Főoldal

Korunk 1927 Június

Mister Pókhas

 


NÉVTELEN AMERIKAI ÖNÉLETRAJZ


Fordította: SZÉKELY BÉLA


 


(9)


Híreket hallok, amelyek meggyötörnek... Az utca pletykája hozzám kúszik, dolgok, amiket a taligák, bódék, elárusító helyek, szabad perceikben elbeszélnek, ha a házalók és a vevők elfelejtik a halat, almát, fehérneműt és párnát és élvezetesebb dolgok felé fordul a figyelmük.


Hallotta már...


Ugyan ne mondja... tztz... valóban, úgy éljek én, ez szégyen az egész zsidó népre ...


Mi az, maga még nem hallotta... Te is ismered Brinnt egy finom ember, egy okos ember, egy jó zsidó... hát a lánya... emlékszel rá: Esther... egy fekete...


Igen... igen... emlékszem rá...


Hát azt mondják, azt mondják, hogy feleségül megy ahhoz a hosszú goj-hoz.


Ugy hívják: Finn...


Biztosan, hát valóban biztosan tudja földi...?


Annyit tudjak én is a gondjaimról... Hát egy „amerikanski” bizalmasa vagyok talán? Mi? Ugy beszélik... és így mondom én is el... ha ezt a potétesz-t1 egy pennyvel olcsóbban adja, úgy tiz fontot veszek...


Ugy éljek én, nem adhatom, úgy éljünk mind a ketten... Azt mondják, azt mondják... és ha azt mondják, akkor bizonyára lesz benne valami...


És ezt nevezik Amerikának... Ekkora szerencsétlenség a szülőkre... tztz... egy gojhoz menni ... Milyen szégyen, milyen szégyen... megyek... hát... nem adhatná egy kicsit olcsóbban?... ha nem adja olcsóbban, akkor megyek.


Esther és Finn annyit voltak együtt, hogy bizony gyakran mondották az emberek: „azt mondják”, de ha mégis igaz... milyen csapás ez az én büszkeségemre, ha Esther valóban másra gondolna, amikor én, én Meyer Hirsch is itt vagyok és őt akarom...


A sadechenek állandóan nyomomban vannak... Jobbnál-jobb ajánlatokkal üldöznek. Igy azután mindig a házasságra kell gondolnom és ezzel együtt: Estherre... És most a pletyka fülembe súgja figyelmeztető szavát... Esther... a te Esthered..., akit szíved legtitkosabb kamrájában őrzöl... abban a kamrában, melybe soha be nem tekintettél..., melybe beletekinteni soha se mertél... jól vigyáz, különben elveszted...


Viszont bolond lennék ha... éppen most, amikor minden úgy megy, ahogy akartam... A házaság most a legjobb ugródeszka lehet számomra, egy olyan ugródeszka, mely a legmagasabbra röpit fel... Meg kell a dolgot jól fontolni... miért nehezítsem meg a dolgom saját magam... Még van időd... igazán nincs mit panaszkodj... várd meg a kellő időt... Hisz itt van Gretel, fáradt óráid számára az örömök diványa... kényelmes, nyugodt, vihar nélküli berendezkedés. Minek okozzak saját magamnak nehézségeket?... A legjobb úton vagy, hogy Newyork egyik legszebb karrierjét fussad meg... már most is messzire jutottál... Idő kérdése az egész... még csak kevés idő kérdése... minden szem középpontjában lenni, tekintélyesnek, körülrajongottnak... már futnak utánad... És hatalom! Pénz! Állás! Szép, kikultivált hölgyikék csinos vagyonokkal... a legjobb családokból... éhesen és készen a te számodra... Ugy vezetik őket eléd, mintha király lennél... a tied, csak a kezedet kell kinyujtanod utánuk... a legkirálynőibbet választhatod ki közülük, hogy királyi udvarodat ékesítse... Bah! ... és ez a másik... ez a senki... mégha a nagyapja a vilnai gaon 2 volt is..., de nézd csak meg az apját, mondhatom pompás apósod lenne, após, aki egy pennyért árusitja a pohár szódavizet... Puh!


Ezek azok a gondolatok, amelyek úgy hullanak a fejembe, mint a szitált hamú... Vetköződni kezdek, le akarok feküdni. .. Már megint közeledünk a nyárhoz... Az ablaknál állok... az ifjú hold az égen nyargal és megvilágítja a felhők vékony pelyhét... Olyan, mint egy mennyasszonyi fátyol... Gretel hív..., Vajjon sejti, vajjon érzi, hogy égi szűzet látok magam előtt, pompás mennyasszonyi csipkékkel ékesen...


Gyere már Meyer..., hogy milyen lassan jössz... A holdba nézel!? Azt mondják, nem jó a holdba nézni. .. gyere Szívem, gyere Meyer, gyere az ágyba...


Gretel, ahogy esténként szokta, duruzsolni kezd.1.. „Aludj, aludj kis fáradt fiacskám... A karom legyen a párnád, kedvesem ... Király a férfiak között, aludj én fáradtam... így... aludj...”


