stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Korunk 2009 Május

Viták és irányzatok a romakutatásban


Fosztó László

 


Vázlat közpolitikák kidolgozásához

 

1. Bevezető

Ez az írás a szakirodalmi áttekintés és a problémafelvezetÅ‘ esszé közötti átmenet. Szándékom elsÅ‘sorban az, hogy az olvasót bevezessem a romák/cigányok megismerésére kidolgozott társadalomkutatási paradigmák útvesztÅ‘jébe. Bár a kiutat nem tudom megmutatni, s ez nem is lehetne célja egy rövid írásnak, remélem, hogy elolvasását követÅ‘en az olvasó nem marad teljesen tanácstalan azt illetÅ‘en, hogy hova juthat, ha egy ösvényen elindul valamelyik felderengÅ‘ irányba, és be tud majd tájolni egy-egy elemzést, ha romákkal kapcsolatos írás kerülne kezébe. Másodsorban azokat a kortárs problémákat szeretném körüljárni a szakirodalomra támaszkodva, amelyek a roma csoportok és a többségi társadalmak viszonyaiban feszülnek, és amelyek gyakran mint megoldásra váró „cigánykérdés” jelennek meg a többségi nyilvánosságban. Azt gondolom, hogy nem létezik egységes cigánykérdés, a problémákat azonban érdemes elemeire bontva vizsgálni. Nem vállalkozom itt a romákkal kapcsolatos szakirodalom teljes feltérképezésére, sem arra, hogy kijelöljek minden lehetséges irányt, amelyet egy-egy lehetséges elemzés követhet (ez abszurd célkitűzés is volna). Azt azonban elvárhatja az olvasó, hogy betekintést nyerjen a romákkal kapcsolatos nemzetközi szakirodalom egy általam jelentÅ‘snek tartott szeletébe, illetve olyan tudományos problémákkal és vitákkal ismerkedjen meg, amelyek a romák kutatását motiválják, elÅ‘reviszik. Annak érdekében, hogy áttekintésem ne maradjon a tudományos diskurzusok steril mezején, „elefántcsonttoronyba zárva”, írásom végén rámutatok az empirikus kutatások és a különbözÅ‘ lehetséges közpolitikák kapcsolódási pontjaira.

Négy részre osztom mondanivalómat: elÅ‘ször a romák eredetével, vándorlásával és kulturális idegenségével kapcsolatos elméleteket és azok kritikáját fogom áttekinteni. A második részben a többségi társadalmak és a különbözÅ‘ cigány csoportok közti kapcsolatra vonatkozó értelmezésekre térek ki. Itt röviden tárgyalom a piac, a munka és az ezekkel rokon értékpreferenciák kérdését. A harmadik részben a „kulturális szolgáltatások” kérdésével, illetve a szolgáltatók és a modern média világának kapcsolatával foglalkozom. A zárórészben a modern társadalomszervezet, az állam és a romákra vonatkozó potenciális közpolitikák viszonyát vázolom.

 

2. A romák eredetének, meghonosodásának, illetve Å‘shonosságának kérdése

A cigányok iránti tudományos érdeklÅ‘dés kezdetei nyelvészekhez köthetÅ‘k. A 18. század második felében több szójegyzék, tanulmánykezdemény is készült, és végül Johann Rüdiger, illetve Heinrich Grellmann publikálta azt a hipotézist, amelynek lényege, hogy az európai cigányok nyelve indiai eredetű. Kortárs nyelvészeti kutatások állítják, hogy ez a megállapítás kiállta az idÅ‘ próbáját.1 Annál inkább vitatott kérdés az, hogy a romanit (cigány nyelvet) beszélÅ‘ populáció is indiai származású-e. A cigányok vándorlását rekonstruálták a történészek, de az arra vonatkozó bizonyítékok elégtelenek, hogy az indiai szubkontinens északi részét elhagyó népesség és a bizánci birodalomban megjelenÅ‘ vándorló csoportok közt milyen folytonosság állapítható meg.2 Ezért a nyelvészeti bizonyíték kulcsfontosságú eleme a történelmi rekonstrukciónak. Ugyanakkor jó példája annak is, hogy egy népességet hogyan próbál meghatározni egy bizonyos (kultúraelemzÅ‘) paradigma. Ennek a megközelítésnek lényegi eleme, hogy valamilyen kulturális vonás állandó jegyként társul a populáció meghatározásához, és a csoport mint kulturális közösség jelenik meg. Ezzel a megközelítéssel párhuzamosan, vele gyakran rivalizálva jelen vannak azok a paradigmák, amelyek a cigányságra mint társadalmi kategóriára tekintenek. A definíciók ezen dualitása végigkíséri a romákkal kapcsolatos tudományos vitákat.

