FŇĎoldal

Korunk 1927 Július

Machiavelli, a démon


Ga√°l G√°bor

 


1.


Az európai emberiség emlékezete az idén juniusban, halálának 400 éves évfordulóján, ismét beszél Machiavelliről. Tudtunkkal ünneplés nélkül... Mert szívből és lelkesedéssel, alig lehet beszélni róla. Nem is beszéltek soha. Még kora és környezete sem. Életében és halála után sem kisérte hangos siker ez ijesztő lélek utját. Századokig, kiméletlen szellemű és kiméletlen igazságú könyvei után, úgy élt az emberek emlékezetében, mint a Pokol fejedelme. Később pedig s ez a jellemző, mikor szinte a felfedezés és elismerés szólama röppent északról Itália sirja felé, Nagy Frigyes egy a n t i-Machiavelliben áldozott emlékének. Nyíltan és egészen senki sem vállalta. (Be nem vallottan és gyakorlatban viszont annál többen!) Méltatására és értékelésére a XIX. század tudósainak viselkedése sem kevésbé jellemző. E kor tudósai úgy találták, hogy meg kell védeni Machiavellit. S ennek a törekvésnek meg is volt a jogosultsága. S így, ha már magát az uralomra törő kiméletlen diktátori akarat elméletét nem sikerült erkölcsösnek minősíteni, Machiavelli személyét es erkölcsiségét próbálták „tisztázni.” Holott a mű és az emberi személyiség mindig egy. Holott a „tisztázás” minden törekvése mellett is bizonyos és vitán kivüli, hogy Machiavelli egyike az emberiség legnagyobb szellemeinek. Akár szimpatikus ez számunkra, akár nem ...


 


2.


Machiavellinek, a „machiavellisztikus” szellem negatív erényén kivül, vannak egész pozitiv érdemei. Az újkori általános történelem, az alkotmány elmélet, a teoretikus hadtudomány és államtudományok, mint tudományok, modern megalapítója. S mindezeken kivül ragyogó stiliszta s pompás szatirikus, kinek egy páratlan tökélyü vígjátéka is van, a Mandragola. Ezeken túl pedig egyike a legnagyobb hatású szellemeknek, aki — és ezt nem szabad figyelmen kivül hagyni — olyan körökben hatott, ahol a társadalmi lény-embernek földi sorsáról határoztak. Ebben a tekintetben mindegy, hogy ez a hatás bevallott-e vagy leplezett. A Machiavelli-i mű és szelleme mindig és mindenkiben motorikus volt, aki valaha is formálója volt politikai téren az emberi történelemnek; — s szellemének páratlanságát és erejét ez igazolja legfőképpen. Az igazolja, hogy nincs az igazi, aktiv politikai cselekvésnek formája, mely valahol, mégha tudatosan antimachiavellisztikus szellemű is, ne siklana a machiavellizmus mezejére; — hogy csak arról lehet szó, hogy az antimachiavellizmus nem az egész Machiavelli-i rendszert vállalja. Különben, ha élni akar, valahol valamiben vállalnia kell; lévén a politikai cselekvés sohasem az angyalok cselekvése, sem a jobb, sem a baloldalon, de még a centrumban sem, hanem a hatalomratörő és a hatalomban kitartó akarat erőjátéka. Már pedig Machiavelli minden írása, levelei, melyben élményeiről számol be, szépirodalmi alkotásai, melyek szatiráját és peszszimizmusát őrzik, úgyanugy, mint történelmi müvei és elméleti írásai, mind, végig a hatalomratörő akarat szférájára tartozó utalások, értelmezések és tisztázások, tanácsok és megállapítások. Machiavelli egész riasztó rendszere, amit álmodott, élt, írt és teoretizált: nevelés és meggyőzés a hatalomratörő akarat számára. Tanítás a kíméletlen diktátori uralom szükségszerűségéről és nevelés a tirannikus rendszer elérésére . Paraneizis cézárok és condottierik, diktátorok és hódítók, imperiálisták és leigázók számára, — de a józan politikai cselekvőnek is. Filozófiai igazolás az erőszak-uralom elfogadtatására. De filozófiai igazolás a tiszta szívvel uralkodó politikusnak is. Páratlan és titáni mű, melynek sötétségeit a patriotizmus és hasznosság elvei magyarázzák, de nem mentik. Illetve páratlan és titáni mű, mely sötét lángokkal ég, mint egy máglya, kitörülhetetlenűl az emberi történelemből s igazi és teljes értelmében kiégethetétlenül az emberi természetből, miután annak egy örökkévaló vonását teszi rendszerező munkája anyagáúl... Igazi értelmezését csak démoni voltának felmutatásán keresztül lehet megközelíteni.


