FŇĎoldal

Korunk 1927 Január

Tartalékaktivizmus


F√°bry Zolt√°n

 


Az aktivizmus dekadenciája ma már tagadhatatlan tény. Föbizonyíték: Kassák új formaaktivizmusa. Formaaktivizmus — szociális aktivizmus helyén. Az új művészet él, de az élet — a régi. Semmi sem változott. Éppen, mert csak az új művészet él, mert csak mint művészet él. A formaaktivizmus csúcsfokán a kenyér — az életaktivizmus természetszerűen ujra a mélybe a tehetetlenségbe zuhan. A kenyérszó, az új életforma aktivizmusa: a forradalmi hullám elmulott. A kenyértelenség, a régi életformák azonban megmaradtak és az aktiv cél még ma is egy: tömegélet. De az aktivizmus ma már csak formabiztosság: művészet. Régi cél, 100%-os cél, kegyetlen igaz cél, el nem ért cél — elhagyása. Menekülés. Kegyetlen szóval: dekadencia. Heves Ferenc a következő sorok kíséretében küldte el Erg Ágostonnal közös verseskönyvét (Groteszk plakát. Fundamentum kiadás, Wien, 1926) „A Groteszk plakát nem lesz ugyan döntő érv mellettünk, de dokumentálása jelenvalóságunknak s céltudatos törekvéseinknek. Be kell látniok azoknak, akik a polgári ideológia mentsváraiból kiáltanak felénk, hogy nincs igazuk, mikor az új irodalom csődjéről beszélnek, igy kiálthat ugyan a világháború szenvedésein átgázolt gyötrődő ember, mint ezt magánál megérteni is tudom, de nem a formákkal dolgozó biztoskezű munkás.”


Az előbb elmondottakból világos, hogy polgári ideológia nem beszélhet aktivizmus dekadenciájáról, mert az, amit én az irodalom csődje alatt értek, nem más, mint ép a polgári mentalitás győzelme — új formában, új alakban, megtévesztő új álarcban; nem más, mint a tagadott és talán még mindig észre nem vett visszakanyarodás — ellenkező formákkal ellenkező irányban, de közben már valahol visszaállították a váltót és a találkozás, az összeütközés szenzáció lesz, kissé tragikus, kissé groteszk, de mindenesetre szemnyító és más útakra dobó, ujra új, friss elemi és szükséges védekező és támadó embertett. Aktivizmus — az aktivizmus dekadenciája helyén. Ha én ma az aktivizmus dekadenciájáról beszélek, akkor ezt mint osztályharcos mondom első sorban, mint mindennek ellensége, ami proletárellenes. Az aktivizmus dekadenciáját csak a proletár látja, mert csak ő érzi, ő bizonyítja a régiben maradó kenyértelenséget és embertelenséget. Az aktivizmus: örök forradalom minden vonatkozáson. Formaforradalom nem elég. Ez védekezés, könynyitő igazolás és sokszor — álarc. A formaforradalom sok esetben: a polgárideológia plátonikus proletári, forradalmi jótékonykodása. Külsőleg: építkezés, tett, konstruktivizmus. Lényegében: védekezés és oldaltkanyarodás. A nagy trösztvilágpolgáriság konstruktivizmusa, háború utáni impozáns lüktető aktivizmusa, mely formaegyezésével és egyező tartalomhitetésével mindent hatalom- és szugesztió körébe vont, ami lényegében egyezőn egyforma forma: konstruktivizmus és tartalmilag: kicsit kenyérkiegyensulyozás, általában: kiegyensulyozó szociális megelégedés és szociális szemtörlés. Heves és Erg szociális Uráról beszélnek, mellyel túljutottak volna a szürrealizmus holdkóros vizióin. Lehet, hogy így van. A szándék, az akarat megvan, de a szociális valóság, a nyilt vállalás, tehát: a szociális lira életvalósága, kenyérszelő ereje elmaradt. Nem a formákkal dolgozó biztoskezű munkás a fontos, de a kenyérért dolgozó munkás ítélete és szava: szolidaritásban mi az amit tényleg kap ? A fontos: az életpozitívum.


