FŇĎoldal

Korunk 1927 Július

Mozgó földrészek

 


Wegener elmélete szerint Északamerika Európa-Ázsiával és Délamerika Afrikával, Előindiával, a Sarkvidékkel és Ausztráliával egy összefüggő egységes földrészt alkotott, amely csak az idők folyamán esett szét különböző földrészekre. Igy Délamerika Afrikától a krétakorban vált volna szét, az őket elválasztó repedés a harmad korban északra tovább haladt s elválasztotta Északamerikát Európától, amely szétválasztás Wegener szerint csak a következő korszakban nyert befejezést.


Wegener elméletének igazolására egy egész rakás tudományos tényanyagot hordott össze, úgy a geológia, mint a botanika és zoológia köréből. De mindezeknél jobban megerősítik feltevését azok a renkivülien érdekes legujabb méréseredmények, melyek megállapítják, hogy a földrészeket szétválasztó repedés legészakibb részén levő Grönland még ma is állandóan nyugat felé tolódik el. Állattani és növénytani tények azt mutatják, hogy Grönland még nem régen 50.000—100.000 évvel ezelőtt, keleti partjával közvetlenül Norvégia és a Spitzbergák nyugati szélét érintette. Azóta Grönland egy 45 fokos fordulót csinált, amennyiban északon csak kevéssé távolodott el a Spitzbergáktól, délen ellenben erősen nyugat felé távolodott el. A 75-ik szélességi foknál a Sabineszigetek és a Medve-szigetek között az eltolódás 1070 km.-t, a déli csucson pedig 1780 km.-t tesz ki. Ugy, hogy a Sabine-szigetek évente tizhusz méterrel, a Farvel-fok évente 20—30 méterrel tolódik nyugatra. Ezek olyan nagyságok, amelyeket le lehet mérni. Ha tehát sikerül megállapítani pontos mérésekkel e pontok nyugat felé történő mozgását, Wegener elmélete erős támaszt nyer.


A földrajzi szélesség régebbi mérései hold megfigyelésekre támaszkodtak. Ennél kis megfigyelési hibák a mérés eredményt igen erősen befolyásolhatták. Mindenesetre már ezeknél a méréseknél is föltünő volt, hogy az eltérések a fennt jelzett pontok földrajzi szélességében nem egyszer nyugatra, másszor keletre történtek, hanem mindig Wegener föltevését megerősítően nyugat felé. Közben azután 1922 nyarán P. F. Jensen, nyugati Grönlandban, az igen pontos szikratávíró mérésmódszer segítségével, egy régebbi helymeghatározást utánna mért, mikor is ugyancsak az az eredmény mutatkozott. Kitünt, hogy a régi mérések ideje óta 1873-tól 1922-ig, Grönland 980 méterrel, azaz évente 20 méterrel tolódott el nyugatra.


A meglepően pontos méréseredmény meglepte az egész tudományos világot, úgy, hogy a legutóbbi geológus kongresszus és a Nemzetközi Csillagászati Unió elhatározta az egész kérdés megvizsgálását s a megfigyelések kiterjesztését egész Európára, Északamerikára, Kelet-Ázsiára, Ausztráliára és Hátsó Indiára.


 


Vissza az oldal tetejére