stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Korunk 2009 Július

Az írás specialistái Magyarvistán és Sáromberékben


Bajkó Árpád

 


András Erzsi Erdei: Kedvemre való, hogy meséljek

Berekméri István Andrásé: Minden poklokon keresztül

 

A marosvásárhelyi Mentor Kiadó közel 40 kötetet magában foglaló néprajzi tematikájú kiadványsorozata 2008 folyamán újabb két kötettel bővült, de ezek a sorozaton belül is külön kategóriát jelentenek. Az Emberek és kontextusok címet viselő sorozat a kolozsvári BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékén folyó doktori képzés terméke, melynek célja elsősorban a szakszerű forrásfeltárás, forrásközlés, de joggal tart igényt a szélesebb olvasóközönség figyelmére is. Nem titkolt szándéka, hogy a mindennapi élet vizsgálatához hozzájárulva, szélesebb körben népszerűsítse azokat a szövegeket, amelyek terjedelmük miatt kimaradnának egy doktori disszertációból. A kötetek szerkezete egyfajta kutatói magatartásra enged következtetni: az etnográfus által írt értelmezések utószóként jelennek meg, nem akarnak betolakodni a címlapon megjelölt szerző szövegei elé. Vállalt funkciójuk, hogy bizonyos elméleti és módszertani szempontok szerint járják körül az írásszokások, írásgyakorlatok kapcsán felsorakoztatott kérdéseket, de nem az egyedüli lehetséges magyarázatként lépnek fel.

 

Kedvemre való, hogy meséljek

Ambrus Judit gyűjtőmunkája során egy magyarvistai asszony gazdag írói életművére talált rá. Az általa válogatott és közreadott szövegek, valamint a kísérő tanulmány képezi az Emberek és kontextusok sorozat nyitó kötetét. Ennek első részében olvashatjuk az András Erzsi Erdei által 1999–2000 között lejegyzett önéletírás szövegét, és első látásra az lehet a benyomásunk, hogy a nyomdai karaktereket találomra, következetlenül használták, ugyanis a főszövegben kétféle betűtípus váltja egymást. De a kísérő tanulmányból kiderül, hogy ez egy párhuzamos életrajz, nem a klasszikus plutarkhoszi értelemben, hanem egy írott és egy elmondott élettörténet egybeszerkesztett változataként. Mit kínál az olvasónak az Életem meséje címmel közzétett fejezet, mit tudhatunk meg egy személy emlékeiből, milyen események lejegyzését tartja fontosnak? Többek között Édesanyám története, Nagyleánnyá cseperedtem, Volt egy kimondhatatlan jó anyósom, Ferkő bátyámat elvitték a frontra, A budapesti sok szép élményeim, Cifra nyomorúság Kalotaszegen, Szüreti mulatság. A kötet második része – Élek, hát mesélek – ízelítőt ad az írás helyi specialistájának gazdag repertoárjából: népdalok, mesék, menyasszonyi köszöntők, temetési búcsúztatók, igaztörténetek, lokális balladák sorakoznak mintegy 100 oldalnyi terjedelemben.

Ambrus Judit tanulmánya A szövegtől a kontextusig címet viseli, nem véletlenül, hiszen itt tanúi lehetünk annak az igyekezetnek, amely nem csupán útjára engedett forrásközlésről, hanem egy szakszerű vállalkozás révén a szövegek tágabb kontextusban való elhelyezéséről szól. Mit tesz a néprajzos, amikor arra vállalkozik, hogy írott szövegek ismertetésével, közzétételével hívja fel a figyelmet egy specialista tevékenységére? Elsősorban tisztában van azzal a társadalomtudományi szemléletváltással, kutatásmódszertani ténnyel, mely szerint a hagyományosnak mondott kultúrát nem egy arctalan tömeg hozza létre, hanem elsősorban individuumok, specialisták tevékenységéről lehet beszámolni. András Erzsi Erdei egy speciális tudás birtokosa, önéletírása csak egyetlen szelete annak a terjedelmes írott anyagnak, amelyről a kötetben részletesen beszél a szövegek közreadója. Ambrus Judit egy autobiográfiai szöveg társadalmi, kulturális kontextusainak feltárására vállalkozik, és arra keres választ, hogy az írásnak mint cselekvésnek mi a szerepe egy egyén életében.

