb béreket hajlandó vagy kénytelen fizetni, akkor valószinű, hogy jobban válogathat. a munkásokban és valószinű azt is, hogy munkásai stabilabbak lesznek. A jobb kiválasztás által a Taylorismus követelte nagyobb teljesítményt fogja elérni, — a munkások vándorkedvének megakasztásával pedig a Hoover-bizottság által feltüntetett veszteségeket csökkenteni fogja. Ha ezen előnyök nem bírják őt a béremelésért kárpótolni, — vagyis ha a munkaadó inkább kényszerből mintsem szabad elhatározásból fizette ezen többletet és a belföldi vagy külföldi versenytársait magasabb bérek miatt legyőzni nem birja, akkor a munkásokat gépekkel igyekszik helyettesíteni. Az emelkedő bérek mindig és mindenütt azt a konzekvenciát vonják maguk után, hogy gépekkel helyettesítik az emberi munkát. Ott, ahol elegendő és nem drága pénz áll a termelő rendelkezésére, ott ez a processzus csak annál gyorsabban bonyolítódik le. Amerikában a bérek, a vázolt okoknál fogva magasabbak, mint Európában bárhol, a pénz pedig olcsó és bőven van. (A nemzeti vagyont 1912-ben 186 milliárd dollárra tették és 1922-ben már 321 milliárd dollár.) Ha egy munkás évente 1800 dollárt keres, érdemes lesz a munkaadónak egy 10 munkást vagyis 18.000 dollárt pótló gépet 270.000 dollárért beszerezni, mert ezt a gépet 15 év alatt le tudja törleszteni. Ezzel szemben nálunk pl. a gépet a munkaadó csak akkor veheti meg, ha az már 5 év alatt amortizálható, mivel a pénz nálunk ennyivel drágább és nehezebben szerezhető meg — és mivel a képzett munkás keresete nálunk harmadrész akkora sincs, tehát legalább 90 munkást kellene ennek a gépnek helyettesíteni, hogy az üzem a mechanizálásnak erre az útjára léphessen.


Ez az elgépiesítés processzusa aztán nem áll meg, egyre nagyobb beruházásokat provokál és egyre nagyobb eredményeket hoz létre, amelyek végül is az európai olcsóbb munkásbéreket is tulszárnyaló eredményekre vezetnek.


Roquefeller egy, a vasuttársaságokkal folytatott perből kifolyólag, félig dacból, félig az állam diktálta kényszerből, egy csőhálózatot épített a petróleum szállítására, amely több százmillió dollárba került. Az ötven évi elhasználódásra számított csővezeték már rövid néhány év alatt kifizette az egész befektetést és azóta mint tisztán aktiv és a termelést olcsóbbitó vagy a nyereséget gyarapító tétel szerepel Roquefellerék aktivái között.


Fordnál ez a folyamat a jó üzletmenet révén is gyorsíttatott, magával hozván azt a másik előnyt is, hogy a munkának egyre tökéletesbedő mechanizálása a munkának olyan leegyszerűsítését vonta maga után, amely a munkást egy közönséges szerszámnál is könnyebben pótolható vagy helyettesíthető eszközzé degradálta.


 


7.


Az amerikai természetében rejlik, hogy könnyebben hajlik a legmerészebb kísérletekre, mint azt Lloyd George idézett mondásában a holdba vivő készülékről állitja, — de könnyebb szívvel türi is, hogy az ő bőrén, vagy az ő rovására mások kísérletezzenek. Az e téren folytatott kísérleteket az amerikaiak természete látszólag a legnagyobb nyugalommal türi. Arthur Feiler azt írja idézett könyvében, hogy egy ember farmerból anyagkereskedő, rendőr, garage-tulajdonos, vendéglős, postafőnök, biztosítási ügynök és mindezek után ismét farmerré lesz és a köz több-kevesebb elnézéssel türi o kísérletezések mindegyikénél az ismeretek hiányát. Egy pszyhológiai okkal több, miért kényesebb és türelmetlenebb természetünk mellett hasonló kísérletezések nem folytathatók nálunk is.


A kísérletezési hajlam egy mechanizálási folyamatra kárhoztatott üzemben jóformán nem ismer határt, célt, hogyha az üzletmenet kielégítő, vagy éppen emelkedő tendenciát mutat.


