FĹ‘oldal

Korunk 1927 Február.

Kyra Kyralina

 


Az első néhány ív után kezdtem kételkedni e könyben. Kerestem, hogy mi foghatta oly erősen meg benne Romain Rollandot s nem találtam. Nem találtam csak egy jól megirt rémhistóriát, egy különös zamatu detektívregényt. S már szinte lehangoltan olvastam tovább (mert bár jó dolog a jó detektiv-regény, mégis Panait Istrati hire után mást vártam a könyvtől), amikor egyszerre csak érezni kezdtem valami különös fluidum áradását a sorok közül. A rémhistoria folytatódott tovább, az elbeszélés menetén láthatólag semmi sem változott és mégis egyszerre mindez a háttérbe szorult s megütötte figyelmemet valami mélyből felcsapodó valoság hullám. S megéreztem egyszerre, hogy ez az ember a lélek szokatlan mélységeiből szól hozzám akkor is, amikor a legmindennapibb dolgokat mondja.


Nagyszerü elmesélő, fogják róla mondani. 8 tényleg, ugy tud mesélni, mint az Ezeregyéjszaka. De nem ez a lényeges. Hanem a sziv, amellyel mesél. „Hogy a föld szép?... Dehogy is, hazugság!... Minden szépség a szivünkből jön, amig ez a sziv örülni tud. Abban a pillanatban, mikor az öröm elrepül, a föld már csak puszta temető.” Ime a Kyra Kyralina bölcsessége.


S a szeretet fölénye és nyugalma az, ami a könyv emelkedett levegőjét adja. Olyan ember beszél hozzánk, aki felülemelkedett az élet dolgain s megértő szeretettel meséli el: ime, ilyen az élet. Van benne jó, van benne rossz, van benne erény, van benne bün, van benne szép és van benne csunya. Mit akartok? A dolgokat egymástól elválasztani nem lebet, a valóságban együtt van minden. „Az ember nem mondhatja el élete történetét és nem is irhatja le. És egy olyan ember élete, aki szerette a földet és bejárta, még kevésbé foglalható elbeszélésbe. De ha ez az ember érző szenvedélyes lény volt, aki a földön bolyongva megismerte a boldogság és a boldogtalanság és nyomor minden fokát, akkor szinte lehetetlen dolog élő képét adni annak, hogy valójában mi volt az élet. Mert az erős, viharos és egyben kalandos lelkü ember életének varázsát, különösségét, érdekességét nem lehet mindig ennek az életnek kimagasló eseményeiben megtalálni. A szépség legtöbbnyire a részletekben van”.


Panait Istrati az, „aki szerette a földet és bejárta”. A „Korunk” olvasói ismerik már, a „Hajduk bemutatása” cimü legujabb kötetéből közölt novellája előtt olvasták rövid életrajzát és jellemzését, amelyet Romain Eoliană a Kyra Kyralina elé irt.* Ő maga az, aki mesél, aki elmeséli saját hányatott életének kalandjait. „Könyvei életét idézik fel, irja Romain Rolland; a müvét ép ugy, mint az életét a Barátságnak ajánlhatná: mert ez az érzés szent szenvedélye ennek az embernek. Utjában megmegáll és visszaemlékezik azokra az arcokra, melyekkel találkozott; mindegyik magán viseli sorsa talányát, melyet meg akar fejteni. És a regény minden fejezete valami novella forma lesz. E novellák közül három-négy, azokból a kötetekből, amelyeket ismerek, méltó az orosz mesterekhez. Különbözik azonban tőlük, temperamentum, ragyogás és szelleme határozottsága tekintetében, valami tragikus vidámság van benne: a mesemondás gyönyöre, amely a szorongó lelket felszabadítja.”


Zograffi Adorján nevet adta magának Panait Istrati a Kyra Kyralinában. S előszavában ezeket az önvallomás-szerű sorokat irja róla: „Zograffi Adorján egyelőre csak egy fiatalember, aki szereti a Keletet. Autodidakta, aki ott találja meg a maga Sorbonne-ját, ahol épen tudja. Él, álmodik és sok mindenfélére vágyakozik. Később majd lesz bátorsága hozzá és megmondja, hogy az emberek és a Teremtő bizony rosszul csináltak meg sok dolgot. Tudom, hogy nagyon veszélyes megbirálni a Teremtőt és azokat az embereket, akik nem mázolással vagy utcai fotografálással foglalkoznak a nizzai Promenade des Anglais-n? de ugy mondják Franciaországban, hogy nem lehet eleget tenni mindenkinek és még az apánknak is. Bemélem azonban, hogy meg fogják bocsátani Adorjánnak ezt a vakmerőségét. Mert amikor igy megőrzi teljes szabadságát, még egy másik vakmerőséget is meg fog engedni magának: azt, hogy szeressen és mindenkor és minden országban barátja legyen minden olyan embernek, akinek szive van. Kevesen vannak, de Adorján nem is hiszi, hogy az emberiség olyan nagyon nagy volna, mint amilyennek gondolják.


Várja a saját történetét és egyelőre nem tesz egyebet, mint hogy hallgatja a mások történetét. Hallgassuk meg vele együtt, ha önöknek is ugy tetszik.”


A Kyra Kyralinát Horváth Henrik fordította le magyarra. Olyan szépen s azzal a nemes egyszerüséggel, amely a könyvhöz és hozzá illik. Horváth Henrik nevét német müforditásai tették ismeretessé az irodalom német barátai előtt. Verlaine, Baudelaire, Ady, Babits nőmet átültetései a műforditás remekei. S most a néhány év óta Brassóban élő iró Panait Istrati teljes magyar fordítását készíti elő. Kyra Kyralina az első kötete a tervezett sorozatnak. – d. l.


* A „Korunk” 1926, évi aug.-szept. számában


 


Vissza az oldal tetejére