FŇĎoldal

Korunk 1927 Július

Az erdélyi román közművelődés napjainkban


Keresztury S√°ndor

 


Mikor ezt címet leírom, akaratlanul is tollam alá kívánkozik a kérdés: a mai körülmények között lehet-e egyáltalán a szó legszigorubb értelmében vett erdélyi közművelődésről beszélni? Ez a megjelölés ma már nemcsak a... használatból, de az emberek emlékezetéből is eltünik.


A háború előtt virágzó erdélyi román közművelődés romokban hever. Már csak a visszaemlékezésből táplálkozik. Bacaloglu György ezredes, egyike azoknak a legjobbakaratú regátiaknak, akik az egyesülés óta Erdélybe jöttek, a bukaresti Ateneul Román közönsége előtt 1924 junius 1-én tartott előadásában így ecseteli ezt a szomorú helyzetet: „Erdély mindenkor búzgó forrása volt az egyetemes román közművelődésnek. Vajjon az-e ma is? Két válasz adódik a kérdésre, aszerint, hogy milyen szempontból vesszük vizsgálat alá. A forrás megvan és még sincsen. Megőrizte régi kristályos tisztaságát és soha sem fogják holmi maszatok megzavarhatni. Ha azonban közelebbről megtekintjük, látni fogjuk, hogy útjában hatalmas sziklatömbök állanak, folyását meggátolják és jelentőségben leapasztják. Az állandóan új eszmék és problémák őshazája, a régi erős Erdély elfáradt, erőben megfogyatkozott. Régen, mikor sokkal nagyobb nehézségekkel kellett megküzdenie, olyan élénk közművelődési tevékenységet fejtett ki, hogy az egyesülés után is méltán fűzhettünk további fejlődéséhez reményeket. Ehelyett azt látjuk, hogy — habár újabb szárnybontásra ez az idő meglehetősen rövid — az egyesülés után öt évvel még tehetetlenül áll. Földje ma is értékes energiákat termel ki magából, de azok belefulladnak a politikai harcokba. Ennek az állapotnak csak a különböző politikai pártok látják hasznát. A régi komoly munka szelleme lealkonyult. A mai erdélyi ember egyedüli vágya, hogy meggazdagodjék. A politika és a pénzvágy a testvéreket is egymás ellen uszítja. Ime, a mai Erdély képe”.1


Az erdélyi román közművelődés minden vonalon hanyatlásnak indult. Azok a közművelődési egyesületek, sajtóorgánumok, tanárok és írók, akik még eszünkbe juttatják a régi virágzást, — majdnem kivétel nélkül — a mult termékei. Az egyesülés óta Erdélyben alig történt kezdeményezés.


Az erdélyi román közművelődés legmarkánsabb kifejezője a multban kétségtelenül a nagyszebeni Astra (Asociatiune pentru literatura română şi cultura poporului român) volt. Az egyesületet Şaguna András báró, későbbi szebeni metropolita vezetése alatt azok az erdélyi román „ifjak” alapították 1861-ben, akik a 48-as forradalom idején a császáriak oldalán harcoltak a magyar „insurgensek” ellen. Alapszabályait Perczel Dezső belügyminiszter hagyta jóvá 1897 agusztus 13-án. A magyar uralom alatt irányítója volt a magyarországi román közművelődési mozgalmaknak és rányomta azokra a maga nemzeti bélyegét. Az alapítás idején azonban tagnévsorában ott találjuk a következő nemromán neveket is: Csáky György gróf, a román iskolák támogatásáért, Kecskeméti Aurél budapesti szerkesztőt a román nyelv iránt tanusított érdeklődéséért és Tkalac C. I. dr.-t a bécsi Ost und West folyóirat szerkesztőjét, érdemeinek megjelölése nélkül.


Az egyesület nagy érdemeket szerzett magának az erdélyi román közművelődés megszervezése körül. Munkájában nem nélkülözte a két együttlakó nép támogatását se. Főműve Enciclopedia Română címen 1892-ben a szebeni szász Krafft Wilhelm kiadásában jelenik meg 37.620 példányban és a német Meyer´s Konversationslexikon nyomán készült. Az egyesület jelenlegi elnöke Goldis László volt vallásügyi miniszter. Régi harcos társai sorra átpártoltak a napi politikához. Az egyesület most áll ujjászervezés alatt.


