FŇĎoldal

Korunk 1927 Július

Háború és eugenika

 


A darwini elmélet természet egész világában a létért való küzdelmet lát, mely küzdelemnek egyik hatása a gyöngék elpusztulása és az alkalmazkodni tudók, életképesebbek győzelme. Franco Savorgnan, modenai egyetemi tanár a „Zeitschrift für Völkerpsychologie und Soziologie” legutóbbi számában a háborúnak és fajhigiénának egymáshoz való viszonyáról ír tanúlmányt. Spencer tudvalevőleg a háborút a létért való harc egyik formájának tartotta és úgy vélte, hogy a legderekabbak túlélvén a háborút, a háború a faj biológiai emelkedését segíti elő. Cattaneo a háborús vérengzéseket úgy tekinti, mint „a szőlőtőnek a kertészollóval való megnyírását”: a fölösleges buja levelek csak akadályoznák a lehetséges legjobb termést. Savorgnan három kérdést vet fel: volt-e a régebbi időkben és mely korban a háborúnak szelektív hatása oly értelemben, hogy a testileg és szellemileg hitványabb individuumokat az élet és történelem színteréről „eltakarította”? Másodszor: a háború által teremtett életföltételek olyanok voltak-e s mennyiben voltak olyanok, hogy a győztesnek fennmaradását és továbbszaporodását biztosították. S végül a harmadik kérdés: vajjon van-e a háborúnak újabb időkben s különösen manapság is ilyen szelektív hatása?


Ősidőkben, mikor egyes kisszámú emberhordák harcoltak egymás ellen s mikor csak a nők nem vettek részt a harcban, a testileg erősebb, ravaszabb, hidegvérűbb és legbátrabb lett általában a győztes. Nemcsak egyéni, hanem csoport-kiválasztódás is létrejött, mert a győzők — a fiatal és legszebb nők kivételével — a legyőzötteket teljesen kiirtották. A háborúskodó nomádhordák később nem irtják ki a legyőzötteket, hanem rabszolgákká teszik őket. Ha az uralkodó osztállyá lett győztesek nem őrzik meg különállásukat — pld. rabszolgáikkal való házasság stb. — és képességeiket, melyeknek győzelmüket köszönhetik, akkor rabszolgáik vagy más külső háborús támadás vet véget uralmuknak. Ősidőkben tehát a háború szigorú kiválasztást gyakorolt s ez a szigorú kiválasztás teremtette meg azokat a harcosokat, hódítókat és uralkodókat, kik az első államokat alapították.


Az államok nagyobbodásával és a népesség szaporodásával a háború szelektív hatása mindig jobban elgyöngül, mert a hadviselés csak a népnek egy osztályára korlátozódik, többnyire épp az uralkodó osztályra s épp ezeket a testileg és szellemileg legkiválóbbakat tizedeli meg a háhorú, úgy, hogy bizonyos idő múlva kimerülnek és náluk alacsonyabb képességű, de fogyatlan erejű „barbároknak” adják át a történelem színterét. A lőpor feltalálása óta a háború szelektív hatása még inkább háttérbe szorult. A legkülönbet is leterítheti a leghitványabbnak lőfegyvere. És a háborús technika tökéletesedése — a személytelen háború — minden individuális kiválasztódást megszüntetett. A világháborúban a legegészségesebb és legerősebb emberek milliói pusztultak el, úgyhogy a modern háború kontra-szelektív faktor.


A másik kérdés már most: milyen hatással volt a háború a háború alatt és a háború után születettek életképességére vagyis eugenikai szempontból mik a háború következményei. A testileg legerősebbek a háborúban voltak, úgyhogy az akkor születő generációt nemző férfiak vagy öregek, vagy betegek voltak, míg a szabadságra hazatérő katonák jelentékeny része nemibetegségekkel tért haza vagy testileg és lelkileg a háború borzalmaitól megviselten. Az anyák terhessége — élelmiszerhiány, örök aggódás, izgalmak — igen rossz feltételek között történt. Már most a számítás az volt: a háború kontraszelektórikus hatása következtében az apák átlagos fajhigieniai típusa nem lehet kedvező a békekötés után sem s csak az 1900—1914-ben született generáció felnövésével kezdődhetik meg a restauráció, míg ellenben 1935—1945-ben, ha majd a gyenge, háborúban született gyerekek felnőnek, az apák átlagos típusa megint fajhigieniailag hitvány utódokat fog nemzeni.


