Korunk 1927 Május

Megbukott-e a Marxizmus?


Erdélyi Kálmán

 


Az antimarxista iro dalom most éli virágkorát, ami természetes is, hiszen napjainkban jutott el a szociálizmus elmélete a megvalósulásig. Polgári pártállásu tudósok jobb ügyhöz méltó buzgalommal próbálják izekre szedni a munkásmozgalom tudományos alapját és megkísérlik kimutatni, hogy a marxizmus nem más, mint a közgazdaság és a szociologia súlyos eltévelyedése, egy elvetélt ötlet.


Sajnos, a marxizmust bíráló művek közül még az objektívebbeket sem tudjuk itt ismertetni, bár nagyon tanulságos lenne azok számára, kik Marx tanait csak a polgári ujságok felületes szemléletü tárca cikkeiből ismerik. Egy Tugan-Baranovszki egy Massaryk, egy Böhm-Baverk munkáiból legalább tudományos szempontokat nyer az érdeklődő, egyoldalu kritikán keresztül is. De azok a kritikusok, akik egy vezércikk tragikusan szűk kereti között akarnak ezzel a kérdéssel végezni, mely több mint egy fél százada kavarog a tudományos élet felszinén, egy lépéssel sem visznek közelebb annak a kérdésnek megfejtéséhez, hogy megbukott-e a marxizmus vagy csak gyökeres revízióra szorul?


A kritikai kísérletek két csoportra oszthatók. Egy részük a polgári tudomány soraiból került ki. Nagyobb érdeklődést keltettek azonban azok a kritikai próbálkozások, amelyek a szociálizmust képviselő, szocialista tudósok részéről indultak ki. Ezek a kísérletek azért érdekesebbek, mert hiszen azok indítják, kik tegnap még feltétlen hivei voltak a tannak és azért jelentősek, mert ezeknek a kritikáknak nagyobb viszhangjuk van a mozgalomban, mint a polgári részről érkező bírálatoknak.


Bernstein revizionista kísérlete óta feljegyzésre méltó kritikai próbálkozás nincs a szociálista irodalomban. De azért ki nem veszi észre azt, hogy úgy a gyakorlati, mint a tudományos szociálizmus napjainkban egészen más, mint akár 10 vagy 15 évvel ezelőtt. Közel négy évtizede csak egyes munkák jelentek meg a kérdéssel kapcsolatban, amelyek azonban inkább összegeztek egy már régen működésben levő folyamatot, mely alapjában véve reviziót jelentett.


Több, mint három évtizednek kellett eltelni és a kritikai kísérletek egész sorának kellett leperegni, hogy végre megjelenjen egy könyv, amely újat, érdekeset, jelentőset, figyelemre méltót mond. Hendrik de Man, a belga munkáspárt marxi szárnyának vezére, a múlt esztendőben egy könyvet adott ki: „Zur Psychologie des Sozialismus” cimmel (Eugen Diederichs Verlag. Jena, 1926.) A munkának már a címe is alkalmas arra, hogy feltünést keltsen. Egy szociálista könyvet írt a szociálizmus lélektanáról? Mit akar vele? Ez a kérdés egy fél századon át nem okozott gondot, hiszen az hogy mi viszi a munkást a szociálizmus táborába, már rég letárgyalt probléma. Miért azt kiásni a marxizmus társadalomgazdasági és szociologiai megállapításai halmazából?


Hendrik de Man kétségkívül nagy munkára vállalkozott, amikor, mint egykor hű, sőt ortodox marxista egyszerüen azt akarja kimutatni, hogy Marx értéktöblet tana tarthatatlan. A Mehrwert-tel szemben egy új elméletet állít fel: a Minderwertigkeitskomplex teóriáját, tehát egy tisztára nemzetgazdasági fogalommal egy lélektani fogalmat állít szembe. Mert a Minderwertigkeitskomplex pszichologiai fogalmat jelől és az az értelme, hogy a munkást aláértékeltségének tudata visza a szocialista táborba, nem pedig az, hogy a kapitalista a munkájából származó értéktöbletet egyszerűen elzsebeli. De Man ezt a következőképen fejezi ki: Der Minderwertigkeitskomplex, der im Arbeiter lebt, drangt nach Ausgleich.


