F艖oldal

Korunk 1927 Április

A kozmikus ködök és a csillagstatisztika

 


A jelen száza dunkban megje lent csillagászati munkák legnagyobbrészt az állócsillagok vizsgálatával foglakoznak. A Napok hőmérsékletének, tömegének, belső szerkezetének a vizsgálatát tüzik célul maguk elé, továbbá kutatják az állócsillagoknak a világűrben való elhelyezését; így leginkább összeszámoló, tehát sztatisztikai jellegüek.


Különösen érdekesek Jacobus Cornelis Kapteyn holland csillagász, stellarstatisztikai kutatásai, aki az állócsillagok parallaxisát és a csillagáramlásokat vizsgálta és a német Hugo von Se liger eredményei, akinek nyomán nemcsak a tejut csillagainak elhelyezéséről, hanem a világűrben található összes csillagokról képet alkothatunk magunknak. Az astrofényképészeti lemezekről leolvasható számadatok kutatása és kritikai vizsgálata szokásos volt régebben is, de nem oly mértékben, mint napjainkban, amikor a csillagászok munkájuk legnagyobb részét ennek szentelik.


Az égboltozat vizsgálata csakhamar a már régen ismert k o z m ikus ködök és felhők kutatásához vezetett. Utóbbi időben többen foglalkoztak főképpen a sötét kozmikus ködfelhők vizsgálatával, így mindenekelőtt a vatikáni observatorium csillagásza, P. J. H a g e n, kivüle E. O e p i k és Miss L u k k.


Évtizedeken keresztül foglalkozott Hagen az égboltozat sötét felhőinek felkutatásával. Azt találta, hogy ezek nemcsak a tejut régióiban lelhetők fel, hanem még sokkal tömegesebben a tejut régióin kivül. Pontosan megmeghatározta a sötét felhők helyét és megkönnyítette a quantitativ kutatásokat azzal, hogy e felhőknek hozzávetőleges sürűségét is megadta.


Oepik és Lukk arrra a szükségszerü eredményre jutottak, hogy e sötét felhők anyaga fényt abszorbeáló kozmikus por kell legyen. Ha pedig ez így van, akkor az összes csillagászati statisztikai munkák, melyek eddig megjelentek, Hagen adatai alapján revizióra szorulnak vagy megállapításaik esetleg teljesen elvetendők. Ami sok év fáradságos munkáját semmisítené meg.


A legutóbbi időkig t.i. a lemezeken konstatálható csillagüröket a világegyetemben elosztott Napok között valóban létező hézagoknak tekintették. Ha azonban a csillagok megfigyelése a fényt abszorbeáló kozmikus portömegek miatt l e h e t et l e n, akkor nemcsak az eddig helyesnek tartott csillagstatisztika pontatlan és megbízhatatlan, sőt hibás, hanem a belőle levont összes következtetések is azok.


Röviddel ezelőtt néhány egészen új munka jelent meg, amelyek e sulyos kételyek kritikai megvizsgálásával foglalkoznak, az egyik C. W i r t z tollából az „Astronomische Nachrichten”-ben, a másik H. S h a p 1 e y t ő 1, a „Harward College Observatory Circular”-ban.


Wi r t z abból indul ki, hogy az állócsillagok fénye az égboltozat hátterének megvilágítási erősségét egész határozott, törvényszerü módon befolyásolja, még pedig a csillagok elosztásától függően, a tejut mindkét oldalán e csillaggyürü polusáig a csillagok száma csökken és ez a tény határozza meg a tejut egyes szélességeiben az égboltozat fényét. Ha tehát a tejuttól annak polusa felé az emlitett sötét felhők tényleg szaporodnának, akkor az égbolt fénye és a felhősürűség — amelyeknek szükségszerüleg egymással fordított viszonyban kellene állaniok — levezethetők lennének a megvilágítás erősségének a méréseiből.


W i r t z munkájában felhasználta az összes, számára hozzáférhető legujabb csillagászati térképeket és fényképeket. Ezek között a Franklin-Adam-féle térképeken pl. még a 17. ed rangu, végtelenül kicsinyeknek látszó csillagok is megtalálhatók. Kutatásai nyomán kimutatja, hogy nem lehet nagyobbszámu ködfolt jelenlétére következtetni a tejut távolabbi, a polusok felé tartó sávjain. Hagen megfigyelései tehát nem kétségbevonhatatlanok és valószinüleg mások az okai, mint amelyeket megfigyelőjük nekik tulajdonit.


S h a p l e y viszont azt állítja, hogy abban az esetben, ha tényleg helytálló az, hogy a sötét felhők quantuma különböző szélességben változik, akkor fényabsorbeáló képességük éppen a kevéssé fénylő csillagoknál lenne élesebben kimutatható és akkor rendellenesség volna megfigyelhető a csillagok elosztásának általános érvényű törvényében. Shapley munkájának alapjául a Harward-observatorium astrofotografiai lemezeit vette, melyek éppugy, mint a Wirtz által használt térképek még 17-ed rangu csillagokat is feltüntetnek.


E kutatások meglepő, de a régebbi efajta munkákra rendkivül kedvező eredményre vezettek. Megvizsgáltak 77 csillaghalmazt és 28 félreismerhetetlen csillagürhelyet. Ha már most a legerősebben fénylő csillagoktól eltekintettek és a statisztikai számlálások alapjául csak a gyöngefényüeket vették, akkor a csillagok elosztásánál tapasztalt rendellenesség teljesen eltünt. Összesen 4 sötét felhőt lehetett a lemezekben kétségtelenül kimutatni és mind a 4 már régtől fogva ismert volt. Ebből következik, hogy Shapley is, bár kutatásainak bázisa Wirtzétől eltér, mégis vele egyazon eredményre jut, t. i. arra, hogy sötét felhők nem szolgálhatnak a csillagok elosztásában tapasztalható rendellenesség magyarázatául. Tehát a régi csillagstatisztikai munkák és a belőlük levont következtetések a fixcsillagok rendszeréről ma is helytállók. Igy az ujabb vizsgálatok nemcsak azt eredményezték, hogy hosszú évek veszélyeztetett nagy munkáját megteremtették, hanem annak eredményeit megerősíttették és a beléjük helyezett bizalmat még növelték.


 


Vissza az oldal tetejére