A tanulmány végkicsengése szerint András Erzsi Erdei tevékenysége nem magános játszma, hanem a közösség érdekében kifejtett gyakorlat, mely a specialistát egy újfajta identitással ruházza fel. Kultúra: megőrzendő érték vagy opcionális eszköz? – teszi fel a kérdést Ambrus Judit az értelmezés záró fejezetében. Az írott és a szóban elhangzó önéletrajzi szöveget reprezentációként kezelő kutató következetesen végigvitt gondolatmenete alapján úgy tekinthetünk az önéletírásra, mint a külső tekintet által létrehívott válaszra. Mit is jelent ez a külső tekintet? Ambrus Judit a fogalmat az élettörténet értelmezése során a Kalotaszeg (és ezen belül Magyarvista) hagyományos kultúrája iránt kívülről érkező tudományos és laikus érdeklődés jelölésére használja. Amellett érvel, hogy a szerző nem pusztán egyéni koncepció hiányában nyújt ízelítőt a „kéznél lévő” hagyományokból; a hagyományok értéktudatát, illetve azok megőrzésének, átmentésének szándékát a külső tekintet teszi az önéletírás elemévé. A főszövegben gyakran találkozunk vendégszövegekkel, a vistai hagyományok, szokások, viseletdarabok részletes ismertetésével, népdalrészletekkel, az András Erzsi Erdei tollából származó köszöntőkkel, búcsúztatókkal: az olvasó is részt vállal ebben a külső tekintetnek nevezett játékban, hiszen a történetek szövevényében akarva-akaratlanul szemben találja magát a finoman elrejtett, becsempészett útjelzőkkel. Mindez tehát nem véletlen, pontosabban része annak a gyakorlatnak, melyet az önéletírás szerzője tudatosan felvállalt, amely identitásának részévé vált, és ezáltal a lokális értékek, a lokális emlékezet letéteményesének mondhatja magát.

Szerkesztési elvek tekintetében a gyűjtött szövegek dinamikus kezeléséről beszélhetünk: Ambrus Judit arra törekedett, hogy olvasóbarát változatot adjon közre. Ez persze nem jelenti a szöveg önkényes csonkítását, inkább csak stilisztikai eljárás, mely az olvashatóság, befogadhatóság megkönnyítését célozza. A kötet elsődleges célja nem a teljes szövegrepertoárnak, hanem egy személy autobiográfiájának közreadása, illetve írásszokásainak, írásgyakorlatának érzékeltetése. Forráskiadvány a szó legautentikusabb értelmében: az András Erzsi Erdei által élete során írt és máig fennmaradt összes szöveget válogatás, csonkítás nélkül tartalmazza a kötetben elhelyezett DVD-melléklet. Tehát azok számára is van mondanivalója, akik nem elégednek meg a nyomdai kivitellel, az uniformizált szöveggel, és az eredeti írásképet szeretnék megtekinteni, tanulmányozni.

A szakirodalmi jegyzék tartalmazza az emlékezetkutatással, narratológiával és a populáris írásbeliséggel foglalkozó magyar és nemzetközi szakmunkákat. A BBTE néprajz szakos hallgatóinak írásbeliséghez kötődő államvizsga- és magiszteri dolgozatait gyűjti egybe a Szakdolgozatok jegyzéke. A szakszerű forrásközlés elengedhetetlen tartozéka a kötet mellékleteként felsorakoztatott Szójegyzék, Tárgymutató, Szövegmutató, Helynévmutató és a Függelék, mely a 29 beszkennelt füzet tartalmi bemutatása. Román, angol nyelvű összefoglaló és gazdag képmelléklet (27 fekete-fehér, 10 színes) zárja az igényes kivitelű, keménytáblás kötetet.

 

Minden poklokon keresztül

Az 1877–1953 között élt sáromberki személy, Berekméri István Andrásé élettörténetének és az ehhez kapcsolódó további feljegyzéseknek sajtó alá rendezésére Vajda András vállalkozott. A 2008 novemberében nyomdafestéket látott kiadvány forrásszövegei két részre tagolódnak: az első annak a füzetnek az anyaga, amelybe Berekméri István Andrásé élettörténetét megírta. A második rész a szerző egyéb fennmaradt írásait tartalmazza, és azt a szövegkontextust teszi láthatóvá, amelybe maga az élettörténet beleágyazódik, és így nélkülözhetetlen az élettörténet, valamint a populáris írásbeliség megértéséhez. Izgalmas életút bontakozik ki az olvasó előtt; olyan történet ez, amelynek csapdájába bele lehet esni: az etnográfus által később megfogalmazott jóslatok beigazolódnak, magunkra ismerhetünk, amikor a mit keresünk a szövegben? kérdése vetődik fel. Olvastatja magát a regényes fordulatokban gazdag életpálya megjelenítése, csonkítottsága ellenére is kerek történetté áll össze.

Adott egy megtalált élettörténet, melyet az utódok féltve őriznek, olvasnak – mint megtudjuk, az igazi leszármazott legalább egyszer beavatódik a szöveg világába, – de van egy másik történet is, mely arról szól, hogy mi motiválta Berekméri István Andrásét, hogy tollat ragadjon, és megírja élete történetét. A kutató arra vállalkozik, hogy miután rátalált a szövegre, minden lehetséges árulkodó emléket megmozgasson, és felderítse a megírás motivációit, rámutasson a kontextusok mögött meghúzódó alkotó/író emberre. Ez már egy merészebb vállalkozás, erre vannak külön kidolgozott módszerek, elméletek, eszközök. Mindezek mértéktartó egybehangolása jelenti számomra a kötet súlyát. Az értelmezést visszafogottság jellemzi, nem igazán találkozunk elhamarkodott következtetésekkel.