EbbÅ‘l a szempontból a történelmi megkötéseknél maradva a cigányok középkorban elszenvedett rabsága vagy „rabszolgasága” körüli viták illusztratívak. A román fejedelemségekben (Moldvában és Havasalföldön) a cigányok hosszú ideig rabsorban éltek.3 A történészek véleménye azonban megoszlik a rabság eredetét és természetét illetÅ‘en. A „régi iskola”, amely még a ma is legelterjedtebb elméletet dolgozta ki, azt állítja, hogy a cigányok már rabokként érkeztek a fejedelemségek területére. Ezen feltételezés szerint a tatár invázió idején rabszíjra fűzve hozták volna a cigányokat, tehát a rabság intézménye még a középkori feudális politikai-gazdasági rend kiépülése elÅ‘ttrÅ‘l maradt volna fenn. P. N. Panaitescu 1939-ban publikált egy alternatív hipotézist,4 amelyben azt állítja, hogy a cigányság rabsága korántsem annyira régi, és azt javasolja, ahelyett, hogy a tatárjárás zavaros idÅ‘szakába vetítve értelmezzük a rabság megjelenését, inkább a rabsorba kerülés fokozatos fejlÅ‘dését kellene megvizsgálni.5 Ennek a megközelítésnek az erÅ‘ssége, hogy nem egyszeri eseményben látja egy intézmény megjelenését, hanem a rabság kialakulását folyamatnak tekinti, amelyet az illetÅ‘ kor társadalom- és gazdaságtörténetében kell elhelyezni. A gazdasági és társadalmi feltételek adnak magyarázatot a rabság fennmaradására hosszú történeti idÅ‘szakon át. A rabság idÅ‘szakát és az intézmény természetét illetÅ‘ történészek közötti viták korántsem zárultak le,6 de a vita termékenynek bizonyul a történeti-szociológiai kérdésfelvetés miatt.

Nicolae Gheorghe és Sam Beck tanulmányai7 ebben az értelmezési keretben helyezhetÅ‘ek el. Beck annyival fejleszti tovább ezt a modellt, hogy a cigányok fajként való definícióját is az etnicitás és osztálykategóriák kölcsönhatásából vezeti le. Szerinte a cigányok fontos szerepet játszottak a feudális rendszer gazdaságában, és a feudalizmus hozta létre, illetve tartotta fenn azokat a feltételeket, amelyek a cigányok rabságához vezettek: „Amellett érvelek, hogy nem annyira a rabok száma, inkább az a szerepük volt meghatározó, amelyet betöltöttek abban, hogy az elit fenntarthassa gazdagságát és státusát (szimbolikus értelemben is). A gazdaság egésze függött a fierari [cigánykovácsok] és a căldărari [üstkészítÅ‘k] munkájától. És a cigányságot fokozottan etnikai és faji jegyekkel ruházták fel, így a románok fokozottan tudták magukat megkülönböztetni tÅ‘lük, és ez a folyamat segített a román nemzeti államok és a román etnikai tudat kialakításában.”8

Ez az érvelés nagyon emlékeztet arra az elméletre, amelyet elsÅ‘ként Judith Okely fogalmazott meg a Brit-szigeteken élÅ‘ vándorcigányok kapcsán,9 Okely szerint nem kell ahhoz egy feltételezett indiai eredet tézisére hivatkozni, hogy a cigányok eredetét megértsük. Szerinte célravezetÅ‘bb, ha azokat a társalmi és gazdasági folyamatokat vesszük szemügyre, amelyek elsÅ‘ megjelenésük idején fennálltak, azaz Anglia esetében a 15–16. századot, a feudalista berendezkedés összeomlásának korszakát.10 Okely ezzel az érveléssel tulajdonképpen a cigányok Å‘shonosságának tézisét állította fel: a cigányok Å‘sei (legalábbis részben) abból a társdalomból származnak, amelynek körében ma is élnek.

Érvelésében Beck is utal az elitek szerepére a faji besorolás kialakításának folyamatában, Okely viszont egyenesen kritizálja az értelmiségi elit egy részét, akiket Å‘ „ciganológusoknak” (Gypsiologists) nevez, és akik szerinte a cigányság egzotikus jellegének kialakításához döntÅ‘ módon hozzájárultak.11 Empirikus etnográfiája alapján megkérdÅ‘jelezi az indiai eredet egyik tartóoszlopát, a nyelvészeti argumentumot, amely két évszázadig kizárólagosan állította, hogy az Európa-szerte megtalálható vándornépesség közös Å‘sökre megy vissza, és egy közös indo-árja nyelv örököse. Annak ellenére, hogy sok kritika érte, Okely munkája a szociálantropológiai cigánykutatás egyik meghatározó paradigmája maradt napjainkig.