 


3.


Már démoni maga Machiavelli személye, bár sorsa szinte normálisnak látszik dúlt és bomlott korában amikor élt, a XV. és XVI. századok egymást felváltó ölelkezésén ... Eredetileg, amíg szerepelt, szülővárosa, Florenc hivatalnoka volt, mint a tizek mellé rendelt külpolitikai tanácsadó, ahogy ma mondanók, külügyi államtitkár, ki főleg követi megbízatásokat végzett. Diplomata tehát, e raszta összes hájaival megkenve, ki számos ügyekben és megbízatásokban járt el, sikerrel és sikertelenül, Florenc barátainál, kikkel szövetségekeket kötött és Florenc ellenségeinél, kikhez barátkozás céljából ment. Már maga ez a tevékenység összetett és súlyos, óvatos és ravasz lelket kivánt Machiavellitől, ki e diplomáciai mesterségre felettébb alkalmasnak bizonyult. Háború idején viszont hozzá tartoztak a hadsereg ügyei; szervezése és ellátása. Igy azután járt háborukban és ütközetekben is, volt zsoldosok parancsolója és úra, ismerte tehát kora minden lehetséges emberfajtáját és kora egész gyakorlati és történelmi valóságát, amiket könyörtelen szemmel és pesszimizmussal, éles és tiszta látással szemlélt és figyelt. Nincs frenetikus és pokoli, vértől és tébolyodottságtól gözölgő korában (a Borgiák kora ez!) eszme és ember, amivel és akivel nem kerül össze. E sürgés-forgásban fedezi fel azután a történelem csinálás, szerinte egyetlen helyes, módjának logikáját. Ebben a felfedezésében a valóság modell és médium számára, amiből kilátja, kiolvassa a tömegek kezelésére és a tömegek felett való uralomra való magatartás formáit. Sorsa azonban valószinüleg máskép fordul, ha a történelem nem veti ki a nyeregből azt a politikai rendszert, melynek bizalmasa és csinálója volt. Florencbe ugyanis viszszatérnek a számüzött Mediciek s az egész uralomrendszernek, melyhez Machiavelli tartozott, menekülnie kell... Ő ugyan (s ez is kétértelmű lelkületére jellemző), természetesnek találná, ha helyén maradhatna. A Mediciek azonban nem. S igy kerül, némi kínzások és börtönök után, számüzetésbe. Elasztikus és minden ügyet egyforma hív lelkülettel szolgáló szelleme alig érti e szituációt. Viszont menekülni kell... S a számüzetésben próbál tehát orientálódni a Mediciek felé. Édeskevés, amit elérhet. Aprócseprő megbízatásokat; amolyan kémjellegű tisztségeket. Haza azonban nem mehet. A nagy sikert kitündököltető kegyet nem sikerül semmivel sem kivívnia. Amolyan csendes emigráns lesz, ki egy kis faluban él; meglehetős szegényen, — várva és epedve a politika fordulását... Igy koncentrálódott azután írásra a cselekvés és az uralkodás elméletének kialakítására, az uralom helyett...


 


4.


Eredetileg nem is volt közvetlencselekvő szellem. Tehetségalkatában több a szemlélődésre, mint az aktivitásra való hajlam. Inkább szem, mint ököl. Elsősorban tehát főképp megfigyelő; csak a vérmérséklete a cselekvőé, melyben hideg és részvétnélküli. A logikája azonban mind a kettőé. A cselekvőé is és a szemlélőé is. Ezenkivül pedig gyakorlati és teoretikus ész, melyet az óvatos és fontoló természet még finomabbá és élesebbé csiszol. Mindezeket a képességeket azután egy a legvégsőkig érzékeny valóságérzék hordozza. Ezért azután Machiavelli a világirodalom egyik legnagyobb reálistája. Különb minden ugynevezett filozófus természetnél. Nála minden gondolathoz szükséges az élmény s minden koncepcióhoz a modell...


 


5.


Ha emlékezete nem is, de a „machiavellizmus” koncepciója eltünik az időből, ha nincs Machiavelli életében egy nagy találkozás. Egy diabólikus természetű és szélességű élmény. A találkozás Cezare Borgiával...