A fenyegető csendben megint csak előbukkannak a kínzó gondolatok. A hold sugarai keresztültörnek vékony szempillámon... Elfordulok a holdtól és szüntelen forgolódom... „Aludj szivecském, aludj... Meyerle... olyan nyugtalan vagy... el foglak altatni... Belenéztél a holdba és a csillagokba, Meyerle, te drága... de én, Gretel, én mindig csak reád nézek... aludj te legszebb a világon... te vagy az én holdam és te vagy az én csillagom... az egész világ..., te jelented Gretel számára a világot... édes szivem... Itt fekszel a szívemen... én nem is akarok többet... csak a szívemen aludj... és akkor enyém a világ!” Forró ajkaival megcsókolja a szememet, ajkai beleégetik magukat, mintha minden viziót ki akarnának szememből égetni... A kéj öle... öle ... megvigasztalódva álmosan, álomba duruzsolva... elaludtam. Felriadok. Vörös láng lobogott fel a szemeim előtt..., de most megint koromfekete a szoba... Nem verték félre a harangokat? ... És nem kiabált valaki, rettenetesen, borzalmasan?... És a hold is letünt már és itt hagyott engem ebben a rettenetes sötétségben... Megfordulok és ott érzem arcomhoz közel szabályos, nyugodt lélekzetét... Talán Gretel kiabált álmában... Nyugodtan alszik... Csak várok, csak figyelek; szemeimet belefúrom a vaksötétbe... Mi volt az, ami felköltött?... A láng. A kiáltás. Ijedt harangok félreverése. Minden olyan csendes, akár a sír... A sötétség még mélyebb lesz... Belezuhanok a sötétségbe... szakadék a mélységbe... Jól megfogódzom a takaróban. A sötét félelmetesen összehúzódik... Most rámveti magát... a falak egymáshoz közelednek, a mennyezet sülyedni kezd... Kinyujtom a karom, hogy visszautasítsam a lezuhanó falakat... Meglököm Gretelt. Felébred, erős, vigasztaló karjai közé vesz, mint egy félős gyermeket, mellére ölel és becéző neveken szólit            Lassan eszméletre térek, hálóingébe dugom a fejem, mint a kis gyerek, aki a párnával eltakarja az arcát, hogy így elűzze a lidércnyomást... „Mi történt? mond... Most már megnyugodtál... Mi történt, édes életem, mi történt? Mond? Borzalmasan hánykolódtál... a homlokod hideg és nedves... gyere szívem, feküdj ide... így”... Kifáradva, meggyötörve simulok hozzá és erősen magamhoz szorítom...


 Semmi, semmi Gretel. Aludni akarok. Rosszat álmodtam.


Lerázom magamról ezt a gyermekes félelmet... El kell űzzem a kinzó gondolatokat, mert csak akkor tudok elaludni... velem együtt lefeküdtek a gondolatok is... Nyugodtan és éles aggyal fontolok most meg mindent... Jól tudom... Nincs máskép... El van intézve... Most már tudom... Előre, előre Meyer Hirsch! Már röpit magával a lendület... előre. A nagyravágyás a leg...


 


HATODIK KORSZAK


... És ha a világ legmagasabb trónusán


ülünk is, ott is csak a farkunkon ülünk. ..


Montaigne


1.


 


„Már igazán elérkezett az ideje, hogy szakitsál Gretel-lel.”


Kis pontocskák szikráztak s azután felszöktek a kéménybe. Az egyik fahasáb fájdalmasan esett össze és megint tüzet és szikrát hányt. Philip és én egyedül ültünk a sötét könyvtárszobában, belefészkeltük magunkat a kényelmes bőrszékekbe és a kandalló kellemes melegét élveztük... Philip várta, csak várta, hogy szavai belevésődjenek koponyámba. Cigarettájának hamuját bedobta a fellángoló tüzbe, majd előrehajolt és merev, mozdulatlan pillantással nézett rám.


„Meg kell tőle szabadulj, Meyer... Itt az ideje, hogy a hajód befusson a kikötőbe... Nincs szükséged többé az ilyen ballasztokra... készülj a gazdag szállítmányra...


Az arcomat figyelte. Szempillám se rezdült meg. De mintha mégis ki tudta volna olvasni a gondolatomat. „Gretel már kellemes kényelemmé lett az életedben. Ne engedd, hogy pótolhatatlan megszokottsággá legyen... Hallgass rám Meyer... Remélhetőleg nem gyengült meg a régi éleslátásod. Nézz keresztül a dolgokon... nézz a jövőbe... Mióta az Uptownba költöztünk, Gretelnek ugyis más poziciót kellett adjunk; ügyes hazugságot találtunk ki, öregedő anyád társalkodónője lett. Anyád házában lakik... de a te házadban is... a legfelső emeleten... amint mi hisszük, messze a cselédek kémlelő tekintetétől... s azt hisszük, hogy a világot mi orránál tudjuk vezetni... De Gretel sokkal feltünőbb szép-asszony, semhogy ezt a mesét elhinnék... szép ruhák... elegáns kinézés... jellemző kép... Ugyan mit is várhatnánk egyebet, mint azt, hogy a világ titkos, halk fecsegésében őt is meggyanusitja... És az ilyen pletykának hosszu lába van.”


Philip hátra döl a székében és belenéz a kandalló megetti sötétbe, melyben a szikrák úgy világítanak, mint a szentjánosbogárkák a nyári éjszakában.


