FŇĎoldal

Korunk 1927 Május

Okkult tudomány és természettudomány


Dr. Elekes Miklós

 


Sz á n t ó H u g ó-nak a „Korunk” januári és februári számában megjelent „nagy titkok küszöbén” cícikkein keresztűl az okkult jelenségek olyan beállítást nyernek, mintha a rendszerből már csak a tudományos magyarázat, az elméleti, filozófiai felépitmény hiányozna, maguknak a jelenségeknek félreérthetetlen valódisága pedig megdönthetetlen tapasztalati tény volna. Ez a szélsőséges álláspont bizonyára élénk visszhangra fog találni ott, ahol erre a talaj kellőleg elő van készítve és heves ellenmondásra a materializmus tudományos képviselőinél. Ha ez így történik, akkor előttünk áll a miniatürképe annak a felfogásnak, amivel az okkult jelenségek világszerte, évtizedek óta találkoznak: a fanatikus hívéstől a legmerevebb tagadásig. Ez utóbbi álláspontot a legerélyesebben épen a hivatalos tudomány képviseli. Szinte közhely már a hivatalos tudománynak, az akadémiáknak ijesztő maradisága és nehézkessége, gyakran volt a hivatalos tudomány a haladás kerékkötője és túlhaladott szellemi pozíciók védelmezője, s számos nagy eszmének legutoljára az akadémiába sikerült behatolnia. Ami azonban az okkultizmussal történik, az mégis feltünő. Talán 100 éve, hogy az első tudományosan szóbajövő kísérlet történt ezen a téren. Szinte száz év egy tudományos kísérletezésben! S ne felejtsük el, hogy az az évszázad, mely oly gazdag volt meglepőnél meglepőbb felfedezésekben, s az az utolsó pár évtized, mely valósággal felfokozta a tudományos hiszékenységünket s a lehetetlen fogalmát csaknem kitörölte az értelmünkből. S ebben a korban nem lehetett elfogadtatni a tudománnyal a tényeknek egész sorát, melyet azok, akik velük foglalkoznak, teljesen meggyőzőknek tartanak! Igaz, a hivatalos tudomány nagyon nehézkes, de azért nem teljesen hozzáférhetetlen, s ha ilyen feltünő negativ álláspontot foglal el valamivel szemben, abban nem csak a hivatalos tudomány a hibás. Az okkultizmus nem tudta minden jelenségében azokat az ellenállhatatlan tényeket szolgáltatni, melyek előtt minden épelméjű ember, legyen bármilyen konzervatív akadémikus is, meghajlik. Az alábbi megjegyzések azokra a nehézségekre kivánnak rámutatni, melyek az okkultizmus megállapitásának maradék nélküli elfogadását megakadályozzák.


*


Ha a kísérleti tudományok eszközeivel és gondolkozásmódjával akarjuk megközelíteni az okkult jelenségeket, ki kell kapcsolnunk vizsgálódásunkból a spiritizmust. Nem azért, mintha nem volna nagyon is sok köze az okkult jelenségekhez, hanem mert annyira körülvette magát a vallási miszticizmus gőzkorével, hogy egyszerűen megközelíthetetlen a vizsgálódás számára. A természettudomány állandó törekvése, hogy kísérleti eljárásaival a hibaforrásokat kiküszöbölje, vagy ha ez az ideális cél nem érhető el, legalább annyira csökkentse, hogy a kisérletek egybehangzók és így megbízhatók legyenek. A spiritizmusnál a hibaforrások oly nagyok, hogy egyszerűen lehetetlen a természettudományos kísérlet legelemibb igényeit is kielégíteni. Érezték ezt az okkultizmus komolyabb művelői is, s ezért nagyon energikusan hangsúlyozzák a spiritisztáktól való elkülönülésüket.


A tudományos okkultizmus, melynek tényleg a természettudomány más terén komoly érdemeket szerzett tudósok a képviselői, rendszerbe foglalta azokat a tényeket, melyek kívül esnek a természettudomány és lélektan eddigi megfigyelésein és Parapszihologia és parapszihofizika névvel láttak el. Az alábbi táblázat áttekintést nyújt erről a csoportosításról:


 
















Parapszihologiai jelenségek:


Parapszihofizikai jelenségek:


Telepathia


Telekinézia


Clairvoyance


Levitació


Kryptaesthesia


Materializatió*


 