Az uralomváltozás után, 1919-ben alakult a nagyváradi Cele trei Crişuri Közművelődési Egyesület. Nevét a három Körösről kapta. A Fehér Körösről elnevezett első szakosztályának (Secţia „Crişul Alb”)feladata az együttlakó népkisebbségekkel felvett közművelődési kapcsolatok ápolása. A Fekete Körösről elnevezett második szakosztály (Secţia „Crişul Negru”) a városokban, a Sebes Körösről elnevezett harmadik szakosztály (Secţia „Crişul Repede”) pedig a falvakban terjeszti a közművelődést. Az egyesület kimondottan nemzeti alapon áll, de — mint a fenti szakosztálybeosztásból is kitünik — érzékkel bír a társadalmi élet és az egyetemes emberi közművelődés problémái iránt is. Már külön beszél a faluról és városról és más népek közművelődése iránt is érdeklődik. Mint ilyen, külön irányzatot jelent a mai román közművelődési életben.


Egyébként is sokkal tevékenyebb elődjénél. Négy év leforgása alatt az erdélyi falvakban több mint 20 népkönyvtárat alapitott 3583 kötettel. Kisebbségi írók és művészek bevonásával koncerteket és kultúrelőadásokat rendez. Két évvel ezelőtt magyar és román nyelven kiadta az Aurora folyóiratot, mely a kiválóbb magyar és román irodalmi alkotások kölcsönös lefordítására vállalkozva a háború után első harcosa volt a magyar-román kultúrális közeledésnek. Cele trei Crişuri cimen román nyelvü havi folyóiratot ad ki s abban állandó rovatot tart fent a magyar és szász közművelődési események ismertetésére. Másik folyóirata, a Cele trei Crişuri pentru popor a falvak részére iródik.


Az impériumváltozás után Erdélynek még volt két román közművelődési egyesülete: az aradi Asociaţiunea Naţională din Arad pentru conversarea poporului român (Aradi Román Nemzeti Népnevelő Egyesület) és a máramarosszigeti Asociaţia pentru cultura poporului din Maramureş (Máramarosi Népnevelő Egyesület), ezek azonban az utóbbi időben nem adnak életjelt magukról.


Az áltanános hanyatlás az erdélyi román sajtót sem hagyta érintetlenül. A háború alatt ez a sajtó külföldre menekült és a váltakozó hadiszerencséhez alkalmazkodva, hol Moldvában, hol Oroszországban tengette életét. A német megszállás és a cári orosz hadsereg fejetlen visszavonulásának idején egyedül hirdette a későbbi megnagyobbodott Romániába vetett hitet. Igy menekül el Erdélyből 1915-ben Moţa János, Libertatea (Szabadság) cimű lapjával és Bukarestben telepedik le. A volt belügyminiszter, Goga Oktávián, kisebbségi államtitkára Bucşan Coriolan, továbbá Tăslăuanu C. Coriolan, az első Averescu-kormány volt minisztere, Moţa János lelkész, Osvadă László hirlapiró, Ghibu Onişifor, a jelenlegi kolozsvári egyet. tanár; az ugyancsak hirlapiró Schiopul József, Pop György, az elrománosodott magyar Bornemisa Sebestyén, Enescu Gyula és Imbroana Sándor az Epoca hasábjain külön Ardealul vorbeşte (Erdély beszél) rovat keretében tartotta felszínen az erdélyi problémákat. Az Oroszországba került erdélyi emigránsok és hadifoglyok 1917 október 1-én Kisenevben Ghibu Onisifor vezetése alatt Ardealul cimen önálló román lapot adnak ki, mely 1918 január 24-én nevét România Noua-va, változtatja. A lap elsőnek száll nyiltan sikra Nagyrománia megalapításáért és hű kifejezője a „nagyromán” igényeknek, mikor szerkesztőségét úgy állítja össze, hogy abban Mateiu János dr. főszerkesztő Erdélyt, Korea László az Ókirályságot, Noe Konsztantin Macedonia és Popovici Sándor Szerbia románságát képviseli. A román emigráció az orosz forradalom eszméi mellett sem halad el beólmozott fülekkel. Bizonysága ennek a Reşcariu Sándor szerkesztésében, Moszkvában megjelenő Foia Ţaranului (Földmívesek Lapja), mely baloldali szociálista, közel bolseviki elveket vall.