Gondolatok viharzanak bennem. Azt hiszem, hogy Philip csak egy percre hallgatott el. De mint a villám az ég myriádjaiból, az idő pillanatnyi lélegzetvételében ezer kép, gondolat, emlék cikázik rajtam által. A világ minden fájdalma egyetlen sóhajban... Gretel... róla lemondani. Esther, nem, nem szabad rá gondolni, Esther... Tegnap dr. Hymie Rubin megvizsgálta az anyámat. Tegyük fel, hogy meghal. Mi történik akkor Gretel-lel... ? Milyen furcsán néz ki Hymie a görbe lábaival. Ahogy keresztültipegett a szobán. Kezébe vett egy könyvet és azután megint eldobta. El a könyvekkel. „Mi szükség van rájuk?” mondotta mekegő hangon, amely még Hi Ruberre emlékeztett, Lavelle idejéből. Lavelle... gázvilágitásos dicsőség... „Ezek az átkozott könyvek; ugyan mire jó?” Philip tudta, hogy mit gondol Hymie. „Uptown: a legfelső állat. Uptown a stréberek új világa, akik a Downtown ülökéiből élnek...” Görbe lábai komikusak voltak és a szakálla is... Kijelentette, hogy anyámnál minden a legnagyobb rendben van; csak honvágya van. Honvágya a gettó, az ő világa után. Azt se mondta, hogy jó éjszakát; lebotorkált a lépcsőn ... ugy hallatszott, mintha térdei összeverődtek volna... Uptown... A gazdagság teteje. Beékelődve melegen a csinos barnakőházak közé, amelyek a nyugati nyolcvanas utcánál a Central Park-kai néznek szembe. Uptown. A tetőfokon! De Downtownban is fenntartok egy lakást magamnak, hogy ott választhassak. Ez a lakás az én verbuváló seregem szája. Politikailag még mindig az Eastsidehez tartozom, de csak politikailag. Még mindig feudális úr vagyok, de bizonyos értelemben olyan, aki távollétében kormányoz. Ez a politikai boss-ok uj stilusa. Igen kényelmes. Feudális, de távollévő ur. Igy mondotta ezt Barney Finn. A pokolba vele... Hirsch & Freund, akinek üzlete most jobban megy, mint bármikor is, még mindig az Eastsidere bazirozzák nagy prakszisukat, de most már mindenütt tudják, hogy sikereink vannak. Sikereink! Hogyan, miért: ugyan kinek mi köze hozzá. Sikert akar, sikerre van szüksége mindenkinek, hogy csak ugy özönöljenek hozzánk... Milyen hatalmas irodánk van már nekünk — Hirsch & Freund; — egy hatalmas felhőkarcoló egész emeletét foglaljuk le, szönyegek, állványok, irnokok, kartotékok, csinos gépirónők, közfalak, víznyomásos levélpapír, trükkök és — sikerek... És Philipnek is sikerült. Elegáns kiállítási termei vannak egy hatalmas palotában. Igen, palotában, nem pedig csak házacskában. Egy palota a Broadwayn már önmagában is a sikert jelenti. De még mindig a régi rendszerrel termel... izzadás, vergődés, kínlódás... csak sokkal nagyobb arányokban. Barakkokban állíttatja elő legjobb cikkeit. „New World Brand for Men who know Clothes for Man...” Büdös barakkokban, ahol patakokban folyik az izzadság... De igy lehet sikert elérni. A pénzt! És Philip gazdag, hogy milyen gazdag, senki sem tudja. Az egész világ tudja róla, hogy milliómos. És ha ezt hiszik az emberről, ez már szinte annyi, mintha tényleg az lenne... Öt év... Az életbe való előrejutásunk utolsó öt éve... Supremecourt-biróvá való kinevezésemet egyszerüen visszautasítottam... Hát ezt jól csináltad Meyer Hirsch... Felismertem, hogy pártunk ebben az évben rossz szériába került. Igen rossz lett volna számomra, ha egy visszaszorított pár bukott jelöltje maradtam volna. Meyer Hirsch pályafutásában ne legyen sehol sötét folt, ne mutasson fel sehol vereséget... Vesztettünk, de ez nem változtatott a helyzeten, mert az én kerületem nagy többségben a Tammany Halira szavazott. Sőt még ez a vereség is az előnyömre szolgált... épen a kontrasztjával. Inkább várok és csak egy biztos esztendőben jelöltetem magam. Newyork reformtörekvései ugyis nagyon rövid életüek. A jobb elemeknek zárt szervezetet kellett alkotniok, hogy bennünket leverjenek. Egy kompromisszum szervezetet: keserű, elhanyagolt Tammany párthívek, felháborodott Jefferson demokraták és ügyes republikánus politikusok, akik már szerettek volna maguk is egy harapást a teli fazékból. Irtó büdösséget terjesztettek maguk körül. Mindig ugyanaz: sértések, botrányok, megvesztegetések, bordélyházak, tékozlás, züllés: mindig ugyanaz! Deakkora lárma, hogy maguk a legerkölcsösebb választók is kötelességüknek érezték, hogy a választási urnákhoz menjenek és szavazzanak. Nem kevésbé diadalmasan végzett az én kerületem. Az előnyben részesített osztályok szavazatainak többsége a mienk volt. Beszédek, kenések, ellenőrzések, szervezés, pénz. Ez is ujabb bizonyitéka volt annak, hogy az egész kerület mennyire a zsebembe van. Humoros: a kompromisszumosok Barney Finnt is jelölték a városi tanácsba. Persze eltemettük. Az átkozott: izzó szenen hempergetett meg. Ugyancsak kicsufolt. A szociálisták és ő azt hiszik, hogy jól ismernek engem. Természetesen ez nem árthat nekem, ha csak a választóim nagy többsége meg nem ismert. De felfordul a gyomrom, ha ezekre az átkozott szociálistákra gondolok. Alaposan nekem rontottak. Agyonzabált pókhasnak állitottak be, aki az Eastsiden lovagol.Egyik lábammal a hasukon, a másikai a nyakukon... Pókhas ur! Szenylapocskáikban karikaturákat közöltek rólam. Pókhas úr! A szocialisták egyre több szavazatot hóditottak el. Az én oldalamon állanak a regulárisak, a megbízhatók, az előnyhajhászok. De az uj szavazatokat a szociálisták kapják, a még ki nem próbált generációt. A fiatalokat. Az orosz bevándorlókat, akik a forradalom iskolájában tanultak ki. Bah — a ma szociálistája a holnap bourgoisja. Csak ki kell várni, amig megszedik magukat egy kissé. Majd megváltoznak akkor. Majd átszaladnak akkor hozzánk. Ha egy radikális felcseperedik... máris konzervatív lett... Mindenki csak szavazó állat.