 

3. A munka, a piac és a gazdasági-társadalmi integráció

Az antropológiai romakutatások már az 1970-es évektÅ‘l, Okely munkáját megelÅ‘zÅ‘en elkezdÅ‘dtek. Az elsÅ‘ ilyen tanulmányokat12 és monográfiákat13 az észak-amerikai roma közösségekrÅ‘l publikálták. A kelet-európai szocialista rendszerekben Will Guy (Csehszlovákiában), Michael Stewart (Magyarországon) és a korábban említett Sam Beck (Romániában) végzett terepkutatást és közölt tanulmányokat,14 illetve egy monográfiát.15 A rendszerváltozást követÅ‘en szlovákiai16 és romániai17 roma közösségekrÅ‘l írott monográfiák is megjelentek. Erdélyi néprajzkutatók és antropológusok visszatérÅ‘ módon végeztek terepmunkát romák közt,18 több tanulmánygyűjteményt is publikáltak,19 illetve szociológusok és antropológusok kollaboratív projektekben vettek részt,20 amelyek roma közösségek életébe is betekintést nyújtottak.21

Ezek a tanulmányok elméletileg és módszertanilag sokszínűek, de mindenik betekintést nyújt egy-egy roma közösség életébe. Azonban ha a kutató elmélyül az általa vizsgált roma csoport társadalmának és kultúrájának leírásában, néha megfeledkezik a többségi társadalommal való kapcsolatok részletes elemzésérÅ‘l, jóllehet ezek kulcsfontosságúak az illetÅ‘ csoport gazdasági tevékenysége és a tágabb társadalmi rendszerbe való integráció szempontjából. EbbÅ‘l a szempontból is irányadónak számít Okely monográfiája; Å‘ azzal magyarázza, hogy a cigányok nem lépnek be a munkaerÅ‘piacra, hogy inkább a domináns kapitalista gazdaság réseibe illeszkedÅ‘ munkákat választanak, és a rendszeres bérmunkával szemben a független munkavállaló státusát preferálják. Ez a státus az identitásuk fontos eleme, ezáltal a bérmunka megalázó világával ellentétezve a független (self-employed) státus a büszkeség forrásává válik. Gazdaságilag is funkcionális a független munkavállalás, mert olyan hajlékonyságot biztosít, amely lehetÅ‘séget nyújt azoknak a gazdasági réseknek (nichéknek) a hasznosítására, melyeket a kapitalista gazdaság nem tud kihasználni.22

Michael Stewart monográfiája a kelet-európai romák helyzetének elemzését nyújtja a „létezÅ‘ szocializmus” idején, amikor a teljes foglalkoztatottság politikája lépett életbe. Stewart szerint a romák elfoglalták azokat a munkahelyeket, amelyeket a szocialista rendszer felajánlott számukra, de továbbra is elutasították a munkát mint önmagában való elégtételt, értéket. Ugyanakkor a szocialista „második gazdaságban” alternatív gazdasági tevékenységeket (elsÅ‘sorban kereskedést) folytattak.23 Ezek a gazdasági tranzakciók a büszkeség forrásává lettek, és a külvilágtól való függetlenség érzését biztosították. Ezáltal, bár a Stewart által tanulmányozott romák integrálódtak a szocialista gazdaságba, szimbolikusan kifejezték és újratermelték autonómiájukat.24

 

4. Szolgáltató nomadizmus és a média világa

Amíg a szimbolikus autonómia megteremtése közösségen belül közös rítusok révén valósul meg, a cigánycsoportok tagjai gyakran jelennek meg olyan szerepekben is, amelyekben a többségi társadalmaknak szolgáltatnak kulturális javakat. Ennek illusztrálására hadd idézzek néhány, a romák és más hozzájuk hasonló népcsoportok, illetve a többségi társadalmak kapcsolatára vonatkozó megfigyelést. Ezek a népcsoportok gyakran marginálisnak tűnnek a többség szempontjából, nemritkán vándorló életmódot folytatnak, mégis fontos kommunikációs szerepük lehet.