Ezek a lapok az uralomváltozás első éveiben megszüntek. Két évvel ezelőtt Agârbiceanu János, a román prózaírás egyik legkiválóbb erdélyi művelője, már így nyilatkozik az erdélyi román sajtóról:


„Az egyesülés előtt az erdélyi román művelt osztály ideálistákból állott. A nemzeti küzdelem a nép minden erejét lekötötte. Azóta megváltozott a helyzet. Az elért nagy cél alapjában megváltoztatta a leikelcet. A nemzeti és közművelődési szempontok helyébe az anyagi szempontok léptek.. A pártharcokat, melyeknek sulyát lépten-nyomon érezzük, nem az erdélyi sajtó hívta életre, hanem az a közszellem, amely — a politikusok nagy örömére — a külsőségeket tolta a közérdeklődés homlokterébe. Ezekért az állapotokért első sorban azok felelősek, akik siettek a pártharcokkal megbontani Erdély lelki egységét. A széttagozódás egyáltalán nem felel meg a nép általános érdekeinek. Az erdélyi román társadalom egységének megbontása ellen a régi sajtó fel se emelhette szavát. Napról-napra ujabb és ujabb pártlapokat indítanak az ellentétek elmélyítésére”. )


Végeredményben ma Erdélynek alig van egynéhány tudományos és irodalmi román folyóirata. A tudományos irodalmat az Astra hivatalos lapja, a Transilvania és a kolozsvári Dacoromânia képviseli. Az előbbi régen gazdag tárházát szolgáltatta az erdélyi román történetírásnak, újabban azonban igen megsoványkodott. Az utóbbi inkább nyelvészeti és irodalomtörténeti évkönyvnek tekinthető. Erdély mai román szépirodalmi és művészeti folyóiratai a következők: a szépen illusztrált Cele trei Crişuri Nagyváradon, továbbá a Bornemisa Sebestyén szerkesztésében Kolozsváron megjelenő Cosînzeana (Tündér). Uj alapítás Samarineanu G. Mihály nagyváradi Familia-ja. Nevét Vulcan József egykori nagyváradi folyóiratától kölcsönözte. Ez arról nevezetes, hogy a legnagyobb román lírikusnak, Eminescu Mihálynak költeményeit először közölte, alapítóját pedig a magyar-román kultúrális kapcsolatok kiépítése körül szerzett érdemeinek elismerése fejében annak idején a budapesti Kisfaludy Társaság is tagjai közé választotta. Kevésbé elterjedt Rîuleţ Konstantinnak, a belügyminisztérium sajtófőnökének időszaki folyóirata, a nagyszebeni Ţara Voivozilor. Neve a Hátszeg környékén állítólag a XIII-ik század elején létezett első román fejedelemségre vezethető vissza. Nyugati nivón áll Clopoţel János Kolozsváron megjelenő társadalmi és közgazdasági félhavi folyóirata, a Societate de Mâine (A holnap társadalma) és kimondottan pártpolitikai célokat szolgál Románia egyetlen harcos politikai revüje, a Goga Oktávián igazgatása alatt ugyancsak Kolozsváron megjelenő Ţara Noastra (A mi hazánk).


Az uralomváltozás óta az Erdélyben megjelenő román könyvek száma is apadt. A könyvkiadás terén is történtek ugyan kísérletek, de kevés eredménynyel. Egyedül az aradi püspöki nyomda kiadásában megjelenő Sămănătorul-Könyvtár bizonyult életképesnek. Ez a régről ismert Magyar Könyvtár és a német Universal-Bibliothek nyomdokain haladva eredeti műveket és fordításokat ad ki aránylag olcsó füzetekben.


Erdély román napilapjai közül legrégebbi a Nemzeti Párt kolozsvári hivatalosa, a Patria. Az új Averescu-kormánnyal egyidős a Biruinţa (Győzelem) és hetenként háromszor jelenik meg a Goldis-frakció aradi félhivatalosa, a Cuvântul Ardealului (Erdély szava). A liberálisok erdélyi szócsöve a kolozsvári înfrăţirea (Testvériség). Még a mult században alapították, de a háború alatt megszünt s azóta újra megjelent a brassói Gazeta Transilvaniei (Erdélyi hirlap). A fentieken kivül Erdély különböző városaiban még közel husz időszaki lap jelenik meg, ezek azonban majdnem kivétel nélkül a különböző politikai pártok előretolt állásai s így érthető, ha a nyelven kívül semmiféle kultúrális értéket nem képviselnek. Ezzel a körülménnyel magyarázható a bukaresti román sajtónak az a vádja hogy „az erdélyi román művelt osztály tagjainak jelentős része még ma is a magyar napilapokból értesül a nap eseményeiről”.


