stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Korunk 2009 Szeptember

Jövőkép egy francia szemével


Maklucz Attila

 


Jaques Attali: Une brève histoire de l’avenir

 

Habár Nicolas Sarközy Franciaorszá-gában a baloldal kissé háttérbe szorult, mégis van létjogosultsága a szocialista eszméknek, főleg ha olyan gondolkodókat találunk soraikban, mint Jacques Attali. Az ő neve ismerősen csenghet mindannyiunk számára, még azoknak is, akik nem követik-követték állandó rendszerességgel a napi politikát. Attali a nyolcvanas évek francia politikájának meghatározó gazdasági-pénzügyi szakembere, a korábbi elnök, François Mitterand tanácsadója. Jelenleg, egyetemi professzori tevékenysége mellett egy nemzetközi pénzügyi szervezet, a PlaNet Finance elnöke. A közigazgatásban, valamint a gazdasági élet irányításában szerzett tapasztalatai feljogosítják bármilyen gazdasági előrejelzés megtételére, sőt azon is túlmenve, bővebb társadalmi-politikai következtetések levonására. Jelen művét inkább tarthatjuk könnyed tollvezetéssel megírt esszének, mintsem nagyobb lélegzetű gazdasági írásnak. A műben fellelhető információk, azok kezelése és a következtetések levonása mind arra enged következtetni, hogy Attali érti a szakmáját, és megfontolandóak tanácsai, főleg most, amikor újra egy gazdasági-pénzügyi válság kellős közepén vagyunk. Ami a stílust illeti, könnyed vonalvezetése szélesebb olvasóközönséget céloz, valószínűleg tudatosan, elkerülendő más művek ugyan értékesnek mondható, de a nehéz értelmezhetőségből fakadó érdektelenségét.

Attali alkotása komoly történelmi háttérrel ismerteti meg olvasóját. A történelem mint tudomány lényegi mondanivalója szólal meg a műben, azaz a múltból tanulva elkerülhetjük a hibák jövőbeni ismétlését. Egyszóval a történelem az élet tanítómestere, amiből a tanulságokat levonva könnyebben nézhetünk szembe az új kihívásokkal.

A szerző hét fejezetre tagolja mondanivalóját.

Az első fejezet, Une très longue histoire (Egy nagyon hosszú történelem) a történelmi fejlődés főbb szakaszait mutatja be az őskortól napjainkig. A hangsúlyt a különböző történelmi korok gazdasági sajátosságaira helyezi: mikor mi és hogyan határozta meg az emberiség fejlődését. Kitér arra, hogy milyen változások segítették elő az átmenetet egyik korból a másikba. A fazekaskorong és az állattenyésztés elterjedése jelzi az újkőkorszak kezdetét, ami a megtelepedett életforma elengedhetetlen feltétele. Így továbbhaladva a történelmi korokon, mindenhol valamilyen jellegzetes változást észlelünk, ami többet, mást jelentett gazdasági téren a korábbi korokhoz képest, és így már rögtön adva volt a feltétel egy újabb, modernebb gazdálkodási lehetőségre, ami természetesen rányomta bélyegét társadalmi-politikai értelemben is az adott korra.

Az Une brève histoire du capitalisme (A kapitalizmus rövid története) a 12. századtól enged betekintést főleg az európai történelembe, a gazdasági viszonyok alakulásába. Attali a kapitalizmust tekinti a legeredményesebb gazdasági rendszernek, ahol az ésszerűség diktálta piac a legfontosabb tényező. A piacnak rendeltek alá mindent, és ennek alakulása határozta meg egy ország, egész Európa politikai-gazdasági rendszerét. Összességében kilenc gazdasági központot nevesít: Bruges, Velence, Antwerpen, Genova, Amszterdam, London, Boston, New York és Los Angeles. Mindegyik a kapitalizmus fejlődésének egy-egy stációját mutatja be, a maga jellegzetességeivel együtt. Ahhoz, hogy ezek közül is valamelyik ilyen kiemelt szerepre tett szert, valamilyen találmánynak kellett születnie, valamilyen, társadalmi változásnak kellett végbemennie. Vegyük csak Velencét, amely nagyságát egyértelműen az Ázsiával folytatott kereskedelemnek köszönheti. A másik pólus Amszterdam, ami szintén a kereskedelemnek köszönheti felemelkedését, de pontosan Velence rovására, elsősorban földrajzi elhelyezkedése miatt. Az új célpont immár nemcsak Ázsia, hanem Amerika is. A Nagy-Britanniában végbement politikai változások szemléltetik legelőször a demokrácia és a piacgazdaság közti szoros összefüggést. A 19–20. századi események egyértelműen az Amerikai Egyesült Államokat avatják a világgazdaság irányítójává.