  Mondottál valamit, Meyer?


Nem akarok Gretelről beszélni. Más irányba akarom a beszélgetést terelni.


Ép most jut eszembe Philip; sok gondot ad neked a szakszervezet?


Most készülődünk ellenük. Megszerveztem a gyárosokat. Pardon — nem „megszerveztem”. Csak a gyáriparosok szövetségét alakitottam meg... Gunyosan nevet... „Hogy milyen sok minden fordul meg a neven.” A Szakszervezet amerikaiatlan. Egy Szövetség viszont az amerikai princípiumokért küzd. Érted ezt, Meyer... (A kályhában sistereg, harap, prüszköl a láng)... A szakszervezeti eszme ellentétben áll a diadalmas amerikai intézményekkel mindenekelőtt ellentétben áll a személyes szabadsággal. Megvonják a munkástól azt a jogot, hogy dolgozhassék. A szakszervezeteknek nincs meg a joguk, hogy szabad amerikai polgároknak előírják kinek, mit és mennyiért dolgozzanak. Nincs meg a joguk arra sem, hogy nekünk diktálják: miképen vezessük az üzletünket. Mi, a gyáriparosok szövetségében — amerikaiak vagyunk, — azok ott a szakszervezetekben — idegen invázió...”


El Gretellel! Philip ragaszkodik ehhez. Miután a szakszervezet az ő céljait megfelelően kiszolgálta, egyszerüen semmibeveszi most már... „Nem is vagyok teljesen tisztában vele.... Bizonyos tekintetben, igen Meyer, bizonyos tekintetben a szakszervezetek egész jó szolgálatokat tettek az iparnak. Feljavították a munkások életviszonyait és ezzel a termelési viszonyokat is. Csak nem szabad engednünk, hogy a szakszervezetek megerősödjenek és sokat tanuljanak. Mindig fennforog az a veszély, hogy egyszer erejük tudatára ébrednek és akkor az egész termelést magukhoz kaparintják. Azt akarjuk, hogy az Unió lassan, észrevétlenül, egészséges szempontoktól vezetve szabályozza a munkásviszonyokat. Ugy a munkaadók, mint a munkások szempontjából feltétlenül kívánatos, hogy egyszer még végetérjen a felörlő szezonmunka...´


De Philipnek nem igen akarózik az üzleti dolgokról beszélgetni. Kinosan szívja a szivarját, s mintha ezzel jelezni akarná, hogy elérkezett a határig, s nem akar tovább erről a kérdésről beszélni. Philip bácsinak szinte második, megcsontosodott természetévé lett, hogy ha egyszer kilépett a gyára kapuján, nem akart többet üzleti dolgokról beszélni. Elején a gyár bódító maitresse volt a számára. Madame Business kijelentette: ha meg akarsz tartani magadnak és azt akarod, hogy én is megtartsalak, úgy maradék nélkül, teljesen ide kell add magad... Most már Philip elég gazdag ahhoz, hogy egy kis pihenést engedjen meg magának és más iránt is érdeklődjék. Nem akarta testét és lelkét az üzletnek feláldozni. Elrettentő példának ott látta maga körül az üzletembereknek azt a típusát, amelyet tiz közül kilencnél az üzleti élet alakít ki. Nem tudnak ezek az üzleten kívül semmiről sem a világon, nem látnak egyebet, nem hallanak egyébről, nem tudnak másról beszélni, mint üzletről és megint csak üzletről...


Philip kiitta feketekávéját és becsengette a szolgát, hogy szivarját meggyujtsa... Megint Gretelről kezd beszélni. Abban igaza van, hogy az Uptown-ban Gretelnek is át kell formálódnia. Most Gertrud-nak hívják és csak én szólíthatom, ha négyszemközt vagyunk Gretelnek. Lassanként angolul is megtanult, de még most is szivesebben hallgatja a hangzatosabb és hajlékonyabb jidist. Mint anyám „társalkodónője” természetesen mindenüvé automobillal megy, az üzletekbe, látogatásokra. Suttognak róla. Pletykálnak. Telt alakján, kellemes, arányos formáján nagyszerüen áll a ruha és én büszkén állapítom meg, hogy a férfiak nem veszik le róluk a szemüket... Bájönnek-e majd egyszer a valóságra? Vajjon nem lesz-e egyszer ebből a suttogásból hangos botrány?... Erre sohse, gondoltam... Minden olyan kellemes, meleg, minden a legnagyobb rendben... Ebben az utolsó öt évben valóban pocakot eresztettem. Nagyságos Pókhas ur! A tokám már a pofacsontomnál kezdődik. Pocakos, hegyes has és a fejem olyan, mint egy kelkáposzta... Kérdi-e valaki, hogy a fehér lepke miért száll a kelkáposztára legszívesebben?... Gretel. Természetesen most már én is, mint minden kövér ember, kényelmessé lettem, aki mindenkit békében hagy, csak őt is hagyják békében... Ezzel szemben nézzék csak ezt a Philipet. Ez bizony még mindig jól tartja magát, megmaradt soványnak és harcos. Megpiszkálja a potrohomat, megbödösi a legérzékenyebb helyeken a hájamat, fel próbál riasztani ebből a lethargiámból. Jól tudom, hogy mit akar. Még egy nagy lépést előre. Az öreg Philip: sohsincs megelégedve. A valóságban ő maga is hasonló lépésre készül: meg akar házasodni.