Fredrik Barth egy nomadizáló populációkkal foglalkozó tanulmánygyűjtemény elÅ‘szavában megállapítja: „Néhány dél-ázsiai csoportnál jellegzetes, hogy gyakran olyan szolgáltatásokra specializálódnak, amelyek a többségi szedentáris népesség kulcsfontosságú kulturális értékeit artikulálják: családfakészítÅ‘k, színjátszók, zenészek, jósok stb. Hogyan lehetséges, hogy ezek a személyek, akiknek olyannyira különbözÅ‘ élettapasztalataik vannak, az egyszerű falusiak és városlakók világlátásának, vágyainak és álmainak elÅ‘adói és felidézÅ‘i? Miképpen hatolhatnak be az általuk létrehozott kulturális produkciók ilyen sikeresen egy másik kultúra és élettapasztalat fÅ‘sodrába?”25

Nem tűnik erÅ‘ltetettnek ezekkel a populációkkal együtt tárgyalni a romákat, és Barth elÅ‘szavát követÅ‘en találhatunk a kötetben roma csoportokkal foglalkozó tanulmányt is. A kelet-európai romák is gyakran specializálódtak olyan mesterségek művelésére (zenészek vagy más mulattatók, jövendÅ‘mondók, kereskedÅ‘k stb.), amelyek a többségi társadalom értékeinek és vágyainak jó ismeretét követelik meg.

A többségi társadalmak tagjait, akik ezen szolgáltatások fogyasztói, hosszú idÅ‘n át elbűvölték a „cigányokhoz” kapcsolt idealizált, egzotizált és gyakran nagyon ambivalens képzetek.26 Számukra a „cigányokról” alkotott képek egyrészt az ismeretlen és félelmetes, másrészt egy megálmodott világ emblematikus megjelenítését szolgálják. Ezek az absztrakt képek leválnak a valós személyekrÅ‘l és társadalmi valóságukról, önálló életre kelnek a többség képzeletében. Sajátos életörömöt és az örök jelenben élést szimbolizálják, a nehézségeken való felülemelkedés képességét. Ezt a gondolatmenetet kifejtve egy a„mezÅ‘k liliomaival” foglalkozó tanulmánykötet szerkesztÅ‘i megállapítják: „[b]ár úgy tűnik, ezek az emberek szó szerint mint emblémák jelennek meg, emberi lényekként mellÅ‘zhetÅ‘vé válnak.”27 A kötet szerzÅ‘i különbözÅ‘, nem kizárólag ’etnikai’ csoportokat mutatnak be, amelyek konkrét társadalmi létérÅ‘l elfeledkezve, életkörülményeiket tagadva beszél a többség vagy annak elitje. A róluk alkotott emblémák egy alternatív társadalomszerkezet modelljeként válnak a társadalmi és nemzeti ideológiák részévé vagy éppen ellenségképévé. A folyamatban a médiatechnológiáknak gyakran kulcsszerep jut. Ebben a kontextusban nem érdektelen megfigyelni a romániai kulturális elit felháborodását és elutasítását a népszerű, leggyakrabban romák által játszott zeneműfajjal, a ’manele’-vel (egyes számban manea) kapcsolatban. Kis figyelem a dalok szövegére elég ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljék egy olyan alternatív társadalomkép, amely elbűvöl egy széles népréteget, többségiek és kisebbségiek körében egyaránt (a magyarok közt is), és megbotránkoztatja elitjeiket.28

 

5. Konklúziók: cigányok és közpolitikák

Az eddigi szakirodalmi áttekintés természetesen nem teljes. A legfontosabb tudományos viták közül sem érintettem mindegyiket (pl. a roma közösségek társadalmi emlékezetének gyakorlatai körüli vitákat29 vagy a romák politikai reprezentációjának kérdéseit). De az itt bemutatott elméleti felvetések elegendÅ‘ek ahhoz, hogy konklúziók gyanánt egy olyan vázlat elkészítésére tegyek kísérletet, amely az állami (köz)politikák és a különbözÅ‘ roma csoportok viszonyát próbálja modellezni.

ElsÅ‘ lépésként felmerül: hogyan osztályozhatóak a korábbi állami politikák, amelyek a romákra is hatással voltak, illetve pontosan miben áll a kortárs roma politikák számára megnyílt lehetÅ‘ség? MielÅ‘tt erre választ adhatnék, vázolom azt az erÅ‘teret, amelyben a modern állam a kulturális különbségeket „feldolgozza”. Grafikusan így ábrázolható a kulturális különbözÅ‘ségek sorsa a modern államban (1. ábra):

 