Ugyanaz a folyamat lejátszódott az európai háborús konjunktura alatt majd mindenütt. Az elv akkor az volt: kihasználni a pillanatnyi jó konjunkturát, fizetni bármi magas bért, mert az eladási árak konjunkturája és a devalválódó pénz mindent még oly magas bért megengednek. A drága munkabéreknek ill. embereknek gépekkel való pótlása jóformán senkinek sem jutott eszébe, mert még ha nem is kifejezetten hadianyag gyártásáról volt szó, — kevesen bíztak e konjunktura állandóságában és ennek folytán a költséges mechanizálásnak záros határidőn belül való letörleszthetési lehetőségében. Ebben csak az összes háborus felek között egyedül győzedelmes országnak, Amerikának volt szabad hinnie.


A nyereség, gazdagság, hatalom párosulva az amerikaiknak számok és rekordok iránti kitünő érzékével, amely Fordban az önámitásig felfokozott zseniális meglátásban nyilatkozik meg és egy praktikus aktivitással párosul,, létrehozta e mechanizálás során a vertikálisan kiterjesztett vállalatkomplexumnak egy mondhatni iskola-példányát, — amelynek vajmi kevés köze van az általa felállított, mondva hirdetett és a reklám-dobra vert ideológiához, de szinte 100%-ra megerősíti a termelési költségek lehető redukálásáról felállított tételünket.


A vertikális terjeszkedés gondolata nem új és különösen a nehéz-iparban általánosan ismert. Legutóbb Stinnes ilyennemű akciója révén vált közismert frázissá. Stinnes bukása a vertikális terjeszkedést erősen diszkreditálta és az erős, internacionálisan is lábra kapott szindikálizálási törekvéseknek engedte át a teret. Pedig nem a rendszerben volt ahiba, hanem Stinnesnek mohóságában elkövetett kapkodó és inkonzekvens eljárásában, valamint az erejét messze fölülmúló spekulációban és politikai ambícióiban. Mert a vasipar a kohósitásnál fölöslegessé váló és értékes energia-forrást képező kohógázok révén egyenest invitál arra, hogy a kohósított, finomított, hengerelt anyag tovább dolgoztassák fel. De ha egy vállalat nem maga dolgozza fel egész nyersanyagát, ill. félterményeit vagyis az említett példában a finomítója nem dolgozza fel az egész nyersvasat, hengerműve az egész finomított anyagot s tovább feldolgozó üzemei az egész hengerelt anyagot, — és ezen közbülső anyagból is elárusítani, azokat manipulálni, belőlük raktári készletet tartani kényszerül, úgy eltért a vertikális termelés elvétől és csak több rokon üzemet ragasztott egymáshoz és nem sikerült belőle egy üzemet csinálni, amely üzem ezen eggyé-sürítése révén tényleg képes lett volna energiákat a be nem avatottak előtt elképzelhetetlenül nagy mértékben megtakarítani.


Ez okból az igazi és helyes vertikális terjeszkedés az lesz, amely a kész anyagból, áruból indul ki s az előbbi útat visszafelé teszi meg, vagyis a hengerműtől a Martin-kemencékre, onnan vissza a kohókra, majd a bányászatra tér, a saját fogyasztás által korlátozva a felállítandó üzemrészek termelő képességét.


Igy tette meg Ford az útat. Egy ideig még a motort sem ő maga készítette. Majd mikor motorgyártásra áttért, az autó legtöbb részét máshonnan hozatta: így a lemezt, szegecseket, elektromos felszerelést, gummit, üvegtáblákat. Mikor pedig az ezen cikkekben beállott szükséglete nagyobbodott és állandósult, rátérhetett arra, hogy a szükségelt félterményt majd pedig e féltermény nyersanyagát is maga állitsa elő, még pedig mindenkor a neki legmegfelelőbb minőségben és méretben és ami ez esetben különösen fontos: csak éppen annyit, de nem is kevesebbet, mint amennyit ő maga fel tudott használni. Meg van tehát a vertikális terjeszkedés iskolapéldája: az ércbányászattól a kész autóig vagyis az öntött vastól a kovácsolt vasig (lemezig) vagy acélig minden termelési folyamat csak egy célt szolgál: egy árúnak (ill. ez árú részeinek) a gyártását és az egész termelés, mennyiségileg a kész áru megkivánt mennyiségére van beállitva.