Nem várhatsz vele addig, mig terhedre lesz.


Gretel sohse fog az utamba állani!


Egy nőszemélyre sohse lehet számítani. Akkor se ismerte ki az ember, ha egy egész életet töltött el az oldalán. Nem lehet őket kiismerni, mert ők se ismerik önmagukat.


Valaki belépett a szobába, hangtalanul, belopódzva. A japán szolga egy tálcával. A kávém felet álmodozom. Philip eldobja félig elszívott szivarját és megengedi magának azt a luxust, hogy frissre gyujtson rá. Csak az első arasznyit mondja epikureus, milliomos egykedvüséggel. Ráhajolt a kandalló fölé, melynek tüze élesen világította meg sürü, fekete hajfürtjeit, köztük a már-már egyre sürübb ősz hajszálakkal. Szája, mint a gyomorbajosoké: keskeny és állandóan összeszorítja. Az idő kis gödröket vájt ki az arcából. És igy arca szép és kellemes, épen mert ilyen keskeny, beesett. A kandalló tüze talán... szemei... tréfa talán... a szemei olyanok, mint egy költőé, mint egy álmodozóé... de pofacsontjai, de álla, de széles homlokcsontja... egy felhőkarcoló acél váza... Valóban felhőkarcoló, acélból, kőből és acéllal bordázott betonból készült... Egyéniség... Egyszer meg is jegyezte: valóságos csoda, hogy az első nekilendülésének borzalmas sulyát el tudta viselni... Akkoriban üzlete valóban maîtresse volt. Szenvedélye, — mely erősebb volt minden vérszomjnál, — hatalom szenvedélye, melyet a pénzzel tud csak elérni. Tizennyolc óra napi munka: ez volt a szabály. S ezt a munkaidőt csak percekre szakította meg evésre. Egy fogás: egy korty, egy falás az ebéd; csak késő éjjel, amikor még mindig dolgozott, figyelmeztette ujra a gyomra, hogy enni is kell. Egy doboz lazacot bontott fel, rossz, gyári ecettel leöntötte, kenyérhéjjal kimártogatta... azután egy nagy hagyma: ez volt a dessert. Tovább! Előre! És a hét számára: hét munkanapból állott. Csak a gyomra volt az, amely arra figyelmeztette, hogy a munkán kivül egyéb is van a világon. A gyomra azután bünbánóvá tette ... Végre, amikor már teljesen tönkre ment a gyomra, rájött arra, hogy az élet azért van, hogy éljék. Mint mindannyian, az üzleti élet elátkozottal, Philip is kijelentette, hogy majd fog ő is élni, ugy, ahogy elképzelte magának — nagyvonaluan, csodálatosan, csupa gyönyörüségben — mihelyt annyi pénzt csinált össze, mennyire szüksége van... És végül is, az élet csak várt, várt, hogy végre éljék, de amikor már sor kerülhetett rá, Philip eltanulta az életet s már nem volt meg a képessége, hogy szellemileg, testileg s lelkileg élni tudjon. Szinte mindent kiszivott belőle a vámpyr. A nehéz munka második természetévé lett. Néha ugy látszott, hogy e nélkül nem is tudna lélekzetet venni... De Philip meg volt szokva ahhoz, hogy erőteljesen kézbe vegye saját magát is. Ujra hozzáfogott, hogy érdeklődését az élet és az olvasás iránt felkeltse. Nehezen ment. Mindent előlről kellett kezdenie. Ki kellett magából irtania a kereskedő ember megvetését a kulturával szemben. A gyomra pedig azt követelte, hogy azonnal, a leggondosabban vegyék kezelésbe és pedig a legjobb orvossal. És hallotta az itéletet is: diéta vagy halál. De az élet legerősebb és legnagyobb ösztökéje az volt, hogy Philip elhatározta magában: meghóditja a zsidók legfelsőbb négyszázának erődjét: a német zsidó milliomosokat. Megpróbálkozott vele és visszautasították. Elhatározta tehát, hogy egyelőre visszahuzódik. Majd meg fogja ő annak útját és módját találni, hogy belopozzék a szent falak közé és ha már egyszer benn van, ott is ragadjon.