Cezare Borgia volt Machiavelli életében az a felmérhetetlen élmény, mely elinditotta agya és szelleme kristályosodását, a nagy Gondolat, a Principe s e gondolaton túl a machiavellizmus rendszere köré...


... Már a találkozás szituációja jellemző. A mindenekfölött nagy patrióta Machiavelli e találkozásban egy ellenséget választ ideálul. Cezare ellenfele Florencnek, amikor megismeri Machiavelli s bár mindent helyes értelme szerint mérlegelő esze látja Cezareben a Krisztus elleni Lázadót, Hydrát és Baziliscust (ő maga nevezi Cezaret ezeknek), mégis megtartja ideálnak. S lényegében, Machiavelli személyiségének erkölcsi voltára, ez a mégis a jellemző. Az a jellemző, hogy Cezare Hydra, Baziliscus és Krisztus elleni Lázadó, de mégis az a személy, akinek energiája, viselkedése és cselekvése eszménnyé koncentrálódik benne; akinek cselekvői ideológiáját, uralmi princípiumait a bölcselet szigorával emeli tanná, melyet azután Machiavelli főleg a Principében fejt ki, hol maradék nélkül tükröződik a machiavellizmus egész lényege, szelleme és etikája: az elszánt ravaszság és kiméletlen következetesség e tekintetnélküli uralom elmélete általában, részleteiben pedig a politikai cselekvés elmélete sub specie aeternitatis...


6.


Machiavelli természete nem volna démoni, ha volna irányulása akár a jóra, akár a rosszra. Machiavelli azonban nem ismer tekinteteket, csak célokat. Ezért rá jellemző cselekedet ha napirendre tér a politikailag elbukó Cezare felett; ha nem von le semmi tanulságot készülő elmélete számára a Baziliscus bukásából. S a machiavellisztikus gondolatok és eszmék konstellációjában igaza is van Machiavellinek. Cezare csak addig lehet ideál számára, amíg a nagy szituációk és nagy pillanatok kiméletek nélküli hőse, amíg kitölti a machiavelli-i politikusi eszmény pokolgőz verte kereteit. A bukás után Cezarevel szemben még csak részvéte sincs. Ez tulságosan keresztényi volna részéről. Holott ő benne nyoma sincs a keresztényinek; hiszen nemcsak politikailag ellensége a pápának, hanem emberileg magának a keresztény tanításnak is, mely az erő helyett a kegyességet, a cselekvés helyett a türést s a hatalomra törő akarat helyett az alázatot hirdeti. Az ilyen álláspontban lehet igazság és erkölcsi emelkedettség is. Machiavelli azonban az Egyház munkáját s a kereszténység Tanítását úgy tartja ravasz papok és államférfiak találmányának, hogy uralmi okokból, minden állami tevékenységben mégis nélkülözhetetlennek itéli. A Discorsiban mondja, hogy ami a világi hadsereggel elérhetetlen marad az úralkodó számára, azt a szellemiek, elsősorban a vallás igénybevételével kell megkaparintani... Ezért azután Machiavelli s a machiavellizmus szellemében ezek a m ég i s fordulatú meglepetések adják a legegyénibb és legsajátosabb vonásokat, melyeknek összefoglaló jegye kétségkívül a kíméletlenség minden terrornál keményebb fogású kategóriája alá tartozik. Kíméletlenség minden irányban ... az erkölcsi és a logikai ellenére úgyanugy, mint a valóság ellenére ...


 


7.


