FŇĎoldal

Korunk 1927 Július

Gyermekek tömeglélektana


Sinkó Ervin

 


Az ó-testamentumbeli rneglélektana kopasz próféta farkasokkal tépette szét a gyerekeket, akik kicsúfolták s noha kétségtelenül istentelenül szigorú volt a próféta a gyerekekhez, könnyen elképzelhető, hogy egy tömeg bősz gyerekkel nem bírta volna farkasok segítség nélkül megállni a harcot. Nem valószínü, hogy az illető gyerekek külön-külön a közönségesnél rosszabb indulatúak lettek volna; felnőtt morális öntudatú embereket is elsodorhat egy tömegindulat s — csak a Savanarola gyermekeire kell gondolni — gyerekek még könnyebben fanatizálhatók, még sötétebb és megközelíthetetlenebb tömegleiket alkothatnak, mint a felnőttek. Gottfried Keller Zöld Henrikjében szépen meg van írva egy eset, amikor a kis Henrik egy gyerekcsődülettől elragadva ártatlanul, de gonoszul megrohamozza a szegény szerencsétlen tanár lakását. Az egyes ember ritka esetben tud olyan bestiálisan vakká válni, amíg egyedül áll, mint a különben egyenként békés emberekből összeverődött tömeg. Az ó-testamentumbeli próféta mentségére is csak azt lehetne felhozni, hogy az őt vadul csufoló gyermek-tömeg tömegszuggessziója alá került és lett vad és dühös, mint ellenségei — a gyerek-tömeg.


Dr. Charlotte Bühler, a bécsi egyetem magántanára egy könyvsorozatot ad ki most „Quellen und Studien zur Jugendkunde” címen. (Gustav Fischer Verlag, Jena.) Mint a vállalat címe is mutatja, nem annyira tömeglélektani teóriák gyártásáról, mint megfigyelések és adatok gyüjtéséről van szó. Az első könyv, mely a vállalatban megjelent, Hildegard Hetzer és Lucia Vecerka egymástól függetlenül végzett munkája s mind a ketten a pubertás korában lévő leánygyermekek szociális magatartását figyelték meg s igen megfelelő helyen: gyermekotthonokban és tanintézetekben. A pubertás előtti korban a lányok szívesen és intenziven barátkoznak egymással; Ketzer az ő megfigyeléseit egy gyermekotthonban végezte s így kitünő alkalma volt az összesség magatartását egyesekkel szemben megfigyelni. Az újonjött, tehát idegen gyereklánnyal szemben egy homogén csoportban állnak a régiek és az idegentől megkövetelik, hogy a homogén közösségnek alárendelje magát. Ha az ujonjött idegennek külön törekvései vannak vagy a többiek dolgai iránt nem tanusít kellő érdeklődést, akkor ellenségesen áll vele szemben az összesség. Ép így buta gyermekekkel szemben. De legtöbb esetben a régiek és az ujonjött 2—3 nap alatt egybeolvadnak és — különösen érdekes Hetzernek ez a megfigyelése — épp a három nap előtt még kiközösítettek és immár befogadottak lesznek aztán a legtürelmetlenebbek az uj idegenekkel, az utánuk jövőkkel szemben. Élvezik az összetartozást, az együttesség hatalmas impulzusa még friss bennük.