Philip fejedelmi lakomákat adott. A hízelgőknek egész raja vette körül könnyennyiló pénztárcáját és nagyságának vándorló reklámjai lettek. A színházakban vendégeinek külön bemutató előadást rendeztetett, amelyek azután a színészek és főképen a színésznők bevonásával nagyszerü lakomával végződött. Al Wolff-fal együtt színdarabokat finanszírozott és a primadonnák és drámai hősnők támogató és mentő angyala lett. Társaságát a legszebb hölgyek tették ragyogóvá. Jótékonysági ünnepélyek védnöke lett. Lassanként teljesen közéleti emberré alakult át. A színházban saját páholya volt és a színpad legragyogóbb csillagaival tegeződött. Az üzleti negyedében klubbot alakított, saját maga cenzurázta a tagjelöltek listáját és nagy gondot fordított a klub szigoru exkluzivitására. Dowtown szaladt utána. De az íratlan törvény valamiképen még is megakadályozta, hogy a zsidó négyszázak varázslatos körébe bejusson. Nem volt családfája. Orosz-zsidó új-gazdag volt... És az elitenek szigoru törvényei voltak az orosz és a lengyel zsidók ellen, ép úgy, mint a tulajdonképpeni felsőbb tízezer is szigoruan őrködött arra, hogy zsidók köreikbe be ne juthassanak. De miképen tud egy exkluzív társaság exkluzív maradni? Philip agyában az a gondolat született meg, hogy be fog házasodni közéjük. Tulajdonképen egy pillanatig sem gondolt arra, hogy „aszszonyt” vigyen a házhoz. Egyszerüen egy családfát, egy aféle társadalmi licencet akart feleségül venni... És most közvetlenül az előtt állott, hogy lekösse az após jelöltjével az üzletet és ezért hozta szönyegre a Gretel-ügyet is. Mert éppen mára várta Philip Herman Solomon Munsterkase úrat — a jövendőbeli apósát — aki egy nagy bankárral jönne, hogy Philip híres legénylakásába pinochlet játszanak... Ennek a Munsterkasenak egy lánya volt raktáron, aki a férj utáni harcban alólmaradt... Feltünően kellemetlen csak egy volt a dologban: a kora. Miss Josefine Rauch Munsterkase kisasszony ugyanis már ép elég öreg volt, hogy komoly gondokat okozzon a szüleinek, mert hiszen ezek ahhoz az osztályhoz tartoznak, ahol az aggszüzi állapot komoly és személyes sértést jelentett... Én a 54. Avenue egyik templomának lépcsőjén ismerkedtem meg ezzel a hölggyel; ehhez a templomhoz csatlakozott Philip is, ami ugyancsak egyik sakkhozása volt annak a manővernek, melyet Philip a felsőbb négyszázak ellen meginditott. Összeaszott példány volt, minden egyéni jelleg nélkül. De Philip csakegyre ügyelt — a családfára. És a Munsterkase családnak egész sor onklija tartozott a felsőbb tizezer legfelsőbb rétegéhez, amely az egymás közötti házasság révén valóságos arisztokratává nőtte ki magát,valóságos dinasztiává, egységes családdá. Ez a családfa volt az, amit Philip keresett, — élethossziglan szóló belépőjegy a legszentebb körökbe... Nevetséges, buta dolog ez. És ha már elérte az ember: ugyan mit ért el? Ezt kérdezte Philip is, amikor végre a csúcsra eljutott. És mit talált Philip? A legmagasabb magasságok társasága, mint minden hegyi nép, buta, unalmas, visszamaradt és nagyon vidéki volt... Philip életének tragédiája volt, hogy mindig elérte azt, amit akart... Milyen sóvárogva vágyott a csúcs: a felsőbb zsidó négyszázak köre felé... Mihelyt egy orosz zsidó, ez az otromba, megvetett heringfaló halom pénzt összeszedett, azonnal rájön a lebirhatatlan vágyakozás, hogy a német zsidó előkelőségek közé bejusson. És ezt a vágyat bizonyára azok kiolthatatlan ellenszenve vele szemben még fokozza is... Én magam már a bennszülött amerikaiakhoz, tehát egy új arisztokráciához tartozónak számitottam magam. A siker amerikai arisztokráciájához, amelynek címerén a dollár diszlik... Dollárország! Dollárország!...


Ha rám akarsz hallgatni Meyer, akkor ne veszits időt, ne várj addig...


Mr. Munsterkase és Mr. Mortimer.


A bejelentéssel egyidejüleg felcsavarták az ´összes villanylámpákat.


Munsterkase úr jó hatvanas volt, kicsi, kerek vállakkal és pocakos; sárga arcbőrét még jobban kihangsulyozta vörös-őszes pofaszakálla; sovány arcát még soványabbá tette hosszu görbe orra. Ha az ember Munsterkasera gondolt, akkor előbb az orra jutott eszébe. Kissé himbálodzó lépésekkel ment végig a szobán és bemutatta unokatestvérét, Mr. Mortimert... Mortimer, a híres Mortimer bankcsaládból! Mintha előkelőségük az egész szobát beragyogta volna. Nekem Munsterkase nehéz, németes kiejtése tünt fel, hiszen több, mint negyven éve élt már Amerikában. Hja, ez az óvatosan körülzárt kör kiejtése volt, a cliqueé... Mortimer már más tipus volt. Szélesvállú, magas, barnára lesült és közvetlen: már az egyetemet járt amerikainak fajtájából való. Kiejtése dr. Lionel Cranera emlékeztetett, akit ugyancsak mára vártam. A Harvard tónusa... Munsterkasenak óriási áruháza volt, Mortimer egy bank alelnöki állását örökölte, amelyet négy generációval ..azelőtt Hamburg szabad kikötővárosában alapítottak.


Különben rézbányákat és vasutakat finanszírozott Amerika nyugati részén. Olyan emberek ezek, akik előtt földre kell vágodni... Az 5. Avenue templomának oszlopai ezek... Mégis csak előre törünk... azonban a szájam ize mégis keserü... Gretel... Well, én is ugy hiszem, hogy nincs egyéb hátra... egyszer tul kell esni rajta... Szórakozott vagyok... Fecsegés... Philip egy történetet beszél el... Mintha éppen ő is ezt a szót használta volna: Tul kell esni rajta ? Nem, Board of Directors! Most Esther alakja tünik fel hirtelen előttem... Gretel... Esther... Miért jut éppen ma eszembe, hogy megzavarjon ... Milyen hosszu, hosszu ideje már annak, hogy vele beszéltem... Azt hittem, hogy teljesen elhidegült tőlem... de ma...


