stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Korunk 2009 December

Lehántani a rétegeket


Balázs Imre József

 


Székely János mondja egyik versében: „Egy bizonyos van: a világ / Nem előre halad, / Hanem hátulról épül!” A hang, amelyik megszólal a versben, a folyóé. Sokféle értelmezési irány nyílik meg éppen ezért a vers számára, de az egyik legfontosabb tapasztalat, amely megfogalmazódik benne, talán az időhöz és a saját élethez kapcsolódik, és voltaképpen a perspektíva kérdése. Az, ahonnan az idő és a saját élet alakulása látszik, alapértelemben nem kívül van – következésképpen az előrehaladása legfeljebb egy projekció eredményeképpen képzelhető el. Az, ami az életünkből közelebb esik hozzánk, eltakarja azt, ami régebb történt. Ha függőleges elrendeződésben gondolkodunk: a jelen rárakódik a múltra, mint a geológiai rétegek. Ha valaki a jelenhez képesti másikat is látni akarja, akkor meg kell dolgoznia érte: ásatásokat kell végeznie, vagy félre kell tolnia az aktualitást ahhoz, hogy hozzáférjen a régihez.

Az 1989 előtti Romániát húsz év takarja el, a tegnapi napot az azóta eltelt egy nap takarja el. A tegnap legalább annyira érdekes vizsgálati tárgy, mint a húsz éve lezárult időszak, de kevesebb dolgot kell eltakarítani a vizsgálatához.

Mi takarja el a húsz évvel ezelőttit? Először is egy tárgyi világ. A Good bye, Lenin című filmben, amikor a főszereplő keletnémet srác reprodukálni próbálja a lakásukban elzártan élő anyja számára a korábbi időszak tárgyi világát, hatalmas erőfeszítésekre kényszerül: a rendszerváltozás után néhány hónap alatt teljesen lecserélődnek a termékek, a tárgyak. Konkrétabban és a filmtől eltávolodva: a lemezjátszótűt és írógépszalagot eltakarja az mp3-lejátszó és a számítógép. A Gumela rágógumit a cukormentes Orbit.

Eltakarja a múltat egy nyelv, amelyen beszéltek róla az elmúlt húsz évben. Pontosabb talán azt mondani, hogy nyelvek. Különös hibrid: az élesen elítélő, morális töltetű beszédmód, a hősi ellenállás szólama, az ambivalens nosztalgia diskurzusa. A fölösleges dolgokon való nevetés, az irónia sem hiányzott ebből a beszédből, s a tragikus hangoltság sem, hogy negyvenöt év iktatódott ki valahonnan, egy elképzelt történetből. Az utóbbi években a teljes közöny, a süket csend is fel-felbukkan a nyilvánosságban: egy olyan generáció nyelve ez, amelyik számára a húsz évvel ezelőtti múlt teljes takarásban van, és nem kívánja beépíteni saját történeteibe, legfeljebb generációs konfliktusként, a szülők értékrendjével való többé-kevésbé felszínes szakítás értelmében.

Húsz évvel a rendszerváltozás után valakik úgy érzékelték, hogy Herta Müller radikális és poétikus nyelve vagy talán még inkább azok a határhelyzetek, amelyeket megjelenít, megszólíthatóvá teszik a múltat. Két-három évvel korábban valakik úgy érzékelték, hogy Dragomán György gyermekelbeszélője, Dzsátá sajátos nézőpontja révén hozzáférhetővé teszi a rendszerváltás előtti történeteket azok számára is, akik nem vagy másképpen élték meg azokat. Mintegy két-három éve valakik úgy gondolják, hogy a fiatal román filmesek, mint Cristi Mungiu, minimalista eszközeikkel egy újabb nyelvet hoztak létre, amely egyelőre annyira éles és szemcsés, hogy nem rakódott le, inkább a korábbi rétegeket is roncsolja, segít a mélyükre hatolni.

A történészszakma a politikatörténet után a mindennapok történetére összpontosít. Az új típusú források, például a szekuritátés dossziék ebből a szempontból még sokáig kimeríthetetlen anyagot nyújtanak. Az ismerős és az ismert furcsa keveréke ez: a pontatlanságok és ferdítések, hamisítások miatt olykor egészen más eseményekkel találkozhat, aki saját megfigyelési dossziéját olvassa. Ismeretlen történetek azok is, amikor valaki olyan leveleket olvas a dossziéban, amelyek neki íródtak, és nem érkeztek meg hozzá. Ismeretlen történetek azok is, mikor másvalakik beszélgetéseiből egy olyan viszonyháló bontakozik ki, amely újraértelmez régi dolgokat.

Az erős történetek az ismeretlenről, az idegenségről szólnak. Megkésve, de megspórolhatatlanul az idegenség történeteinek ideje következik a romániai kommunizmusról: néhány éve már benne is vagyunk ebben az időben.

 

Vissza az oldal tetejére

+ betűméret | - betűméret