Állampolitikai elméletének és megjegyzéseinek vezetőideálja egy kétfajta mutatkozásu embertípusban örökítődik meg: a hadvezérben és a politikusban, illetve a kettő közös alakulatában: a Fejedelemben. A Fejedelem bármely mutatkozásában vesszük, mindig az ököl és a vaskéz embere s főleg az, ha hadvezér is. S ebben a vonatkozásban Machiavelli nem csak az elméletben, de a gyakorlatban is önmagához hiven járt el... Machiavelli az elsők közé tartozik, akik felfedezik, hogy az állam igazi és legyőzhetetlen ereje a hadseregben van. Ez a hadsereg azonban s ez a felfedezés igazi lényege, nem zsoldos, hanem maga a felfegyverzett nép. Ám Machiavelli nem csupán felfedezi az általános védkötelezettséget, de meg is valósítja; természetesen a machiavellizmus igazi szellemében, tekintet és minden erkölcsi meggondolás nélkül. Ennek a cselekedetének machiavellisztikus szellemét semmi sem igazolja jobban, minthogy az így szervezett csapatok ellenőrzését egy korabeli híres kegyetlenségü hóhérra bizta, mert, mint megokolta: „A katonának jobban kell félni vezetőjétől, mint az ellenségtől”... A cselekvésnek ez a szelleme kétségkivül egy olyan területet surol, mely alig hozható vonatkozásba még egy barbár szellemű etikával is. Itt azonban az a paradox, mint ahogy egyebütt is, a machiavellizmus egész rendszerében, hogy a valóság a legtöbbször követte és igazolta Machiavellit. Európa újkori történelme az emberi cselekvés ilyen szellemű elvei alapján alakult történelemmé...


 


8.


Machiavellit államelméleti írásaiban elsősorban nem az érdekli, hogy minő legyen az állam, mint inkább az, hogy természeténél fogva micsoda az állam, illetve, hogy az államból, adottságai és viszonyai folytán, mit lehet okossággal csinálni: annak, aki bármi úton, vak erejű akaratának karmai közé keriti. Az állam a vak akarat karmai közt szilárd összeg, mely kizár minden erkölcsöt és érzelmet. Az állam katonai és politikai szervezet, minden kulturális küldetés nélkül: lehetőség és bázis az uralkodásra. Az állammal kapcsolatban csak egy kérdés jogosult: hogy, hogyan lehet rajta a lehető legjobban uralkodni ... Ugy, hogy Machiavelli egész államelmélete az uralkodó ember pedagógiája, ki végeredményben ahhoz a démoni játékoshoz hasonlít, ki az embert és világát egy a maga részéről mindenképp megnyerendő pártinak tekinti...


 


9.


Ennek a könyörtelen beállítódásnak és gondolkodásnak a hátterében persze egy ijesztő sötétség lappang. „Az emberek soha sem tesznek jót, legfeljebb szükségből. Ezért szükségesek a törvények... Egy állam rendbentartásához mindig elégséges egy ember. Enélkül az Egy nélkül sohasem teremthető valami egységes, vagy maradandó. Ez az Egy nyúlhat rendkívüli eszközökhez...” Ez a „morál” az, ami uralkodó Machiavelli „etikájában”. Ezen az alapon dicsőíti Machiavelli Romulust, amiért megöli testvérét. „Ha ez a cselekedet be is vádolja Romulust, az eredmény felmenti!” Ebbe a morálatmoszférába logikusan illik a politikai cselekvés módozataira tett elmélkedése. „A cél elérésére nem mindig elégséges a bátorság és az erőszak. Gyakran ravaszság, csel és csalás is szükségesek.” Hogy azután a legtermészetesebb tárgyilagossággal elmélkedik Machiavelli az összeesküvésről, a merényletek előkészítéséről és a diplomáciai csalás módozatairól, mindezek csak természetes sugárzásai a rendszer lényegének; valamint az is, hogy kidolgozza a terror és a szemfényvesztés pszichológiáját. Machiavelli mondja: „Az erőszakosságokat lehetőleg egy időben kell elkövetni, hogy ezáltal kevésbé legyen észrevehető és ezáltal kevésbé hassanak az idegekre. A jó cselekedeteket viszont egymásután és sorjában kell gyakorolni, hogy így mélyebben az emlékezetbe vésődjenek...” Machiavelli egész természetes hangon beszél arról, hogy a kegyetlenségeket hogyan kell „jól alkalmazni.”


...A Fejedelem etikai személyiségéről sem kevésbé meglepő a véleménye. „Az olyan férfiunak, aki minden körülmények között erényesnek mutatkozik olyanok között, akik nem azok, tönkre kell menni. Hogy tehát valaki uralmon tarthassa magát, meg kell tanulnia nem erényesnek, hanem olyannak lenni, aki viselkedésében a szükségszerüségtől befolyásoltatja magát.” Machiavelli mentegetőzései nemkevésbé meglepőek. „A Fejedelem által elrendelt kivégzések csak egyeseket érintenek.” Viszont — és ezt ki kell hangsulyozni — ismeri az embert és az ember valóságát, mert hozzáteszi: „Az emberek előbb elfelejtik apjuk halálát, mint örökségük elvesztését.”


