stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Korunk 2009 December

Még egyszer Mátyás emlékére


Sidó Zsuzsa

 


A reneszánsz Kolozsvár. Összeállította Kovács András.

Szerkesztette Kovács Kiss Gyöngy

 

 

2009. október, Budapest, Örs vezér tere, aluljáró

Sietek a metróhoz ,és amint elhaladok három ácsorgó középkorú férfi mellett,

hallom:

– Hát nekünk csak egy királyunk volt! – Egy pillanat szünet. – Mátyás király – hallom a folytatást, ahogy elhaladok.

Az igazságos és furfangos Mátyás király a történettudományban, művelődéstörténetben, művészettörténetben nem kevesebb nyomot hagyott.

 

A tanulmánykötet szerzői erdélyi és magyarországi történészek, művészet- és irodalomtörténészek. A 2008-as Mátyás-emlékév kapcsán született meg ez a kötet arról a reneszánsz uralkodóról, akinek országlása és személyisége közvetett-közvetlen hatást gyakorolt Kolozsvár polgáraira, azok mindennapjaira; uralma biztonságot, nyugalmat jelentett a 16. századi kolozsvári lakosoknak, emléke idővel egyre erősebbé vált. A tanulmányok két csoportra oszthatók, az egyik a várossal foglalkozik, a második az eszme- és művelődéstörténettel, benne a város mindennapi kultúrájával.

A nosztalgia konkrét emlékei adják a tanulmánykötet első részét, amelynek vezérfonalát maga Kolozsvár, a város fizikai környezete, a kor építkezései képezik. Az írások második csoportja a reneszánsz, a humanizmus korának városát idézi; művelődés, polgári igényesség, iskolaügy a felemelkedő városban, kihagyhatatlan téma a reformáció.

A tanulmányok egy része már megjelent más kiadásokban, azonban a várossal kapcsolatos kutatások legújabb eredményei is helyet kapnak a kötetben.

Mihály Melinda, a Kolozsvári Történeti Múzeum munkatársa körvonalazza a történések helyszínét Kolozsvár erődítményei című tanulmányában. Talán Kolozsvár erődítményeiről írtak a legtöbbet ez ideig, azonban a kötet elképzelhetetlen e tanulmány nélkül, ugyanis részletességével, összefoglaló jellegével megteremti a földrajzi környezet határait. Az erődítések története nyilvánvalóan összefüggött a város jogainak alakulásával, hiszen szabad királyi városból püspöki város lett, majd újra visszakapta jogait, és megerősítette várfalait. A tornyok, bástyák, kapuk növekvő/csökkenő jelentősége az idők folyamán követhető nyomon a tanulmányban.

A várfalak és bástyák mellett a kor legfontosabb épületei a templomok. Papp Szilárd budapesti művészettörténész legújabb kutatásait mutatja be Kolozsvár egyházi építkezéseiről a 15. század második felében. Rámutat arra, hogy, bár az egyházi építészet jelentős területet képvisel, nagyon sok a még kutatásokat igénylő kérdés. Papp Szilárd tanulmánya újabb darab a középkori és reneszánsz építkezésekről szóló rejtvény összerakásában. Kolozsvár domonkos kolostora a legjelentősebb fennmaradt középkori emléke a városnak. Amint Papp Szilárd is hangsúlyozza, ennek a fontos épületkomplexumnak a kutatása messze nem befejezett és a 20. század eleji restaurálással nehezített. A szerző aprólékos megfigyelésekre és szigorú stíluskritikára alapozva mutatja be a kolostort. Tanulmánya azért fontos, mert a művészettörténészek közt olyannyira vitatott, manapság már nyugvópontra jutó erdélyi reneszánsz kérdésére reflektál. Erdélyben még a 16. században is inkább a gótikus stílus volt a formaadó, mint a reneszánsz. Amint Papp Szilárd fogalmaz a legreprezentatívabb építkezések, a templomok kapcsán: „Az új stílus [reneszánsz] erdélyi felbukkanása ugyan valószínűleg megtörtént már a 15. század legvégén, de ez tulajdonképpen ekkor még csupán egy-két – részben a királyhoz kötődő – főpap »magánügye« volt.”

Kiss Andrása város településrendszerét ismerteti. A fertályokra és tizedekre osztott város eredményes működéséhez elengedhetetlen volt, hogy a képviselők és a képviseltek együttműködjenek. A szerző az élet különböző aspektusait vizsgálja, benne a fertálykapitányok, illetve tizedesek hatáskörét. Ami feltűnő, hogy minden esetben nagyon fontos volt az elöljárók jó személy- és helyismerete az adókivetés és -behajtás, bűnözés megakadályozása, közmunka, tűzvédelem szempontjából. A tanulmány rávilágít a korszak Kolozsvárjának igen jól szervezett, részben informális viszonyokon alapuló rendszerére.