Ezeket mind el kellett mondani, nem mintha ezzel kisebbíteni akarnók a Heves-, Erg-versek jóleső értékét, de mert előljáróban ki kell jelentenünk: amit csinálnak, az még nem aktivizmus ós nem feltétlen szociális lira. Ki kellett jelentenünk, hogy a konstruktivizmus nem jelent feltétlen aktivizmust. Ki kell jelentenünk, hogy amit csinálnak, az még mindig közelebb áll a polgári ideológiához, mint a proletár szükség feltétlen struktivizmus és — hiába minden — szürrealizmus tagadhatatlan hatásvegyülete és mindenekfölött — lira. Új értelmű, új jelentésű: az én, az átmeneti én hangos és monoton éneke: a szavakkal vállalás, a szavakkal próbálgatás és szavakkal adózás elsősorban önigazoló és csak másodsorban: másokért, igazán közösségért, tettért dolgozó, kiáltozó, latolgató és kinyilatkoztató szociális munkája. — Groteszk plakát: gyermekjáték, gyerekpróbálgatás férfinaiv embersége felnőttek elé mázolja füttyös tragikus panaszdalát, toborzó hangját:


„köszöntlek testvérek a szeretet szervuszos gyermektenyerével higyjétek el egyike vagyok a XX. század legszenzációsabb melankólikus monstrumainak.”


A groteszkség mutogató gesztusa üres kóklerség, ha a papirsallangot a végén át nem böki a tulajdonképeni életértelem:


„mindez nagyon régen történt tudtuk, hogy sokan vagyunk és kemény bronzszavakat kalapáltunk elkeseredésünkben magunk felé.”


Erg Ágoston sok botlató maradékdadogáson át már zsufolt értelmű egyszerűség világosságát próbálgatja. A tehetetlenséget irónikus védekezés szigeteli, de még minden nagyon szóbélyegű, nagyon — művészet.


Heves Ferencben több a rezignáció, a lira, a pillanatnyi sulypontvesztés. Versei konstruktív számozás dacára: álldogáló vándorénekek. Vissza és előre. A kassáki kalapácslegény pasztorálékat intonál, a kassáki mesterlegény naiv, ős-erejű érkezése a sok acél, üveg és szobor keretezésben veszit lényegéből.


„Széttöredeztek szobraink és most a városok határán állunk, tudnunk kell, hogy minden bennük van s kalapácsainkkal minden bizonnyal megváltjuk önmagunkat.”


ígéretes kifelé- és lényeghezvezető szavak. Egy azonban bizonyos: ezek a versek Kassák nélkül sohse jöttek volna létre. Úgy Erg, mint Heves versei végzetesen és kikerülhetetlenül magukon viselik a kassáki bélyeget. Jövendő értelmüket minden bizonnyal az fogja meghatározni: mennyire bírják egyedül, Kassák nélkül az iramot. Indulásuk (Fiatalok könyve) és második stációjuk egyformán a formaaktivista Kassák fentartás nélküli követését igazolják. Ez már így rendeltetett, ezt már így vállalták első előszavukban: „Fiatalok vagyunk és erősek... Már érezzük, hogy reánk új feladatok várnak, nem új izmusok, de új művészet.” Amit mi érzünk az ennyi: már az indulásnál szigetelve van a szociális aktivizmus, kell, hogy így legyen, ha már apriori elsősorban „művészetre” gondolnak. Pedig: fiatalok és erősek. És elfelejtik, hogy a művészet önaktivizmusa helyén ma az életaktivizmus közösségmunkája a végzetesen fontos: a tömegvalósító tett.


*


Kassák tanítvány: Tamás Aladár is (A partok elindulnak a 365 kiadása Budapest, 1926. A címlapot Kassák tervezte), de Tamásban olyan erős a lírikus, a más, az egyéni, az őszinte, hogy ez az őszinte leplezetlen mutogatás lényeges értékű, önálló kristályosodásba érik. Amit kapunk, az bizonyos százalékban sohse hallott hang, sohse látott énteregetés és ép azért: önálló érték. Szerény, fogadkozás-programnélküli és robbanás nélküli betoppanás ez: de a szavak felülete alatt: jövős mélység és értelem, egyszerű számvetés és útjelölés:


„feléltem gyökereimet és árnyékomat s most egy vagyok


a tettel és értelemmel


megakadt útak lassan kivirágoznak


a kövek éneke jön mögöttem”.