 


10.


Machiavelli elméletében mindig nyilt és mindig őszinte s főleg egészen aprólékos és egészen praktikus. „Mutatkozz hűnek, emberinek, istenfélőnek, becsületesnek és légy is: de mindig légy készen mindezek ellenkezőjébe csapni.” „A Fejedelem cselekvésében csak a siker a fontos. Ezért a Fejedelem egyre csak győzzön és győzzön és tartsa uralmát, — és az eszközeit mindig becsületesnek fogják tartani és mindenki dicsérni fogja, mert a csőcseléket csak a látszat ragadja el... s a világon nincs egyéb, mint csőcselék...”


...Machiavelli gondolatainak ethoszát igazolja történeti miliője, mely a világtörténelem egyik legbomlottabb korszaka. Igazolja kiméletlen valóság érzéke, történeti tudása és természete. Pesszimizmusa. Csak épp ennek az ethosznak a logikáját nem igazolja semmi. Machiavelli tagadhatatlanul a saját kora, sőt azóta egy folyton ismétlődő, soha el nem változó valóság fia, csak épp az Ember fia nem. A mű és szelleme teljesen azonos idejével s lényegében talán minden kor uralkodó, politikát termelő cselekvő szellemével. Csak épp az Ember szellemével nem. Viszont tagadhatatlan, hogy elmélete és cselekvési ethikája „általános emberi” elmélet és ethika, még akkor is, ha nem sorozható ez az elmélet az etikus elméletek területére. A méreg és a tőr mindig megvolt és mindig megmarad. S ha más is a politikai gyilkosság tette, mint az elmélete, tény, hogy Machiavelli az összes létező államelméleti gondolkodók politikai igazságainak hetven százalékát mondta ki s talán a legéletrevalóbbakat. Ezért azután Machiavellivel szemben a magyarázók „tisztázó” vizsgálódása legalább is problematikus, ha nem szemforgató; könyveljék bár el az egész machiavellizmust a patriotizmus oldalára, vagy mint Ranke, tagadják bár meg tudományértékét, minősítvén az egész Principet privát és egyszeri tanácsadásnak Lorenzo Medici számára. Az ilyen „tisztázás” még akkor is problématikus értékü, ha mint Heinrich Leo csupán történetileg szükséges produktumnak látja, azzal a megokolással, hogy ebben az időben fejedelem másképp nem volt lehetséges. Mert mindezekkel szemben minden valahai diktaturák azt bizonyítják, hogy a machiavellizmus elvei a legkevésbé sem egyszeriek, lévén a machiavellizmus az uralomra törő cselekvés elmélete, mely állandóan élő és aktuális formája az emberi cselekvésnek; eredeti és eredendő magatartás az emberi magatartások sokaságában, melynek maximáit “Machiavelli formulázta meg és mondta ki először s azóta csupán láthatóvá lett, ő tudatosította s így azután a machiavellizmus ugyanolyan örök és állandó tartozéka az európai szellemnek, mint a keresztényi magatartás, vagy egyéb örök és alapvető magatartások. Ezért a machiavellizmus jelenségével szemben korántsem a „tisztázás” a bírálat alapvető magatartása, hanem igazi értelmének tudatosítása, illetve negativ és démoni jellegének kiemelése...


 


11.


Démoni Goethe értelmében minden, ami ellentmond a Rendnek, a Logosnak. Ezért a démoni nem foglalható sem a jó, sem a rossz kategóriái alá. Még leginkább a „lehetetlen” körébe tartozik és így a „lehetséges” az, ami a leginkább kizárja. A démoni bármilyen mutatkozása csak teljes értelmében primitiv világnézet mellett lehetséges, főleg a végzetszerűséget valló világképekben. A démoninak számtalan a nyilvánulása, de „legtisztábban” természetesen az emberrel kapcsolatosan válik láthatóvá. S ha emberben is és műben is megnyilvánul, mint Machiavelli esetében, akkor mutatkozásában van valami „példás”, ijesztő és vonzó. Igy hat és ilyen minden nagy emberi cselekvő (Napoleon, stb.), bármelyik igazán nagy uralkodó. Minden esetben azonban nehéz megállapítani, hogy a kettő, a mű és a személyiség közül, mint Machiavelli esetében is, melyik a démonibb inkább, Machiavelli személyisége-e, vagy a machiavelli-i észkonstrukció Bizonyos, hogy mind a kettőben mutatkozik, úgy, hogy alapjában véve a démoni kisugárzása is olyan természetű, mint a mű sugárzása a modell, illetve az élmény és a művész között...