A vízszintes tengely azt ábrázolja, hogy a társadalomban található kulturális különbözÅ‘ségek milyen elbírálás alá esnek az államépítés során. A skála egyik végpontján láthatók azok az állami stratégiák, amelyek a különbözÅ‘ségek lekicsinylésével, tagadásával és/vagy a különbségek felszámolására tett folyamatos próbálkozásokkal járnak, a másik végponton azok, amelyek a különbözÅ‘ségek kiemelésével és hangsúlyozásával kísérleteznek. A függÅ‘leges tengely azt ábrázolja, hogy a kulturális különbségek tagadása, illetve kiemelése milyen szándékkal történik: integrációs vagy kirekesztÅ‘/megbélyegzÅ‘ céllal. A két tengely négy mezÅ‘t határoz meg, ebben a négy mezÅ‘ben helyezhetÅ‘ek el a modern állam belsÅ‘ kulturális különbözÅ‘ségeit befolyásoló politikái. A mezÅ‘k között az átmenet folyamatos mind vízszintes, mind függÅ‘leges irányban, és gyakran egy olyan beavatkozás, ami felszínen az egyik mezÅ‘ben jelenik meg, szorosan kapcsolódik a szomszédos mezÅ‘ben elhelyezhetÅ‘ folyamatokhoz. Ez a modell természetesen nagyon egyszerűsítÅ‘, de logikai vázlatát adja azoknak a stratégiáknak, amelyek konkrét megvalósulása bonyolult történelmi kontextusokban történik.

Az 1. mezÅ‘ben azok a politikák találhatóak, amelyek a társadalmi integrációt a kulturális diverzitás csökkentése és a szociokulturális homogenizáció révén tartják megvalósíthatónak. Ide elsÅ‘sorban a „klasszikus” asszimilációs politikák sorolhatóak. A 2. mezÅ‘ben azok a törekvések állnak, amelyek a kulturális csoportok létét elfogadva azok kollektív bekebelezését célozzák. Az ide sorolható politikák sokfélék lehetnek az etnikai-nemzeti kisebbségek elismerésétÅ‘l a multikulturalista megoldásokig. A 3. mezÅ‘ a kulturális különbségek tagadását célzó politikák árnyoldalait megvalósító törekvések mezÅ‘je. Ezek a politikák, mivel nem ismerik el a kulturális csoportok különbözÅ‘séghez való jogát, a homogenizáló normáktól való eltéréseket egyéni devianciaként kezelik és kriminalizálják. Ilyen büntetÅ‘ célú rendelkezések gyakran kísérik az asszimilációs politikákat.

A különbségek hangsúlyozása is lehet kirekesztÅ‘ hatású. A 4. mezÅ‘ a kulturális másság kirekesztÅ‘ szándékú hangsúlyozását használó stratégiák térfele. ElsÅ‘sorban a megváltoztathatatlan kulturális másságot tételezÅ‘ (ún. esszencialista) politikák sorolhatóak ide.30 Ezek közt a kulturális másságot etnicizáló (zárt etnikai csoportokat tételezÅ‘) törekvések a leggyakoribbak, amelyek tagadják az identitás megváltoztatásának lehetÅ‘ségét. Ezen politikák extrém formája etnikai tisztogatásokhoz vezethet.

EbbÅ‘l a rövid felsorolásból is kitűnik, hogy a politikák intézményesülése az államszerkezet egészét átfoghatja az iskoláktól a börtönökig, illetve a nyilvánosság intézményeitÅ‘l a rendfenntartó erÅ‘kig és a hadseregig. De a közvetlen beavatkozások, a politikai mobilizáció és a célzott közpolitikák mellett van egy sor olyan társadalmi-gazdasági mechanizmus, amely ezeket a politikákat kíséri, és hatással van a társadalmi értékek artikulálódására. Az egyes mezÅ‘knek megvan a többé-kevésbé explicit „ideális” társadalomképe, amely jelentéssel ruházza fel a politikákat kísérÅ‘ társadalmi folyamatokat. Ennek megfelelÅ‘en az egyes mezÅ‘kben különbözÅ‘ társadalmi értékek/ideálok helyezhetÅ‘ek el, illetve az egyes politikák „társalmi ára” is, amelyet az ideálok megvalósítása esetén „megfizetnek” a társadalmak egyes szegmensei.

Az 1. mezÅ‘ben a kulturális különbözÅ‘ségek figyelmen kívül hagyása vagy azok csökkentése az (állam)polgári szolidaritás jegyében történik, annak érdekében, hogy a társadalom minden egyes tagjának egyenlÅ‘ részvételi esélyt biztosítson a közügyekben, illetve a munkaerÅ‘piachoz való hozzáférésben. Ennek érdekében egy többségi nemzeti kultúrát emel hegemonikus pozícióba, és az ehhez való alkalmazkodás „árát” leginkább azok a nyelvi-kulturális kisebbségek fizetik meg, amelyek a többség nyelvét és a nemzeti kultúrát kénytelenek elsajátítani annak érdekében, hogy teljes jogú állampolgárok lehessenek. A „színvak” szolidaritás elvárásai gyakran csak részlegesen teljesülnek bÅ‘rszín vagy más külsÅ‘ jegyek alapján diszkrimináló társadalmakban. A kortárs világrendszerben zajló folyamatok hatására az ebbe a mezÅ‘be sorolható politikák népszerűsége világszerte csökkent, elsÅ‘sorban a 2. mezÅ‘ben megjelenÅ‘ stratégiák javára.

