FŇĎoldal

Korunk 1927 Február.

Püspök és tudós a kereszténységről


Czakó Ambró

 


Angol püspökről és - angol tudósról van szó, de véleményük olyan, hogy minden katolikus püspökre és minden nemzet tudósára jellemző. Ripon püspöke a következő karácsonyi nyilatkozatot tette (The Morning Post, 1926. dec. 22.):


„Gyakran véltem s természetesen velem együtt sokan mások, hogy ennek az országnak a szellemi jövője azokon múlik, akik harcoltak a háboruban s annak belső jelentőségét sokkal jobban megértették, mint bárki más. Ők tapasztalták az Isten valóságát, az imádság erejét, a szenvedés szentségi jelentőségét stb. Mindez a kereszténység lényegéhez tartozik s megvilágítja Jézus Krisztus tanítását.”


A reakciós ujság leközölte ezt a nyilatkozatot s nem vette észre, hogy ilyen s ezekhez hasonló nyilatkozatok ássák meg nemcsak a kereszténység, de általában a vallás sírját. A „rossz” problémája a vallásfilozófia legsúlyosabb problémája. A „rossz” kétélű fegyver, elvezethet az Istenhez, de cl is fordíthat tőle, aminthogy a jeles német filozófus professzor, Messer épen a rossz problémája miatt lett ateistává. A szenvedés nem az üdvösség eszköze, hanem rossz, amelyet meg kell szüntetnünk, hogy Jézus tanítványai lehessünk. A jámbor püspök sohasem volt a háborúban, honnan tudja, hogy a háború igaz keresztényekké teszi az embereket, amikor a tapasztalás épen az ellenkezőjét mutatja? Ilyen nyilatkozatok termelik ki az antiklerikalizmust s a szociálisták vallásellenes agitációját. De okai annak is, hogy az alább közölt nyilatkozat, melyet anglia legkiválóbb klasszika-filológusa, dr. T. E. Page, tett, létrejöhetett. Page többek közt a következőket mondja:


„A római egyház szilárdan áll. Nem akar tudni a modern gondolatról és így biztos menedéket nyújt azoknak, akik meg akarnak szabadúlni a modern nehézségektől... De a gondolkodó ember számára 1. a tudomány megdöbbentő felfedezései, 2. a biblia kritikai tanulmányozása, 3. az összehasonlító vallástudomány elpusztították a dogmákat... Százával vethetném fel a kérdéseket, melyek a dogmák életét veszélyeztetik. De természetesen senkise vitatkozik a dogmák felett. A nem gondolkodó ember elfogadja őket, a gondolkodó nem vesz róluk tudomást”.


Bármily tetszetősen hangzik is a tudós nyilatkozata, ez sem fejezi ki a valóságot. Az igazság az, hogy a katolikus egyház ugyan szilárdan áll, de nem azért, mert nem godolkodó hivői elfogadják a dogmákat, hanem azért, mert olyan vallási életet nyújt, amely az emberi természethez van szabva. Egyébként pedig a dogmákkal a hívők nem törődnek, azért van olyan sok kiváló gondolkodó fő is a katolikus egyházban. Az élet kell nekik, a katolicizmus által nyújtott vallási élet, nem a katolicizmus dogmakodexe. Egyébként ez a dogmakodex teljesen raciónális, se a tudomány felfedezései, se a bibliakritika, se az összehasonlító vallástudomány nem tudja megingatni, ha t u d o m á n y os a n vizsgáljuk, azaz azt kérdezzük, hogy a katolicizmus benső törvényszerűségének (mely a biblia é s hagyomány együttes feldolgozását vallja alapelvéül) megfelelnek-e vagy sem. Egyébként nem szabad arról sohase megfeledkeznünk, hogy a kereszténység nem azonosítható a keresztény felekezetek egyikével se. Az egyházak megbukhatnak, de a kereszténység mindig élni fog, mert olyan ideált tűz a gondolkodó ember elé, mely nemcsak az egyén, hanem az egész emberiség életére szóló feladat. A dogmák teologiai alkotások; racionálisak, mint maga a teologia; alkalmasak arra, hogy egyik felekezet papjai harcoljanak a másik felekezet papjaival, de a hívőket minden felekezetben hidegen hagyják, mert a hívőknek mindenütt a felekezetük által nyújtott vallási élet kell. Ezt az életet veszélyeztette a püspök középkori nyilatkozatával, ezt az életet nem látta meg a tudós a dogmák elleni hadakozásával. (London)


 


Vissza az oldal tetejére