Világosság: tisztaság: árnyéknélküliség, de egyedüllét: ennyi az alap. Ebből kell, hogy — élet legyen: közösség, roppant erős és roppant dimenziójú:


„Szálljunk le a mélységbe, bontsuk ki a szineket,


kristályt csiszolunk és erőben élünk rendületlenül.


Fehér gerendák hevernek a mezőkön,


számtalanok a testvéreim s én hajnaloknak nevezem őket,


nagy kapuk vannak az életben fából és kenyérből,


idővel bizonyosan hő és fénnyé változunk.


A nap sárga homokból van és acélátlókon mozog.


Ezek véggondolások, de addig is: a rezignáció és melanchólia — tagadhatatlan tény és ezt őszintén jelezni kell, új értelemre és új értékre kristályosítani: „néha a szemünket is behunyjuk, hogy


láthassunk, ma olyan egyszerűen fájnak bennem


a dolgok, hogy csak a kövek és fák


értik meg beszédem én te ő,


rózsák, elefántok, beszélőgépek, szél él titokzatos rejtekhelyeken életemen hó virágzik gyöngyöket”.


Szépségek új dimenziója ez: a szavak, a dolgok, érzések új (átmeneti) természetrajza. „Szenvedő fény” vajudik itt életre, hogy acélpenge lehessen majdan. Kincs itt semmi dac, semmi irónia, hetykeség, talán szükséges szemérmetlen füttyös semmivel sem törődés. Valaki: úgy mint a régi idők Máriaköltői, megáll a dolgok roppant ősegyszerűsége előtt és új éneket dalol: új emberek új dalát tett előtt próbálgatón, hogy majdan egy legyen csakugyan: élettel közösen: egysíkú, egy dimenziójú, egylényegű élet: dallal, szóval egy: egy jelentésű. Valami új művészet, mely ma még: „különböző jelentése az összecsukló szavaknak”. Himnuszos tárulkozás és erős alázatú, kovácsdurvapepecselés ez valami ismeretlen, megsejtett fókusz körül.


„Reggel egy csillag magasra emelte a szürkeséget”.


Különös fanyar északba fagyott lira: gyökösebb, de lira: egy ember életsikolya (egyedül vagyok és elvesztettem árnyékomat). A cikluscímek minden takargatás nélkül bizonyitják: Életemen hó virágzik gyöngyöket — Füvek és napfelhők — Szenvedő fürt — Üveglábon jár a szél a végtelenség felett — B. felhőszámoló és vértanú volt — Bűneink szívében. Szürrealizmus és konstruktivizmus, de mert Tamás őszinte: el kell hagynuk ezt a skatulyajelzést és csak az eredményt nézni: a sokszor kifulladt egymondatok, ezek a különös egyzengő mondatok teljes egészükben mit adnak ?


Az elmondottak után a veszély nyilvánvaló: itt is, mint Heves- Ergéknél az aktivizmus tényleges értelme nem kap életet. Annyira lira, hogy itt tulaj donkép nem is beszélhetünk az aktivizmus dekadenciájáról. Mégis mert egyetlen szóval sem akar más lenni, mint amit tényleg adhat: egy emberélet közösségbekérezkedését — nagy-nagy reménnyel kell elfogadni és meglátni. Itt olyan erősek az alapok, hogy hinnünk kell: Tamás Aladárral az igaz aktivizmus barrikádjain is találkozni fogunk. Kell, hogy őszinte szót: gyengeségbevallást őszinte tett kövessen: erőkötelesség. Majdha csakugyan felélte gyökereit és egy lesz a tettel és értelemmel... Annyit azonban már most is leszögezhetünk, hogy a „A partok elindulnak” egy lényeges útindulás kivételes értékű első állomása.