 Savorgnan ezt a pesszimista felfogást nem teszi a magáévá. A háborúban résztvett népekről eugenikai szempontból csak a háború idejében tett megfigyelések alapján lehet szó.


Ugy Németországban, mint Francia-és Olaszországban a háborús évek alatt növekedett a halva született csecsemők száma. Ez a tény összefüggésben lehet a háborúban ugyancsak megnövekedett számú „vadházasságokkal” (házasságon kívül nemzett gyerekek között kétszer annyi a halva születettek száma, mint a „törvényes” gyerekeknél. A halva születettek nagy számát a francia statisztikákból ezenkívül azzal is meglehet magyarázni, hogy a 30 éven felüli házasságban élő nők szülési arányszáma a háború alatt messze felülmúlta a 30 éven aluliakét, akik a háború alatt relative kevesebb gyermeket hoztak a világra s a 30 éven felüli nőknél gyakoribbak a szülési komplikációk. Természetesen figyelembe veendő tényezők még, hogy a háború alatt a nőket nehéz ipari munkába is bevonták, hogy a szülésnél az orvosi segély is kisebb mértékben volt kéznél, mint a háború előtt stb.


A csecsemőhalandóság a háború alatt országonként változó. Némelyikben emelkedett, de volt olyan ország is, melyben a háború alatt a csecsemő halandóság kisebb volt, mint a háború előtt.


Minden 1000 élve született közül az első életévében meghalt


 


































 


Angliában


Németor-szágban


Franciaor-szág-ban


Olaszország-


ban


1911


130


192


154


153


1917


96


149


131


139


1918


97


158


151


184


1919


89


145


123


141


 


A gyermekhalandóság a múlt század vége felé kezdett Angliában csökkenni és ezt a tendenciát a háború alatt is megtartotta, sőt épp a háború alatt érte el minimális halandósági számot. Németországban se emelkedett a halandósági szám.


Az egyes országoknak háború alatti csecsemőhalandósági statisztikája közt a különbséget Savorgnan azzal magyarázza meg, hogy a háború alatt az angol-szász országokban az addig elterjedt mesterséges táplálás helyett az anyák kénytelenek voltak gyermekeiket maguk táplálni. Latin országokban ez a háborús gazdasági viszonyokból következő kényszer nem gyakorolhatott kedvező befolyást a csecsemő halandóságra, mert azokban úgyis általános szokás, hogy az anyák maguk táplálják a csecsemőt.


Ilymódon — ez Savorgnan konkluziója — a háborúnak eugenikai szempontból nem voltak olyan sulyos következményei, mint ahogy a háború alatt félni kellett, hogy lesznek. Azokban az országokban is, melyek ben a háborúban született gyermekek vitalitása kisebb, ezt majdnem kizárólag a törvénytelen házasságok elszaporódásának, az idősebb anyáktól születettek kvótája emelkedésének és végül az 1918-as influenzajárványnak kell tulajdonítani. Ami a háborúban született gyerekek testi állapotát illeti—Savorgnan szerint— a háború alatti rossz élelmezési viszonyokat némileg ellensulyozta, hogy az egyes szülések között az anyáknál a szokottnál nagyobb szünetek voltak, ami eugenikailag hatásossá vált.


Ez a Franco Savorgnan tanulmányának tartalma; a természetben úgy látszik csodálatos ez erő, ha az emberi fajnak egy négyéves háborúval se lehet magát tönkretenni. – (s. e.)


 


Vissza az oldal tetejére