A 2. mezÅ‘ben a kulturális másságot „csoportok” formájában integráló politikák ideálja egy toleráns, a kulturális sokszínűséget értékelÅ‘ társadalom. A gyakorlatban ezeknek a politikáknak is megvan a társadalmi ára: „kultúrák” mentén szervezÅ‘dÅ‘ csoportokat és közösségi cselekvést kívánnak. Az ilyen csoportalkotás és mobilizáció következtében a célnépesség belsÅ‘ sokszínűsége csökken, belsÅ‘ kisebbségei hátrányba kerülnek. A 2. mezÅ‘ politikái ugyanakkor csoportok közti versengést is generálnak, és ennek a versengésnek gyakran azok a kisebbségek a vesztesei, amelyek nyilvános identitásukat nem kulturális/etnikai határok mentén artikulálják, illetve tagjaikat nem mozgósítják (vagy gyengén mozgósítják) konvencionális politikai cselekvésre.

A 3. és 4. mezÅ‘ a kulturális különbségek tagadása/kiemelése által ható politikáknak a kirekesztésre irányuló társadalmi tendenciáit tartalmazza. Bár a negatív tolerancia31 lehetÅ‘sége elvben adott a 3. mezÅ‘ esetében (pl. ha a különbözÅ‘ségek gyakorlása a privát szférára korlátozódik), ez a mezÅ‘ leginkább a másság gyökeres elutasítását és a xenofóbia megnyilvánulásait tartalmazza. A 4. mezÅ‘ben jelennek meg a szegregációs és gettóképzÅ‘dést generáló társadalmi attitűdök, ezek a 2. mezÅ‘ árnyoldalaiként utalnak arra, hogy a különbségek kijelölésén és elismerésén alapuló politikák sérülékenyek, ha a kulturális csoportok és a társadalmi rétegzÅ‘dés „egymásra csúsznak” (pl. a szegénység etnicizálódása révén).32

Ezt a modellt áttekintve nem túlzás talán kijelenteni, hogy a „cigánykérdés” megoldására tett különbözÅ‘ javaslatok széles körben mozognak.33

A kelet-európai államok szocialista kisebbségi politikái eltérÅ‘ek voltak abban, hogy inkább az 1., 3. vagy esetleg 2. mezÅ‘be sorolható politikákat szorgalmaztak a romákkal kapcsolatosan. Néhol a roma folklór és etnikus kultúra megjelenhetett a nyilvánosságban, mint pl. Bulgáriában vagy Macedóniában,34 esetleg olyan egzotizált formákat öltött, mint a Szovjetunióban,35 ám ezzel együtt ezek az államok megpróbálták asszimilálni a romákat.36 De talán az itt bemutatott tudományos viták is segíthetnek abban, hogy árnyaltabb, hatékonyabb és az alul lévÅ‘k számára is kielégítÅ‘bb politikák elképzelhetÅ‘vé és kivitelezhetÅ‘vé váljanak.

 

JEGYZETEK

1. Yaron Matras: The Role of Language in Mystifying and Demistifying Gypsy Identity. In: The Role of the Romanies: Images and Counter-Images of ’Gypsies’/Romanies in European Cultures. Szerk. Nicholas Saul – Susan Tebutt. Liverpool University Press, Liverpool, 2004. 53–78.

2. Úgy tűnik, hogy a kortárs populációgenetikai kutatások olyan eredményekre vezettek, amelyek valószínűsítik, hogy a romák Å‘sei egy specifikus (indiai eredetű) populációból származnának. Vö. A. Gusmao et al.: A Perspective on the History of the Iberian Gypsies Provided by Phylogeographic Analysis of Y-Chromosome Lineages. Annals of Human Genetics 2008. 72 (2). 215–227; illetve Radu P. Ioviţă – Theodore G Schurr: Reconstructing the Origins and Migrations of Diasporic Populations: The Case of the European Gypsies. American Anthropologist 2004. 106 (2). 267–281.