Az első csoportba, a parapszihologiához tartozó jelenségeket bizonyítottaknak kell vennünk. Ezeket a jelenségeket aránylag nagyszámú egyén produkálta és produkálja s szinte azt mondhatjuk, hogy fokozatos vonal vezet a „közönséges”, minden parapszihologiai képesség nélküli embertől a legkitünőbb médiumokig. Másképen áll azonban a helyzet a parapszihofizika jelenségeivel és ott különösen a materializációkkal. Nyugodtan mondhatjuk, hogy olyan médium, aki épen a legproblematikusabbat, a materializációt képes volt produkálni, nem volt ötnél több. Képzeljük el, a kultúr államokban évtizedeken keresztűl csak pár embert sikerült találni, akiben ilyen képességek vannak! Természetesen ez még nem zárja ki a jelenségek lehetséges voltát. Hiszen más zseniális emberek sem szaladgálnak olyan nagy számmal, de nem is ez dönti el a kérdést. A kevésszámú zseni és kisszámú médium produktuma között lényeges különbség van. Mig az előbbinek alkotása bele esik életünk vonalába, annak tulaj donképen csak kiszélesítője, a produktum minőségileg feltalálható a nem zseni, sőt egyszerű ember lelki tartalmai között, tehát ezt méreteiben és átfogó voltában múlja felül, addig a, materializáciot produkáló médium olyasmit hoz létre, amelyhez hasonlót nem látunk sehol más egyéneknél. Ez tehát olyan képesség, mely izolálva áll qualitative és quantitative egyaránt az emberek milliói között. Természetes, hogy még ez sem zárja ki a lehetőségét, csak csökkenti a valószínüségét, ami azt jelenti, hogy a meggyőzni akarásnak sokkal nehezebb dolga van. A természettudományos kísérletezésnek valósággal szabálya, hogy ha egy újonnan tapasztalt jelenség nem illeszthető be az eddigiek sorába, úgy ez csak akkor kényszeríthet az eddigi tapasztalatoknál alkotott véleményünk megváltoztatására, ha kellő számban, ismétlődve, hibátlan kísérleti feltételek mellett egyértelmüleg mutatkozik. Ez fenn is áll a Parapszihologia jelenségeire, de nézzük meg, hogy áll a helyzet a materializációs jelenségekkel. Mindenekelőtt meg kell állapitanunk, hogy tulaj donképen nem is beszélhetünk kísérletekről ott, ahol a kísérletező a jelenség lefolyására semmiféleképen sem hathat, s ahol, amint látni fogjuk, az eredmény teljesen kiszámíthatatlan, de a lehetőségek szinte korlátlanok. Hiszen igaz, hogy a tudományos ismereteknek egy igen tekintélyes része olyan megfigyeléseken alapszik, ahol a jelenség létrehozásában semmi részünk sincsen, sőt, olyanok is vannak, ahol azt sem tudjuk pontosan, hogy mit fogunk tapasztalni. Egy meteor megjelenése egészen váratlan, kiszámíthatatlan, tőlünk független és mégis, az egybehangzó megfigyelések elfogadtatják velünk. Miért van olyan bizonytalan érzésünk a materializációval szemben? Épen azért, mert olyan függetlennek látszik az embertől és mégis ember produkálja. Azt semmiféle teoretikus eszmefuttatással sem tudjuk megkerülni, hogy a materializációs jelenségek a mediumok olyan képességét tételezik fel, amely teljesen hiányzik más emberekben. Vegyük csak példának a két, talán klasszikusnak mondható materializációt, a Florence fantomját a Katie King-et és Eva C. nevű médium Bien-Boa-ját. Mindkét esetben a trance-ban levő mediumból kitermelődik egy-egy emberi alak, nem is fantom, hanem húsból-vérből való, akiknek vérkeringésük, légzésük van, akiket meg lehet fogni s beszélni lehet velük. Figyeljük meg jól, ez mind a mediumból kerül ki és oda tér vissza, vagy megelőzőleg állítólag szétfoszlik köddé. Tehát egy anyagtalan valamiből néha pár pere leforgása alatt anyag lesz, de nem formátlan és homogén, hanem az elemeknek és vegyületeknek egész sora, a mikroszkopi elemeknek, sejteknek milliárdjai, melyek bonyolúlt fizikai és kémiai folyamatokat végeznek: élnek! Hiszen az életnek megszokott keletkezése is nagy csuda, a petesejtből kialakuló lény fejlődése, törvényszerű differenciálódása is csak azért nem okoz a mindennapi embernek fejtörést, mert gyakoriságánál fogva banális. De itt valami egész különössel állunk szemben: megtermékenyülés, osztódás, fejlődés nélkül egyszerre, valósággal, mint Pallas Athene Zeus fejéből, fegyverzettel, sisakkal, úgy jelenik meg a mediumból a materializáció, felöltözve, kifejlődve, teljesen készen. Valljuk be, megdöbbentő még gondolatnak is. A természettudományból vett analogiák, világok keletkezése ködfoltokból, a radium dematerializálódása emanacióvá vagy elemeknek: egymásba való átalakulása nem hozzák sokkal közelebb a dolgot a megértéshez. Ellentétben ezeknek a folyamatoknak rendkívüli lassuságával, egyirányuságával, vagy elementáris voltával szemben rendkívül gyorsan, végtelenül bonyolúlt folyamatok zajlanak le. Ne mondjuk még ennek dacára sem, hogy lehetetlenség. A mi értelmünk határai feltétlenül végesebbek, mint a lehetséges jelenségeké, még inkább áll ez a meglevő ismereteinkre és a még megismerhető dolgokra. A „lehetetlen” csak egy fennhéjázó itélete a véges emberi logikának, mondjuk tehát azt, hogy nem valószínű, nem kézen fekvő, nehezen hihető. S