Korunk 1927 Május

Erről van szó


Salamon László

 


Az „Erről van szó” tulajdonképen arra való utalás és figyelmeztetés, hogy miről nincs szó a hivatalos és félhivatalos „irodalom” reprezentánsai között. Arról van benne szó, hogy egy megszervezett hamisítás folyik a mai irodalmi élet legfőbb és leghivatalosabb laboratóriumaiban. Mert azok a „meglátások”, melyek a napi sajtó, a „gutgesinnt” folyóiratok hasábjairól szólanak hozzánk, néhány kivétel leszámításával, — meghaladott életek és meghaladott életábrázolási formák ismétlődései, stilusromantikába épített jelentéktelenségek, melyek gonosz és ostoba morálokat akarnak igazolni s ma, az elektron-elmélet korszakában még mindig a geocentrikus világfelfogás hazugságait akarják becsempészni szük agyvelők tekervényeibe.


Az „Erről van szó” arról való hitvallás és dokumentum, hogy a dolgokat és korszakokat, az erjedési processzus hangzavarát nem lehet elnémítani, hogy minden ártó és injekcióval tartott tradíciók ellenére, bele vagyunk kapcsolva a világba. Az „Erről van szó” figyelmeztetés, arra való figyelmeztetés, hogy a rabláncaikat megunt dolgok kitörtek ketreceikből s bár tétován, bár bizonytalanul, keresik az új formák, az új életlehetőségek útjait.


Két modern ember tehetséges és színes revelációja, két érzékeny léleké, akikben a kollektív keresési láz és kibontakozásra irányuló szomjuság emészti meg az ártó, tradicionális kapcsolatokat. Kettőjük közül Gaál Gábor a kevésbé letisztult, de annál telitettebb azzal az elektromossággal, mely korunk társadalmi értelemben vett légköri zavarait okozza. Ő az appercipiálóbb, a káoszt érzékeltetőbben érzőbb. Ben Ami pozitivebb s igy harcosabb ember és művész. A formáttalált lázadó, akinek kategórikus „nem”-ei és még kategórikusabb „igen”-jei vannak. Drámarészlete („Látta Ön már Einsteint kacsintani?) nemcsak kompozíció és belső igazság tekintetében kivételes és jelentős, hanem az ártó és gonosz tradíciókkal való olyan merész és lángoló szembefordulás, ami messze kiemeli őt a szinpadiparosok szürke és kártékony tömegéből. És minden problematikája mellett, ez a drámarészlet szinte agitatív hévséggel áradóan művészi: nemcsak meggyőz, hanem elragad.


A többi Ben Ami-írások is harcos bátorságtól duzzadók, különösen a színigazgatókhoz és kiadókhoz intézett sorok melyek annyira igazak, hogy szinte már triviálisak.


A füzet emberi dokumentumai között is messze kimagaslanak az „1234”-es költő versei, melyek Gaál Gábor alkotásai. Eltekintve bizonyos szándékos homályosságtól, az interpunkció zavaró hiányától, a formai anarchiától, — melyet már azért sem akceptálhatunk, mert a jövendő művészeti ideáljai a társadalmi és gazdasági harmónia, a szintétikus egység felé haladnak, — mondom, ettől eltekintve: csupa meleg és színes áradás, divergens és látszólag egybe nem függő érzés és érzéki jelenségeknek egybefogása, érzékeny rezzenéseké, melyek a rohanó élet, a világvárosi tumultusok éltető zugásában törnek ránk. Szinte kvintesszenciális poézis-elemek sürösödnek egybe e versekben a dolgok forró és konvulziv anyagiságával, merész kölcsönhatásban és elomló lágyságu érzelmességben. Ám zavaró egymásratolulásban. Mégis: a Kankalin végzete kezdetü és a Hattyuszűz cimű éposz invokációja ciműben olyan hangok ütődnek meg, melyek nemcsak eredetiségükkel fascinálnak, hanem mélységes emberi és természeti vonatkozásaikkal is. Mert az emberiség útjai azok, amelyek ebben a füzetben megrajzolvák, bár néhol bizonytalan konturokkal. Talán nem is több és nem is kevesebb ez a „figyelmeztető”, mint a Galilei-mondás művészi hangsulyozása: „Eppour si muove”...


És erre itt, ezen a kis kultúrzónában fölöttébb nagy szükség van, ahol min denről inkább beszélnek, mintsem arról, amiről valójában szó van. (Kolozsvár)


 


* Gaal Gábor és Ben Ami emberi és művészeti figyelmeztetője. Kolozsvár 1927,


 


Vissza az oldal tetejére | |