Korunk 1927 Május

Punalua


Strém István

 


Végre egy tehetséges, szívből fakadó, egyéni és eredeti írás, amely amellett mond valami újat is az embernek. (Palasovsky Ödön: Punalua. Uj Föld kiadása, Budapesten.) Ez a verseskönyv, ha nem is minden részletében, de egyes fellobbanásaiban zseniális. Egy bizarr, de igazi költő versei vannak benne. Hogy nem értik és kicsúfolják, az épen értéküket bizonyítja. Jaj annak a költőnek, akit mindjárt megértenek és méltányolnak! Az ilyen költő meghal a halálával, míg az igazi költő halálával születik meg. A lényeg mindig a belső őszinteség, mely keresztültör a közönyön s az új formát elfogadtatja az olvasókkal.


Palasovskynak a végzete az, hogy félreértik. Igy járt első verseskönyvével a Reorganizációval is. Holott már a Reorganizációban is nagyon szép versek vannak, bár kissé tulzsúfolva dekorativ dísszel és némi játékos ornamentikával. A Punalua teljesen szakít minden szociális fájdalommal és egy nagy életérzés kirobbanásához hasonlít. A dadaizmusnak abból a korszakából származik, mely a szerző egyéniségének leginkább megfelel és szivéhez legközelebb áll, amikor Dada még nem akart más lenni, mint a fogalmak szürke´ börtönéből s a logika vasbéklyóiból szabaduló nagy életösztön-felviharzás és a vers nem akart más lenni, mint a létérzés hatalmas és ösztönszerű kirobbanása. (Kurt Schwitters hires „Anablume” című verse, a szerelmi mámor dadogásának grammatikálatlanságában.) Ebben még nincsen semmi a dadaizmus későbbi, világnézetté szélesedő cinizmusából és mindent semmibevevéséből. Palasovskynál is tiszta és töretlen még ez az érzés, mely az ausztráliai fogalommal jelölt Punaluában személyesül meg és új csengést adva a régi fogalmaknak, sokszor szinte himnikus lendületü versekben izzik fel. A régi görög szatírjátékok karénekeire emlékeztető párbeszédes forma, recitativóival és énekbe zendülő fokozásaival elsőranguan alkalmas az élet belső, titkos, szóval ki nem fejezhető, dionizoszi mámorának fellobogtatására, melyben a rendes asszociációk elvesztik értelmüket s a logikátlanságnak adják át a helyet, mint megfelelőbb kifejező eszköznek.


Ez a mámoros hevület bizarr kedvvel szórja a rikitó ellentmondásokat és lehetetlen képeket, néha elszakadva a belső érzésfonáltól, amikor a disszonancia igazolatlanná válik és észbeli akarást éreztet. Ilyen azonban nem sok akad, és egyáltalában nincs az Őz-biblia ciklusban, amelynek mélyen átérzett, szelid és egyszerű versei a Punalua-mámortól elütő, gyengédebb húrokat zengetnek:


„Mert anyák vannak


Anyák anyák a csodabuzgók nagy-nagy szemükkel mindig gyöngék.


Mégis szemükkel mindig erősek Akik fiakért betegednek Akik ezerévbe szeretnek —


Csak anyák vannak Szomoruak Szállt tüzeket örökre áldók Hivők hivők a nagy parázsban Februármegváltó némasággal ... ”


Hogy mit lehet ezen nem érteni, azt nem lehet megérteni. De hát elvégre a verseskönyv nem lehet ábécés-könyv!


A két Punalua-énekdrámához stilizáltságban és melegségben harmonikusan simul a Gyümölcs cimű prózai versciklus is, de elüt tőlük a Szappanszakál című szatíra, mely irónikus hangjával és öngunyolásával mintha nem illenék bele ebbe a szép kötetbe. Hiszen a Punaluaversekben annyi áhitat és érzés van, hogy néhol szinte zsoltáros hangot hall ki az ember soraikból.


Palasovsky verseit maga szokta előadni, a naturalizmus teljes sutbádobásával, a szavalás külső anyagát teljesen a belső tartalom alá rendelve. Ennélfogva hangja, előadása, gesztusa és minden annyira stilizált és minden annyira csak a költemény érzésének érzékeltetésére akar szolgálni, hogy a naturalista szavalómodorhoz szokott közönségnek csak egy része érti meg művészi törekvését. E téren Palasovsky épen olyan merész újító, mint a könyvében, melynek elolvasása és átérzése azonban kulcsot ad átszellemült előadási módjának értékeléséhez is. (Budapest) 


 


* Szokatlan dolog talán könyvkritikához szerkesztői megjegyzést füzni. Mégis ez esetben a szerkesztő kénytelen vele. Kénytelen bevallani, hogy a Punaluát nem érti. Hiába, nem érti. Ez lehet az ő hibája. Mindegy,mégis Strém István értékelését képtelen elfogadni. Mégis leközli, hogy objektiv legyen s mert annyi bizonyos, hogy a „Punalua” kortörténeti jelenség.


 


Vissza az oldal tetejére | |