A harmadik fejezet, La fin de l’Empire americain (Az Amerikai Birodalom vége) az amerikai gazdaság nehézségeit és az ezen keresztül jelentkező politikai világelsőség feltételezhető végét jeleníti meg. Olyan új gazdasági hatalmak jelennek meg, mint Kína, India, Brazília, ahol ugyan korábban is megvoltak azok a természeti adottságok, amelyek egy virágzó gazdaság működésének feltételei, de hiányzott a demokratikus berendezkedés, illetve ezek megszilárdulása és maga a tulajdonképpeni piacgazdaság.

A következő fejezetet – Première vague de l’avenir: l’hyperempire (Egy óriásbirodalom születése) – olvasva egy újfajta megközelítési móddal szembesülünk, amikor már nem a létező tények alapján mond véleményt a szerző, hanem előre jósol, megpróbálja elképzelni a jövendőt. Ez a megközelítési mód kissé furcsának hathat elsősorban azoknak, akik nehezen tudnak elrugaszkodni a tényektől. Egyfajta „szellemi szárnyalásnak” lehetünk tanúi, ami a szerző tudományos tényekre épített fantáziáját dicsérheti. És tudatosan nem használtuk a prófécia fogalmát. A tulajdonképpeni „óriásbirodalom” a már meglévő gazdasági-politikai szervek egységesülésének eredménye. Amikor eltűnnek a még létező határok, és egy egységes politikai-gazdasági-szociális rendszer, egy „óriásbirodalom” fog létrejönni. Gondoljunk itt az Európai Unióra, az Egyesült Államokra, Oroszországra, Kínára, Indiára, Japánra, Dél-Koreára. Ezek az államok most is a világ vezető gazdasági-politikai hatalmai, amelyek között szorosabb együttműködés fog megvalósulni egy közös gazdasági irányelv, a piacgazdaság mentén.

A korábbi fejezetekben olvashattuk, hogy lényeges történelmi-társadalmi-politikai különbségek léteztek és léteznek a különböző államok között. Ezeket a hagyományos különbségeket csak ideig-óráig lehet elrejteni, tudatosan elnyomni egy globalizált világ működésének érdekében. Amikor az egyéni érdekek újra fontosabbak lesznek, mint a közös „óriásbirodalom” érdekei, akkor kerül majd sor egy összeomlásra, ami minden birodalom törvényszerű velejárója, illetve annak tulajdonképpeni vége. Ezekkel a gondolatokkal a Deuxième vague de l’avenir: hyperconflit (Óriáskonfliktus) című fejezet ismerteti meg olvasóját.

A hatodik fejezet – Troisième vague de l’avenir: l’hyperdemocratie (Óriásdemokrácia) – a már amúgy is létező demokratikus elvek újbóli érvényre jutását ecseteli. A történelem újra igazolja önmagát, miszerint a demokrácia a legelfogadhatóbb rendszer a maga nehézségei ellenére is. Gazdasági téren a demokrácia elválaszthatatlan lesz a piacgazdaságtól. Az emberi szabadság egyik alapvető megnyilvánulási formája a szabad gazdasági tevékenység.

Természetesen a szerző hazájának jövendőjéről is szól: Et la France? (És Franciaország?) Akár a többi nemzeti állam, gazdasági téren elveszíti majd jelenlegi státusát. Politikai téren sem fog olyan önálló szerepet játszani, mint napjainkban. A demokratikus intézmények, elvek fejlődése és a gazdasági élet egységesülése megszünteti majd az önálló állami lét mai koncepcióját. Franciaország mint olyan már nem úgy fog számításba jönni mint külön állam, hanem mint egy a világ számos kulturális tényezője közül.

Jacques Attali művét többféleképpen is értékelhetjük. Lehet, sokan túlságosan elrugaszkodottnak tartják a hagyományos gazdasági művek stílusától. Sőt egyenesen be sem tudják illeszteni a szerző korábbi művei közé. Mindenesetre nagyon sok elgondolkodtató tényről olvashattunk, amelyek napjainkat jellemzik. Egyáltalán nem mellékes az sem, amit a szerző elképzel a világ gazdaságának és politikai berendezkedésének alakulásáról.

 

Librairie Générale Française, Paris, 2008.

 

 

 

 

 

Vissza az oldal tetejére

+ betűméret | - betűméret