A templomnak egy kis küldöttsége lép be a szobába, Druckernek, a fiatal rabbinak vezetése alatt... Velem akarnak tárgyalni. Beledugtam az orrom a templomügyekbe és már is zavart idéztem elő. Eredménnyel müködő politikusnak tudnia kell, hogyan lehet ellenfelei sikereiből is előnyt huzni. Finn-nek az Eastsideben sikerei vannak. És ami még rosszabb, személyemben támad. A kongregációnknak tehát azt a javaslatot tettem, hogy az Eastsideben állitsunk mi is fel jótékonysági központot, hogy így a friss generáció veszendő lelkét az olyan zsidótlan befolyásoktól, mint amilyen a Finné is, megmentsük... Munsterkaset és Mortimert is felszólítottam, hogy a bizottság tárgyalásaiban vegyenek részt. Most már megint elememben vagyok. Mindent elkövetek, hogy Philip jövendőbeli apósára jó benyomást tegyek... „Nem fog hosszu ideig tartani” — vigasztalom őket... És azután megbékélt lelkiismerettel játszhatunk majd pinochlet... Ezen jót nevetnek... Nemsokára kényelmesen elhelyezkedtünk a kandalló mellett; nesztelen japánszolgánk mindenféle füstölnivalót szolgál fel. Drucker, a tiszteletreméltó Joseph Rosemannak, az 5. Avenue-templom főrabbijának volt helyettese. A fiatal rabbi nagyon becsvágyó volt s jól ismerte a törtetés fogásait. A módszere abban állott, hogy tekintélyes és befolyásos emberek előtt édeskés volt és hizelgő... Röviden elmondotta, hogy mi az ülés célja és nekem kezdett el hízelegni... Csak a könnyen érthető, már szentesített frázisokat használta... Zsidóság... zsidóság... és megint talált egy jó alkalmat arra, hogy nekem hizelegjen... „Mr. Hirschet már régóta a zsidóság pajzsának ismerjük, a zsidó kultura és az örökké élő zsidó ideálok védelmezőjének... Mr. Hisch most csudálatos éleslátással egy olyan veszélyt látott meg, amely előttünk tornyosul... És ezt el kell hallgassuk, valóban el kell hallgassuk, mert ha a nagyharangra kötjük szégyenünket, igazán nem segítünk a. dolgon... és fel kell ismerjük magunk is, mit Mr. Hirsch olyan éleslátóan megállapított: az új zsidó generációt elidegenítették a zsidóságtól... Munsterkase ünnepélyesen bólongatott a fejével... Mortimer egy ásítást nyomott el... A rabbi valóban unalmas volt, attól eltekintve, hogy közben jól elkeverte a kártyáit... Attól féltem, hogy nagyon elnyujtja az ülést és ezzel megfosztja Musterkase úrat kedvelt pinochlejától... Szerencsére ép ebben a pillanatban megérkezett dr. Lionel Crane... Felszólítottam ugyanis dr. Cranet, hogy legyen tanácsával segítségünkre. Nagyon ügyes játékot játszottam dr. Cranenel, török módra azon igyekeztem, hogy pasa méltóságokkal és serailjel vesztegessem meg és a magam részére megnyerjem. Az volt ugyanis az érzésem, hogy dr. Crane a legnagyobb örömmel állana szolgálatomra, ha ezáltal valamilyen állásocskához jutna és révemen a magasabb társadalmi osztályokkal kapcsolatokat szerezhetne; akkor bizonyára lemondana a professzionista zsidók ellen hirdetett kereszteshadjáratáról is és arról a teoriájáról, amely szerint a zsidó kérdés egyedüli megoldása: a vegyes házasság! És valóban igazam volt, mert dr. Crane égett a vágytól, hogy a gettóban, a mindenható 5. Avenue-templom védnöksége alatt, jótékonysági központját megnyithassa. Mert felesége volt és gyermeke, akiknek kenyeret kellett adni. Dr. Crane a kis kör közepén állott, háttal a kandallónak. Kopaszodni kezdett és már pocakja is volt. Egész szabadon viselkedett. Anno dazumal olyan volt beszéde hallgatóinak fülében, mint az ostorpattogás. Ma simogatott a szavával... De még mindig jól értette a módját, hogy az ellenvetéseket egyszerűen nem vette figyelembe, mert a témát, melyről beszélt, teljesen ismerte.


— Tudatában vannak-e annak — mondotta — hogy a Christian Science, a New Thought, a teozófia, az etikai kultura és az unitarizmus a zsidók egész tömegét édesgeti magához, különösen pedig a legifjabb generációt1?