*


Heves Ferenc, Erg Ágoston és Tamás Aladár minden bizonnyal tiltakozni fognak az aktivizmus dekadenciájának vádja ellen. Ha kemény a sző és nagyon, tapadósan régi: tehát más jelentésű és zavarón kompromitáló: ám jó, álljon itt más jelzés. Az amit ők feltétlen aktivizmusnak hisznek, tulajdonképen: tartalékaktivizmus. Tehát az az aktivizmus, mely azt hiszi magáról, hogy szociális kenyérszelő erő, de amely tényleg nincs és nem lehet az első vonalban: a kijelölt és szükséges őrhelyeken. Az a tartalékaktivizmus, mely egyetlen egy esetien sebezhetetlenül szükséges: Kassák esetében. Kassák ma a szükséges, a fő-tartalék, a formahordozó: az új tartalom cellaépítője, sejtszülője, akihez mindig vissza kell nyulni, akit minden új uton, újra társul kell választani. Nála: a tartalékaktivizmus szükséges pihenő: szabadabb lélegzésű, próbálgató frontmögötti munka. Kassák talán nem is tudja, nem is érzi, de a felelőssége — óriási: a tartalékaktivizmus frontlehetőségét ma egyedül ő jelenti. Mert nem szabad elfelejteni, hogy mások azok a tartalékok, melyek még nem voltak a tűzvonalban. Idővel ezek veszélyt jelenthetnek, mert lehet, hogy annyira belegyökereznek tartaléktalajukba, hogy onnan nehezen lesznek kimozdíthatók. Ezek a tartalékok egyszerűen tagadni fogják az előllevő őrhelyek szükségét és létjogosultságát, mert csak a maguk erejét, a maguk munkáját látják: a formaművészet biztosságát mindenekfelett.


Tudjuk, a háboruban a saját bőrünkön tanultuk: a számbeli főerő a tartalék legyen. Ez sztratégia. De az előlállók ma már túlkevés és kifulladt kis csoportja ugyanakkor nem igazol sztratégiai szükséget. A helyzet: a tartalék-formákból és tartaléklehetőségből lassan negativ plusz lesz: felesleges energiaálldogálás. A sok és sokáig egy helyben álldogálás és a nagyon és barátságosan, lakályosan kiépített tartalék veszélyt jelent: ha egy-kettőre nem jön valami vihar — minden elkényelmeskedik, minden kimozdíthatatlanul asszociálisan újra — művészet lesz és mire kellenek az emberek és az új szavak rohamjelei — 1914-hez hasonlóan — kevesekben fog élni az ellenrohamcsapatok kezdő élet-halállendülete: az igazi forradalmi emberi aktivizmus és akkor talán sokan észre fogják venni az aktivizmus dekadenciájának már 1926-ban világosan látható jeleit: a tartalékaktivizmust.


Tartalékaktivizmus: ez a fiatal tartalékaktivizmus bizonyos tagadhatatlan fölénnyel néz ránk: emberekre, kik fertőzve vagyunk u. n. háborús szenvedésekkel és gyilkos élményekkel. Igazuk van: mi nem állottunk ki a próbát: hagytuk, hogy állatmód kezeljenek, de ép azért mert gyávák voltunk akkor, akarjuk most minden errőnkkel,, hogy az utánunk következők ne ismerjék ezt a rettenetes és lealázó rabszolgaérzést: mészárszékállat lenni. Ezért ugat bennünk állandóan, formaművészeknek talán nevetséges módon a sikoly: soha többé: ennyi a mi aktivizmusunk, ez ami egyetlen akarásunk, az utánunk következőkért ez a mi egyetlen művészetünk. Kreaturális jog és kötelesség: elemi erejű és elemi jelentkezésű harc és védekezés, monoton, művészietlen, már nem is emberirodalom, de egy fokkal több — ép mert sok a fölényes tartalék, a csak formamunkás —: szociálisabb,szükségesebb. A vérbe és kenyérbe botlott élet — vértőrző és kenyeret teremtő munkája: feltétlen és vállalt aktivizmusa: — kreatura irodalom. Irodalomnál több. Élet — másokért. Új életért. (Stósz)


 


Vissza az oldal tetejére