ilyenkor jogosan elvárható, hogy az ilyen jelenségek abszolut meggyőzően, egyértelmüleg folyjanak le. Mert ne felejtsük el, hogy itt nem csak arról van szó, mint egy természeti jelenség észlelésénél, legyen az bármilyen valószínűtlen, hogy csak egyetlen hibaforrás lehet: a megfigyelés pontossága és hűsége s ha ez biztosítva van, akkor nem is merül fel a kétség, hogy a jelenség az, aminek tartjuk. A materializációnál, ha már sikerül igazolni, hogy valamelyes jelenség tényleg létrejött, tehát nem érzéki csalódás, hallucináció (amit természetesen kizárt a jelenségek lefényképezhetősége), még mindig hátramarad a leglényegesebb kérdés: a jelenségek tényleg a mediumisztikus erő megnyilvánulásai-e, vagy ügyes misztifikációk. Meg kell állapítanunk, hogy ez a kérdés nem olyan tisztázott, mint ahogyan az a dolog természeténél fogva kivánatos volna. Már az a tény, hogy Richet szerint is csaknem minden medium csal (ami persze nem jelenti azt, hogy csalás nélkül nem történhetne semmi) nem nagyon alkalmas a bizalmunk megerősítésére. Tehát ha a kísérletezők jóhiszemüségében (nem mindig) megbízunk is, a mediuméban soha. Ebből következik, hogy csak a kísérleti feltételek, a kontroll döntik el, mennyire hihetünk a kísérleteknek. Ezek pedig nagyon nehezek. A medium teljes vagy csaknem teljes sötétségben, egy kabinettben operál, a megfigyelőknek néha órákig kell várakozni, míg valami történik. Sötétben hosszú ideig feszűlten figyelni valamire, amiről egyelőre nem is tudni, hogy mi lesz, tehát nem beállítva, hanem meglepetésekre elkészülve, olyan idegmunka, amit csak az tud méltányolni, aki próbálta. Ez természetesen lényegesen befolyásolja az ítélőképességet. Hozzájárul ehez még egy pszihologiai tényező, s ez az, hogy ha emberek testestül-lelkestül benne vannak egy ügyben, az egész lényük, tudatuk hozzáalkalmazkodik ahoz. A kritika meggyengül, elfogulttá lesz. Ez alól a lelki folyamat alól nincsenek felmentve olyan komoly tudósok sem, mint Richet, vagy Crawford. Épen az okkult jelenségek vizsgálata köréből lehet erre igen jellemző példákat felhozni. Az egyik kitünő médium, Eva C. a következő szép materializációval lepi meg a kísérletezőket. A medium benn űl a kabinetben, egyszerre csak széthúzza a függönyt és a válla fölött látszik egy fiatal női fej, valami könnyü ködbe burkolva. A csaknem teljes sötétségben plasztikusan világít a fehér arc. Felvillan a magneziumfény, a jelenséget lefogtografálják. A fénykép azután azt a meglepetést hozza, hogy a plasztikusnak látszó arc teljesen lapos, egy darab papir, csak egy rajz, melyen még látszanak a törések, ahogy eredetileg több rétbe össze volt hajtva, nyilván azért, hogy kisebb helyet foglaljon el. A köd pedig finom muszlinfátyolnak bizonyúlt. Minden elfogulatlan embernek, tehát olyannak is, aki nem akarja mindenáron bebizonyítani a kísérletek csalás voltát, az az érzése, hogy a fenti kísérlet legalább is gyanus. Az összehajtott papírdarab, rajta a primitiv portréval, nem úgy fest-e, mint egy otromba csalási kísérlet, mely számol a rossz látási viszonyokkal, s a kísérletezők elfogult beállítottságával? A medium, úgy látszik jó pszihologus, mert a derék kísérletezők még véletlenűl sem gyanakszanak. Azt nem tagadhatják, hogy a „materializáció” egy darab papír, de hát a megoldás nagyon egyszerű: papír, de nem közönséges papír, hanem materializált papír! ! Itt azután meg kell szünnie minden kritikának. Ugyanez az Eva C. produkálta a hires Bien-Boa-t, egy materializációt, mely az élet minden jelét felmutatta. Erőteljes férfi, aki jár-kell a szobában, lélekzik. Igaz ugyan, hogy jelentkezett egy idő múlva egy ember, az algiri tábornoknak, akinek házában a kísérletek folytak, alkalmazottja és azt vallotta, hogy ő volt a hires materializáció. Lehetséges, hogy ez a leleplezés egy rosszhiszemű ember, az elbocsájtott alkalmazott bosszúja volt gazdáival szemben, de akkor is jellemzően mutatja, hogy milyen szilárdan állanak valódiságukban ezek a jelenségek. Vajon egy elbocsájtott laboráns előállhatna-e ehez hasonló vádakkal valamely fizikai vagy kémiai kísérlet valódiságát illetőleg? Természetes, hogy még a bebizonyúlt csalások sem zárják ki lehetőségét csalás nélkül létrejött jelenségeknek, de érthető módon megingatják a hitet bennük. Ha ehez járúl még a kontrollnak rendkívül nehéz volta, sok esetben lehetetlensége olyan jelenségeknél, melyek csak ritkán, kiszámíthatatlan körülmények között jönnek létre, s olyan természetüek, hogy éles ellentétben állanak eddigi tapasztalatainkkal, tehát ismereteink sorába sehová sem illeszthetők be, akkor nem lehet csudálkozni azon a kétségen, amely velük szemben támad. Sőt, olyanoknál, akik maguk nem vettek részt materializációs kísérletekben, azt mondhatni, temperamentum dolga hinni bennük, vagy nem. Ez a hít azonban nem a tudományos megismerésből fakadó természetes tudomásúlvétele a tényeknek, hanem inkább emlékeztet a vallásos meggyőződésre, mely belső impulzusokra épül, mely akar hinni.