3. Viorel Achim: Å¢iganii în istoria României. Editura Enciclopedică, Buc., 1998. 31–119.

4. Lásd i. m. 34. lábjegyzet.

5. Lásd még P. N. Panaitescu: The Gypsies in Wallachia and Moldavia. A Chapter of Economic History. Journal of the Gypsy Lore Society. Third Series. 1941. 15. 58–72.

6. Viorel Achim, a romák történetérÅ‘l szóló legfrissebb összefoglaló munka szerzÅ‘je a rabság tekintetében a „régi iskola” híve (vö. Achim: i. m. 31–34.). A historiográfiai vitákat és a publikált forrásokat illetÅ‘en lásd még Viorel Anăstăsoaie áttekintését: Roma/Gypsies in the History of Romania: An Old Challenge for Romanian Historiography. Romanian Journal of Society and Politics 2003. 3 (1). 262–274.

7. Sam Beck: The Origins of Gypsy Slavery in Romania. Dialectical Anthropology 1989. 14. 53–61. Nicolae Gheorghe: Origins of Roma’s Slavery in the Romanian Principalities. Roma 1983. 7 (1). 12–27.

8. Sam Beck: i. m. 61. (Fordítás tÅ‘lem – F. L.)

9. Judith Okely: The Traveller-Gypsies. Cambridge University Press, Cambridge, 1983.

10. I. m. 12.

11. I. m. 3–27.

12. Werner Cohn: Some Comparisons between Gypsy (North American Rrom) and American English Kinship Terms. American Anthropologist 1969. 71 (3). 476–482; The Gypsies. Menlo Park, 1973; Carol Silverman: Everyday Drama: Impression Management of Urban Gypsies. Urban Anthropology 1982. 11 (3–4). 377–398.

13. Rena C. Gropper: Gypsies in the City: Culture Patterns and Survival. Darwin Press, Princeton, 1975; Matt T. Salo – Sheila M. G. Salo: The Kalderas in Eastern Canada. National Museums of Canada, Ottawa, 1977.

14. Sam Beck: Ethnicity, Class, and Public Policy: Å¢iganii/Gypsies in Socialist Romania. In: Papers for the V. Congress of Southeast European Studies, Belgrade, September 1984. Szerk. Kot K. Shangriladze – Eica W. Townsend. Slavica Publishers, Columbus, 1984. 19–38; Racism and the Formation of a Romani Ethnic Leader. In: Perilous States: Conversations on Culture, Politics, and Nation. Szerk. George Marcus. The University of Chicago Press, Chicago and London, 1993. 165–186; Will Guy: Ways of Looking at Roms: The Case of Czechoslovakia. In: Gypsies, Thinkers and Other Travellers. Szerk. Farnham Rehfisch. Academic Press, London, 1975. 201–229.

15. Michael Stewart: The Time of the Gypsies. Westview Press, Boulder, 1997. 302.

16. David Z. Scheffel: Svinia in Black & White: Slovak Roma and Their Neighbours. Broadview Press, Peterborough, 2005.

17. Ada Engebrigsten: Exploring Gypsiness: Power, Exchange, and Interdependence in a Transylvanian Village. Berghahn Books, Oxford, 2007.

18. Egy áttekintés itt található: Ferenc Pozsony: The Achivements and Tasks of Gypsy Research in Transylvania. In: Studies in Roma (Gypsy) Ethnography 10. Szerk. Zsuzsanna Bódi. Magyar Néprajzi Társaság, Bp., 2001. 16–32.

19. HelykeresÅ‘k? Roma lakosság a Székelyföldön. Szerk. Bodó Julianna. Pro-Print — KAM, Csíkszereda, 2002; Egy más mellett élés. A magyar–román, magyar–cigány kapcsolatokról. Szerk. Gagyi József. Pro-Print – KAM, Csíkszereda, 1996; Lokalitások, határok, találkozások. Tanulmányok erdélyi cigány közösségekrÅ‘l. Szerk. Ilyés Sándor – Pozsony Ferenc. Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 15. Kriza János Néprajzi Társaság, Kvár, 2007; Modele de convieÅ£uire în Ardeal. Zăbala. Szerk. Pozsony Ferenc – Remus Gabriel Anghel. AsociaÅ£ia Etnografică Kriza János, Cluj, 1999.

20. Interculturalism and Discrimination in Romania. Szerk. François Rüegg – Rudolf Polenda – Călin Rus. Freiburger Sozialantropologische Studien. Lit Verlag, Münster, 2006.