Míg a várostörténettel foglalkozók általában a polgárságra koncentrálnak, Pakó László új megvilágítási pontot kínál, amikor a városban élő nemességről ír. Joggal, hiszen a város és a kiváltságokkal rendelkező nemesség dialógusának kutatása érdekes és hálás téma. Ez nemcsak a 16–17. századi jogviszonyok tisztázása miatt fontos, hanem például a városi öntudat és városkép későbbi alakulása miatt is.

Kovács Kiss Gyöngy a Mátyás király szülőházát illető kiváltságlevéllel és az épület jogi életével foglalkozik. Annak ellenére, hogy a szakirodalom már régóta ismeri ezeket a forrásokat, mégis nagyon sokszor megkérdőjeleződik, hogy Mátyás valóban ebben a házban született-e, és e tényt csak a „hagyomány szerinti” információként emlegetik. Kovács Kiss Gyöngy írásának ez a zavaró tényező a motivációja, célja megerősíteni, miszerint Mátyás tényleg ebben a házban született, és az adómentességet biztosító kiváltságlevél valós, nem a szájhagyomány szülötte. 1901-ben Szádeczky Lajos megírja a ház történetét a későbbi király születésétől a város tulajdonába kerüléséig. Az ő írása óta nem jelent meg a tanulmányt cáfoló vagy megerősítő munka, ennek ellenére évtizedeken keresztül mégis feltételes módban mondták a házat Mátyás király szülőházának. Kovács Kiss Gyöngy feleleveníti azokat a – részben még nem publikált – forrásokat, amelyek bizonyítják a történelmi valóságot.

A következő tanulmány szerzője Kovács András, aki Bocskai István 1606-ban állított emléktáblájáról ír, amit a város készíttetett a fejedelemnek. Az emléktábla állítása mögötti motiváció megemlékezni az életének ötvenedik évéhez közeledő Bocskai Istvánról, „akinek a keserves létbizonytalanságot gerjesztő hosszú zsoldos uralom és a protestáns várost sújtó ellenreformációs törekvések összeomlását köszönhették; kettős fejedelemsége pedig a mohácsi csata nyolcvanadik évfordulója táján kiút lehetőségét villantotta fel a Mátyás király nosztalgikus kultuszát ápoló Kolozsvár polgárai előtt”. Mátyás király és Bocskai fejedelem uralkodását a kolozsvári polgárok szimbolikusan összekapcsolták, ezt tükrözi a tábla helymeghatározó szövege is, amely nem az „Itt” kifejezéssel kezdődik, hanem Mátyás szülőházával szembeni épületként azonosítja magát.

P. Kovács Klára egy 16. századi feliratcsoport történetét göngyölíti fel elsősorban stíluskritikai módszerre alapozva. A tanulmány jelentősége, hogy a Szamosújváron, Kolozsváron, a gyalui várban, Kövesden található reneszánsz faragványokat aprólékos vizsgálatnak veti alá és megállapítja, hogy ezek nagy valószínűséggel egy kolozsvári kőfaragó művei. E megállapítás önmagában is jelentős, azonban fontos kiemelni, hogy P. Kovács Klára tanulmánya az erdélyi művészettörténet-írás fejlődésére világít rá azzal, hogy megkérdőjelezi és megcáfolja Balogh Jolánt, aki toszkán mesternek tulajdonította a faragványok egy részét.

Jakó Zsigmond Az otthon és művészete a 16–17. századi Kolozsváron című, 1957-ben írt tanulmánya újrakiadásának két oka is van: megemlékezni a 2008-ban elhunyt történészről, illetve ráirányítja a figyelmet egy azóta sem kiaknázott kutatási területre, a mikrotörténelem jelentőségére. Jakó felhívja a figyelmet arra, hogy az erdélyi, kolozsvári polgári reneszánszot nem a nyugatival kell összehasonlítani, hiszen az később érkezett Erdélybe, illetve különböző hatásokon ment keresztül, például jelentős török hatás érte. A mindennapi életet kutatja a szerző, rengeteg forrást felhasználva mutatja be, hogy bár a 16–17. századi kolozsvári lakóház nem hasonlítható össze az olasz, francia vagy a Hanza-városok enteriőrjeivel, a reneszánsz anyagi és szellemi jegyei mégis megtalálhatók a 16. század végére a kolozsvári polgári belsőkben. A lakáskultúra ilyen jellegű fejlődése – mint azt a kortárs Heltai is megállapította – a Mátyás uralkodása alatt beáramló olasz művelődési hatásoknak köszönhető. A szerző az épületek belsejében található tárgyak – szőnyegek, falikárpitok, képek, ládák, mennyezetes ágyak, könyvek stb. – részletes ismertetésével rajzolja meg a 16–17. század színes polgári lakásbelsőit. A tanulmány ösztönző hatású lehet a jövőbeli kutatások számára, hiszen a mindennapi élet vizsgálata messze nem kiaknázott; a reprezentáció, társadalmi viszonyok, művészeti hatások, higiénia stb. szempontjából egyaránt vizsgálható.