E cimtömkeleg igazi jelentőségének megvilágítására tanulságos adatul szolgál az a birtokomban levő kimutatás, melynek hiteles adatai szerint az erdélyi románságnak 1906-ban 5 népnevelő, 1 főiskolai, 73 dal és zene és 30 olvasó egyesülete; továbbá 15 politikai, 6 társadalmi, 8 egyházi és közoktatásügyi, 6 közgazdasági és pénzügyi, 2 szépirodalmi, 1 humorisztikus és 2 szaklapja volt. Az írók is következetesen távolodnak az úgynevezett erdélyi gondolattól. Erdély legnagyobb élő román elbeszélője Agârbiceanu János görög katolikus lelkész. Regényei és elbeszélései — habár mentesek minden irányzatosságtól — hű visszatükrözödései Erdély román társadalmi viszonyainak. Rebreanu Liviusz egyes magyar kritikusok megállapítása szerint Mikszáth Kálmán hatása alatt áll s — mint egyik nyilatkozatában önmaga is bevallja — magyarul kezdett írni s román anyanyelvét a háború alatt nyelvtan és szótár segítségével tanulta meg újra. Regényei kimondottan irányregények, telítve magyargyalázó részletekkel és erős nemzeti érzéssel fütvék. Popa Szeptimiu, Gorun – János és Ciura Sándor kisebbigényű, de izig-vérig erdélyi elbeszélők.


Erdély helyi viszonyainak, fájdalmainak, küzdelmeinek és sajátosságainak legmegrázóbb kifejezője Goga Oktavián költészete. Ha valóban lehet külön erdélyi szellemről és világfelfogásról beszélni, akkor ez a költészet az erdélyiségben a multszázad erdélyi magyar írói: Fáy András, Jósika Miklós és Kemény Zsigmond mellett áll. Rajta kívül jelentős erdélyi román költők még: Bârsan Zaharie, a kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója, Cotruş Áron, Mureşan Teodor és Pitiş Katalin. Képeivel és nyelvezetével sajátosan erdélyi és mégis szimbólista expresszionista hatások jegyében termékenyül Blaga Lucian, volt kolozsvári tanár, jelenleg a varsói román követség sajtóataséja. Származását és szülőföldjének sajátosságait visszatükröző vonások nélkül képviseli a nyugati közművelődési és irodalmi áramlatokat, Isac Emil, művészeti felügyelő. Az utóbbi kettő, a szabad vers művelője. Erősen szociális problémákon marcangolódik verseiben George Sándor László, a marosvásárhelyi munkásbiztosító pénztár titkára. A fordítás terén vezet Goga Madach és Petőfifordításaival s kitünt Soricu I. U., Delabaia Konsztantin és Ilieşiu Justin modern magyar költők és elbeszélők műveiből készített fordításaival.


Komoly erdélyi román publicista Hodoş Sándor, jelenleg a bukaresti Nemzeti Színház igazgatója, továbbá az agrárkérdés egyik egyoldalu, de legalaposabb ismerője, Jacob János, a szebeni Kormányzó Tanács volt agrárreferense. Régről ismert publicista: Montani János, Osvada László, Tulbure György nagyváradi polgármester, Bota György, nagyváradi tankerületi főigazgató, Cehan-Racoviţă, Paukerow Leonard, Nemoianu Péter, Voinea Aurél, Stoica György, Ghiulea Miklós kolozsvári egyetemi tanár, Clopoţel János, Matei János dr. és Procopiu E. Mihály. Országos viszonylatokban is elismert kritikus és irodalomtörténész, Duica Bogdan. Történetíró a két volt miniszter: Lăpădatu Ion és Lupaş János. Sokat emlegetett és támadott egyházjogi szaktudós, Ghibu Onisifor és a nyelvtudományok külföldön is elismert művelője, Puşcariu Sextil és Giuglea Miklós. Valamennyi egyetemi tanár Kolozsváron. Adataimnak végére értem. Jól tudom, hogy egy világnézeti szemle hasábjain ezek a nevek és címek, így pár jellemző szó kíséretében felsorakoztatva, kevés értelemmel birnak. Az adott körülmények között mégis lehetőleg teljességre törekedtem, mert a fenti adatokból kitünő igazság, hogy az erdélyi román közművelődés az uralomváltozás óta minden vonalon hanyatlott, egy igen érdekes és tanulságos szociológiai problémát foglal magában. Más alkalommal még visszatérek erre a megállapításra s akkor bebizonyítom, hogy a közművelődési mozgalmakat a társadalmi viszonyok ismerete nélkül tanulmányozni lehetetlen. Ugyanakkor az is ki fog tűnni, hogy az ugynevezett erdélyiség első sorban a társadalomtudomány szótárából vett szavakkal fejezhető ki. Tanulmányozása is tehát nem annyira az etnológia, mint inkább a társadalomtudomány és földrajz hatáskörébe tartozik.


 


Jegyzetek


1 Lásd Bacaloglu György ezredes müvét Ardealul ca isvor cultural. (Erdély mint közművelődési forrás.) Cele trei Crisuri kiadása. Oradea 1925.


2 Lásd Almanahul presei române pe anul 1926. Tipografia „Viaţa”. Cluj 1926.


 


Vissza az oldal tetejére