21. A posztszocialista korszakban a romániai roma csoportok körében folytatott intenzív kutatások eredményeként egy újabb generáció tanulmányai is napvilágot láttak: Berta Péter: Ethnicisation of value – the value of ethnicity: The prestige-item economy as a performance of ethnic identity among the Gabors of Transylvania (Rumania). Romani Studies 2007. 17 (1). 5. 31–65; Liviu Chelcea – Puiu Lăţea: România profundă în comunism. Editura Nemira Buc., 2000; Fosztó László: The Revitalization of Diverging Rituals: The Case of Roma and Gadje in a Transylvanian Village. The Anthropology of East Europe Review 2007. 25 (2). 121–131; Martin Olivera: Romanès: ou L’intégration traditionnelle des Gabori de Transylvanie, Université Paris X. Nanterre, 2007; Johannes Ries: Welten Wanderer. Über die kulturelle Souveränität siebenbürgischer Zigeuner und den Einfluss des Pfingstchristentums. Ergon Verlag, Würzburg, 2007.

22. Judith Okely: i. m. 53–54.

23. Michael Stewart: i. m. 97–111; 41–80. UÅ‘: Gypsies, Work, and Civil Society. In: Market Economy and Civil Society in Hungary. Szerk. Chris Hann. Frank Cass, London, 1990. 141–162; Gypsies, the Work Ethic, and Hungarian Socialism. In: Socialism: Ideals, Ideologies, and Local Practice. Szerk. Chris Hann. Routledge, London and New York, 1993. 187–203.

24. Michae Stewart 1993. 204–231.

25. Fredrik Barth: Preface. In: The Other Nomads: Peripatetic Minorities in Cross-Cultural Perspective. Szerk. Aparna Rao. Böhlau Verlag, Köln, 1987. vii–xi; xi.

26. Alaina Lemon: Between Two Fires: Gypsy Performance and Romani Memory from Pushkin to Post-socialism. Duke University Press, Durham, 2000; Mattijs van de Port: Gypsies, Wars, and Other Instances of the Wild: Civilisation and Its Discontents in a Serbian Town. University of Amsterdam Press, Amsterdam, 1998.

27. Sophie Day – Evthymios Papataxiarchis – Michael Stewart: Consider the Lilies of the Field. In: Lilies of the Field: Marginal People Who Live for the Moment. Szerk. Sophie Day – Evthymios Papataxiarchis – Michael Stewart. Westview Press, Boulder, 1999. 1–24. 22.

28. Sipos Zoltán: Nassolnak: Miért buliznak manele-re a székelyek? Transindex 2005. febr. 1. http://media.transindex.ro/?cikk=2971.

29. Michael Stewart: Remembering Without Commemoration: The Mnemonics and Politics of Holocaust Memories among European Roma. Journal of the Royal Anthropological Institute (N.S.) 2004. 10. 561–582.

30. A náci Németország példájával kapcsolatban lásd Michael Burleigh – Wolfgang Wippermann: The persecution of Sinti and Roma, and other ethnic minorities. The Racial State: Germany 1933–1945. Cambridge University Press, Cambridge, 1991. 113–135.

31. A pozitív/negatív tolerancia megkülönböztetést Robert Hayden használja: Intolerant Soveregnities and ’Multi-multi’ Protectorates: Competition over Religious Sites and (In)tolerance in the Balkans. In: Postsocialism: Ideals, Ideologies, and Practices in Eurasia. Szerk. Chris Hann. Routledge, London, 2002. 159–179. 160. sk., hogy megkülönböztesse az egymás ügyeibe való be nem avatkozás pragmatikus magatartását (ezt nevezi Hayden negatív toleranciának) a másságot mint értéket felkaroló attitűdtÅ‘l (az ún. pozitív toleranciától).

32. Poverty, Ethnicity, and Gender in Eastern Europe During the Market Transition. Szerk. Rebecca Jean Emigh – Iván Szelényi. Praeger, Westport, 2001; Szelényi Iván –Ladányi János: A kirekesztettség változó formái. Közép- és délkelet-európai romák történeti és összehasonlító vizsgálata. Napvilág Kiadó, Bp., 2004.

33. Zoltán Barany: The East European Gypsies. Regime Change, Marginality and Ethnopolitics. Cambridge University Press, Cambridge, 2002. 112–153.

34. Carol Silverman: Roma of Shuto Orizazi, Macedonia: Class, Politics, and Community. In: East European Communities. The Struggle for Balance in Turbulent Times. Szerk. David Kideckel. Westview Press, Boulder, 1995. 197–215.

35. Vö. Alaina Lemon: i. m.

36. Lásd például Csehszlovákia és Magyarország esetét. Will Guy: i. m.; Michael Stewart: i. m. 1993, 2001.




Vissza az oldal tetejére

+ betűméret | - betűméret