FŇĎoldal

Korunk 1927 Január

A proletariátus erkölcstörténete*

 


Az „erkölcsök” történetét kétségen kivül Eduard Fuchs tette ismertté s hatalmas munkája a „Sittengeschichte” valóban nagy értékű adatok ismeretével gazdagította az emberiség haladásának történetét. Fuchs szinte speciálistája lett ennek a kérdésnek, könyve szinte forrásmunka, melynek jelentőségét hasonló tárgyu tanulmányok felérni nem tudták. Annál érdekesebb most az a kísérlet, melyet Leo Sehidrowitz vezetésével egy egész tudós társaság kezdett meg; ők is az erkölcsök történetét akarják összefogni, de Fuchsétól teljesen eltérő rendszerrel. Fuchs a történelmi folytonosság menetébe illeszti be a maga speciális témáját, ez a most alakult német tudóstársaság tagjai egyes téma kört választanak ki maguknak s a köré aggatják azokat az adatokat, amelyek e témával összefüggnek. Igy első kötetük az „intimus” dolgok „erkölcs” — története volt, a második a szinház erkölcsével foglalkozott, — hogy azután harmadik kötetüknek a „Sittengeschichte des Proletariats” cimét adják. Kissé bizarr az ut a diszkrét női ruhadaraboktól — a proletáriátusig: tény azonban, hogy általános érdeklődés előzte meg a harmadik mű megjelenését, mert ez az első kísérlet arra, hogy a proletáriátus erkölcstörténetét megirják.


Mielőtt e kérdés további megvilágítására rátérnénk, előljáróban le kell szögezzem, hogy feltétlenül Fuchs tudományos rendszere a helyesebb és éppen a proletárság erkölcstörténetének ez a megírása bizonyitja legjobban: nem szabad egy szálat kiragadni a minden korok erkölcsének dusan szövött szövetéből. Csak a kor, idő és hely teljes egységében ismerhetjük meg épen azt a kérdést, melynek tudományos szalonképessége is vitathatóvá válik akkor, ha hiányzik az a materialista összefogás, amely minden korok erkölcseiben csak a szociális okok eredőjét látja. Ez ad Fuchs erkölcstörténetének különösen nagy értéket s ennek hiánya az, ami magát a „Sittengeschichte des Proletariats”-nak célkitüzesét is megzavarja.


Mi az erkölcs? Ugy Fuchsnál, mint ennél a könyvnél: a szekszuális élet minden fajtájú megnyilatkozásának, kisérő vagy előljáró jelenségének társadalmi törvénye. Szokásjog, — amely azonban inkább a negatívumot hangsulyozza ki, ami nem szabad, — ami nem illik, — mint magát a pozitívumot. A tétel: minden korban az volt az erkölcsös, amit az uralkodó osztály nem talált erkölcstelennek, tehát mindig az uralkodó osztály állapította meg az „erkölcsösség”, illetve az „erkölcstelenség” körét, amely azután mindig összeesett magának az uralkodó osztálynak körével. Vagyis: amit a maga osztálya — számára erkölcstelennek jegyzett, az erkölcsös volt, ha a proletáriátusra vonatkozott, vagy megfordítva: erkölcsössé vált az, amit a maga osztályában erkölcstelennek állított, ha egy maga felett álló kiváltságos osztály — uralkodó ház — gyakorolta.


Ugyanabban a korban, ugyanott, lényegesen változott tehát az erkölcs fogalma, a szerint, hogy melyik osztályra, melyik szociális rétegre vonatkozott. Ez a megállapítás azután rendkívüli feladatok elé állítja azt, aki a proletáriátus erkölcstörténetét akarja megírni. Könynyü és kézenfekvő megoldás, amely azt keresi: miképen nyilakoztak meg az érvénybon levő, tehát az uralkodó osztály által megszabott erkölcsi törvények a proletáriátusban. Ezt a megoldást választotta ez a német tudós társaság és ezzel — eleve lemondott arról, hogy a proletárerkölcsök történetét írja meg. Azok az „erkölcsök”, melyek történetét a tudós kutatja és kíséri — nem a proletáriátus erkölcsei, de az uralkodó osztályé. Az uralkodó osztályok erkölcseinek történetét — a proletáriátus „erkölcstelenségének” története teszi teljessé.


Igy azután a „Proletáriátus erkölcstörténete” kétségtelenül nem a proletárerkölcsök története, a „Sittengeschichte des Proletariats” nem egyéb, mint a „polgári erkölcsök” és a proletár „erkölcstelenségek” azonosítása; . más szóval annak a történelmi folyamatnak ismertetése, amely mindig is a proletáriátus „erkölcstelenségével” védte meg a maga társadalmának gyakran kétesértékü erkölcsösségét. Urileányok tisztaságának legjobb védője — az utcasarki prostituált, akinek „társadalmi funkciója” a polgári társadalom mai erkölcsi mentalitásának védelme.