A nagyobb közösségeken belül kisebb közösségek képződnek. Spontánul csoportosulnak egységekben ketten-hárman, hol érzelmi, hol pedig „szakmabeli” alapon. Lucia Vecerka szerint, aki ezeket a megfigyeléseket a bécsi „Lehranstalt für wirtschaltliche Frauenberufe” második évfolyamában 15—17 éves lányokon — végezte, a lányok 3/4 részének volt egy-egy barátnője s csak 14 részének nem. A lányok egyrésze gyakran szövetséget létesít. Vannak osztályok, melyekben egy lány se tartozik semmiféle egylethez, de több az olyan osztály, ahol egyetlen-egy tanuló sincs, aki ne tartozna valamilyen szövetséghez. Időnként heves divat, valósággal járványszerüen lép fel a szövetségesdi. A gimnázista lányoknál Vecerka a legtöbb szövetséget a 11 és 12,5 év közötti lányoknál konstatálta; más tanintézetekben legnagyobb erre a hajlam a pubertás előtti és a pubertás első felét jelentő években, tehát l2,5—14,5 éves lányoknál. Ezek a szövetségek többnyire magasztos ideálok nevében jönnek létre és nem igen fordul elő, hogy hétnél több leány tartozzék egy ilyen szövetségbe. A szövetségeknek legkülönbözőbb céljai vannak, mint például: „egymáshoz teljes bizalommal lenni” vagy „egymást megérteni” vagy „az osztálynak jó példát adni”; „a tagokból nemes jellemeket képezni” vagy közösen zongorázni, olvasni, egymást szórakoztatni, az idegen szavakat a nyelvből kiirtani. Vannak olyan szövetségek is, melyeknek célja: „halálig hü maradni a szövetséghez és egymáshoz”. Közben a valóságban ezek a szövetségek rövidéletüek szoktak lenni s hogy annyi ideig is élnek, mint ameddig, ahhoz gyakran hozzájárul egy pathétikus titokzatosság” vonzóereje, mellyel a szövetséget a tagok körülveszik. Az összetartozás jeléül a tagok gyakran egy bizonyos gyürüt vagy a ruha alatt szívükön elrejtve egy jelet, többnyire szívalakút viselnek; ezek a jelvények általában aranyozottak, de a szimbolikus szinek is járják (kék: remény, piros: szeretet) s a rejtett jelvényen gyakran a szövetség jelmondata is ott ékeskedik: „ sírig hűség” vagy más hasonló.


A közösségen belül gyorsan kialakul egy ranglétra, mely könnyen autoritativvé állandósul. A Hildegard Hetzer gyermekotthonában különböző korú lányok voltak és a gyerekek jövése és távozása folytán a közösség összetétele minduntalan változott, úgyhogy nem alakulhatott ki állandó tekintély-rangsor a növendékek között. De még itt is az egyes csoportokon belül majd mindig volt egy-egy üldözött gyerek, az, aki a legfiatalabb és legtapasztalatlanabb volt. Ez szegény tehet, amit akar, sosincs köszönet benne s csak egy esetben jó hozzá az ő csoportja: ha egy harmadik csoportbeli támadása ellen kell megvédem.


Ez azonban csak a pubertás előtti időre vonatkozik. Hetzer és Vecerka megfigyeléseiből úgy látszik, hogy ebben az időben a legerősebb a társulási képesség. A pubertás korában az ellenkező hajlam érvényesül: A gyermek izolálja magát, már nincs szociális törekvése, már nem rivalizál, nem akar imponálni. Setzer ezt a kort a gyereklány életében a negativ fázisnak nevezi. Bizonyos, hogy — amennyiben ez az elnevezés értékelést is akar jelenteni — nem helytálló, mert ha — mint Hetzer beszámol — ebben a korban a gyerek improduktívvá is lesz s mindent balkézzel is csinál, sőt bizonyos apáthiával is reagál minden kívülről jövő befolyásra — mégis, sőt ép ez utóbbi annak lehet a jele, hogy kívülről nem tud ingert kapni, kifelé nem tud produktiv lenni, mert teljesen elfoglalja belső produktivitása: tudatos individuálitásának megszülése. Setzer megfigyelései is erre vallanak. A lányok ebben a korban naplót, verseket, elbeszéléseket próbálnak írni, új viszonyokat csak rendkívüli körülmények között kötnek és régi viszonyaik (tehát régi maguk ellen) valóságos rombolási dühhel fordulnak.


Vecerka szerint a társulási hajlam a pubertás végén megint föléled, de a 19 éves korban mégse éri el azt az intenzitást, mellyel a pubertás előtti években él a gyermeklány lelkében.


A magukban is rendkívül érdekes és értékes tapasztalatok, melyeket a két nő feljegyzett, a pedagógia számára rendkívül fontos útmutatásokat adnak. A nevelésnek két nagy feladatát tudatosítják: egyrészt a gyerekeket lehetőleg társaslényekké, nem-magányos, embertársaik közt otthonosan mozgó emberekké nevelni, másrészt individuálitásukat elég erőssé tenni, hogy ellen tudjanak állni az általánosnak, mint szuggeszciónak: a közösségben élnitudva és akarva tudjanak saját individuálitásukban, saját felelősségtudatukban gyökerezni. (Graz)


 


Vissza az oldal tetejére