Mindent egybevetve, a tárgyilagos bírálat olyan véleményt alakít ki, mely távol áll az úgynevezett okkult jelenségek valamennyijének tagadásától, de viszont nem követheti az okkultistákat a végső konzekvenciákig. Az intellektuális jelenségek: telepatia, kriptesztezia stb. kísérletileg jól ellenőrzőtt és bizonyított tényeknek tekinthetők. Azokra az intellektualis jelenségekre nézve, melyek egyszer fordulnak elő, mint előérzetek, jóslások, bár nehány elég megbízható adat áll rendelkezésre, nehéz volna véglegeset mondani. A parapszihofizikai jelenségek, elsősorban a materializációk, az esetek aránylag kis száma, a kísérleti feltételek nem tulságosan megbízható volta, s az ellenőrzésnek ezzel járó hiányossága miatt még nem tekinthetők tudományosan bizonyítottnak, még akkor sem, ha a biztos csalási esetektől eltekintünk.


Az okkult tudománynak és a természettudománynak azonban kötelességei vannak egymással szemben. Ha az okkultizmus igényt tart a hivatalos tudomány elismerésére, akkor természetes, hogy magának kell szinte kikényszeríteni minden esetben az ellenőrzést. A természettudomány hivatalos képviselőinek gondoskodni kell, hogy a kísérletek olyan körülmények között folyjanak le, hogy teljesen megbízható eredményeket adjanak. A tudományos gondolkozás megkívánja azonban, hogy a kísérletek elemi feltételei respektáltassanak. Itt azonban a legnagyobb szigorral kell eljárni, inkább száz rosszúl sikerült kísérlet között egy jó, de az abszolut bizonyító erejű, mint száz impozáns kísérlet, de bizonytalan feltételek között.


* Részletesen lásd „Korunk” 1926. május 314. old.


 


Vissza az oldal tetejére | |