Ennek a tételnek helyességét igazolja ez a könyv s igy lesz a proletáriátus erkölcstörténete azonos a — prostitució történetével, bár a prostitució a polgári társadalom intézménye, — mert a prostituáltakat a proletáriátus szállitia a világ bordélyainak.


Az ókor rabszolgájának nemcsak munkaereje a gazdájáé, de a teste is. A rabszolgatartó ur számára ép annyira szekszuális „használati eszköz” a rabszolganő, akár az urnőnek — a rabszolga. S a hanyatló Róma romlottságának könynyü lehetősége éppen a rabszolgák kiszolgáltatottsága volt, akik igy bűnös kicsapongások tehetetlen eszközei lettek. Ebből a rabszolga proletáriátusból alakult azután ki a rabszolga prostitució, amikor a rabszolgát, illetve rabszolganőt ura másnak engedte át, természetesen csak alkalmi, megfizetett használatra. Az ókori bordélyok ilyen rabszolgaüzletek voltak. S mert akkor maga a művészet is proletárizálva volt, — a művészek rabszolgák voltak — így a művészet és a rabszolga prostitució foS´aima legtöbbször egybeesett.


A falusi parasztság kialakulása nem sokat változtatott a helyzeten. A parasztság gyors átalakulással függő viszonyba került a számára védelmet nyujtó várurakkal és az egyházzal s hovatovább elvesztette a személye feletti rendelkezést is. Ennek a természetes következménye volt aztán, hogy nemcsak a termés, az állatállomány, a gyümölcs volt a földesuré, földeseklézsiáé, de a paraszt felesége, leánya is. A földesur adta meg az engedélyt a házasságkötéshez, illetve joga volt egymáshoz parancsolni jobbágyát, jobbágynőjét. Kegyuri jog volt a „ius primae noctis”, — amellyel a legfőbb papság különös féltékenységgel élt.


E testi kiszolgáltatottság mellett a parasztság szaporodása egyik lényeges tényezője volt a földesur hatalmi köre kiterjesztésének. A végét nem érő háboruk megtizedelték a lakosságot, igy nagyon fontos volt a parasztság szaporodásának fokozása. A házasságtörést, a lányanyaságot alig büntették, annál sulyosabb büntetés alá esett a magzatelhajtás, melyet válogatott kegyetlenséggel keresztülvitt halállal büntették.


Nem csoda, ha a falusi lakosság köréből egyre számosabban szöktek be a városokba, a hol azután egy uj városi proletáriátus alakult ki. Az osztálytagozódás egyre teljesebb lett s a céhek zártsága és elkülönitése, szigoru törvényei, lassanként a városok erkölcsi életét is kialakították. A céhek egyfelől szigoruan vigyáztak arra, hogy körükbe törvénytelen gyerek ne kerüljön, másfelől cölibatust parancsoltak a „legény”-ekre, aminek azután logikus következménye a városi prosti tució kialakulása volt. Nem egyszer maga a város tartotta fenn a bordélyházakat, amelyek látogatása gyakran a legnagyobb pompával történt, sőt uralkodói kegy volt.


A proletáriátus osztályharca egyuttal a szekszuális felszabadulásért való harc. Ma már statisztikai kutatások precíz adathalmaza bizonyítja azt a gazdasági kényszerüséget, amely a proletárlányokat a prostitucióba hajtja. A proletáriátus és az uralkodó osztály közötti„erkölcsi” viszony szinte napjainkig a prostitucióban jutott kifejezésre. S ez a helyzet csak akkor szünik meg, hogyha a proletáriátus a maga erejéből, a maga köréből tudja majd leküzdeni azokat a kívülről diktált feltételeket, amelyek lányait a prostitucióba kényszeritik. Csak a proletáriátus oldhatja meg ezt a kérdést, mert az uralkodó osztály „erkölcse” csak a saját lányait s a saját tüzhelyét védi.


A proletárerkölcsök története talán csak most kezdődött el. Az az erkölcs történet tehát, melyet a proletáriátussal kapcsolatban Leo Schidrowitz különben pazarul kiállított könyvében adott, csak az erkölcstelenség története. De ép ezért: a legcélszerűbb, legizgatóbb vádirat az ellen a társadalom ellen, melynek álszentes erkölcsössége csak jogcím volt az elnyomottak szekszuális kiuzsorázására.            Sz. B.


*Sittengeschichte der Kulturwelt und ihrer Entwicklung in Einzeldarstellungen. Sittengeschichte des Proletariats Hsg. von Leo Schidrovitz. Verlag für Kulturforschung. Wien-Leipzig.


 


Vissza az oldal tetejére