Közismert tény, főképpen a vasgyártás terén, hogy mennél messzebbre megyünk vissza a nyersanyag felé, annál nagyobb termelést involvál a racionális termelésre beállított üzem. Ennek következtében a vertikális termelésnek ez ideális módja csakis akkor lesz lehetséges, ha a kész árú piaca olyan nagy, hogy érdmes legyen kizárólag a saját szükségletének ellátására a nyersanyagot is előállitani.


Előnyeit ez eljárásnak a következőkben foglaljuk össze:


a)   a legmegfelelőbb minőséget kapja és nem kell egy, a piac divergáló igényeit egymagában kielégítő minőséget elfogadnia az u.n. „handelsübliche Qualit√ät” elnevezés alatt ismert árúfajtát;


b)  a neki legmegfelelőbb, mert legkevesebb hulladékot adó méretet gyárthatja (a lemeznél, az üvegtáblánál, a vászonnál stb.)


c) a hulladékot a viszonylag elérhető legkisebb veszteséggel tudja üzemében újból értékesíteni;


d)– megtakarítja a féltermények különböző fázisainak eladásával járó nagy költségeket egyrészt és az ezek beszerzésével járó költségeket másrészt, úgy szintén megtakarítja, ill. a maga javára fordíthatja azt a hasznot is, amely eddig több üzem között oszlott meg és amelyet esetleg a közvetítő kereskedelem nyelt el;


e)   megtakarítja a fölösleges anyagvándorlást, amely a már vázolt okokból a termelési költségeknek meglepően nagy hányadát nyeli el; megtakarítja esetleg az anyagnak egyszeri helyett való háromszori felhevítését és egy folyamatosan is elvégezhető munkának több részre bontását;


f)     megtakarítja a termelés különböző fázisaiban levő anyag készlethalmozását, mivel ezen eljárás szerint csak a kiinduló nyersanyagból és a teljesen kész anyagból lehetnek készletei;


g)   élvezi természetesen az ezen vertikális terjeszkedésnek kiinduló pontját képező nagyban való termelés és elhelyezés összes előnyeit is.


A d.—g. pontokban elmondott előnyök és, megtakarítások megerősítik a varrógépről fentebb elmondott példánk tanulságait, hogy t. i. az anyag árában elérhető megtakarítások elenyészően csekély jelentőséggel bírnak az energiákban elérhető megtakarításokhoz viszonyítva és hogy ennélfogva béreket emelni és mégis olcsóbban termelni csakis úgy ´tesz lehetséges, hogyha a béremelés nem jelenti az előállított egységre eső bér emeléséit, sőt ellenkezőleg: annak leépítését; az előállított egységre eső bér leszállítása csakis a tudományos üzemvezetés módszereinek alkalmazása által érhető el, még pedig gyakorlatilag is bebizonyítottan a leghathatósabban az üzemek vertikális kiépítése révén ezeknek munkát összevonó, energiát takarító, fölös munkavégzést kiküszöbölő stb. hatása révén. Van azonban a vertikális termelésnek egy súlyos tehertétele, amely abból támad, ami a módszernek legnagyobb előnye. Mint mondottuk, a nyersanyagot oly nagy mennyiségben kell előállítani, amily mennyiséget ezen anyag (p. o. a nyersvas v. műselyem stb.) legracionálisabb termelése megkiván, — a kész gyártmány mennyiségét pedig nem ezen kész gyártmány, hanem ugyancsak a nyersanyag legracionálisabb termelésének mértéke szabja meg. Ha a készgyártmány piaca gyöngül; a piac telitődik, a divat lejáratja, a vevőközönség vásárlóképessége gyöngül vagy éppen erősbödik és jobb, drágább minőséget is meg tud venni, ha új szabadalmak, módszerek kiszorítják: mammutapparátusával tehetetlenül fog vergődni és a maga ideológiájának eleven cáfolataként fog megmaradni mindaddig, míg egy zseniális megnyilatkozással valaki e baj eredetét meg nem tudja másítani, vagyis a nyersanyag racionális termelését megfelelően kisebb mennyiségnél is garantálni tudja. Ez csak újabb technikai téren eszközölt tanulmányok révén lesz lehetséges, amelyeknek praktikus alkalmazását egy fordszerű egyéniségnek kell meghoznia.


 


Vissza az oldal tetejére