...A démoni hatása alól nincs kibuvó, mint ahogy a démoni hatásfelület mögött mutatkozó elvek ellen sincs orvoslat. Elragadó a hatás és védhetetlen az elv. (Főleg az azonos szférában tartózkodó számára!) Mind a kettő, az elv is és a hatás is, áttör minden meggondolást. Machiavelli elveinek démonitása ezért abban áll, hogy páratlanok a politikai cselekvés területén, illetve, amivel behelyettesíthetők volnának, azok erőtlenek és nem elégségesek ...


Ezért nincs a machiavellisztikus elvek ellenében, amely „kicseréli”, „legyőzi”, vagy „helyettesíti” őket, illetve az egész elvrendszer ellen csak egy módon lehet védekezni s ezt is Goethe állapítja meg: „Sie (a demonikusok) sind nichts zu überwinden, als durch das Universum selbst, mit dem sie den Kampf begonnen.” Igy azután az antimachiavellisztikus gondolkodónak és cselekvőnek tisztán az ellenkező oldalra kell helyezkednie, ami a valóság természetében szinte lehetetlen, miután a machiavellisztikus szellem, ha egészében nem is, de lényegében örök és emberi. Ezért a démoni ellenállásu elveket és tételeket, illetve ezeknek az összegét, észszel és értelemmel nem lehet megszüntetni. Machiavelli mithoszt fejt ki és egy mithikus konglomerátumot tisztáz: a társadalmi valóság észfeletti szövevényében a cselekvések egyik lehetséges formáját, melynek nincs és nem is lehet semmiféle viszonyulása, sem a jó, sem az isteni irányában, csak a hatalomra törő akarat felé. A hatalomra törő akarat pedig a legtisztább és legkizárólagosabb élet. A démoni minden jelző nélkül...


 


12.


Persze, mint mondottuk, démoni Machiavelli ideje is, annyira az, hogy a legpáratlanabb ebben a nemben, lévén démoni minden idő, amikor épp a jóra és istenire való irányulások bomlanak fel. Machiavelli kora anynyira démoni, hogy ha nem él ebben az időben Machiavelli, egy igazi históriai érzékü irónak ki kellett volna találni figuráját és művét...


...Hogy azután Machiavelli harcolt-e a feléje magamagából és mindenfelől áradó démoni ellen, az vitatható is, meg nem is. Arcképei, világtól való nehéz elvonulása, levelei alig igazolják ezt. Különben pedig minden védekezés elvetését és fölborítását jelentette volna annak, ahogy élt és cselekedett. A védekezés a démoni ellen kikapcsolódást és viszszavonulást jelentett volna Machiavelli számára a valóságból egy légüres térbe: egy szabadságolódást a halálba. Nem tehette. Legfeljebb annyi történhetett csak, hogy személyiségében az Ember és a Démon örökké szembenálltak. Illetve csak annyi lehetett, hogy a legtudatosabb és a legvilágosabb pillanatokban valami harc után a vak akarat lett a döntő. Valami harc után... amikor az Erkölcs, az Isten, az Emberi és más ideák imbolyogtak fel a démoni sugallat köré. Minden igazán nagy cselekvő pillanata ilyen. Az ilyen pillanatot viszont csak a tökéletes szakítással lehet megkerülni, az átugrással egy más világba. Machiavelli nem kerülte meg soha. Mert még a valóság elől való kényszerü menekülése is, amikor emigrált, csak arról győzte meg, hogy nem következik be a menekülés, ha következetesebb a kíméletlenségben. Igy az emigrálás Machiavelli esetében tulajdonképpen út volt a démoni lelkiállapot állandósítása felé. Igy Machiavelli az emigrációban nem a szent irányában nőtt, hanem teljességgel a démoni karjaiba, — tartozván Machiavelli az emigráns azon ritkább fajtájába, akinél az emigráció készülődést jelent a cselekvésre ...


Ez a cselekvés az ő esetében a diktatórikus cselekvés elméletének grandiózus felvázolásából állott, tele honvággyal és nosztalgiával az uralom után...


Machiavelli vitája és vivódása a démonival a megegyezés a Démonnal. (Kolozsvár)


 


Vissza az oldal tetejére