Míg Jakó a mindennapi élet alacsonyabb társadalmi szintjének bemutatását végezte, addig Vekov Károly megpróbálja az egyházi személyiségek humanista tevékenységét előtérbe állítani. Kolozsvár humanista irányú fejlődése elsősorban virágzó gazdaságának volt köszönhető, emellett az egyházi intézmények is jelentős szerepet játszottak. Az egyháziak humanista szemléletét a város által biztosított infrastruktúra, a királyi udvar hatása és a külföldi egyetemi tanulmányok alakították. A tanulmányban megjelenik a mecenatúra kérdése, amelyre a szerző hoz néhány példát, a téma azonban messze túlmutat az írásban foglaltakon, és a külföldi, de a belföldi intellektuális kapcsolatháló rekonstruálására is koncentrál.

Az oktatásnak mindig kulcsfontosságú szerepe volt a fejlődésben. A humanizmus mint új világszemlélet a reformációval karöltve az iskolákban virágzott a leghatékonyabban. A 16. századi kolozsvári iskolák rövid történetét bemutató tanulmányban Sipos Gábor a legnagyobb hangsúlyt az unitárius és a katolikus iskolák közti konflikusok, versengés és a politika hatásának bemutatására fekteti.

Balázs Mihály irodalomtörténész részletes Dávid Ferenc-életrajzzal járul hozza a kötethez. Dávid Ferenc kulcsfontosságú személy a vallásszabadság szempontjából, életútja tükrözi a vallási reformok és politika dinamikáját. Az újabb kutatások eredményeit összefoglaló alapos munka talán az eddigi legteljesebb portré az erdélyi humanizmus eme jelentős személyiségéről.

A kolozsvári reneszánsz non plus ultrájáról, a Wolphard–Kakas-ház könyvtáráról Jakó Klára ír. A Wolphard–Kakas-ház nemcsak önmagában, hanem a „humanista művelődés erdélyi elterjesztésében is úttörő jelentőségű”. A két család később összeolvadt könyvállományának a rekonstrukciója fontos művelődéstörténeti forrás erdélyi viszonylatban és a jövőben akár közép-európai összehasonlítás szempontjából is. A könyvállomány fontos részét képezi a művelődéstörténeti kutatásnak, és eddig még ugyancsak elhanyagolt terület. Jakó Klára kutatása megcáfolni látszik azt a tényt, miszerint a jezsuitáknak adományozott Wolphard– Kakas-könyvtárként ismert könyvgyűjtemény tényleg a két család, azaz négy személy könyveiből tevődne össze. Adrian Wolphard, Hilarius Wolphard és Wol-phard István könyvei életrajzi adataik alapján azonosíthatók a gyűjteményben, azonban Kakas István könyvei a szerző kutatásai alapján hiányoznak. Így Jakó Klára szerint helyesebb csupán Kakas István ajándékaként a Báthory-egyetem gyűjteményébe került Wolphard-könyv-tárról beszélni.

A tanulmányok a városi élet különböző aspektusait mutatják be, azonban mindenikben megtalálható a reneszánsz és a humanizmus kiemelt szerepe. Az új áramlat lassan-lassan átitatta és megváltoztatta a vallási életet, oktatást, építészetet, anyagi kultúrát.

A tipográfiailag stílusosan megszerkesztett tanulmánykötet ízelítőt ad Kolozsvár művelődéstörténetéből, és egyben remélhetőleg ösztönzően hat a kutatókra, hiszen a mindennapi élet, az anyagi kultúra, értelmiségi kapcsolatháló stb. területén rengeteg a megválaszolatlan kérdés és fehér folt.

 

 

*Kolozsvár Társaság, Kvár, 2009.

 

 

 

 




Vissza az oldal tetejére

+ betűméret | - betűméret