Do Man három szempontból teszi a marxizmust kritika tárgyává: állítólagos racionalizmusa, fatalizmusa és utilitárizmusa szempontjából. Rendkívül nagy elmeéllel próbálja bebizonyítani, hogy a munkást nem saját gazdasági helyzetének felismerése, hanem az indulat, az akarat hajtó ereje sodorja a szociálizmus táborába. De Man felfogását voluntárizmusnak nevezi, ami mögött azonban lehetetlen észre nem venni célokat, amelyeket De Man akaratlanul is kitűz. Nagyon eredetien, de már kevésbé elfogadhatóan állítja, hogy a jobb társadalmi helyzetért harcolónak nincs szüksége a tudomány igazolására, elég, ha a tudat él benne, mely jobbra ösztönözi. Ezzel de Man vissza akarja vinni a szociálizmust a tudománytól az utópiához, amelyből Marx és Engels kiemelték és egyben szembe helyezkedik a marxizmus állítólagos fatalizmussával, amely — szerinte — a szociálizmus szükségszerüségének elméletével helytelen irányba tereli a munkásság felfogását.


A harmadik szempont, amelyből de Man Marxot is kritizálja, a marxi tanok utilitarizmusa. A marxizmus — mondja de Man — csak önző gazdasági motívumokat ismer és minden etikai szemponttól távol áll. Talán ez a legkevésbbé súlyos ellenvetése, melyet de Man a marxizmus ellen emelni tud, mert ha igaz is az, hogy Marx meg Engels műveikben sehol sem szenteltek külön fejezetet az erkölcsnek, sőt azt is a társadalmi élet többi intelektuális jelenségével együtt az „Überbau”-hoz számították, kell-e magasztosabb etikai cél, mint amelyet a szociálizmus tűz ki az elnyomottak felszabadítása érdekében ?


De Man a XX-ik századot a pszichologia századának nevezi s ennek megfelelően minden kritikai konzekvenciáját erre építi fel. De lehet-e — kérdjük — pszichologiára akár egy párt, akár egy mozgalom programját alapozni?


De Man könyve különösen a szociálista intellektuelek táborában keltett nagy feltünést. Ez már annál is inkább érthető, mert ezzel a munkájával De Man egy olyan szociálista teoria alapjait veti meg, amely a marxi és engelsi osztály elméletet megtagadja, vagyis De Man szerint nemcsak az szociálista, akit osztályhelyzete, a termeléshez való viszonya azzá tesz, hanem as is, akit meggyőződése a proletáriátus táborába visz.*


A felvetett kérdésre De Man sem tud kielégítő feleletet adni, de a probléma tisztázásához rendkívül érdekes adatokkal és finom lélektani distinkciókkal járul hozzá. Lehet, hogy ö sem akart a kérdésre könyvében végleges választ adni, hiszen éppen ő írja nagyon találóan, hogy „a szociálizmus nem az, ami a könyvekben van, hanem ami a mozgalomban él.” Talán Otto Bauer járt legközelebb az igazsághoz ebben a sokat vitatott kérdésben, aki egy Marxról szóló cikkében azt írta, hogy „a marxizmus legyőzése csakis Marxon keresztűl történhet meg.” (Nagyszalonta)


* Az intellektuel-kérdésről de Mann néhány hónappal ezelőtt egy rendkívüli érdekes előadást tartott, amely „Die Intellektuellen und der Sozialismus” címmel könyvalakban is megjelent. Ennek a részletes ismertetésére még visszatérünk.


 


Vissza az oldal tetejére | |