A szövegek kiadása, a válogatás, a megjelentetés aktusa az idővel való játékot implikálja. Olyan ez, mint egy kritikai kiadás esetében: annál nehezebb megvalósítani, minél korábbra megyünk vissza az időben. Erre elsősorban a nyomdából kijött kiadványok terjedelme mutatott rá: az első kötet vaskossága arra enged következtetni, hogy a rendelkezésre álló nyersanyagból lehet válogatni. Ami nem lát nyomdafestéket, az majd megjelenik a kötet mellékleteként egy DVD-n. A második kötet kivitele óhatatlanul azt jelzi, hogy már nem a szelekció működik, hanem inkább az igyekezet, hogy a lehető legapróbb fellelhető tollvonás és a fényképek hátoldalán fennmaradt írás is kiadásra kerüljön. Berekméri István Andrásé önéletírásából a leszármazottak egy terjedelmesebb részt megsemmisítettek, az ő szempontjukból indokoltnak látszó szándékkal. Az eredeti önéletírás szövege a 12. oldaltól a 35. oldalig hiányzik, tehát a Minden poklokon keresztül egy megcsonkított kézirat. Ezt tetézi, hogy a Berekméri István Andrásé tollából származó verses önéletrajz (Szomorú idők emléke) már nem lelhető fel, nem közölhető. Ez a korpusz első látásra szegényesebbnek tűnik, a kötet terjedelme is ezt sugallja, és elhitetné az olvasóval, hogy minél régibb egy önéletírás, annál szegényesebb az azt körülvevő szövegrepertoár.

Vajda András tanulmányában azt vizsgálja, hogyan és miért épül be az írás egy parasztember életébe, az élettörténet megírása hogyan válik a személyes identitás megkonstruálásának eszközévé. Az értelmezés az írás történetének nagy fordulópontját, a mindennapi életbe, a privát szférába való beilleszkedését ragadja meg, felvillantva az alfabetizáció és a francia olvasástörténeti iskola nagy kontextusát. Az elemzés során az egyén biográfiájának megszerkesztése, az élettörténet részletes bemutatása és a társadalmi/kulturális kontextusok felvillantása révén a szöveg megértéséhez szükséges keretek feltárásának lehetünk tanúi. A tanulmány írója számára izgalmas kérdés, hogy mit jelentett az írás és az írott szó egy parasztember életében; ugyanakkor felvillantja a makrokontextust, Berekméri István Andrásé életterét, életútjának rekonstrukcióját, biografikus stratégiáit, irattárát, Sáromberke történetét.

Az olvasás és a későbbi kutatások megkönnyítését szolgálja a függelékben elhelyezett táj- és jövevényszavak mutatója, tárgymutató, helynévmutató és a kéziratban megjelenő személynevek mutatója. A kötetben megtalálható Berekméri István Andrásé könyveinek jegyzéke, valamint az a szövegmutató, amely a kézirat szövegében található irodalmi és folklórszövegek jegyzékét, valamint a szerző alkotásait tartalmazza. A függelékben néhány térkép is található, melyek a településszerkezetet, a település úthálózatát és a települést körülvevő falvakat, városokat, valamint Berekméri István Andrásé útvonalait jelenítik meg. A kötetet korabeli felvételek, képmellékletek zárják.

A kötetek kísérő tanulmányait olvasva talán megfogalmazódhat bennünk egyfajta hiányérzet arra vonatkozóan, amit az etnográfus narratívájaként szokás említeni. Ez jelentené azt a reflexiót, mely a szövegek és a kutató viszonyára vonatkozik. Hogyan talált rá az etnográfus az illető specialista által létrehozott írásokra? Mi motiválta őt abban, hogy ne elégedjen meg ezek lapos közreadásával, hanem felkutasson minden olyan elérhető és hasznosítható információt, amely az értelmezést előreviszi? Ha nem is találunk az etnográfus meséjére vonatkozó konkrét adatokat (melyet sok esetben a hitelesség megkonstruálása, a bizonyítás kényszere mondat el), mégis mindkét interpretációban körvonalazódik egyfajta elköteleződés, a kutató és a kutatás tárgya közötti szimbiózis, a választott témához való ragaszkodás. A közzétett szövegeket a kutatói reflexió, a kutatómunka által létrehozott kísérőszövegek keretezik, a kontextusok felvillantása révén. A kiadó néprajzi regiszterébe bekerülő szövegek közreadása hosszas tapogatózás eredménye: mindkét tanulmányban részletesen olvashatunk a kiadást és a szerkesztést meghatározó elvi kérdésekről, a Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéken tartott műhelymegbeszéléseken levont következtetésekről. Ennek egyik látható jele a kéziratok teljes anyagának beszkennelt változata – a kiadvány mint használati tárgy jellegét is erősítve –, a kötetekhez csatolt DVD-lemez, melyről bárki megtekintheti, hogyan fest a közzétett anyag eredeti írásképe.

 

 

*Sajtó alá rendezte Ambrus Judit. Mentor Kiadó, Mvhely, 2008.

**Sajtó alá rendezte Vajda András. Mentor Kiadó, Mvhely, 2008.

 

 

 

 

Vissza az oldal tetejére

+ betűméret | - betűméret