Munsterkase valósággal a fülét hegyezte... „Valóban?” Igen, ezek magukhoz vonzák a szellemre ékeseket, akiket ortodox vallásunk durvaságai és nevetséges dolgai elrettentettek. Templomuk a reformtemplom, amely szinte kifejezésre juttatása annak, hogy elfordultak az ortodoxiától. De Uraim, Önök igen exkluzivek voltak. Hát hogyan is jöhetne rá az a fiatal zsidó, hogy zsidó létére okosan, érdemesen és amerikai módra élhet, imádhatja istenét és mégis zsidó maradhat ? Épp ugy el kell juttatni közéjük ennek a megváltásnak a hirét, amint a nem zsidó jótékonysági központok teszik... Mert végeredményében módszereik alig különböznek a nem zsidókétól... A mi legelső´ feladatunk tehát, hogy respektust szerezzünk a zsidóságnak és ahhoz, hogy respektust szerezhessünk, méltóbbá kell átformáljuk. A mi első feladatunk, hogy elnyomjuk ezt a tulzott személyi kultuszt... Hogy visszahódítsuk azokat, akik már felszabadították magukat az ortodoxia babonájától és félelmétől. Be kell nekik bizonyítanunk azt, hogy a mi vallásunk is értelmes és céltudatos. Céltudatos pedig az a vallás, amely több, mint imádkozás. Viszont vannak olyanok is, akiket szociális oldalról kell megfogni... A vagyonos középosztálynak nagyon tetszik az a gondolat, hogy vasárnap el mehet a templomba, valóban igen kellemes vasárnapreggeli időtöltés ez, feltéve, hogy jobb nem akad... Mindent egybevetve az új világnak ezek a világi zsinagógái sem szociálisan, sem szellemileg nem felelnek meg, nem elégítenek ki... De az egyre növekvő zsidó tömegben egy olyan új réteg is van, amelynek nincsen vallási igénye. Igen sokan a szocializmusban és a szellemi anarchizmusban keresnek megbékülést. Kijelentem, hogy a radikálizmus nem más, mint a szellemi igényeknek kielégítésére való törekvés... Azt hiszik, hogy a mi helyzetink Amerikában kellemesebb lesz, ha hittestvéreinket ugy ismerik meg, mint radikálisokat, mint a fennálló kormányforma ellenségeit? Ez megint csak ellenszenvet és bizalmatlanságot fog ellenünk felidézni... Egy nép, amelyik mindig a szélsőségek között imbolyog... Valóban elérkezett annak az ideje, hogy a zsidó ne bélyegezze meg saját magát mindenben, amit csak cselekszik...”


Hangok hallatszanak. Tetszés...Egy idősebb úr: „Ki hitte volna, hogy ide jutunk? Oh! Csak egy kis szabadság és gyermekeink letagadják azt a vallást, amelyért apáik életüket adták volna... Amit annyi üldöztetés elérni nem tudott, azt megteszi szemernyi szabadság...” Drucker: „Mr. Hirsch megtalálta a kellő megoldást...” Munster k a se: „Legrosszabbak a szocialisták... rémes... és az anarchisták... rettenetes...” „Egy bizottsági tag: „A proselitaságra csábitóktól kell őket megvédelmezzük...” Azután a népünk iránti kötelességeinkről ömledez... Egész sor frázis áll rendelkezésére, valóban konyhabölcsességek, melyekkel unalmassá is válik. Végül is a probléma mégis csak megmarad problémának, már pedig a pinochle igen lekötő játék. Nagyon ügyesen elhallgattatom Druckert és a praktikus munka megkezdésére teszek javaslatot. Amint ilyenkor történni szokott, egy albizottság hatáskörébe utalják át a dolgot, melynek Drucker, dr. Crane és én vagyok a tagja. Okos szocialis jótékonysági központ felállítása a templom égisze alatt. Ezzel már biztosíitva van. Philip nagy érdeklődéssel kisérte a tárgyalásokat. Meg van elégedve, mert Munsterkase igen jó benyomást szerzett. A bizottság hozzáfogott a kézszorítások és bucsuzkodások nehéz feladatához és a bucsuzást azzal füszerezik, hogy a probléma nehézségeiről tesznek nagyképü megjegyzéseket. Drucker kezet fogott velem és ugy mellékesen megkérdezte, hogy olvastam-e az esti kiadásokat. „Nem”. „Na, akkor a legutálatosabb címeket mulasztotta el, Mr. Hirsch. Képzelje csak el, mit éreztem, amikor ezt olvastam: Egy szegény zsidó lány milliomoshoz megy férjhez”, egy gojhoz... hogy is hivják csak... tudja, az, aki a jótékonysági központot felállította... igen, igen, Finn. Ugy látszik, hogy az egyik tantija, vagy akár több is, meghalt és nehéz milliókat örökölt. Ezért került be az ujságokba. Figyelje csak meg a címeket: „Szegény zsidólány...” Hogy kicsoda a lány... a lapok természetesen megírják a nevét is, hasonló az övéhez... Igen, igen, ahogy Ön mondja. Esther Brinn. Botrány. Azt mondják, hogy a pénze miatt ment hozzá feleségül. Megérti, hogy milyen oldalvágás ez nekünk... egy gojhoz, a pénze miatt ment el feleségül...”


Crane megerősítette a megdöbbentő hírt. „Igen, Finn évek óta mindent elkövetett, hogy megnyerje magának. Ugy látszott azonban, hogy valami utját állotta annak, hogy a dologból legyen is valami. Talán a vallásuk különbsége. Vagy talán egy másik férfi... ki tudná?... Az esküvőt teljesen csöndben már pár hét előtt megtartották. Az Etikai Kultura templomában. De most, hogy Finn néhány milliót örökölt, utólag a lapokba is belekerült a dolog.”


Fellopóztam a szobába. Néma csend. Anyám a hintaszékben gubbasztott és én minden kis zajt ugy hallottam, tisztán, mint valami távoli folyó csörgedezését. Valószínűleg Gretel az, aki egy szomszédos szobában foglalatoskodott. Nagyon nyugodt voltam, valami rettenetes nyugalom ült rajtam. A kalapomat és a botomat vettem. Össze nem függő, vad gondolatok hajszolták egymást az agyamban. Anyámra néztem. Még mindig szivesen ült a sarokban, mint ahogyan apám halála után a Ludlow Streeten megszokta Elsompolyogtam előle, ki az előszobába. Felvettem a kabátomat és a kalapomat, anélkül, hogy tudtam volna: hova megyek? Csak el, el innen. Hogy hova? Mindegy! Csak el. A könyvtárszobában már megkezdették a pinochlet. Kimentettem magam, fontos üzleti ügyekben éppen most hivtak el.


(Folytatása a következő számban)


 


Jegyzetek


1 burgonya


2 a nagy rabbik neve


 


Vissza az oldal tetejére